Kozmikus Közzététel – VII/20.

FÉNYNÉL GYORSABB TECHNOLÓGIÁK MARK MCCANDLISH-SEL – Rendhagyó epizód következik, ugyanis a műsor vendége ismét Mark McCandlish illusztrátor lesz, aki ezúttal egy különleges légi bemutatón látottak alapján ritkán hallott technikai részleteket fog megosztani velünk az eredeti ARV-k, azaz földönkívüli járművek reprodukcióinak szerkezeti felépítéséről és működési alapelveiről.

Wilcock: Ez itt újra a Kozmikus Közzététel. David Wilcock vagyok és itt van velem Corey Goode. Ma egy egész sorozatnyi interjúrészletet fogunk megmutatni, amelyekben Mark McCandlish fog beszélni nekünk egy bizonyos típusú meghajtórendszerről és egy bizonyos repülőgépről, amelynek egyik barátja szemtanúja volt. Minden további kommentár nélkül, nézzük is meg rögtön az első filmbejátszást.

ELREJTETT TECHNOLÓGIÁK SZEMLÉJE

Mark McCandlish: Kaptam egy telefonhívást az egyik barátomtól, akit még a főiskoláról ismertem. A műsor kedvéért őt most Brad-nek fogom nevezni. Szóval Brad felhívott és azt mondta: „Láttam a cikkedet, láttam az illusztrációdat, láttam a nevedet a magazinban, felvettem a kapcsolatot az újság művészeti vezetőjével, ő pedig megadta a számodat. Brad vagyok. Emlékszel még rám?" Én meg azt mondtam: „Igen, ez nagyszerű." Így aztán elmentünk ebédelni.

Beszélgettünk és megemlítettem neki, hogy lesz egy légi bemutató a Norton Légibázison, ami San Bernardino-ban, Los Angeles-től kb 120 km-re keletre található. Keringett egy történet arról, hogy ezen a rendezvényen megreptetik vagy egyszerűen csak álló helyzetben megmutatják az SR-71 Blackbird-öt, ami akkoriban ritkaságszámba ment. Úgyhogy úgy döntöttünk, elmegyünk erre a légi bemutatóra. Az utolsó percben aztán felhívtak a magazintól és közölték velem, hogy annyira elégedettek voltak az előző illusztrációmmal, hogy azt akarják tőlem, készítsék még egyet az X-31-es programról, ami majd a következő évben, 1989 februárjában jön majd ki. Szerették volna, hogy befejezzem ezt az illusztrációt, ezért aztán ki kellett hagynom a légi bemutatót.

Eltelt kb. egy hét, és nem hallottam semmit Brad felől, úgyhogy felhívtam. Megkérdeztem tőle: „Na, és hogy tetszett a légi bemutató?" Azonban Brad nagyon csendes volt a telefonban. Azt mondtam neki: „Mi a baj? Nem úgy beszélsz, mint aki túlságosan jól szórakozott volna." Mire ő azt mondta: „Hát, azt hiszem, olyasmit láttam, amit nem lett volna szabad látnom." Azt mondtam neki: „Hát, az meg hogy lehet? Minden, amit kitesznek az ilyen légi bemutatókra, azért van ott, hogy a közönség láthassa." Ő pedig azt mondta: „Nos, volt egy másik kis bemutató is, amíg mi ott voltunk." Volt vele egy másik fickó is, akivel néhány illusztrációs munka kapcsán léptünk kapcsolatba. Ő egy magas rangú személy volt a Lockheed Martin-nál... úgy volt, hogy összejövünk és átbeszélünk pár dolgot a munkával kapcsolatban. Ez a személy, amikor a Thunderbird, a Légierő bemutató csapata elkezdte a programját, azt mondta a barátomnak: "Menjünk le oda." Szóval ez az úriember, meg a barátom, továbbá számos magas rangú politikus és magas rangú katonai fejes, mind felszálltak egy Boeing 727-esre, egy katonai repülőgépre – katonai utasszállítógép, ülésekkel, stb – és elindultak Norton-ból és elrepültek a Légierő 42-es gyáregységébe, Palmdale-be. Ott található a Lockheed Skunk Works. Szóval a gép leszállt, ők meg kiszálltak a gépből. Az épület köré kordon volt kihelyezve, és a biztonsági őrök M16-os gépkarabélyokkal felfegyverkezve igazoltatták a barátomat, mert a kísérőjével ellentétben, rajta nem volt jelvény. A kísérője kezeskedett érte, mondván, hogy ez az úriember a segédje. Úgyhogy bementek erre a bemutatóra és ahogy beléptek, a fickó körbenézett és rögvest azt mondta a barátomnak: „Oké. Látom, hogy van itt néhány dolog, amiről nem szóltam neked előre. Olyasmik, amikről nem szabadna tudomást szerezned. Úgyhogy tartsd a szád, ne mondj semmit, ne beszélj senkivel. Kimegyünk innen, amilyen hamar csak lehet, de addig is élvezd a műsort." Brad elmondta nekem, hogy ott voltak a Légierő magas rangú tisztjei is, akik úgy sétálgattak ott, mint az idegenvezetők, bemutatva a különböző kiállított repülőgéptípusokat. Az egyiket, az első generációs Aurora repülőgépet, a Lockheed-nál dolgozók csak úgy nevezik, a „Pulser".

