2016. május 30., hétfő

Kozmikus Közzététel - I/14.

PORTÁLOK: PÁRHUZAMOS FÖLD – A fekete projektekben sok olyan eszközt hoztak létre, amiket földönkívüliektől származó készülékekből fejtettek vissza. Ilyen technológiák segítségével láthatatlanná lehetett válni és így a program résztvevői képesek voltak szilárd falakon átmenni. Szó lesz a balul sikerült Philadelphia-kísérlet során fellépő, végzetes kimenetelű rendellenességről és az időmanipulációs célokkal létrehozott, félelmetes hírű Xerox Szobákról. Emellett Corey nagyon érdekes dolgokat mond el egy Párhuzamos Földre való utazással kapcsolatban és említésre kerülnek az UFO észleléseknél gyakran tapasztalható tér- és időmanipulációs jelenségek is.


AZ IDŐ ÉS A TÉR KAPCSOLATA

Kezdésként beszéljünk egy kicsit Paul Dong "Kína szuper pszichikusai" címmel megjelent könyvéről. Ő a kínai kormánynak dolgozott és a könyvében leírja, hogy fejlett pszichikus képességekkel rendelkező gyerekeket kutattak fel. Ebben a könyvben dokumentálva van egy kísérlet, aminek során egy emberi lény képes volt teleportálni egy kisméretű tárgyat. A tárgy eltűnt az egyik helyen és megjelent egy másikon. A kínaiak rá akartak jönni, hogyan működik ez, ezért egy csipogót helyeztek el a tárgyon, és beállították azt egy egyenletes ütemre. Aztán amikor a tárgy elkezdett eltűnni, a csipogás egyre lassabb és lassabb lett. Mintha magának az időnek a sebessége is lelassult volna, ahogy a tárgy megjelent az új helyen. Végül a csipogás visszaállt az eredeti ütemre. Lehetséges a számunkra, hogy ilyenfajta szingularitásként hatással legyünk az időre és a térre?

Nos, a tudatunkkal képesek vagyunk hatni az időre, a térre és az anyagra, és ez a kínai ember pontosan ezt tette. Az időt és a teret nem véletlenül nevezzük tér-időnek vagy idő-térnek. Véleményem szerint a fent említett kísérlet megmutatja, hogy valójában a kettő mennyire összefonódik és kapcsolódik egymáshoz.

Einstein alapvető fizikai modellje lehetővé teszi az idő megváltoztatását, de szerinte ezt csak egy fénysebesség közelében lévő tárgy, mondjuk egy űrhajó körül lehet megtenni. Az 1970-es években molekuláris órákat utaztattak repülőgépeken és ezzel megerősítették, hogy az ún. Einstein-i relatív ellenállás "igaz".

Az atomórák?

Igen. Az igazi gyöngyszem ebben az, hogy úgy tűnik, az idő helyileg változó, és egy kis területen lelassíthatod vagy felgyorsíthatod az idő folyását. Na most, ha egy konvencionálisan gondolkodó tudós most nézi a műsorunkat, akkor azt fogja mondani, hogy ez lehetetlen. Tehát ez részét képezi annak a fizikának, amit meg kell változtatnunk?

Mindenképpen. És abban is biztos vagyok, hogy korábban hallottál már arról, hogy voltak bizonyos kísérletek, amiknél kiderült, hogy a kísérlet megfigyelőjének előfeltevései, várakozásai (hogy mi fog történni a művelet során), képesek voltak hatást gyakorolni a kísérlet végeredményére. Ez alapján úgy tűnik, hogy a társteremtő tudatosságunk képes megváltoztatni a kísérlet kimenetelét. Ha egy kicsit felgyorsítjuk, akkor az idő, az anyag és a tér mind kapcsolódnak egymáshoz és a tudatosságunk mindegyiket képes megváltoztatni. Már korábban is beszéltünk róla, hogy különböző emberek és lények képesek a teleportálásra, vagy helyváltoztatásra a tudatuk segítségével, megváltoztatják a rezgésüket, hogy az összepasszoljon a kívánt helyszín vibrációjával. Az időre ugyanilyen módon tudunk hatással lenni. Ahogy egyre többet és többet tanulunk arról, hogy az univerzum egy hologram, és ha igazán megértjük ezt, akkor rájöhetünk arra, amit a Mátrix című filmben is mondanak, hogy tulajdonképpen "nincs kanál". Ennek megértése megszabadít sok korlátozástól az elme képességeit illetően, és a körülötted lévő világra gyakorolt hatását is jobban meg fogod érteni. Sokkal több mindent megtehetsz, ha meghajlítod az időt, a teret és magát a valóságot.

