Kozmikus Közzététel – VII/25.

SÖTÉTSÉG A HOLD TÚLSÓ OLDALÁN NIARA ISLEY-VAL – Az adás vendége ezúttal egy újabb, egykoron a titkos űrprogramban is érintett katonai bennfentes, Niara Terela Isley lesz. Meghívásának apropóját az adja, hogy az elmúlt évek során számos alkalommal állt elő a titkos űrprogramban átélt, nem éppen szívderítő élményekről tett beszámolóival. A katonaságnál töltött évek borzalmai és traumái után felébredéséről, spirituális tapasztalatairól Niara könyvet írt és olykor-olykor feltűnik különböző konferenciákon is. Jelenleg szociális munkásként, poszttraumás sztressztől szenvedő betegek segítőjeként és hipnózissal foglalkozó terapeutaként dolgozik, továbbá az Exopolitikai Intézet tagjaként is tevékenykedik. A mai adásban az ő rendkívüli történetével és üzenetével ismerkedhetünk meg.

Wilcock: Köszöntelek a Kozmikus Közzététel-ben. David Wilcock vagyok, itt van velem a bennfentesek bennfentese, Corey Goode és ma egy nagyon különleges vendégünk van, Niara Isley. Corey, Niara, köszöntelek benneteket a műsorban.

Corey: Köszönöm.

Niara: Köszönöm szépen.

Wilcock: Tételezzük fel, hogy a nézők nem olvasták a könyvedet, de valószínűleg, miután megnézték a mai adást, el akarják majd olvasni. (Szerk – a könyv címe: „Facing the shadow, embracing the light” vagyis „Szemben az árnyékkal, átölelve a fényt”) Beszélnél nekünk egy kicsit a háttértörténetedről, hogy hogyan keveredtél bele ebbe az egészbe? Te a katonaságnál kezdted.

Niara: Igen. Nos, 1979-től 1983-ig a Légierőnél voltam. Az autotrack radarok specialistája voltam. Ez egy légvédelmi rakéták elleni illetve repülőgépelhárító radar. Ilyenkor van egy pásztázó radarod, olyan, mint egy légi forgalom irányító radar. Bejelez a különböző radarterületekre és azt mondja: "bejövő repülőgéped van ilyen és ilyen magasságban, szögben és hatótávolságban és kérlek, hogy irányítsd a radarodat az égbolt azon pontjára és nézd meg, el tudod-e kapni azt a fickót, és kövesd öt percig." És miután öt percig követtük, halottnak tekintettük. Alapvetően egy autotrack radar rájelöl egy nagyon picike pontot a repülőre. Innentől kezdve ez egy célponttá válik. Így aztán, amikor egy aktív légvédelmi rakétakörzetünk van, megnyomunk egy gombot, tüzelünk és felrobbantjuk a repülőt az égen. A mi dolgunk az volt, hogy megtanítsuk a pilótákat, hogyan repüljenek a radar ellenében, hogy így háborús viszonyok közepette megnöveljék a túlélési képességüket.

Wilcock: Hol kezdted ezt? Hol állomásoztál?

Niara: A Nellis Légibázison, Nevadában.

Wilcock: Az az egyik olyan hely, amelyről – hogy ha sokat tanulmányoztad az ufo-kkal kapcsolatos dolgokat – sokat hallhattál.

Niara: Ezt követően részt vettem egy olyan csoportban, amit minden második héten, hetente egyszer, busszal felvittek a Tonopah-nál és Tolicha Peak-nél lévő radarterületre. Ott aztán kimentünk és elvégeztük a feladatunkat. Éppen Tonopah-ban voltam, amikor az éjszaka közepén elvittek egy "speciális repülőgép" radartesztjére, ami vagy egy földönkívüli, vagy egy visszafejtett földönkívüli jármű volt.

Wilcock: Az első kérdés, ami felvetődik bennem, hogy milyen rangban voltál ekkor?

Niara: Őrvezető voltam (Airman First Class – A1C)

Wilcock: Oké. És milyen hosszú ideje végezted ezt a munkát, mielőtt megkaptad ezt a "különleges megbízatást"?

Niara: Teljesen új voltam még. 1979-ben, '79 áprilisában vonultam be. A kiképzőtábor és ehhez hasonlók után aztán az új év, vagyis 1980 elején mentem a Nellis Légibázisra.

Wilcock: Ez pontosan az az időszak, amikor Reagan hivatalba lépett a Fehér Házban. És Corey, ahogy mondtad is korábban, ekkor kezdett el nagy mennyiségű pénz áramlani a katonai-ipari komplexumba és a titkos űrprogramba.

Corey: Igen, és ekkor, 1980 körül indult útjára a Solar Warden is.

Wilcock: Niara, elmondták neked, hogy ez egy különleges radarmegbízatás és különleges repülőgép, vagy ilyesmi?

Niara: Nem mondtak el jóformán semmit. Úgy bántak veled mint egy jószággal. Csak egy olyan személy voltál, aki tudta, hogyan kell kezelni a radart, így aztán felvittek oda. Fogtad a radart és tetted, amit mondtak. Rangok, jelzések és címkék nélküli ruhákat kaptunk. Meg volt tiltva, hogy a radar kezeléséhez szükséges dolgokon kívül bármi másról beszéljünk egymással, mi pedig megpróbáltuk nyomon követni a repülőt a radaron. A félelmen keresztül hatékonyan elkülönítettek egymástól bennünket. Azt mondták: „Ne beszéljetek egymáshoz azon kívül, ami feltétlenül szükséges és állandóan figyelni fogunk titeket."

Wilcock: Ez általános gyakorlat volt, nem csak a különleges megbízatásokra vonatkozott.

Niara: Ez általános volt. Ez volt a különleges megbízatásunk során. Mert napközben, az átlagos munkánk során, a szokásos ruházatomat viseltem, névmegjelöléssel, kitűzőkkel... ilyesmikkel. De azokon a ruhákon, amiket akkor kaptunk, nem volt semmiféle azonosító. Semmilyen módon nem akarták, hogy később elkezdjünk kutakodni az emlékeinkben, és azt gondoljuk: „Oh, láttam már ezt a nevet", vagy "láttam már ezt a jelvényt", vagy "láttam már ezt az azonosító jelet." Mindent olyan generikusan akartak tartani, amennyire csak lehetséges.

Wilcock: Corey-n kívül számos bennfentessel beszéltem, akik a titkos űrprogramban dolgoztak és a LEGGYAKORIBB jellemző, amit mindannyiuktól hallottam, hogy nem volt szabad egymással beszélniük. Nem volt megengedve nekik, hogy a megbízatással kapcsolatos dolgokon kívül bármi másról kérdezzenek. Nagyon elnyomó volt a környezet, amiben ha egy kicsit is eltértél a megadott irányvonaltól, puskatussal vertek fejbe.

Niara: Igen.

Wilcock: És persze Corey is hasonló tapasztalatokkal rendelkezik. Hiszen amikor a katonai-ipari komplexum emberei felvettek, nem viseltek semmilyen azonosítót....

Corey: Igen, ők a Légierő pilótái voltak. Nem volt rajtuk azonosítókártya vagy jelvény.

Wilcock: Ezek azok a pici részletek, amikre kutatóként felfigyeltem az elmúlt 20 évben, amikor bennfentesekkel beszéltem. Olyan nagyon sok egyezés bukkant fel, hogy ez nem lehet a véletlen műve.

Corey: Lenne egy kérdésem. Amikor ezen a különleges megbízatáson voltál és a radarral megjelölted a légvédelmi ütegek számára ezt az ismeretlen járművet... el tudnád mondani, hogy nézett ki? Tudtál egy pillantást vetni erre az ismeretlen járműre?

Niara: Nem tudtam megfigyelni a radar szárnyépületéből, a radar elejéből. De amikor végeztünk a teszttel, és kimentünk és egy ideig ott álltunk a radar peronján, feltételezem, hogy tisztek voltak a szárnyépületben és átbeszélték a teszt eredményét... Az én álláspontom szerint nem tudtuk nyomon követni ezeket a járműveket. Szó szerint megjelentek az ég egyik pontján és aztán egy pillantás alatt egy másik ponton tűntek fel. Szóval nem lehetett őket követni. És azt hiszem, hogy pontosan ez volt az, amit ettől a teszttől vártak, hogy ne lehessen nyomon követni őket. Így aztán, amikor ott álltam a radar épületének peronján, akkor igen, láttam ezt a hajót. Valószínűleg 12-15 darabot láttam, nem számoltam meg pontosan. Arra összpontosítottam, amelyik a legközelebb volt hozzám. Talán 46-68 m-re lehetett tőlem. Hatalmas, csészealj-alakú volt, az alja narancsszínűen izzott. Az alja egyfajta átlátszó borítású, nagyon vékony fémből volt. És úgy nézett ki, mintha fények sorozata villanna fel a hajó alja körül.

Corey: Keresztülvilágított az alján?

Niara: A fémen keresztül világított, igen. És amíg néztem, valamiféle hangot adott ki, mint a hangszóró egy rockkoncerten, amikor nem zene jön belőle, hanem csak zümmögés, statikus hang. Ilyen hangja volt. És volt egy vibrációja is, amit érzékelni lehetett, még a távolból is.

Corey: Igen, még mindig elég közel voltál hozzá.

Niara: Igen. Éreztél egy kis bizsergést a levegőben, mert ez a jármű pokoli egy mezőt bocsátott ki magából.

Wilcock: Egész idő alatt ilyen ismeretlen járműveket radaroztatok? Vagy csak amíg ez a megbízatásod tartott Tonopah-ban?

Niara: Csak amíg ezt a megbízatást végeztem Tonopah-ban, és amikor elvittek az éjszaka közepén. Mert általában volt egy napi munkám, amikor kimentünk és hagyományos repülőgépeket követtünk, F-16-osokat, F-4-eseket, és bármit, ami csak kint volt, hogy megpróbáljuk kiképezni a pilótákat, hogyan repüljenek a radarok ellen.

Wilcock: Amikor erre a különleges megbízatásra vittek el Tonopah-ba, kezdetben csak a nyomát követted ezeknek a nem-hagyományos repülőgépeknek? Vagy az elrablások azonnal megkezdődtek?

Niara: A munkám fő részét a nappali munka képezte, ez az éjszakai dolog csak bizonyos időközönként volt. Eljöttek, felvettek az éjszaka közepén és csak azután jöttek a fura dolgok.

Wilcock: Amikor azt mondod, hogy az éjszaka közepén, az pontosan mit jelent?

Niara: Éjfél után, éjfél és éjjel 2 között.

Wilcock: Ez pontosan az az időszak, amikor Corey-t is felvették.

Corey: Hmm.

Wilcock: Ugyanaz. Mielőtt bármilyen jellegű elrablások kezdődtek volna veled, számodra az egész azzal kezdődött, hogy ezeknek a nem-hagyományos repülőgépeknek a nyomát követted? Vagy az elrablások ezzel egy időben kezdődtek?

Niara: Az én tudomásom szerint az elrablások akkor kezdődtek, amikor a repülőket követtem. De engem a Szürkék már gyerekkoromban, kicsi gyerekként is elraboltak. És a könyvemben leírtam, hogy az a határozott benyomásom, hogy azok az emberek, akikkel a katonaságnál dolgoztam, tudták, hogy engem elraboltak korábban.

Corey: Ez Clifford Stone történetére emlékeztet engem.

http://kozmikuskozzetetel.blogspot.hu/2016/07/kozmikus-kozzetetel-v14.html

Niara: Igen.

Wilcock: Nos, ez ugyancsak megegyezik azzal, amit te mondtál, Corey, hogy a MILAB programokban tudják, hogy kiket raboltak el korábban.

Corey: Így van.

Wilcock: Mindenkit nyomon követnek, akit elraboltak.

Niara: Van egy másik fickó, Dan Sherman. Írt egy könyvet "Above Black: Project Preserve Destiny" címmel. És ő ugyanerről írt a könyvében. Intuitív kapcsolattartónak képezték ki, ugyancsak elkülönítették őt a képzésben részt vevő többi személytől és nem engedték őket egymással beszélni.

Wilcock: Nyilvánvaló, hogy mire ez megtörtént, olyan nagy filmek jöttek ki, mint Spielberg "Harmadik típusú találkozások" című mozija. Szóval, amikor megláttad ezeket a hajókat, azt gondoltad, hogy "oké, ez egy repülő csészealj, ez egy ufo?" vagy pedig próbálták elmondani neked, hogy ez valójában a mi hajóink egyike?

Niara: Nem, nem mondtak nekem semmit.

Corey: Igen. A hozzáférési jogosultság miatt.

Niara: Igen. A másik fontos dolog Dan Sherman-nel kapcsolatban, hogy intuitív kapcsolattartóként, olyan emberek nyomát követte, akiket Szürkék raboltak el. Ez nagyon fontos, mert ő volt az az ember, aki az információt szolgáltatta a katonaságnak azokról az emberekről, akiket a Szürkék elraboltak. És ekkor elkezdesz csodálkozni. Hogy vajon miért egy olyasvalakit választanak ki erre, aki maga is földönkívüliekkel szerzett tapasztalatokkal rendelkezik. Talán mert a technológiájuk megpillantásával járó sokk nem lesz akkora, ha egy elrabolt személlyel dolgozol. Mindenféle különböző oka lehet ennek. Vagy talán emberi lényként lehet valamilyen különleges képességem, amivel más ember nem rendelkezik. Nem tudom mi az, de bizonyosan szeretnék választ találni erre.

Wilcock: Kíváncsi vagyok, hogy mielőtt a dolgok igazán szörnyűvé és traumatikussá váltak számodra, volt-e olyan pont, amikor azt mondtad: "Hűha! Ezek ufo-k! Azt akarják, hogy ufo-kat kövessek! Ez bámulatos!" Volt ilyen pillanat?

Niara: Leginkább féltem, mert abban az időben én csak „titkos hozzáférési jogosultsággal" rendelkeztem. És azt gondoltam: „Amit látok, az annyival a 'Szigorúan titkos' besorolás felett van, hogy teljesen megrémisztett engem.” Megrémültem attól, hogy egyáltalán látom ezeket. És jogos volt a félelmem, mert miután ott végeztünk, beraktak minket egy buszba, aminek le voltak festve az ablaküvegei és elvittek... vagy az 51-es körzetbe, egy földalatti létesítménybe vagy nemrégiben hallottam, hogy volt egy földalatti létesítmény Tonopah-ban is. Ott beraktak minket egy váróba, ahol a székek rézsútosan voltak elhelyezve. Mögöttünk volt egy dupla ajtó volt, amin fény áramlott be a folyosóról. De a szobában le voltak kapcsolva a fények. (Más szóval az emberek a szoba sötét része felé fordulva ültek. A dupla ajtó és a folyosóról bejövő fények pedig mögöttük voltak). És megint csak arra gondolok, hogy megpróbáltak minden olyan részletet elrejteni, ami esetleg látszódna a fényekben, és nem engedtek minket egymással beszélni sem. De ha egy másik, árnyékban ülő, hasonló tapasztalatokkal bíró személy ül melletted, abból rájöhetsz erre. És ezt követően egyesével szólítottak minket. Ezt a történetet már olyan sokszor elmondtam. Egyesével hívtak be minket ebbe a kis szobába. Amikor én kerültem sorra, bementem. Lefeküdtem egy rozsdamentes acélból készült vizsgálóasztalra, teljesen felöltözve és hosszú ideig ott feküdtem. Volt a szobában egy biztonsági őr, oldalán fegyverrel, pihenőállásban a fal mellett, a vizsgálóasztal mellett. Aztán végül bejött egy fickó fehér laborköpenyben és pléhpofával háromszor azt mondta: „Maradjon nyugton". És egyetlen sima mozdulattal átjött a jobb oldalamra. A kezében egy injekciós tű volt és egyetlen mozdulattal beleszúrt a nyakam oldalába valamilyen ismeretlen anyagot, ami azon nyomban kémiai traumát okozott nálam. És akkor, hirtelen, az asztal mellett mindkét oldalamon két fickó jelent meg, felemeltek az asztalról és levittek egy nagyon hosszú lépcsősoron. Behajítottak egy kis kabinba, ahol aztán átéltem az injekció hatásait.

Wilcock: Azok számára, akik nem ismerik ezt, mit jelent az, hogy „kémiai trauma"?

Niara: Olyan volt, mintha egy azonnali rohamod lett volna. Hátravágódik a fejed és a tested kontrollálatlanul rázkódni kezd. A kémiai anyag egyenesen az agyadba megy. Bármit is adtak be, azt akarták, hogy rögtön az agyadba jusson. Rázkódtam, nem igazán tudtam mozogni. Megváltozott a tudatállapotom. És volt egy szokatlan feltételezésem, ami a tapasztalataimon és pár más dolgon alapuló megalapozott találgatás a részemről, amit összeraktam magamnak a fejemben. Mivel egész életemben spirituális ember voltam, meditáltam és mindenféle spirituális hajlamaim és törekvéseim voltak, elcsodálkoztam az injekció hatásain. Úgy éreztem, hogy a testem molekulái közti molekuláris kötések feloldódnak, mintha én magam oldódtam volna fel és „szétfolytam” a kis kabin padlóján, ahová betettek engem. Rendkívül rémisztő érzés volt.

Wilcock: Milyen hatásai voltak ennek a tudatodra? Képes voltál tisztán gondolkozni, vagy elkezdtél nagyon összezavarodni?

Niara: Nem voltak tiszta gondolataim, csak később. De hatalmas pszichés felébredéseim voltak. Emlékszem rá, hogy felébredtem az ágyamban Las Vegas-ban, Nevada-ban, abban az apartmanban, amit abban az időben béreltem. És egyik nap, mikor felébredtem, az egész valóság olyan törékenynek tűnt, amennyire csak lehet, mintha egyetlen pislantás vagy tüsszentés képes lenne darabokra zúzni az egész valóságot a szemem előtt. És újra becsuktam a szememet és azt mondtam: „Bármi is zajlik itt, nagyon nyugtalanító és félelmetes a számomra, és azt akarom, hogy múljon el." És amikor újra kinyitottam a szemem, a dolgok újra normálisak voltak.

Wilcock: Corey, beszéltél korábban olyan pszichikai tréningről, aminek során injekciókat használnak és ezek valamilyen hatást gyakorolnak a tudatosságra. Beszélnél erről egy kicsit, hogy miről is van itt szó valójában?

Corey: Igen. Ezek olyan gyógyszerek, amiket általános jelleggel adnak be az embereknek azért, hogy megnöveljék az intuitív képességeiket. Ilyen típusú injekciókat adnak be a távolbalátóknak és távolbahatóknak is. Úgyhogy ez konzisztens.

Niara: Én csak egyszerűen féltem, és emlékszem, hogy összekuporodtam magzatpózba, mintha egy pici labda lennék, a térdeimet átkulcsoltam a kezeimmel a kabin padlóján. Átéltem az injekció hatásait és csak sikítottam és sikítottam és sikítottam. És... ez nagyon nehéz (Niara itt sóhajt egyet)... nagyon nehezemre esett elhinni ezt, mert nem akartam elhinni, hogy emberi lények ilyen kegyetlenek lehetnek a saját fajuk egy másik tagjával. De miután az injekció hatása elmúlt, kihúztak ebből a szobából és két biztonsági őr szexuálisan bántalmazott, amit nyolc másik ember végignézett. Ezek közül az egyik egy Szürke földönkívüli volt.

Wilcock: Te jó ég!

Niara: És nagyon érdekes volt, talán a Szürkékkel történt gyerekkori és fiatal felnőttkori élményeim miatt, hogy talán érzékennyé válhattam a telepátiájukra, de meg mernék rá esküdni, hogy hallottam, amint ez a Szürke magában azon hitetlenkedett, hogy emberi lények hogyan képesek ezt tenni a saját fajukba tartozókkal és hogyan vethetik őket ilyesfajta erőszak alá.

Wilcock: Hűha! Volt valami különbség abban, ahogy ezzel a Szürkével bántak a többiekhez képest? Másképpen viselkedett, vagy az emberek másképp viselkedtek vele?

Niara: Az volt a benyomásom, hogy a székeken ülő emberek közül néhányan nem akartak ott lenni. Nem akartak tanúi lenni annak, aminek tanúi lettek, mert ezeknek az embereknek valószínűleg azt mondhatták: „Nos, ha valaha beszélni mertek, ez vár majd a feleségetekre vagy a lányaidra, vagy a testvéreidre."

Wilcock: Ugyanolyan azonosító nélküli egyenruhát viseltek?

Niara: Nem, ezek az emberek civil ruhában voltak. Igen, a székekben ülő emberek civil ruhában voltak, illetve ugyebár ott volt még ez a földönkívüli. A szobában lévő katonák pedig... ők sem szokásos katonák voltak. Hanem inkább a katonaság védelmi cégeinek dolgozói lehettek. És azért mondom ezt, mert a hagyományos katonaságnál legnagyobbrészt eléggé jó emberek szolgálnak.

Corey: Igen.

Niara: Nem hiszem, hogy megengedtek volna maguknak ilyesféle dolgot. Továbbá azt is gondolom, hogy az egyik szőke biztonsági őr, aki nagyon brutálisan bánt velem, azt hiszem, hogy ő egy olyan pszichopata vagy szociopata lehetett, akit kiengedtek a börtönből vagy munkára fogtak, hogy ilyesféle dolgokat műveljen, mert semmiféle lelkiismeretfurdalás nem volt benne, hogy ilyen szörnyű dolgokat tesz.

Corey: Igen, keresték az ilyen típusú embereket ezekhez a programokhoz. Ismerős számomra, hogy szexuális traumát alkalmaztak azért, hogy egy személyből eltávolítsák az emlékeket vagy hogy egy nagyon mély szinten irányítás alatt tartsanak egy személyt.

Niara: Igen.

Wilcock: Történt még valami más a tettlegesség után? Vagy csak egyszerűen visszavittek az eredeti állomásodra?

Niara: Beinjekcióztak valamivel, amitől elaludtam. És feltételezem, hogy öntudatlan állapotban beraktak a buszba. Valószínűleg visszavittek és ledobtak a hotel szobámba, és bedugtak az ágyamba, hogy biztosak legyenek benne, hogy ne csak teljesen felöltözve feküdjek ott és ha felébredek, esetleg azt gondoljam: „Mi a fene történt velem az éjjel?"

Wilcock: El tudnád mondani nekünk, hogy mi volt a következő jelentős esemény, amire emlékszel a kezdeti traumatikus élmények után?

Niara: A következő jelentős dolog az volt, hogy felvittek a Holdra. Ez volt a következő nagyobb esemény.

Wilcock: Oké. Szeretném, ha lépésről lépésre végigmennénk ezen.

Niara: Rendben.

Wilcock: Szóval az időd nagy részében a Nellis Légibázison dolgoztál?

Niara: Hát, ez vicces, mert amikor radarterületeken dolgoztál - legalábbis akkoriban, amikor a katonai radarterületeken dolgoztál, mert azt hiszem, hogy ma ezt civilek végzik – egy hetet dolgoztál ott, aztán egy hétig lent voltál a Nellis-en, és ott dolgoztál valamit a bázis környékén. Szóval minden második héten egy másik csapat volt fent. Tehát egy hét itt, egy hét ott, egy hét itt, egy hét ott. És azon a héten, amikor fent voltam ezen a területen, felkeltettek az ágyamból az éjszaka közepén - a szokásos rutin.

Wilcock: Kik keltettek fel téged az ágyadból? Hogyan néztek ki?

Niara: Az a szőke biztonsági őr, ő volt a "handler"-em. Általában minden egyes helyzetnél ott volt, ahol én.

Wilcock: Egyenruhát viselt? Mi volt rajta?

Niara: Sivatagi terepmintás ruhát viselt. Azt hiszem néha más valamit viselt, de általában ez volt rajta. Szőke haja volt, kék szemei és szőke bajusza. Szóval, amikor erről a rámpáról beszéltem, amiről lenézve láthattad ezt a járművet... bevitt engem egy, a hegy oldalán lévő nyitott garázsajtón. Lementünk az alsó szintre, és ott parkolt ez az űrhajó. Ott voltak benne ezek a fények és a gép körül emberek sürögtek. Volt egy kis lépcső, ami felvezetett a jármű ajtajához. Ez a biztonsági őr odaadott nekem egy ezüst színű öltözéket, hogy vegyem fel. Le kellett vetkőznöm és fel kellett húznom ezt a ruhát úgy, hogy semmi nem volt alatta. A meztelen bőrödre kellett felhúznod. És ennek a ruhának volt egy furcsa képessége... nem volt alakja, hanem ahogy felvetted, egyfajta vákuumcsomagolás-szerűen ráfeszült a testedre. Voltak hozzá kesztyűk és csizmák, amik ugyanilyenek voltak. Felhúztad a csizmát és az rászívta magát a lábadra.

Wilcock: Hallottam ezt más bennfentesektől is. És Corey, valószínűleg neked is ismerős lehet ez a dolog, igaz?

Niara: Igen. Szóval ez volt rajtam, meg a csizma. A kesztyűket nem húztam fel, de ott voltak nálam. És a szőke biztonsági őr felvitt a létrán, be a hajóba. Azt mondta: „Amikor bemész, csak menj jobbra és feküdj le. Ott lesz két másik fickó a padlón fekve, feküdj le közéjük."

Wilcock: Hogy nézett ki a hajó belseje?

Niara: Csak az alapvető dolgok voltak benne, nem volt túlságosan jellegzetes. Volt néhány szék a központi konzol körül. És volt egy oszlop, egy elég széles oszlop, ami pontosan a hajó közepén haladt keresztül

Wilcock: Az lehetett a hullámvezető a meghajtórendszerhez.

Niara: Igen. És amíg ott feküdtem a padlón, egy reptilián lépett elő az oszlop mögül. És én ránéztem és az összes levegő kiment a testemből. Egyszerűen nem hittem el, amit látok.

Wilcock: Milyen magas volt ez a lény?

Niara: Nagyon magas. Legalább 240 cm.

Wilcock: Milyen volt a bőrfelülete? Hogyan nézett ki? Milyen színű volt?

Niara: Olivaszürke. Nem időzött ott túl sokáig, ahol megláttam. Az oszlop mögül jött elő és aztán oda is ment vissza.

Wilcock: Függőleges pupillái voltak?

Niara: Igen.

Wilcock: Milyen színűek voltak a szemei?

Niara: Sárgák.

Wilcock: Éles fogai voltak?

Niara: Igen.

Wilcock: Le tudnád írni ennek a lénynek a kezeit, lábait?

Niara: Igen. Karmai voltak.

Wilcock: Nos, ez rendkívül konzisztens azzal, amit Corey elmondott.

Niara: Igen-igen.

Corey: Nagyon felzaklató felidézni a találkozást egy ilyen lénnyel?

Niara: Igen.

Wilcock: Azok alapján, amit Niara elmondott... Korábban már ugye beszéltünk arról, hogy a királyi drákonidák fehérek, és hogy az alacsonyabb szintűek pedig fekete színűek. Az a típus, amit Niara most említett, mit gondolsz, hol helyezkedhetnek el ők abban a hierarchiában, amiről neked tudomásod van?

Corey: Ők lehetnek a munkásméhek, vagy a katonák.

Wilcock: Oké. Szóval ott feküdtél a padlón, és ez a lény bejött, megláttad és rendkívüli módon megrémültél. És ezután ő visszavonult?

Niara: Nos, egyszerűen csak visszament az oszlop mögé, ahonnan előlépett...

Corey: Az irányítópanel mögé?

Niara: Igen. Lehet, hogy ő volt a pilóta. Vagy lehet, hogy a pilóta egy Szürke volt, de én nem láttam a pilótát. Aztán mielőtt a gép felszállt volna, bejött néhány ember és helyet foglaltak a székeken. És aztán engem, meg a másik két fickót elszállítottak a Holdra, mintha csak egy emberi rakomány lettünk volna. Azt hiszem mondhatjuk így. Így éreztem akkor. Úgy éreztem, hogy egy emberi rakomány vagyok.

Wilcock: Leszíjaztak a padlóhoz?

Niara: Nem. Nem, hanem rendkívül módon féltem és nagyon nagy volt a megfélemlítés.

Corey: Hm. Az egyszerű emberekkel nagyon nehéz megértetni, hogy amikor ilyenfajta környezetnek vagy kitéve, nagyon könnyű megfélemlíteni és rávenni téged, hogy azt tedd, amit mondanak.

Niara: Igen, igen.

Wilcock: Milyen szagok voltak a hajón?

Niara: Azt hiszem, hogy ennek a lénynek a szagát éreztem. Pézsma illata volt.

Wilcock: Corey ugyanezt a szót használta.

http://kozmikuskozzetetel.blogspot.hu/2016/10/kozmikus-kozzetetel-vi14.html

Corey: Igen. Általában a feljebbvalóik – akik irányítják őket – egy pézsmaillatú spray-vel jelölik meg őket.

Niara: Igen, igen. Amikor landoltunk, azt mondták nekünk, hogy szálljunk le a hajóról és menjünk egyenesen a legközelebbi épületbe. És ne nézelődjünk balra, jobbra, fel vagy le.

Wilcock: De tudtál lélegezni légzőkészülék nélkül.

Niara: Légzőkészülék nélkül tudtam lélegezni.

Wilcock: Mit láttál, amikor felnéztél?

Niara: Nem igazán volt megengedve, hogy felnézzek, de azért forgattam a szemeimet, hogy lássam, vajon ez egy kupola-e, mert azt gondoltam: „Nincs rajtam űrruha, és egy másik bolygón vagyok, és lélegzem." Szóval nem voltam biztos abban, hogy mit gondoljak erről. Lehet, hogy van légkör a Holdon, vagy lehet, hogy egy kupola alatt voltunk.

Wilcock: Volt-e bármi szokatlan, amikor körülnéztél?

Niara: Nem.

Corey: A szemek a cipőkre szegeződtek.

Niara: Igen. Nagyrészt igen. A cipődet bámulni jó dolog ilyenkor. Úgyhogy sétáltam. A szemeimet viszont nem a cipőmre szegeztem. Hanem egyenesen előre néztem.

Wilcock: Az épület olyan volt, mint egy másik katonai létesítmény?

Niara: Igen.

Wilcock: Sok hagyományosnak tűnő katonai cucc volt ott?

Niara: Úgy nézett ki, mintha fogták volna azokat a jó öreg, ronda katonai épületeket a Földön és átrakták volna a Holdra.

Corey: Pontosan. Ugyanolyan ajtóik voltak.

Niara: Könnyűszerkezetes előregyártott bódék... igen. Ilyesféle dolgok. Szóval valahogy odasétáltam.

Wilcock: Ehhez az épülethez?

Niara: Még csak azt sem ismerted fel, hogy a Holdon vagy, mert az épületek annyira hasonlóak voltak a földiekhez.

Wilcock: És azt mondták neked, hogy menj a legközelebbi épülethez?

Niara: Úgy tűnt, hogy az a legnagyobb épület. Bementünk, sok szoba meg folyosó volt benne, és hasonlók. Bementünk az egyik szobába. A két dolog, amire leginkább emlékszem erről a bizonyos Holdra történő utazásról, az a munka, amit végeznem kellett. Valamilyen elektromágneses ásóberendezést kellett működtetnem, mert felásták a Hold különböző területeit más épületek számára. Két fémlemezt a talajba helyeztek, aztán bekapcsolták az elektromágneses berendezést és a két lemez olyan volt, mintha egy mágnes két pólusa lett volna. Nagyon erősen taszították egymást és ahogy ez a két lemez távolodott, úgy ásták fel az egész területet.

Wilcock: Összezúzták a követ, ahogy haladtak előre?

Niara: Igen. Egy erős mágneses mezőt használtak ehhez. És nagyon óvatosnak kellett lenned az erős mágneses mezők körül, mert a vérünkben olyan ásványok vannak, amiket ez kiránthat.

Wilcock: Kiképeztek ennek a fúrónak a használatára?

Niara: Igen. Nos, nem kellett azzal túl sok mindent csinálni. Egyszerűen csak működtetted a gépezetet és benne kellett állnod abban a kis biszbaszban. Olyan sok embert - mondjuk úgy - tüntettek el az ufokutatás területén tevékenykedők köréből... hallottam róla, hogy csak a roswell-i incidens elfedése kapcsán 400 embert öltek meg. Nem hiszem, hogy csak úgy szabadon rendelkezésre bocsátanák az olyan embereket, különösen az olyanokat nem, mint amilyen én vagyok, olyanokat, akiket kirángatnak a normális, hétköznapi életükből és beleteszik őket egy ilyen helyzetbe. Szóval az elmekontroll technológiák nagyon fontosak, a traumára épülő elmekontroll technikákat olyan mértékben finomhangolták, hogy egyáltalán nem fogsz emlékezni – legalábbis rögtön azt követően nem – hogy mit tettek veled, vagy hogy hol voltál. De trauma és drogok kombinációjával el akarják fedni ezeket.

Wilcock: És Corey, azt mondtad, hogy ezek a technikák olyan jól működnek, hogy az embereknek csak egy nagyon kis százaléka emlékszik bármire is ebből, igaz?

Corey: Igen. Az emberek 3-5 %-a emlékszik.

Niara: Szóval egy ásóberendezés volt ott. Ez volt az egyik dolog. És aztán nagyon sok kézzel végzett munka is volt, dobozokat rakodtunk, átcipeltünk dolgokat egyik polcról a másikra, illetve egy csomó emelő és vontató munka is volt. Az étel borzalmas volt. Én valamiféle zabkásának mondanám, és talán szárított kenyérnek némi vízzel. Éjszaka pedig nem engedtek aludni. Ez egy másik része volt a programozásnak.

Corey: Alvásmegvonás.

Niara: Az alváshiány óriási mértékű volt. Az alvásmegvonás már önmagában is poszttraumás stresszt váltott ki belőlem. Az életem során nagyon sok alvásmegvonásban volt részem.

Wilcock: Láttál bármilyen földönkívüli vagy szokatlan dolgot, amíg azon a bázison tartózkodtál?

Niara: Amikor kint voltam az ásatáson, földönkívülieket láttam. És az egyik, akire emlékszem, egy nagyon-nagyon magas és nyúlánk lény volt. Nem igazán nézett ki hagyományos Szürkének. Nem vagyok benne biztos, hogy melyik fajba tartozott. De az egyikük volt az – és erre egy későbbi hipnózisos vizsgálat után jöttem rá – aki segített nekem kikerülni ebből a helyzetből. Igen. Merthogy láttak engem energetikailag. Rám néztek és képesek voltak látni az energiámat. És azt mondták: „Nem kellene ezt tenniük ezzel a nővel."

Wilcock: Azóta lényegében közszereplő lettél. Konferenciákon szólalsz fel és remélem, hogy sokkal több meghívást kapsz majd, mert a te történeted nagyon fontos.

Niara: Igen.

Wilcock: Gondolod, hogy az Illuminátusok sebezhetők? Gondolod, hogy le lehet győzni őket? Szerinted van mód arra, hogy ezt a helyzetet az emberiség javára fordítsuk?

Niara: Abszolút megfordítható az emberiség javára, mert tudom, hogy tudod és azt is tudom, hogy Corey is tudja, hogy minden a tudatosságról szól. A tudatosság jelenti a mindent. Az általunk látott fizikai dolgok mögött egy energia húzódik meg, ami ezt lehetővé teszi. És erre az energiára, és ezekre a szubatomi részecskékre a gondolatok, a tudatosság és a szándékunk befolyással bír. Hallottál már a Georgia Guidestones-ról, igaz?

http://boldognapot.hu/blog/georgia-guidestones-az-usa-legbizarrabb-emlekmuve-vagy-az-amerikai-stonehengev/

Wilcock: Persze.

Niara: Oké. A Georgia Guidestones szerint a népességet le kellene csökkentenünk 500 millióra.

Wilcock: Igen.

Niara: Oké. És tudod, hogy miért akarják ezt? Azért, mert halálosan félnek. Halálosan félnek attól, hogy 7 milliárd ember felébredhet és elvehetik a játékot tőlük pusztán a tudatosság ereje által. És ehhez még csak nem is kell 7 milliárd embernek felébrednie. Ha ez elér egy pontot, átbillen az egész. És ők azok az emberek, akiket remélem, sikerült ma megszólítanunk.

Wilcock: Van olyan inspiráló üzeneted, amit most eljuttatnál azokhoz, akik ébredeznek és akik hisznek a történetedben?

Niara: Igen. Csak annyit mondanék, hogy ismerjük fel, hogy az emberi fajon évszázadokon keresztül mennyi programozást végeztek azért, hogy megpróbálják programozni a tudatosságunkat. És ez a valódi mátrix, emberek, ami megpróbálja a tudatosságunkat egy olyan világba programozni, amelyet ők tartanak irányításuk alatt és amelyben leigázva tartanak bennünket. És ez az egész egy hazugság, mert mi vagyunk azok, akiknél a valódi hatalom van. A tudatosságunk hatalma a valódi hatalom ezen a bolygón és jelenleg mi mindannyian ezen potenciál alatt élünk. Mi vagyunk azok, akik az üzemanyagot szolgáltatjuk ehhez a gépezethez, üzemanyaggal látjuk el a Mátrixot a programozott tudatosságunk erejével, amelyet az Illuminátusok programoztak be, hogy létrehozzunk egy olyan valóságváltozatot, amelyben ők irányítanak bennünket. És nekünk mindannyiunknak fel kell ismernünk, hogy ez egy hazugság, és hogy vissza kell vennünk a hatalmunkat és fel kell ismernünk, hogy a tudatosságunk és a szándékunk hatalma... szóval a világ negativitását egy pozitív módon kell használnunk. Ez azt jelenti, hogy amikor egy olyan történettel találkozol, mint amilyennel nemrégiben én találkoztam, amikor értesültem arról, hogy a Nagy-korallzátony elpusztult, szóval veheted ezt és átfordíthatod. Azt mondhatod: „Hűha! Itt ez a történet, ami szerint a Nagy-korallzátony elpusztult. Bemegyek a tudatomba és látni fogom ezt a zátonyt virágozni és élni, visszatérni a teljes ragyogásába." És ehhez a tudatosságod erejét használod. Szóval minden alkalommal, amikor olyasmit látsz odakint, ami félelmetes, ne rettenj meg a félelemtől. Csak ismerd fel: „Igen, ez egy félelmetes dolog, most pedig átfordítom ezt 180 fokkal és vizualizálok valami gyönyörű szépet a helyére." És téged is ösztönözlek arra, hogy ha olyan helyen vagy, ahol az időjárás megengedi, menj ki és végezd el ezt a vizualizációt. Vedd le a cipődet, és tedd a lábad a földre, mert maga a Föld is akarja azt, hogy az emberi evolúciónak ez a folyamata megtörténjen. Pont úgy, ahogy az Avatar című filmben láthatjuk, amikor az emberek megérintenek bizonyos dolgokat a talajon és a növények világítani kezdenek.

Ugyanez történik itt is. Nem látható a számunkra, de itt is ez történik. Oké? Össze vagyunk kapcsolódva a Földanyánkkal, ahogy azt az indián őslakosok korszakokon keresztül tanították. Úgyhogy hozzuk fel őt is a fedélzetre. És emlékezz, mit mondott Jézus: "Bárhol, ahol három vagy több ember összegyűlik a nevemben...". Szedjétek össze néhány barátotokat és menjetek ki a földre mezítláb. Fogjátok meg egymás kezét, gondoljatok arra, amit vizualizálni szeretnétek és képzeljétek el egésznek, teljesnek és tökéletesnek. És meg tudjuk változtatni ezt a bolygót, vissza tudjuk szerezni és újra kertté tudjuk varázsolni. A lényem minden szálával hiszek ebben.

Corey: Én is.

Wilcock: Niara, milyen érzés számodra, amikor olyan fickók, mint Corey és William Tompkins előállnak és figyelemre méltó módon megerősítik a beszámolódat?

Niara: Megkönnyebbülés. Megkönnyebbülés, mert előjönni egy olyan történettel, mint az enyém és tudni, hogy a könyvem olvasóinak legalább fele azt fogja gondolni, hogy elmebeteg vagyok... vagy akármi más. De én nem táplálok semmilyen hitet abba, hogy az emberek elhiggyék a könyvben leírtakat. Én csak azt akarom, hogy az embereknek legyen egy képük arról, hogy ilyen dolgok történnek. Egész rakásnyi kutatást végeztem el. Tonnányi linket helyeztem el a könyvben, mert azt akartam, hogy az emberek felismerjék, hogy nem csak egy magányos hang vagyok a pusztaságból, aki ilyesmivel állt elő. Egy egész kultúra és egy egész közösség része vagyok, amely most előáll és elmondja, hogy ez a dolog valós és valóban ez történik. És ha ez nem áll le, akkor mindannyian veszélybe kerülünk.

Wilcock: A történetedet hallva tudom, hogy még több megerősítés fog érkezni.

Niara: Sokkal több minden van még.

Wilcock: Szeretnélek megtapsolni a bátorságodért, amiért eljöttél hozzánk ma és megosztottad ezt a világgal. Ez egy nagyon személyes dolog a számodra. Nagyon szeretlek és szeretném, ha tudnád ezt. Melletted állok, amíg együtt keresztülmegyünk ezen az egészen.

Niara: Köszönöm.

Wilcock: Köszönöm.

Niara: Köszönöm mindkettőtöknek.

Kapcsolódó cikk:

http://goodethungary.blog.hu/2015/05/27/koloniak_es_bazisok_a_holdon_corey_goodetxsg