Ennek négy motorja van, amik el vannak rejtve a repülőgépvázba. Az egész gép hőálló csempével van borítva, pont, mint az űrsiklók. A repülőgép egész hátsó vége olyan, mint egy lineáris aerospike meghajtó, tucatnyi olajbefecskendezővel, ami üzemanyagot juttat a spontán égéshez ebbe a szupeszónikus lökéshullámba.

Ezeknek a gázoknak a robbanása szétterjed a szuperszónikus lökéshullán és a gép csúcsos hátsó része között és végső soron szinte kilövi a gépet – pont úgy, mintha egy nedves tökmagot lőnél ki a kezedből. Ennek a bizonyos típusú repülőgépnek az az érdekessége, hogy nyilvánvalóan volt valamilyen stratégiai célú alkalmazása is, nem csak nagy sebességű repülésre és nagy magasságból történő felderítésre szolgált. Ezen a repülőgépen ugyanis fegyverek is voltak. A törzsben elrejtve, a motorok között 121 db indítócső volt, mindegyikre jutott egy nagy, kör alakú hőálló csempe a gép külsején, amiket robbanócsavarokkal lehetett kipattintani. És ami lenyűgöző volt ebben a dizájnban, hogy olyan egyszerűre vették, amennyire csak lehetett, de ugyanakkor teljes mértékben hatékony is volt. Használhattál hagyományos robbanófejeket, de használhattál a MIRV-ekhez hasonlóakat is, mint amilyeneket az interkontinentális ballisztikus rakétákon láthatsz, kivéve, hogy a csövekben lévő önállóan célra irányítható robbanófejek felett van egy másik hőálló csempe is, mögötte egy nagy tekercselt rugóval, összenyomott állapotban.

https://hu.wikipedia.org/wiki/MIRV

És ahogy kipattintják a külső csempeburkot, ez kirobban a csőből. Egy másik csempe lejön, bevágódik a helyére, és azon nyomban helyreállítja a repülőgép aerodinamikai hatékonyságát. Szóval nem kell csapóajtókat kinyitnod a bombákhoz miközben nagy sebességgel repülsz.

Egy másik dolog, amire rájöttem a közelmúltban történt felfedések alapján, hogy amikor a repülőgép aktívan működik fegyverplatformként, akkor van egy tercier, harmadik meghajtórendszer is a gép végén, ami lapos, háromszög alakú, és felnyílik. Olyan, mintha egy kagylóhéj lenne a végén, amiből egy rakétamotor bújik elő, aminek következtében a gép felmehet egy exo-atmoszférikus kilövő pozícióba, és ott korlátlan ideig álldogálhat. Valószínűleg ez volt a legnagyobb távirányítású járművük a leltárban, de rendelkezett azzal a képességgel is, hogy valaki a gép fedélzetéről, belülről irányíthassa. Azonban a legtöbb esetben pilóta nélküli repülőgépként üzemelt. Felrepülhetett és hadrendbe állíthatta ezeket a MIRV-típusú fegyvereket az űrben.

* * * * * *

Wilcock: Nos, Corey, számomra kívülállóként, aki nem forgolódik ilyen körökben, amikor egy ilyen fickó előáll, és ilyen sok technikai részletet árul el, az engem teljesen elkápráztat. Az Aurora-ról már sok évvel ezelőtt hallottam, de soha sem hallottam róla olyan részleteket, mint amiket ő itt most elmondott. Ennek fényében milyen gondolataid támadtak erről?

Corey: Igen, a részletek mértéke. Éppen erről akartam beszélni. Azoknak az embereknek, akik előállnak és ilyesmikről beszélnek, általában csak halvány képük van ezekről a dolgokról. Nincs olyan ember, aki körbejárkálhatna, benézegethetne ide-oda a Légierő személyzetének kíséretében. Szóval itt egy nagyon jó betekintést kaphattunk abba, hogy hogyan is működik ez a hajó.

Azt hallottam, hogy az Aurora-nak nagyon hangos, légkalapács-szerű hangja van repülés közben.

Mit is mondtak róla, hogy kondenzcsíkot, amit maga után húz, "kötélre húzott fánk"-nak nevezik?