FÁZISVÁLTÓ TECHNOLÓGIA

Szerinted miért olvadt bele a hajó legénysége a hajótestbe a Philadelphia-kísérlet során? Mi történt ott valójában?

A hajót alkotó fém alkotóelemei és a személyzet tagjainak biológiai testei átmeneti állapotba kerültek. Az átmeneti fázis közben valószínűleg úgymond "felkavarodtak", és a hajó körül köröztek, majd áthaladtak a hajótesten miközben az újramaterializálódott. Így aztán beleolvadtak a hajótestbe, csapdába estek a fém alkotórészeiben, miközben a hajó visszaváltozott a szilárd állapotába.


Személyesen tapasztaltad-e valaha a tudatosságnak és anyagi feltételeknek ilyen átmeneti fázisállapotát? Ki voltál-e téve valaha ilyen peremfeltételeknek?

Amikor átvisznek egy szilárd falon, akkor tudni fogod, hogy valami ilyesmi történhetett. Amíg a földönkívüliek elfogásával és kihallgatásával foglalkozó programban dolgoztam, láttam ilyen technológiákat azok között, amiket elkoboztunk tőlük. Amikor bekapcsolták ezeket a készülékeiket, kicsit rázkódtak majd eltűntek. Teljesen láthatatlanná váltak és nem lehetett őket megérinteni sem. Ez a technológia nem emberi használatra készült, de ennek ellenére teszteltek ilyeneket, és amikor bekapcsolták a készüléket olyan erős rázkódás lépett fel, hogy a tesztalanyoknak eltört a nyakuk. 

Te jó ég!

Később aztán olyan szintre jutottak ennek a technológiának a fejlesztésében, hogy az alanyok képesek voltak átmenni a falon. De még mielőtt végleg átkerültek volna a fal túloldalára, az emberi test és a fal alkotórészei valamilyen módon „kicserélődtek”. A falat alkotó matéria az emberi test részévé vált és fordítva. Hallottál már erről?

Ó, igen! Pete Peterson említette nekem, hogy amíg az 51-es körzetben dolgozott, fejlesztettek egy kb negyeddolláros méretű kis készüléket. A kezedben kellett tartanod, megnyomni rajta egy gombot, és akkor eltűntél. Megpróbáltak arra is rájönni, hogyan lehetne vele átmenni a falon. Szóval ezek a srácok felkapták ezt a készüléket, nekifutásból elugrottak a fal irányába és mielőtt éppen a falhoz értek volna, megnyomták a gombot. Ahogy átértek a túloldalra, elengedték a gombot és újra láthatóvá váltak. A probléma, amivel találkoztak, bár Peterson nem mondta nekem, hogy ez a falat alkotó anyagoktól lett volna, mint ahogy te említetted, hanem ehelyett azt mondták, hogy a falon való átjutás után az emberek betegek lettek, és ebből azt a következtetést vonták le, hogy a folyamat során a légtérben lévő összes baktérium, vírus és természetes kosz összekeveredett a testükkel. Mert normál esetben ezeket a tüdőnk megszűri. Az emberek nagyon gyorsan megbetegedtek és leépültek e technológia használata után. Így aztán Peterson-ék egységének azt mondták, hogy készüléket nem használhatják többet.

Ezt a készüléket abból fejtették vissza, amiről fentebb beszéltem.

Tényleg? Nahát, ez nagyon érdekes.