Így van. De soha sehol sem találkoztam ilyen jellegű technikai részletekkel erről. Mit gondolsz erről a bizonyos repülőgépről, az Aurora-ról, ami nyilvánvaló, hogy az egyik klasszikusabb dizájn, még akkor is, ha az 1980-as évekből való... Mire használhatták vajon az Aurora-t?

Akkoriban az összes nagy magasságon repülő gépet általában kizárólag vagy felderítésre vagy fegyverplatformként használták. Sok esetben olyan technológiáik vannak, amiket kikapcsolhatnak és onnantól kezdve vagy ez vagy az lehet.

Azt mondod, hogy akkoriban az Aurora-t használhatták hagyományos hadviselésben is, és azok az emberek, akiket lebombáztak, nem is tudták azt, hogy ezek honnan jönnek?

Lehetséges, hogy hagyományos hadviselésben is alkalmazták, de nekem úgy hangzott, mintha tartogatták volna valamire. Ott volt a leltárban egy különleges esemény idejére, mondjuk egy Szovjetunióval kirobbanó konfliktus esetére.

Rendben. Most pedig bennfentes vallomások alapján valódi illusztrációkat fogunk látni földönkívüli járművek reprodukcióról, vagyis az ARV-kről, ami úgy tűnik, hogy pontos mása az eredeti német harangnak.

ARV - FÖLDÖNKÍVÜLI JÁRMŰVEK REPRODUKCIÓI

Mark McCandlish: Miután a kiállítás összes résztvevője megjelent, kezdetét vette egy másik külön bemutató is. Visszahúzták a függönyt és ott volt az a három repülő csészealj, amik végül is földönkívüli járművek reprodukcióként, vagyis röviden ARV-ként, vagy Fluxliner-ként lettek ismertek.

És ekkor kezdtem megérteni, hogy volt néhány igazán vad és fejlett rendszer, ami fejlesztés alatt állt. Nem csak hogy bemutatták őket, hanem ezek a járművek lebegtek a padló felett. Nem volt alattuk landolószerkezet, és kábel sem volt felettük, ami a mennyezetről lógatta volna le őket. A legkisebb kb 7,5 m, a következő 18 m, a legnagyobb pedig kb. 36,5 m átmérőjű volt. Az érdekes dolog a bemutató ezen részével kapcsolatban az volt, hogy Brad elmondása szerint ezek a járművek úgy néztek ki, mintha már nagyon rég óta ott lettek volna. És ez 1988. november 12-én volt. Elmondta, hogy számos panel volt a géptörzs széle körül, az alja lapos volt, az oldala kb 35 fokban lejtett - volt egy kis párkány a pilótafülkének tűnő rész körül, továbbá egy kupola a tetején.

A kupola tetején ott voltak ezek a kis hólyagoknak látszó dudorok... olyanok, mint a CCD kamera, mindegyik egy vízszintes iránytűtokon volt, ami körbemozgatta a kamerát. És ez megint csak valamiféle szintetikus képalkotó rendszer használatát jelentette, amikor is két kamerát párban lehet mozgatni, hogy létrehozzanak egy, a bal szemnek illetve egy, a jobb szemnek megfelelő nézetet, hogy amikor a pilóta a gép belsejében egy speciális sisakot visel, egy teljesen tökéletes 3D-s látómezővel rendelkezzen. Végső soron nyilvánvalóvá vált, hogy ez a rendszer egy szokatlan technológiát használ ahhoz, hogy elektromos energiát hozzon létre, amit egyenesen a tér-idő vákuumból von ki, és amit skaláris energiának vagy nullponti energiának neveznek. Amikor ez jármű áram alá kerül, olyan hatalmas mennyiségű ionizációt hoz létre a hajó körül, hogy a levegő molekulái tulajdonképpen elkezdenek röntgenfotonokat termelni, amik halálosak. Úgyhogy ennek a hajónak nem lehetnek ablakai. Valamiféle szintetikus képalkotó rendszerrel kell rendelkezned ahhoz, hogy irányítani tudd ezt a hajót. De visszatérve a repülőgép leírásához, Brad elmondta, hogy úgy nézett ki, mintha az egész hajó valamiféle gyantaalapú festékkel lett volna bevonva, amin fémes pöttyök voltak beágyazódva a gyantába, mintha csak oda lettek volna csapva a hajó oldalához. Vágások és repedések voltak a Dzus zárak körül, amelyek a géptörzs széle körüli paneleket tartották, továbbá olajos ujjlenyomatok, meg hasonlók voltak rajta. Szóval azt mondta, hogy úgy nézett ki, mintha már jó ideje ott állt volna.

* * * * * *

Wilcock: Nagyon sok részletet hallhattunk itt, és ezek közül az egyik az volt, hogy amikor áram alatt van, olyan mértékű ionizáció jön létre a hajó körül, hogy a hatalmas mértékű elektromos töltés hatására elkezd röntgenfotonokat termelni, amelyek halálosak és ezért nem lehetnek ablakok a hajón. Néhány Maria Orsic és az általa használt űrhajóról készített illusztráció alapján az a benyomásom támadt, hogy azon a hajón viszont voltak ablakok. Gondolod, hogy történt valamilyen fejlesztés, ami lehetővé tette, hogy ezek az ablakok blokkolják a röntgensugarakat?