Igen. Később tökéletesítették a technológiát és arra használták, hogy átmenjenek velük a falakon, mindenféle mellékhatások nélkül.

Emlékszel arra a fickóra, akiről beszéltem korábban, hogy több mint 2000 különböző típusú földönkívüli tetemet boncolt fel? Egy alkalommal megtámadták a saját lakásán és a támadói a falakon át léptek be a házába. Akkor még nem volt elég adatom ahhoz, hogy tudjam, az igazat mondja, de most már ezek alapján elég okom van arra, hogy elhiggyem, a történet ezen része is megfelel a valóságnak.

Igen, teljes mértékben. Valóban rendelkeznek ilyen képességekkel. Becsukhatod az ajtót, az ablakot és csőre töltött pisztollyal ülhetsz a házadban, és közben láthatatlanul bejönnek a szobádba. A magas rangú fekete projektek csoportjaiban használják ezeket a technológiákat. Ha ilyesmit alkalmaznak ellened, akkor az azt jelenti, hogy vagy valami nagy hülyeséget csináltál vagy keresztbe tettél a saját csoportodnak.

Hadd tegyem fel neked azt a kérdést, amit Peterson-nak is feltettem már. Ha megnyomod a gombot ezen a készüléken és láthatatlanná válsz a mi valóságunkban, akkor miért nem esel át egyszerűen a falon? Hogyan jutsz át a falon? A fal felé kell ugranod és aztán megnyomni a gombot? Lehetséges az, hogy közben a lábad még eléggé látható ahhoz, hogy átsétálj a falon?

Ez egy jó kérdés, amire sajnos nem tudom a választ. De ha egyszer láthatatlan vagy, akkor egyáltalán miért húz a gravitáció a talaj felé?

Na igen.

Nem tudom. Ezek a fiúk azonban tudják. Láthatatlanná válnak és sétálnak a padlón. Űrhajókon és falakon sétálnak át.

A "XEROX" SZOBÁK – PÁRHUZAMOS FÖLD

Az egyik nagyon érdekes téma, amiről beszéltünk korábban, a Párhuzamos Föld volt. Tulajdonképpen, mi az a Párhuzamos Föld?

Említettem ezt neked korábban, és akkor azt mondtam, hogy előtte csak nagyon keveset olvastam erről. Ez egy nagyon érzékeny téma, amiről nem kaptam túl sok információt, de felkeltette az érdeklődésed. Nem tudom, hogy mennyit hallottál erről korábban...


Arra emlékszem, hogy megkérdeztem tőled, hogyha visszautazol a múltba és találkozol illetve kapcsolatot létesítesz saját magaddal, akkor felrobbansz. És te erre nemmel válaszoltál, ami meglepett engem, mert egy másik informátortól viszont azt hallottam, hogy ilyen esetben valamiféle elektromos tűz jön létre, egy visszajelzés saját magadból és emiatt egyszerűen felrobbansz. Te viszont azt állítottad, hogy ez nem fog megtörténni. Tehát lehetséges, hogy ha visszautazol az időben, kapcsolatba lépsz saját magaddal, akkor nem történik semmi?

Így van.

De aztán valami más dolgot is emlegettél a párhuzamos Földdel kapcsolatban.

Igen, és az erre használatos portállal kapcsolatban.

Óh!

Sokat beszélnek és pletykálnak egy bizonyos típusú portálról, amit Xerox Szobának hívnak. Ez egy párhuzamos valóságba vezet, egy párhuzamos Földre. Ez olyasmi, amin az emberek nem akarnának keresztülmenni, én legalábbis biztosan nem. Ebben a szobában, amikor átmész a portálon egy rólad készült másolat átkerül egy párhuzamos valóságba, de úgy, hogy az eredeti, helyben maradó "másolatod" meghal.

Te jó ég!

És ekkor lesz rólad egy másolat abban a másik valóságban, egy másik Földön.

Hát, mindig mondtam, hogy szeretnék egy másolatot magamból, hogy minél több munkát tudjak elvégezni:) De lehetséges-e lemásolni magad úgy, hogy az eredeti „példány” nem pusztul el?

Ez a rész be lett építve a működésébe...

Ez olyan, mint egy időparadoxon, hogy két másolat van rólad?

Ezt nem tudom. Talán a klónozáshoz hasonló lehet. Talán a technológia segítségével szénalapú másolatot készítenek rólad, de nem tudom pontosan. Egyébként ilyenkor ezek az emberek egy párhuzamos univerzumba kerülnek át, amelyben bizonyos események másképpen estek meg. Nem történtek meg bizonyos háborúk, vagy más kimenetelük lett, az emberiség más vezetői kerültek hatalomra...

Tehát azt mondod, hogy bár ez ugyanaz a Föld bolygó, de a történelmében különbözőségek mutatkoznak.

Igen. És ott más változataink élnek – amelyek bizonyos események megtörténtétől függően vagy jelen vannak abban a valóságban, vagy nincsenek. De ha ott hozzáérsz a másik énedhez, akkor egy megsemmisüléssel járó hatás indul be, ami olyan elképzelhetetlenül rossz, hogy a két valóság közti szövet szétszakadhat- legalábbis ezt feltételezték róla. Nem emlékszem minden részletre abból, amit az okostömbökön olvastunk. Nincs meg minden részlet erről, mivel nem voltam része ennek a projektnek. Bizonyos okok miatt kiemelt fontosságot tulajdonítottak ennek a programnak, és sok magas rangú ember benne volt. De tény, hogy a Xerox Szobától sokan rettegtek és magam sem vállalkoztam volna rá önként, hogy bemenjek egy ilyenbe.

Helyileg hol található ez a szoba?

Nem csak egy van belőle, de amelyikről hallottam, az itt van a Földünkön egy földalatti bázison. És hallottam arról is, hogy van egy a LOC (Hold Műveleti Parancsnokság) egyik alsóbb szintjén. Ellentétben másokkal, én magam soha nem voltam a harmadik, negyedik szintnél lejjebb, soha nem mutatták meg nekem azokat a területeket. Olyanoknak mutatták meg ezeket a helyeket, akik soha nem voltak a titkos űrprogram tagjai. Soha nem láttam, hogy mi folyik a harmadik, negyedik szintél mélyebben.

Voltak olyanok, akik képesek voltak átmenni erre a Párhuzamos Földre és sikeresen visszatértek a Xerox szobán keresztül?

Igen

Újra kellett másolniuk magukat, hogy visszatérjenek?

Igen, a folyamat ismétli magát...

Szóval akkor, kétszer kell elpusztítanod magad. Fellépett-e memóriakiesés, vagy bármiféle rendellenesség az elméjükben, annak hatására, hogy elpusztították és egy másolat formájában újrakonstruálták magukat?

A folyamatból adódó kellemetlenségeken kívül nem számoltak be másról.

Miféle kellemetlenségekről? Csak maga a tudat, hogy ez történik, vagy volt valami émelyítő érzés is?

Fájdalmas és kellemetlen volt az egész procedúra.

Valóban? Azt érezhetted, hogy halott vagy?

Csak arról tudok beszámolni, amiről a jelentésekben olvastam, hogy ez egy fájdalmas és kellemetlen érzéssel járó folyamat. Emellett voltak olyan emberek is, akik abból a párhuzamos univerzumból utaztak át ide.

Le tudnád írni a párhuzamos Föld és a jelenlegi Földünk közötti fő történelmi különbségeket? Bármire, amire emlékszel?

Elég nehéz visszaemlékeznem, de tudom, hogy pl a második világháború máshogyan végződött.

A németek nyertek?

Igen, a tengelyhatalmak nyertek. Arra emlékszem, hogy egyszer mutattak egy rövid összefoglalót, de nem kaptam túl sok információt róla.