Corey: Igen. Nagyon sok hajón vannak ablakok, különösen a nácik fejlesztéseinek időszakából. És nem voltak rajtuk kamerák, nem hiszem, hogy lettek volna kamerák beállítva rajtuk. De lehet, hogy igen. Nem emlékszem. Volt néhány kép, amin ilyen hólyagoknak nevezett tiszta, áttetsző félgömbök voltak, amelyek hirtelen kinyíltak és ebbe ment be a kamera. Láttam ilyeneket néhány hajón, de nem emlékszem rá, hogy kamerákat használtak volna vizuális tájékozódáshoz.

Egyszerűen csak teljesen világos, hogy a Mark által adott leírás nagyon hasonlít a te felfogásod szerinti eredeti német harangon alapuló űrhajóhoz.

Az én megértésem szerint, az ARV-k a németek levetett gépei voltak, és ARV-nek, földönkívüli járművek reprodukcióinak nevezték őket, azért, hogy elhessegessék az emberek kérdéseit azt illetően, hogy honnan érkeztek.

Na és honnan érkeztek?

A németektől, az 1952-es csereüzlet révén, amikor is a szakadár németek elkezdtek szorosabban együttműködni az amerikai katonai-ipari komplexummal.

Amikor éppen nem repült, miért volt képes a hajó mégis lebegni? Vagy volt valamiféle lebegő üzemmódja, ami lebegésben tartotta?

Antigravitációs meghajtást használtak, úgyhogy a hajót egy alapvetően semleges állapotba lehetett helyezni és lerögzíteni egy adott helyre.

Rendben. Nagyon sok mindenről kell beszélnünk itt, úgyhogy toljuk is tovább a bulit. Még több mindent fogunk hallani Mark McCandlish-től erről a bámulatos megfigyelésről és az ezt követően készült illusztrációkról.

AZ ARV BELSEJÉBEN

Mark McCandlish: Műszaki rajzolóként és olyasvalakiként, aki konceptuális művészet terén szerzett tapasztalatokat, az egyik mód arra, hogy kitaláljam, hogyan függnek össze ezek az alkatrészek az volt, hogy számos panelt levettek a járműről, a legkisebbről.

Volt egy gurulós lépcsőjük, rajta egy kis teraszrésszel, amit odagördítettek a jármű alá, a jármű lejtős oldala mellé. Ott álltál egy kis teraszon és benézhettél a pilótafülke ajtaján. És ami nagyon vicces, hogy maga az ajtó az acélkerettel és az elfordítható kerékkel és a kis csapszegekkel úgy nézett ki, mintha Nemo Kapitány tengeralattjárójáról lett volna levéve. Brad azt mondta, hogy benézhettél a fülkébe és láthattad a katapultüléseket.

A középső tartóoszlop, ami keresztülfut a személyzeti fülke közepén... nos, ez a fülke valójában csak egy nagy összetett gömb. Ezt hívják pultrudált hajónak. A pultrúzió egy olyan eljárás, aminek során fogsz egy üveg-, karbon- vagy kevlárszálat és impregnálod azt gyantával miközben megforgatod azt egy armatúra, egy alakzat vagy éppen egy hajó körül. Mostanában oxigéntartályokat hoznak létre ilyen módon. Szóval ez az egész gömb egy nagy pultrudált gömb volt. Miközben ezt a formát beburkolják ezzel a gyantával impregnált üveggel, az egész nagy feszültség alatt történik, így az egész szerkezetet feszültség alá helyezik mielőtt a gyanta elindulna, így az katalizálódik, megkeményedik és nagyon erőssé válik – erősebbé mint az acél. Így aztán ezzel a szerkezettel az óceánokban is lehet közlekedni, ami megint egy külön történet. A pilótafülke kinézete felfedte, hogy belülről igencsak spártainak nézett ki, úgy értem, nem volt benne műszerfal, mérőeszközök, semmiféle telemetria. Minden abban a headset-ben volt, amit a pilóta a fején viselt.

A katapultülés jobb oldalán volt a pilóta számára egy nagy potenciométer – olyan, amilyet a Frankenstein filmekben láthatunk. Ezzel tudod irányítani az elektromosság mértékét.

A bal oldalán pedig egy nagyon szokatlan típusú irányítóberendezés volt. Egy állvány. Úgy nézett ki, mintha fém vagy kompozit anyagból lett volna – egyfajta fordított "J"-alakú oszlop, amin egy labdához hasonló valami volt, aminek az alsó oldalán egy konform félgömb helyezkedett el. Ennek a belsejében volt egy lézer, ami körülötte tükröződött. Impulzusokat küldött a hajó különböző részei felé, és ennek a segítségével irányították a hirtelen irányváltoztatásokat, az ereszkedést és hasonlókat. Ami érdekes volt, hogy amikor a jármű kevés energiával működött és csak magától lebegett... merthogy olyan volt, mintha a hajók az óceánon lebegtek volna, és csak a víz áramlatai mozgatták őket, és amikor a hajó egy kicsit megbillent az egyik oldalra, a golyó, ami a gömb alsó oldalán volt, abba az irányba kezdett dőlni. A gravitáció elég hatást gyakorolt rá ahhoz, hogy elkezdjen dőlni, és korrigálta saját magát. Önkorrigáló volt, mindegy, hogy melyik irányba indult a dőlés. A jármű képes volt a fény sebességénél is gyorsabban repülni – szuperluminális sebességgel. A bemutatót tartó tábornok úgy nevezte ezt, hogy "fénysebesség, vagy még annál is jobb" sebességre képes. Így aztán felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetséges ez egyáltalán? Sokan azt gondolják, hogy ez sületlenség, és hogy ez nem lehetséges. Így aztán vissza kell mennünk és meg kell nézzük Einstein-t, az ő eredeti egyenleteit és mindent, amit arról mondott, hogy teljesen lehetetlen, hogy valaha is meghaladjuk a fény sebességét. Az egyenleteiben és írásaiban azt fejtegette, hogy amikor egy tárgy felgyorsul a tér-időn keresztül, a tömege megnövekszik. De az egész dolog kulcsa és amiről senki sem beszél, hogy azért nő a jármű tömege, mert a jármű atomi szerkezetének és a környezet nullponti energiájának interakciója azt okozza, hogy az atomok nagyobb energiájúvá válnak. Mert a középiskolai fizikában az volt a nagy kérdés, hogy ha anyagot nem lehet létrehozni, nem lehet elpusztítani, az elektronok soha nem lassítanak, nem követik a termodinamika második törvényét – ami az entrópia – akkor azt várnád, hogy idővel lelassulnak, de mégsem ez történik. Méghozzá azért, mert folyamatosan elnyelik ezt a nullponti energiát. És ez az, ami mindvégig mozgásban tartja az atom minden részét. Ezért nem dezintegrálódik, ezért nem esik szét.

Ezért aztán, amikor egy atomokból álló objektum keresztülhalad a tér-időn és egyre csak gyorsul és gyorsul, egyre többet és többet nyel el ebből az energiából, mindegyik része egyre gyorsabban és gyorsabban pörög, mintha csak egy giroszkóp lenne. És csakúgy mint a giroszkóp esetében – ha tartottál valaha a kezedben ilyet – ha egyszer igazán begyorsul, nagyon nehéz elmozdítani. Ez ugyanígy működik. Olyan, mintha valamiképpen saját maga fejlesztené a gravitációt. És erről mondta Einstein, hogy lelassítja a dolgokat és lehetetlenné teszi, hogy valaha is elég energia legyen ahhoz, hogy felmenjünk és meghaladjuk a fénysebességet, mert a tömeg szó szerint a végtelen felé kezd közelíteni, ahogy egyre közelebb és közelebb kerülsz a fénysebességhez.

Szóval a mérnökök rájöttek, hogy ha ugyanazt az energiát használod a környezetben, mint ami megnöveli a tömegedet, de ezt egy propulzív energiaforrásként használod arra, hogy energiával lásd el a rendszeredet, az azt fogja jelenteni, hogy minél gyorsabban mész, annál több energiád lesz ahhoz, hogy a hajód még gyorsabban menjen. Nem kell üzemanyag utánpótlást szállítanod, így nem kell aggódnod a jármű tömege miatt. Minél gyorsabban mész, annál inkább képes leszel a még gyorsabb haladásra. És így tudod áttörni a fénysebesség határát, mert a tömeged soha nem lesz igazán nagyobb annál, mint ami kezdéskor volt. De ott lesz ez a hatalmas, majdhogynem korlátlan mennyiségű energia, amit be tudsz húzni meghajtó erőként. Valószínűleg ezért van az, hogy a hajó összes elektromos alkatrésze be van vonva kvarc-cal egyfajta szigetelésként, mert itt millió és millió voltnyi elektromosságról beszélünk. Ezért van az is, hogy amikor a hajó a légkörben van, az ionizáció olyan súlyos, hogy röntgenfotonokat termel és szintetikus képalkotó rendszerre van szükség ahhoz, hogy lásd, merre mész.

* * * * * *

Wilcock: Hát, csak annyit tudok mondani erre, hogy wow! Nagyon határozott megerősítést nyert itt egy olyan dolog, amit azt hiszem te mondtál nekem, úgyhogy szeretném hallani a gondolataidat erről. Méghozzá arról, hogy néhány ufo meghajtórendszere ahhoz hasonlóan működik, mintha egy tökmagot lőnél ki az ujjaid közül.

Corey: Ezt Mark mondta, de én is elmondtam ezt korábban.

Igen, de én tőled már őt megelőzően is hallottam ezt.

Én valószínűleg dinnyemagot mondtam, mivelhogy délről származom. Ha, ha.

Amiről Mark McCandlish beszél itt, az legalábbis részben, spekulatív alapokon nyugszik, illetve azon, amit ő megpróbált megérteni abból, hogy mi folyik itt, továbbá amit elmondtak neki erről. A te személyes eligazításaid – például az okostömbökön olvasottak – alapján a meghajtórendszerekkel kapcsolatban mindez hogyan viszonyul ahhoz, amit Mark elmondott itt az imént?

Nagyon hasonlít. Azt hiszem nagyjából hasonló módon írtam el ezt, beleértve, hogy hogyan működtek a torziós mezők használatán alapuló meghajtók a kutatóhajón, és hogy az egyik végén nagyobb csavarodást hozott létre, mint a másikon. Olyan volt, mintha az egyik végén szappanbuborékok egész sorát lőtted volna ki. Egyszerűen csak kilőtted és ez kilövi a hajót a másik irányba. Szóval a leírás nagyon hasonlít.

A lézer-t állítólag a II. Világháború után fedezték fel. Ezt bennfentes körökben nagyon gyakran összekötik a Roswell-nél megtalált roncsokkal, és azt mondják, hogy ez egyike az abból visszafejtett technológiáknak. Miközben itt mi nagy valószínűséggel az eredeti német hajók egyikét mutatjuk be és ennél fogva a dátum valószínűleg az 1930-as évek vége lehet. Mark mégis azt mondja, hogy az a lézer-alapú kupola, amire ráteszed a kezed, elengedhetetlen része volt a hajó egész navigációs rendszerének. Gondolod, hogy a drákonidák tették lehetővé a náciknak, hogy lézert készítsenek még mielőtt hivatalosan bemutatták volna ezt a technológiát?

Nos, arra is emlékezhetünk, hogy a németeknek is megvolt a maguk Roswell-je. Volt egy űrhajó, ami a roswell-ihez képest messze korábban, az 1930-as években zuhant le. Azt hiszem talán a Fekete Erdőben. Sokkal briliánsabb mérnökök voltak akkoriban Németországban, mint nálunk. És hozzánk képest legalább egy évtizeddel korábban már rendelkeztek ezzel a technológiával. Szóval valószínűleg képesek voltak vissza is fejteni azt, amit találtak.

Amikor először megláttam ezt az rajzot McCandlishtől, az egyik dolog, ami agyon rejtélyesnek tűnt számomra, hogy miért néz ez ki ilyen régimódinak? Miért van rajta ez az öreg, tengeralattjárón látható, mechanikusnak tűnő ajtó? De így, hogy azt mondod, hogy ez a technológia még Németországból származik, már sokkal érthetőbb a dolog. Gondolod, hogy a németek tengeralattjáró-építésben való jártassága miatt lehet ennyi hasonlóság a kinézetük között?

Abszolút. Igen, pontosan ezt akartam mondani. És az a Nemo kapitányéhoz hasonló ajtó is valószínűleg egy német tengeralattjáróról került fel rá.

McCandlish leírt egy technikai metódust, amivel a hajó fénysebességre tud gyorsulni. Hogyan érzel a tömeg megnövelésére vonatkozó értelmezésével kapcsolatban, amikor is ahelyett, hogy a tömeg növekedése lehetetlenné tenné a fénysebességen túli haladást, éppen hogy ez lesz a legjobb barátod ebben?

Pontosan ezt olvastam az okostömbökön, és ezért van az is, amiért a hatalmon lévők kihagyják az elektromos plazma univerzum fizikai modelljét a főáramlatú tudományból, mert ez képezi annak a tudománynak az alapját, ami alapján megépítették és munkára bírták ezeket a járműveket.

Rendben. Van mára még egy bejátszásunk. Ezzel fogjuk befejezni a mai, mérnöki visszafejtésről és más érdekes témákról szóló epizódunkat.

A TÉR-IDŐN ÁT

Mark McCandlish: Kezdetben, amikor megláttam ezt a hatalmas kondenzátorokból álló sort a hajó aljában, az volt a feltételezésem, hogy az teljes egészében a Biefeld-Brown-effektuson alapul.

http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz0707/SzaboL.pdf

Na, most mi is az a Biefeld-Brown-effektus? Az 1930-as, 1940-es években volt egy egyetemi diák – azt hiszem valahol Ohio-ban – Thomas Townsend Brown-nak hívták és az ő professzora volt Alfred Biefeld.

Úgy döntöttek, hogy kísérletekbe kezdenek lapkondenzátorokal, párhuzamos lapkondenzátorokkal, amelyek elektromossággal vannak töltve, és köztük valamiféle szigetelés található. Rájöttek, hogy amikor a megfelelő elektromos frekvenciát, a megfelelő elektromos feszültséget – általában egyenáramot – adnak hozzá, akkor ez a cucc lényegében lebegni kezd. Elkezd levitálni.

Nagyon sok vita van erről, mert láthatsz olyan videókat a Youtube-on, amiken az emberek emelőszerkezeteket készítenek és kis üvegbúra-szerű készülékeket - amelyeket laboratóriumokban találhatsz - hogy létrehozzanak valamiféle félkemény vákuumot, ahol az összes levegőt kiüríted a búrából. Ezek rövidre zárnak, és nem működnek. Így feltehetőleg soha sem működnének az űrben sem. De ha ténylegesen megnézzük azt, ahogy az ARV-ket megtervezték, láthatjuk, hogy a lapkondenzátorok nem a szabad levegőn vannak. Nagyon erősen le vannak szigetelve. És ebben mutatkozik meg a különbség. Ezért képes működni odakint az űrben, mert azoknak az alkatrészeknek nincs lehetősége rövidre zárni. Valójában az egyik dolog, amit észrevettem a lapokat bevonó kvarccal kapcsolatban, hogy ezek optikailag tiszták. Olyanok, mint a tiszta optikai üveg – nincs tömítődés, nincsenek apró szennyeződések, légbuborékok, semmi.

Kezdetben, amikor megláttam őket, logikusnak tűntek számomra ezek a párhuzamos lapkondenzátorok, amelyek szegmentáltak és 48 sugárirányú részre vannak felosztva, mint a hosszú, vékony pizzaszeletek egy nagy pizzából.

Mindegyik ilyen szeletben nyolc lap volt összerakva, amik... hogyha a Biefeld-Brown-effektusról beszélünk, akkor egy váltakozó sorrendet mutatnak - pozitív, negatív, pozitív, negatív, ahol a pozitív lap a rakás tetején van és az utolsó negatív lap van alul. Számomra úgy tűnt, hogy ez képezi a meghajtórendszer alapját, mások viszont azt mondták: "Nem, nem. A Biefeld-Brown-hatás nem annyira erős. Nem tudsz ennyit kihozni belőle." De akik ezt mondták, soha sem beszéltek arról, hogy ez egy olyan rendszer, ami tulajdonképpen bele van ágyazva egy kvarc-hoz hasonló szigetelőanyagba. A másik dolog, amit a szemtanú elmondott, hogy nem csak tiszta kvarcot használtak. Hanem bekenték azt nehéz elemekkel, mint amilyen az urán és ehhez hasonlók, és az évek alatt, a kísérleteik során rájöttek arra, hogy amikor nehéz elemekkel kened be a kvarcot és a hajó kezdőtömege magas, akkor az működés közben javítja a tolóerő hatékonyságát. Idővel aztán kezdtem rájönni arra, hogy mivel ez a hajó erőforrásként nullponti energiát használ - ami a jármű központi oszlopán belül történik - a hajó olyan hatalmas mennyiségű tárolt energiamennyiséget hozott létre a kondenzátorok sorában, hogy az elkezdte meghajlítani a tér-időt.

Úgy tűnik, hogy - azt hiszem 1994 márciusában - volt egy tudós, Miguel Alcubierre, aki megjelentetett egy írást a térhajtóműről (warp drive), egy űrben használható, metrikusan megtervezett űrmeghajtóról.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Alcubierre-meghajt%C3%A1s

Ebben leírta, hogy azáltal, hogy elektromágneses és elektrosztatikus mezőket irányítasz, össze tudod nyomni a tér-időt a hajó előtt, mint ahogy a fekete lyukaknál illetve a szingularitásnál láthatod. És aztán pedig a hajó mögött kitágítod a tér-időt. Ez egyfajta polarizációs eljárás, legalábbis Puthoff így írta le ezt és ő nagyon részletesen írt erről. 

Ez a polarizációs eljárás lehetővé teszi a számodra, hogy létrejöjjön egy olyasvalami, mintha egy hullámon szörföznél - előtted van egy hajlat, mögötted pedig egy gerinc és lényegében lesiklasz ezen a görbületen a tér-időben. Ez hozza létre azt a vektort, ami lehetővé teszi számodra az előrehaladást. Ami lenyűgöző az egész koncepcióban az az alapelv, hogy létrehozol egy dinamikusan megtervezett helyi tér-időt – fogsz egy tér-idő buborékot a hajó körül, ami megteremtődik és magából a hajó rendszeréből, belülről befolyásolod azt, és amikor a hajó a tér-időn keresztül elkezd mozogni, egységesen mozog, és a tér-idő egy része – a hajó, a személyzet, az alkatrészek, és minden, ami benne van ebben a buborékban – egy egységként mozog. És ezt az egységként való mozgást olyan más dolgok befolyásolják, amiket a hajó tesz a körülötte lévő tér-időben. Szóval létrehoz egy tágulást a tér-időben a hajó mögött, és összenyomja azt a hajó előtt. De az egész hajó egységesen mozog, így egyáltalán nem lehet érzékelni a gravitációs erőket. Egyáltalán nem lehet érezni. Szóval amikor az emberek arról beszélnek, hogy láttak egy objektumot az égen, ami 15 000 km/h sebességgel haladt, megpróbálják kitalálni ezt az értéket az időhöz viszonyított távolság alapján, és hogy ilyen hatalmas sebességnél is képes volt jobbra kanyarodni, nos ilyenkor az emberek, akik még soha nem láttak ilyet, azt mondhatják: "Nos, ez lehetetlen. A pilóta hamburgerré lapult volna, szétcsattant volna a jármű falán." De ha megszünteted a tömeget, nincs tehetetlenség. És ha egységes gyorsulásról, vagy metrikusan megtervezett tér-időről beszélünk, a jármű, a tartalma és minden, ami benne van – az egész együtt mozog, így egyáltalán nem érzékelhetők benne a G-erők, mert ebben a metrikusan megtervezett helyi tér-időben nincs tehetetlenség. Vegyünk például egy aranyhalat egy gömb alakú akváriumban és most mozgasd meg az egészet nagyon gyorsan. A víz, a hal és minden, ami az akváriumban van, együtt mozog az akváriummal, de a hal nem érez semmit. Egyáltalán nem érez G-erőket. Talán észreveszi, hogy a víz egy kicsit felkavarodik idővel. De ha teljesen feltöltöd az akváriumot úgy, hogy ne legyen benne légbuborék, ami lehetővé tenné a víznek, hogy mozogjon, akkor ez egész dolog egységesen mozdul. Erről szól valójában az egységes gyorsulás.

* * * * * *

Wilcock: Nagyon érdekes adatokat hallhattunk az imént. Először is hallottál-e arról, hogy elektromosan töltött alkatrészek átlátszó kvarccal vannak befedve? Láttál-e valaha ilyesmit?

Corey: Igen. Sok esetben egy mesterséges kvarc van, amely le van öntve egy üvegszerű anyaggal, amelyet impregnálhatnak különböző más típusú anyagokkal. Szóval már korábban hallottam arról, hogy ez nagyszerű szigetelő.

Észrevettem, hogy Mark erősen támaszkodott olyan fizikával kapcsolatos dolgokra, amikkel én már az 1990-es években nagyon is tisztában voltam – nevezetesen Miguel Alcubierre meghajtással kapcsolatos elgondolásaira, amelyeket aztán Hal Puthoff fejlesztett tovább. Puthoff és Alcubierre voltak az egyetlenek, akik arról az elgondolásról beszéltek, hogy maga a tér-idő mozog a hajóval. Hogyan áll ez összhangban bármilyen, általad ismert meghajtásra szolgáló metódussal?

Mark pontosan leírta ennek a működési módját. Létrehoz egy helyi tér-idő buborékot, ami izolálva van a tehetetlenségtől vagy bármilyen más, a buborékon kívülről érkező erőtől. Szóval, képes leszel 12 Mach sebességnél irányt váltani és 90 fokos fordulatot tenni, és ez abszolút nem lesz rád semmilyen hatással a buborékon belül.

Határozottan úgy tűnik, hogy Hal Puthoff egy bennfentes és az a feladata, hogy bizonyos dolgokat kiszivárogtasson. Kíváncsi lennék, hogy egy olyasvalaki, mint Alcubierre... hogy ő vajon saját magától állt volna elő ezzel? Vagy a hozzá hasonló tudósok lehetséges, hogy olyasmikről állítják fel az elméleteiket, amikről már tudják, hogy igazak?

Sok esetben ezek a fickók a programokon kívül próbálnak meg saját maguk előállni a koncepcióikkal. Úgyhogy nagyon sok briliáns elme van odakint, akik a dobozon kívül gondolkodnak. Az embereket megpróbálják benntartani ebben a dobozban, a fizikai modell dobozában és e dobozon belül kell dolgozniuk. De mindig vannak innovatív típusú emberek, akik kilépnek ebből és olyan elméletekkel állnak elő, amelyekkel nem lenne szabad előállniuk a főáramlatú médiában.

Rendben. Ma nagyon érdekes dolgokat láttunk Mark McCandlish-től, és igazán mélyen belemerültünk az eredeti német technológia technikai részleteibe, amelyek révén az 1930-as évek végén kezdetét vehette a titkos űrprogram.