Az informátor, akit te mutattál be nekem, és akivel kezdetben az állításaitok nagyon sok egyezőséget mutattak, tudott olyan dolgokról is, amiről senki más nem tudott az interneten. És ő azt mondta, hogy azon a Földön nem történt meg a roswelli ufo lezuhanás, és ott sokkal kevesebb földönkívüli interakció van, mint nálunk. Találkoztál ezzel az információval korábban?

Igen, találkoztam, de már nem emlékszem, hogy milyen forrásból származott.

Ez az ember azt is mondta, hogy ez a másik Föld sokkal kevesebb fejlett technológiával rendelkezik és mi megpróbáltuk megosztani velük ezeket.

Igen.

Gondolod, hogy annak érdekében, hogy új embereket toborozzanak ebbe a programba, olyanokat kellett kiválasztaniuk, akik nem tudták, milyen rossz is ez valójában?

Nem. A programban részt vevő emberek nagyon fontosnak tartották ezt a programot és nagyon elkötelezettek voltak.

Valóban?

Igen.

Az egyik legfontosabb dolog, amit ezzel kapcsolatban említettél nekem, hogy ez a Párhuzamos Föld nagyon rossz állapotban van.

Állítólag nagyon sivár és reménytelen ott az élet.

Mintha sikerült volna végrehajtani az Új Világrend tervét. Világszintű fasizmus és hasonlók?

Így van.

Jenny Randles „Időviharok” című könyvében számos történetet írt le a természetes "időcsúszásokról", ahogy ő hívja ezeket.
A könyvben megemlítenek egy kisgyereket, aki eltűnik, majd három nap múlva felbukkan a kertben, annak ellenére, hogy többször is felkutatták érte a környéket. Egy fénylabda jelent meg, és a mai modern emberek rögtön azt mondanák erre, hogy na ez egy UFO, de ezek az emberek közben időkiesést tapasztaltak meg. Pl kimaradt 4 órányi időintervallum az életükből. Néhány ilyen jelenség valóban lehet UFO, de elképzelhető az is, hogy ezek természetes portálok. Egyetértesz ezzel?

Pontosan így van.

Jenny Randles leírja a könyvében, hogy azok az emberek, akik átesnek ilyen időcsúszáson, azzal szembesülnek, hogy utána bizonyos bútorok megváltoznak a szobában, vagy az épület falai más színre vannak festve, vagy másmilyen függöny van az ablakon, vagy egy járdaösvény van a bejárati ajtó előtt, ami nem volt ott korábban. És ezen utólag mindenki nevetni szokott. Lehetséges, hogy ha véletlenül bekerülünk egy ilyen időcsúszásba, akkor az aktuális valóságunk, amiben jelenleg vagyunk, újraalkotja magát, de egy pici különbséggel, úgy, ahogyan ebben a könyvben olvasható?

Azok, akik részt vettek ilyen típusú időkísérletekben, aktívan keresték az ilyen eshetőségeket és azon nyomban jelentették, ha észrevettek valami változást. Például felakasztották a fogkeféjüket a fal egyik oldalára és az átkerült a másik oldalra. Fura dolgok kezdtek történni azokkal, akik részt vettek az ilyen időkísérletekben. Nem hallottam erről a könyvről, de érdekesnek tűnik, mert olyan dolgokról írnak benne, amiről a kísérletekben részt vevők is beszámoltak.

Gondolod, hogy ezek a buborékok mozoghatnak? Sokan arról számolnak be, hogy amikor egy UFO megjelenik, nem hallatszik semmiféle hang a környéken. Azt mondják, "még egy madárpisszenést, vagy a szél hangját sem hallottam". Az UFO kontaktélmények alkalmával a hangok hiányának oka lehet az, hogy az idő megváltozik és a madárcsicsergés annyira lelassul, hogy egyáltalán nem is lehet hallani?

Pontosan ez történik. Amikor egy UFO leszáll az emberek ajtaja előtt, jelentések szólnak arról, hogy az emberek mozdulatlanul állnak, az utcán közlekedő autók mozdulatlanná válnak, a madarak megállnak a levegőben, stb. Az ilyen események manipulálják a teret és az időt. Tehát, igen, mindenképpen lehetséges.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése