Kozmikus Közzététel – V/16.

A TITOKTARTÁS FÁTYLÁNAK MÁSIK OLDALA – A következő két epizód különleges vendége Dr. Robert M. Wood lesz, aki rakétamérnökként számos területen dolgozott a McDonnell-Douglas repülőgépipari vállalat különböző programjaiban, majd hagyományos űrkutatással kapcsolatos feladatokat látott el. Később ufokutatóként, titkosított dokumentumok hitelesítőjeként és a nyilvánosságra hozatal szószólójaként jól ismert személyisége lett az ufológiával foglalkozó közösségnek. Meghívásának apropóját az adja, hogy szerkesztője illetve társszerzője volt William Tompkins nemrégiben megjelent önéletrajzi könyvének. A mai epizódban magáról, életútjáról és a William Tompkins-hoz fűződő kapcsolatáról mesél.

Wilcock: Itt vagyunk újra Corey Goode-dal és a mai epizódban itt van velünk vendégként Dr. Robert (Bob) Wood is. Dr. Bob Wood lesz a mai adás középpontjában. Ennek egyik oka az, hogy 2009 óta ismeretségben áll William Tompkins-szal és nagyon sok mindent tud Tompkins beszámolójáról. Lényegében egy élő enciklopédiája mindannak, amiről Tompkins tud. 

Bob, életed során nagyon bizarr, érdekes tapasztalatok révén keveredtél bele a kozmikus közzététellel kapcsolatos dolgokba. Úgyhogy rögtön szeretném is átadni neked a szót, mert tudom, hogy van néhány kritikus fontosságú, életrajzi jellegű információ, amit először szeretnél megosztani velünk és ami nagyon fontos lesz majd ahogy haladunk előre az életutad bemutatásában.

Dr. Bob Wood: Igen. Az egész lényegében 1949-ben kezdődött, mert ekkor végeztem a Colorado-i Egyetemen. Ezt követően nyári munkát kaptam a Douglas Aircraft vállalatnál, mert apám professzor volt és mindig azokkal a srácokkal beszélgetett, akik a mérnököket alkalmazták.

Wilcock: A Douglas ugyanaz a cég, ahol William Tompkins is dolgozott.

Wood: Pontosan. A Douglas addigra, 1968-ra már egybeolvadt a McDonnell Aircraft-tal és McDonell-Douglas néven futott. Az első munkanapomon rakétákkal foglalkoztam. Később aztán kiderült, hogy néhány olyan emberrel is dolgoztam, akikkel Bill Tompkins is együtt dolgozott.

Wilcock: Tudnál mondani néhány nevet?

Wood: Igen. Dr Klemperer volt az egyik. Wolfgang Klemperer. A másik pedig Elmer Wheaton. Elmer Wheaton később a Douglas elnökhelyettese lett, egészen addig, amíg át nem ment a Lockheed-hez.

Az egy idényen át tartó nyári munka után elmentem megszerezni a PhD-met... Ezután szünetet tartottam és aztán újabb nyári munka következett, ahol nagyjából ugyanazokkal az emberekkel dolgoztam. De abban az időben már nézelődtem, hogy folyik-e valahol valamilyen titkos dolog, titkos agytröszt és azt mondták nekem, hogy nincs semmi ilyen és én nem is találkoztam ilyesmivel. De a nyár végére aztán kiderült, hogy bizony, ha jól figyeltem volna, összefuthattam volna William Tompkins-szal a folyosón.

Wilcock: Ne viccelj!

Wood: Onnan aztán elmentem, megszereztem a PhD-met és a Douglas-nél kezdtem el dolgozni egészen addig, amíg besoroztak. Pár évig az Aberdeen Kiképző Központban dolgoztam és ballisztikával foglalkoztam... a lövedékek dinamikájával. Nagyon jó tapasztalat volt. Ezt aztán elhagytam és megkértek rá, hogy válasszak magamnak egy szakterületet. Én a termodinamikát választottam, mert akkoriban kezdték el építeni az M18-asokat, amin Bill Tompkins is dolgozott. Abban az időben ott volt a Thor hordozórakéta... és nagyon aggódtak amiatt, hogy a Thor hordozórakéta hátsó része melegszik, úgyhogy ez volt az egyik nagy kihívás. Lényegében a korai időszakban a legtöbbet a Nike-Zeus rakétákon dolgoztam.

Felfogadtam Jerry Buss-t, aki vegyész volt - és aki később valóságos híresség lett – és azt próbáltuk kitalálni, hogy vajon mennyi teflont kell tennünk a rakéta szárnyainak belépőéleihez, hogy azok ne melegedjenek túl. (Szerk - Jerry Buss kémikus, feltaláló, egyetemi tanár és később üzletember volt, aki repülőgépiparban végzett tevékenysége után ingatlanbefektetésekből nagy vagyonra tett szert és többek között a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapatának is tulajdonosa lett).

Aztán a karrierem ment tovább, és belefolytam a világűrrel kapcsolatos tevékenységekbe. A független kutató és fejlesztő programot irányítottuk, később pedig az űrállomás tervezésbe is belefolytam. 1993-ban pedig nyugdíjba vonultam.

De 1968-ban történt egy szokatlan esemény, aminek révén belekeveredtem az ufo-kkal kapcsolatos kutatásokba. Nagyon egyszerű volt a helyzet. A főnököm azt mondta: "Hé, a jövő héten eligazítást kell tartanom a Légierő számára. Azt akarják megtudni, hogy 10 éven belül hogyan tudunk űrpályára állni és hogyan tudunk visszajönni onnan.” Én pedig azt mondtam erre – de csak viccesen - hogy "nos, Ray, miért nem mondjuk el nekik, hogy az a sok állítólagos ufo hogyan csinálja ezt?" Ő pedig azt mondta erre: "Nagyszerű ötlet. Miért nem akarsz ezen dolgozni?" Úgyhogy elolvastam az első, ufo-król szóló könyvemet, amit Don Menzel írt.

Corey: Ez 1968-ban volt?

Wood: 1968-ban. Elolvastam ezt könyvet és hát valahogy arra a következtetésre jutottam, hogy "nem érdekel, hogy ez a fickó híres csillagász, de nyilvánvaló, hogy figyelmen kívül hagyja az adatokat." Így aztán még több könyvet elolvastam, és az eligazítás végül jól sikerült. De egy évvel később a főnököm éppen vidéken volt, és az ő főnökei kértek meg rá, hogy adjam le a szokásos jelentést, hogy hogyan állunk a szerződésekkel, meg ilyesmik. És a megbeszélés végén azt mondták nekem: "Egyébként Dr. Wood, nem sűrűn látjuk magát mostanában. Mondja már el nekünk, hogy milyen érdekességeken dolgozik éppen." És én azt mondtam: "Nos, úgysem fogják elhinni, de a múlt évben elolvastam 50 db ufo-król szóló könyvet és arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy minden igaz. Vagyis tudjuk, hogy idegenek jönnek ide űrhajókon. Az egyetlen dolog, amiben nem vagyunk biztosak, hogy vajon meg tudjuk-e előzni versenytársunkat, a Lockheed-et abban, hogy rájöjjünk arra, hogyan működnek ezek a szerkezetek." És akkor egy pillanatra csend lett és a főnököm azt mondta: "Mire lenne szükség ahhoz, hogy ezt megvizsgáljuk?" Így aztán az azt követő másfél évre adtak nekünk félmillió dollárt. Felkértem Stan Friedman-t, aki ma már jól ismert fickó az ufológia területén, hogy olvassa el az erről szóló irodalmat és nézzük meg, hogy vajon találunk-e abban olyan részleteket, amiből rájöhetünk, hogy hogyan működnek. Volt egy laboratóriumunk, ahol laborteszteket végeztünk. Nyomozókat béreltünk fel, hogy készítsenek interjúkat elrablások áldozataival, meg ilyesmi, szóval csupa olyan dolgot csináltunk, ami abban az időben a normálistól eltérőnek számított.

Wilcock: Mire gondoltál akkor, amikor szembesültél az erről szóló adatokkal? Hiszen te hiteles, PhD-vel rendelkező ember voltál, aki tudományos szemszögből tekintett ezekre az adatokra. Félmillió dolláros költségvetést biztosítottak ehhez – 1968-as árfolyamú dollárról beszélünk - miközben azt is láthattad, hogy a közmédia úgy mutatta be ezt az egész témakört, mintha egy komédia lenne. Egy vicc. Akkoriban mondták azt, hogy "Oh, az egész csak mocsár gáz!" Akkor mit éreztél ezzel kapcsolatban?

(Szerk – Ez utalás akar lenni az 1966-os michigan-i "Mocsár gáz” (Swamp Gas) ufo észlelésre, aminek során tucatnyi szemtanú rejtélyes fényeket és objektumokat látott két egymást követő éjszakán két különböző helyszínen és később a légierő nyomozója, Dr. J Allen Hynek máig vitatott körülmények között, ellentmondásokba keveredve visszautasította ezt, mondván, hogy a fényeket világító mocsár gázok okozták. Így a közvélemény kapott egy kamu magyarázatot és mehetett tovább az élet, mintha mi sem történt volna.)

Wood: Nos, ez éppen akkoriban volt, amikor a "Mocsár gáz"-jelentés napvilágot látott. Én elsősorban arra összpontosítottam, hogy megtanuljak valamit, ezért aztán olyan szervezetekhez csatlakoztam, amiket fontosnak tartottam – a MUFON-hoz (Mutual UFO Network) és a CUFON-hoz (Computer UFO Network). Találkozni akartam James Edward McDonald-del (ufo-kat kutatót fizikus volt, rengeteg szemtanúval készített interjút és számos kormányzati dokumentumot és bizonyítékot mutatott be ufo-k létezéséről).

Akármikor a városban járt, elmentem az előadásaira és elég jól ismertem a munkásságát. Ő volt az egyik, aki azt mondta nekem: "El kellene menned a Condon Bizottsághoz és elmondani nekik, hogy mit gondolsz."(Szerk - A Condon Bizottság volt a nemhivatalos neve a Coloradói Egyetem UFO projektjének, amit az USA Légierő állított fel, hogy Edward Condon fizikus irányításával az azonosítatlan repülő tárgyakat tanulmányozza).

http://paranormal.hu/a-megfigyelok/

Úgyhogy elmentem a Condon Bizottsághoz és odaálltam Edward Condon és a bizottsága elé és azt mondtam nekik: "Tudtok róla, hogy mi készítettünk egy kis tanulmányt? Rájöttünk valamire, ami alapján megépíthetünk egy ufo-t, ami valószínűleg működni is fog. Lebegni lehet vele a Föld mágneses mezejében." Aztán az egész végigment a tervezés fázisán és végül kiderült, hogy nem működőképes, mert nem praktikus. De a találkozó végén, eldöntöttem, hogy írok Condon Professzornak egy emlékeztetőt, egy jegyzéket, amit előtte megfelelően jóváhagyatok. Azt javasoltam neki, hogy ossza fel a csapatát két részre: az egyikben legyenek a "hívők", a másikban pedig a „nem hívők”, vagyis a szkeptikusok. Ő megkapta ezt a levelet, én pedig úgy döntöttem, hogy elküldöm ennek a levélnek a másolatát a bizottság összes tagjának. Ha, ha, ha. :D Nos, erre Condon olyan mérges lett, hogy telefonon felhívta James Smith McDonell-t (a McDonell-Douglas alapítóját) és megpróbált kirúgatni. És én erről csak hónapokkal később értesültem, amikor a főnököm elmondta, hogy foglalkoznia kellett ezzel az üggyel. Alapvetően James Smith McDonell nem szerette, ha egy egyetemi professzor akarta neki megmondani, hogy hogyan irányítsa a céget. Ráadásul bemutattam az ehhez szükséges jóváhagyást és aláírást mielőtt a levél kiment volna.

Wilcock: A nézők kedvéért el tudnád mondani, hogy ki volt James McDonald?

Wood: James Edward McDonald volt az egyik olyan fizikus (légkörfizikus), aki az egyedi eseteket kutatta, különösen a radaron megjelenő eseteket, vagyis a fizikai eseteket. Olyan hatékonyan gyűjtötte őket össze, hogy tanúskodnia kellett a Kongresszus előtt, hogy ott bizony valóban objektumok jelentek meg. James McDonald és én jó barátok és kollégák lettünk és teljesen meg voltam döbbenve, amikor néhány évvel később öngyilkos lett. El sem tudtam képzelni, hogy ez megtörténhet. De...

Wilcock: Szerinted valóban öngyilkosság volt? Nagyon sok hasonló fickó "követ el öngyilkosságot".

Wood: A látszólag titkosított anyagok alapján azt a következtetést vontam le, hogy amit a CIA művelt emberek befolyásolása és pszichotikus drogok által, az alapján bármit elképzelhetőnek tartok. De az egyik dolog, ami azt mondatja velem, hogy McDonald esete érdekes volt, hogy... Elég jól ismertem őt és egy alkalommal üzleti úton voltam és Tucson-on keresztül vitt az utam. Megálltam ott, ő pedig találkozni akart velem. Bizonyítékokat kerestünk és azt mondta nekem: "Bob, azt hiszem, rájöttem... végre kitaláltam, hogyan működnek." És így utólag most már rájöttem arra, hogy rátalált egy szigorúan titkos dokumentumra, amiben az állt, hogy sok űrhajó valóban birtokunkba került. És akkoriban ez egy hatalmas felfedezésnek számított. De ő ezt nem mondta el nekem. Csupán annyit mondott: "Végre rájöttem, hogy mi folyik itt." Ez volt az utolsó dolog, amiről tudomásom van vele kapcsolatban. A következő dolog pedig az volt, hogy meghalt.

Corey: Igen, elég gyanúsan hangzik.

Wilcock: Nagyon érdekes, hogy most itt vagy velünk és általad betekintést nyerhetünk a Project Blue Book történetébe és az egész nyilvánvaló kormányzati titkolózás folyamatába. Ugyanakkora költségvetést biztosítottak a számodra, mint amit a Condon-jelentésre fordítottak, de nyilvánvaló, hogy a ti eredményeiteket nem ugyanazon a szinten kezelték a médiában.

Wood: Nos, ennek az oka lényegében az volt, hogy McDonnell eléggé befolyásos fickó volt és azt mondta: "Dr. Wood, a munkája miatt magának tanúskodnia kell a Kongresszus előtt." Így aztán egy kongresszusi bizottság elé kellett állnom. Lényegében kaptam tőlük egy meghívót. Konzultáltam a menedzsment-tel és azt mondtam: "Figyeljetek! Ti, srácok elég jól bántok velem. Igazgatóhelyettes vagyok és úgy tűnik, hogy elég jó karrierem lesz. Kaptam egy lehetőséget, hogy tanúskodjak a Kongresszus előtt." És ekkor az egyik alelnök, aki a barátom volt, azt mondta: "Hát, én nem emlékszem senkire, akinek jót tett volna egy Kongresszusi meghallgatás." Ha, ha, ha. Úgyhogy sokat gondolkodtam rajta és végül úgy döntöttem, hogy nem megyek el. Ráadásul nagyjából ugyanekkor veszítettük el a MOL programot.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Manned_Orbiting_Laboratory

Kaptunk egy lehetőséget, hogy tegyünk ajánlatot egy ballisztikus rakéta programra – egy védelmi programra. Nem volt egyetlen radaros fickójuk sem. Továbbá tudtuk azt, hogy milyen gyorsan fogjuk elkölteni a pénzt a projekt 4-5 különböző aspektusára, de nem tudtuk, hogy végül milyen közel fogunk jutni a megoldáshoz. Úgyhogy mindannyian egyetértettünk abban, hogy fejezzük be. Végül 1970-ben leállítottuk. Kötöttem egy megállapodást Stan Friedman-nel, hogy soha sem fog erről beszélni. Úgy volt, hogy írunk egy levelet a kormánynak - amit meg is tettünk - és kiderült, hogy a menedzsmentünk úgy döntött: "Nem! Ezt a saját bevételeinkből fogjuk finanszírozni. Nem mondjuk el a kormánynak, hogy ezen fogunk dolgozni."

Így aztán a következő 10 évben a ballisztikus rakétavédelem radarszakértője lettem. És ez is érdekesnek ígérkezett, mert hozzáférési jogosultságot kaptam bizonyos szigorúan titkos dokumentumokhoz, és a CIA is az ügyfelünk volt, mert tanulmányozni akarták a szovjet ballisztikus rakétavédelmi programot. Ezt követően folytatódott a karrierem egészen addig, amíg átkerültem az Űrállomással foglalkozó projektbe. Úgyhogy az azt követő 10 évben az Űrállomással foglalkoztam, ami nagy mókának bizonyult. Mivelhogy ez most ott van fent.

Wilcock: Te most az ISS – Nemzetköz Űrállomásról beszélsz?

Wood: Igen. Igen. Igen.

Wilcock: Milyen szereped volt az ISS kifejlesztésében?

Wood: Az én szerepem az volt, hogy megpróbáljam az Űrállomást olcsóbbá, jobbá, gyorsabban kivitelezhetővé és biztonságosabbá tenni fejlett technológiák használatával. Kiderült, hogy ez valójában egy eléggé alacsony technikai színvonalú valami, mert – az Isten szerelmére – alumíniumból készítettük! Az volt a legolcsóbb! Az volt a kérdés, hogy be tudunk-e építeni valamit azokból az igazán fejlett cuccokból, amikkel én foglalkoztam, és tudunk-e azokból valamilyen hasznot húzni az Űrállomás számára? Azonban ennek ellenére a karrierem meglehetősen hagyományosnak mondható... kivéve azt a kis csavart, amikor az Ufo programon dolgoztam. Viszont miután nyugdíjba mentem... Hozzá akartunk jutni néhány titkosított dokumentumhoz és ennek során az egyik titkos csoportban együtt dolgoztam az egyik sráccal, aki érdeklődést mutatott néhány pszichikus dolog iránt.

Bemutatott engem Russel Targ-nak és Harold "Hal" Puthoff-nak a Stanfordon keresztül. Elmentünk hát a Stanfordhoz, ahol megismertették velem a távolbalátást... (Szerk – Targ és Puthoff mindketten fizikusok, akik kutatásaik során nullponti energiával, de főként parapszichológiával foglalkoztak és a távolbalátással kísérleteztek. Többek között Uri Geller is tanítványuk volt egy ideig.)

Corey: A Stanford Research System-nél végezték az egészet.

Wood: Igen, így van. Az 1980-as években ott végezték a munkájukat. Na és ez a lelkes srác a titkos csoportban azt mondta: "Nos, miért nem adunk be egy javaslatot James S. McDonnell-nek, hogy próbáljunk ki egy koordinált távolbalátó műveletet, kísérlet gyanánt?" Úgyhogy ezt megtettük. A távolbalátás során kiválasztasz egy célpontot, kiválasztasz egy személyt, és a megfelelő időben a személyt megkéred, hogy írja le a célpontot, akit még soha sem látott.

Wilcock: Mit lehet célpontnak választani?

Wood: Lehet például egy süllyedő hajó az óceánon.

Corey: Vagy egy új típusú radar a hajón, amit még nem tudtunk jó alaposan megnézni.

Wood: Így van. Azonban ebben a konkrét esetben az egyik olyan dolog, amit soha sem tettek, hogy csak a koordinátákat használták. Fogták a szélesség és hosszúság koordinátáit és ezek voltak egy papírlapra leírva. Megkérték a távolbalátót, hogy írja le, hogy mi található azokon a koordinátákon.

Wilcock: Szóval ez egy intuitív, pszichikus dolog.

Wood: Igen, így van. Szóval ezzel foglalkoztunk. Kiderült, hogy James S. McDonnell az ügyvédeinek jóváhagyása nélkül adott nekünk erre 25 000 dollárt. Később aztán, amikor rájöttek, hogy mit csinálunk, azt mondták neki: "Soha többé ne csináljon ilyet!" :D

No, de ez csak egy nagyon kis része annak, amit csináltam. Az történt, hogy találkoztam Hal Puthoff-fal, aki felfedte előttem, hogy vannak emberek, akik pszichés úton közelítik meg a dolgokat. Így aktívan bekapcsolódtam az SSE társaság (Society for Scientific Exploration) munkájába, ami olyan egyetemi professzorokból állt, akik hajlandóak voltak a dobozon kívül gondolkodni. Mindenesetre 1993-ban nyugdíjba vonultam, de addig csupa olyan dolgot tettem, amit élveztem, sikeres voltam, karrierem volt. Rakétákkal kezdtem, végül az Űrállomással fejeztem be és a kettő között nagyon sok mókában volt részem, miközben a titkosított dolgokon is dolgoztam. Nem is lehetett volna ennél jobb karrierem.

Szóval attól kezdve, 1995 körül, Stan Friedman, aki az első alkalmazottam volt és akivel akkor már hosszú ideje jó barátságban voltam, felhívott és azt mondta: "Hé, van itt egy fax, és úgy tűnik, hogy ez egy titkosított dokumentum. Egy Don Berliner nevű fickótól származik, aki ezen a területen dolgozik. Úgy néz ki, mintha egy fax lenne. A címe: 'Földönkívüli entitások és technológia, megtalálása, ártalmatlanítása'. Szeretnéd megvizsgálni a hitelességét?" Amire én azt mondtam neki: "Miért ne? Úgysincs semmi dolgom." Úgyhogy elmentem hozzá és megkaptam ennek a dokumentumnak a jó minőségű másolatát, ami egy 1-01-es Különleges Műveleti Kézikönyv volt. Lemásoltuk és elmentem egy sráchoz a nyomdába és megmutattam neki a dokumentumot. Ő pedig elolvasta. Rá volt pecsételve, hogy "Szigorúan Titkos", ami egy kicsit fura volt, de...

Corey: Igen. Odamentél hozzá és mondtad, hogy: "Oh, egyébként, itt van a kezemben egy szigorúan titkos dokumentum." Az ilyen esetek általában nem szoktak jól végződni. Azon is meglepődtem, hogy egyáltalán hozzáért ehhez a dokumentumhoz.

Wood: El is olvasta. Majd azután letette és azt mondta: "Tudja, a tartalma alapján, megmondom magának az őszintét... Ez egy hamisítvány."

Corey: Ah.

Wilcock: A "tartalma" alapján.

Wood: Azt mondta: "Ha megnézzük annak a betűtípusnak a részleteit, amit használtak, továbbá az "F" és "G" betűk farkát, azok különösen fontosak. Továbbá azt találtam, hogy három "Z" betű feljebb helyezkedik el ebben a dokumentumban. Azt mondtam erre: "Na, és mi következik ebből?" Azt mondta: "Nos, ha mechanikus betűszedéssel dolgozó nyomdagéped van, akkor a ritkábban használt betűk, mint pl a "Z" betű, egy kicsit az alsó részén eltorzul és nem megfelelően helyezkedik el a lapon. Olvasod a dokumentumot és rájössz, hogy a "Z" betűk enyhén feljebb vannak. Három "Z" betűt találtam ebben a dokumentumban, ami feljebb volt. Ennél fogva, tudom, hogy mechanikus betűszedésű nyomdagéppel nyomtatták, így 1954 körül készülhetett. Egyértelmű, hogy ez az egyik nyomdagépünkön lett kinyomtatva, vagy a Pentagon pincéjében, vagy akár itt ebben az épületben."

Corey: Igen, mert tisztában volt a betűszedéssel, hogy mit hol helyeznek el a lapon, hogyan vannak a dátumok elrendezve és ehhez hasonlókkal.

Wood: Így van. Egyébként a fiam, aki 15 éves korában találkozott Stanton Friedman-nel, érdeklődni kezdett a dolog iránt, így ő és én partnerek lettünk. Beszédet mondtunk az egyik Ufo-rendezvényen Connecticut-ban és azon a találkozón azt mondták nekünk: "Wow! Ez az első alkalom, hogy olyasmit látunk, amit analitikusan értékeltek és a hitelesség szempontjából is megvizsgáltak." Szóval elhatároztam, hogy belefolyok a dokumentumok hitelességének vizsgálatába, de eközben előkerült egy másik személy is a semmiből, akiről Stan Friedman már hallott korábban. Timothy Cooper-nek hívták az illetőt, és Big Bear Lake-nél lakott. Soha senki sem járt Timothy Cooper-nél, így aztán Stan megkért, hogy látogassam már meg őt, mert én közelebb lakom Kanadához, mint ő. Mondtam, hogy "oké".

Szóval elmentem Timothy Cooper-hez, és Timothy nagyon boldog volt, hogy végre akad valaki, aki figyelmet szentel annak, hogy birtokában van néhány kiszivárogtatott dokumentumnak. De ő egész végig a háttérben maradt ezekkel. Én addigra már eléggé járatos lettem a dokumentumok hitelességének vizsgálatában. Mondhatni ennek a területnek a szakértője lettem. És időközben Joe Firmage is megkért, hogy vizsgáljam meg az ő dokumentumainak hitelességét is.

Wilcock: Azok, akik esetleg nem ismernék, Joe Firmage sok pénzzel rendelkezett, az 1990-es évek végén bukkant fel, és Ufo-kkal kapcsolatos vizsgálatokat szeretett volna finanszírozni.

Wood: Így van.

Wilcock: Szóval lényegében neki dolgoztál?

Wood: Nos, nem szeretnék semmi olyasmit mondani ebben a műsorban, ami nem állja meg a helyét, de nagyjából ez volt a helyzet. Joe Firmage hallotta, hogy van nálam néhány dokumentum, aminek igyekszem megvizsgálni a hitelességét. Így aztán felhívott, szinte a semmiből és azt mondta: "Hello! Joe Firmage vagyok. Van egy yachtom Newport Beach-en. Maga Newport Beach-en lakik. Belegyezne abba, hogy kölcsönadja nekem azokat a dokumentumokat és én megpróbálnám megvizsgálni a hitelességüket?" Azt mondtam erre: "Hadd gondolkodjak rajta." Ezt követően felhívott és azt mondta: "Nos, ha le akar ellenőrizni, akkor próbálja meg Harold Puthoff-nál. Ő ismer engem." Úgyhogy félreraktam a telefont, felhívtam Hal-t és megkérdeztem tőle: "Ki ez a fickó?" Ő meg azt mondta: "Az egy rendes srác."

Corey: Vagyis nem fogja ellopni a dokumentumokat, igaz?

Wood: Így van.

Corey: Mivelhogy ez gyakran megtörténik.

Wood: A beszélgetés közben Joe megkérdezte: "Na, szerinted mennyit érnek ezek?" Mondtam, hogy: "Nem tudom. Lehet, hogy milliókat." A feleségem eközben egyfolytában azon csodálkozott, hogy amióta nyugdíjba vonultam, miért fecsérelem el az összes időmet Ufo-k tanulmányozására. Elmentem erre a találkozóra és Joe átnézte a dokumentumokat. Azt mondta: "Dr. Wood, pontosan ez az, amit akarok. Szeretném kölcsönvenni ezeket, megvizsgálnám a hitelességüket, és ha hitelesek, kinyomtatom őket 2000 példányban az ön feltételeivel és aztán később visszakapná az összeset." Azt mondtam neki: "Nos, Joe... ez lenne az ajánlatod?" Azt mondta: "Oh, nem. Valamit elfelejtettem." Kinyitotta a pénztárcáját, elővett egy 500 000 dolláros csekket, előre kiállítva a nevemre.

Wilcock: Oh, te jó ég!

Wood: Felhívtam a fiamat és nem találtunk semmilyen okot rá, hogy ne fogadjuk el az ajánlatot.

Corey: Igen, nehéz dolog egy ilyet visszautasítani. Mindenféle feltétel nélkül.

Wood: Hazaszaladtam és megmutattam a csekket a feleségemnek. Azt mondta: "Hogy ment a találkozó?" Azt mondtam neki: "Nos, itt a válaszom rá". Azt mondta: "Honnan tudod, hogy nem hamis?"

Corey: A feleséged ezután már nem bánta, hogy ufo-k után vizsgálódsz. :)

Wood: Ez igaz! Így van. :) Úgyhogy leellenőriztük a csekket. Kiderült, hogy ugyanannál a banknál van, aminél én is intézem az ügyeimet. Aztán hétfőn reggel bementem és minden rendben volt. Felhívtam Joe-t és azt mondtam neki: "Joe, tényleg akarod ezt a megállapodást?" És azt mondta: "Igen. Akarom. Váltsd be a csekket." Úgyhogy elkezdtünk nagyon hatékonyan együttműködni. Joe mindent megtett, amit vállalt. Kinyomtatott mindent, segített... elrendelte a cégének, hogy segítsenek a fiamnak és nekem. Annyira érdekelte a téma – az országunkban zajló titkosítás és ehhez hasonlók – hogy televíziós dokumentumfilmet akart készíteni róla "A Titok" címmel, amiben megpróbáltuk összeszedni a hitelesítési eljárás lényegi összetevőit és próbáltuk megosztani azt a nézőkkel.

Wilcock: Csak, hogy világosan lássuk, itt nem a "Titok" című mozifilmről van szó, ami arról szól, hogy annyi pénzt kérhetsz az univerzumtól, amennyit csak akarsz, és az univerzum majd megadja neked azt a pénzt.
 
Wood: Nem, ez egy másik film.

Corey: És egy másik titok. :)

Wood: A film teljes címe: "A Titok: Bizonyíték, hogy nem vagyunk egyedül."

Wilcock: Oké. Mennyire ismered Corey beszámolóit? Hallottál róla az interneten keresztül, online, vagy hogyan találkoztál a nevével?

Wood: Nos, alapjában véve, nem hallottam Corey-ról, egészen kb 1 évvel ezelőttig. És ez alapvetően William Tompkins-hoz kapcsolódik. 2009-ben találkoztam Bill Tompkins-szal. Elmondta, hogy már kb egy évtizede próbálja megírni az önéletrajzát. Számos különböző szerkesztővel és íróval próbálkozott már, de egyikük sem tudott kihozni belőle olyasmit, ami egy könyvre hasonlítana. Érdeklődött, hogy nem akarnám-e én megpróbálni. Úgyhogy elkezdtünk ismerkedni és elkezdtem lejegyezni Bill szavait, amiből aztán végül egy könyv lett. Mert azért ez nem egy triviális folyamat. :D

Wilcock: Az biztos! :)

Wood: A könyvet aztán kiadták "Földönkívüliek által kiválasztva" (Selected by Extraterrestials) címen és kiderült, hogy Michael Salla, a jól ismert kutató és szerző éppen akkor jelentetett meg egy könyvet a Titkos Űrprogramról. És azt mondta, hogy szeretné meginterjúvolni Bill Tompkins-t, segítenék-e neki ebben? Úgyhogy eldöntöttem, hogy szeretnék egy kicsivel többet megtudni Salláról, mielőtt belevágunk a közös munkába. Annak ellenére, hogy néhány éve már ismertem őt, nem olvastam még a frissen megjelent könyvét. Úgyhogy megvettem "A Titkos Űrprogram" (The Secret Space Program) című könyvét és azt hiszem abban találkoztam először Corey nevével...

Elolvastam ezt a könyvet és azt mondtam magamban: "Wow! Sokkal több minden van itt, mint amit gondoltam volna." Soha sem tudtam elképzelni, hogy létezik egy titkos űrprogram. Aztán elkezdtem gondolkodni azon, amit Bill mutatott nekem, nevezetesen azokat a képeket, amiket 1954-ben rajzolt kilométer hosszú űrhajókról, ami lényegében a kezdete lehetett a Haditengerészet programjának, amiből aztán a Solar Warden lett, ami potenciálisan az egyik a létező űrprogramok közül. Szóval csak az elmúlt évben kezdtem kapiskálni, hogy tényleg létezhetnek ezek a titkos űrprogramok. Ha ki kellene emelnem valamit abból, amit újonnan tanultam, és amiről 5 évvel ezelőtt még nem tudtam, az a kormány részéről megjelenő hihetetlen mértékű titkosítás ebben és más témakörökben. Abszolút hihetetlen... Úgy értem, ha megpróbálod elmagyarázni valakinek, hogy náci űrbázis létezett a Hold túloldalán 1945-ben, úgy fognak rád nézni, mintha egy másik világból jöttél volna. Kipróbáltam ezt a technikát és azt mondtam: "Ha meg tudlak győzni arról, hogy a náciknak űrbázisa volt a Holdon 1945-ben, akkor el fogsz-e nekem hinni minden mást is, ami mondok majd?" :D

Wilcock: Szóval, Corey, Bob egy kinyomtatott papírral a kezében jött be ma ide, egy nagy felbontású képpel, amit Tompkins készített az egyik olyan űrhajóról, amin dolgozott.

Corey: Egy szivar alakú űrhajóról.

Wilcock: Szivar alakú, moduláris űrhajóról. Sok kicsi blokkból áll, amelyeket mind úgy építettek meg, hogy össze lehessen illeszteni őket. Mit éreztél akkor, amikor megláttad a képet?

Corey: Hát, mielőtt ezt a képet láttam volna, együttműködtem egy grafikussal, és megpróbáltunk lerajzolni egy ilyen űrhajót és az a kép nagyon hasonlított ehhez. Moduláris elemekből állt. Minden... a hajó egész középső része... A falakat közel tolhatod egymáshoz, vagy jó messze helyezheted el, moduláris szobákat alakíthatsz ki benne, amiben a kutatásokat lehet végezni. Szóval nagyon sok minden abból lett kialakítva, amit ő megtervezett.

Wood: Az egyik dolog, ami nagyon izgatottá tett engem, hogy minden, amit Tompkins mondott, és amit meg tudtam erősíteni, az mind pontos volt. Az összes ember, akit ismert, azokat én is ismertem.

Corey: A dokumentációja egész egyszerűen hihetetlen.

Wood: Így van.

Corey: Őrületes. Nem is azt mondanám, hogy "hihetetlen", mert éppen ez az, hogy tökéletesen hihető. Te pedig igazolni tudod mindezt.

Wood: Vegyük például azt a tényt, hogy amikor abban az agytrösztben dolgozott Lemperer-rel és Wheaton-nal, nagyon gyakran kaptak telefonhívást a Haditengerészettől. És az egyik embert, akiről azt mondta, hogy több alkalommal is felhívta őt, Bobby Ray Inman-nek hívták.

Utánanéztem, hogy mennyi idős lehetett akkor, éppen akkor kezdte meg a pályafutását, talán hadnagyként, vagy valami ilyesmi. És ő volt az a fickó, aki megmondta Tompkins-ék csoportjának, hogy mi legyen a következő lépés. Szóval összeteszed ezt azzal a ténnyel, hogy a kilométer hosszú hajó hasonlít arra, amit a haditengerészet később megépített, akkor ez némileg összhangban lehet azzal, hogy a Haditengerészet tényleg részt vett ebben a folyamatban. Egész sor dolog, amin Tompkins dolgozott a TRW-nél nagyon izgatott engem. És elmondta nekem, hogy zöld utat kaptak arra, hogy megvizsgáljanak mindent a világon, amit csak érdekesnek találtak. Hogyan építették a piramisokat? Hogyan tartasz valakit örökké életben, vagy mondjuk hogyan élhetsz annyi ideig, ameddig a fáraók éltek? Hogyan tudod ezt megoldani? És semmi sem szabott nekik határt. Hogyan működnek az Ufo-k? És persze az egyik dolog, ami a legtöbb ember számára meglepetés volt Bill beszámolójában, az az a tény, hogy a Rand Corporation nevű vállalatot kimondottan azért hozta létre a Douglas, hogy a földönkívüli problémát tanulmányozzák.

Wilcock: Ejha!

Corey: Hú, ez már igen!

Wood: Igen. Az én megjegyzésem mindehhez még annyi lenne, hogy azt gondolom, hogy az eredeti céljukat nagymértékben módosították. Azt hiszem, hogy amikor elkezdték, két csoportot foglalkoztattak. Elhatározták, hogy lesz egy csapat, amelyiknek odaadják a valódi adatokat, amiket a Haditengerészet feltehetőleg összeszedett az 1942-es Los Angeles-i csata során.

http://global-mystery.blogspot.hu/2016/03/a-los-angeles-i-csata.html

És aztán lesz egy másik csoportjuk, amely olyan szkeptikus tudósokból áll, akik hajlandóak voltak feltenni a kérdést, hogy mi kell ahhoz, hogy intelligens életet találjunk? Hogyan csinálod meg ezt? Kiderült, hogy az egyik nagybácsim a RAND alkalmazottja volt és a második csoportba tartozott. Ő és én számos alkalommal beszélgetünk és ő az a klasszikus szkeptikus fizikus volt. Megpróbálta bebizonyítani nekem, hogy a fénysebességnél nem lehet gyorsabban utazni. Semmi sem fog történni.

És aztán most Bill Tompkins elmondta, hogy volt egy másik csoport is a RAND-nél, akik a valódi adatokat tanulmányozták. Ennek ellenére Tompkins nem tudott semmi többet arról, hogy mit is csináltak vajon a RAND-nél. Csupán arról volt tudomása, amit az agytrösztben csináltak. És amit arról tudott, az pedig nagyrészt abból állt, amit elmondtak neki. Nem hiszem, hogy említette volna, hogy személyesen látott volna akár csak egyetlen egy földönkívüli hajóból megtalált alkatrészt is.

Wilcock: Kíváncsi vagyok az időzítésre. Arra, hogy Tompkins vajon miért éppen most állt elő? Igen, említetted korábban, hogy már 10 éve dolgozik ezen a könyvön. De itt van Corey, aki tájékoztatást kapott arról, hogy hamarosan több bennfentes fog előállni, akik meg tudják majd erősíteni mindazt, amit elmondott.

(Szerk – Elképzelhető lenne, hogy a nemrégiben nyilvánosság elé álló és - állítólagosan - titkos űrprogramban szolgáló úriemberek, Aug Tellez és Tony Rodrigues is már ehhez a „második hullámhoz” tartozhatnak? Hamarosan kiderülhet.

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2016/09/egykori-milab-alkalmazott-felfedi-az.html

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2016/09/20-ev-rabszolgakent-titkos-urprogramban.html)

Nagyon kíváncsi lennék a véleményedre erről? Azt mondtad, hogy titkosszolgálatok nem vettek részt közvetlenül Tompkins könyvének megírásában. De tudomásod szerint, fel vagy hatalmazva arra, hogy elmondhass mindent, amit csak akarsz? Megadták-e neked az engedélyt, hogy ilyen dolgokkal előállj?

Wood: Nekem? Igen. Igen, engedélyt kaptam rá, hogy elmondjak mindent, amit csak akarok. Az egyetlen kockázat, ami miatt egy kicsit aggódom, hogy nem akarok semmi olyat mondani, ami rágalmazási pert zúdíthat a nyakamba. De ezt kivéve...

Corey: Biztos vagyok benne, hogy volt még más titkosított dolog is, amin dolgoztál... nem ezzel kapcsolatos és nem beszélhetsz róla.

Wood: Nos, lényegében az egyetlen titkosított dolog, amin dolgoztam, az egyáltalán nem volt valami izgalmas, mivelhogy a ballisztikus védelmi rakéták szakértői voltunk. Annak a csoportnak, amit én irányítottam a szovjet ballisztikus védelmi rendszer volt a szakterülete. Azt tanulmányoztuk, hogy a szovjetek hogyan védekeznek a mi ballisztikus rakétáink ellen. Hát, ez nem valami nagy szám. Arra számítanál, hogy van valami ilyen programjuk erre. Úgy értem, a titkosított részletekkel, hogy hogyan csinálják ezt, és hogy néhány ötletük jobb mint a miénk. Na, az biztos titkosított lenne. Ha, ha, ha.

Wilcock: Tompkins elmondta nekem, hogy még mindig aktív. Hogy még mindig aktívan benne van a dolgok sűrűjében.

Wood: Én egy kicsit zavarban vagyok attól, hogy Bill vajon miért nem beszél nekem 100%-osan mindenről. Mutatott dolgokat, hogy ő még mindig... Úgy tűnik, hogy meghívást kapott a Haditengerészet éves Nyugati Konferenciájára és ott engedélye van belépni olyan helyiségekbe is, ahol egyébként nem szabadna ott lennie. És ez az idén történt. Valaki az ő korában még hajlandó arra, hogy olyan dolgokat mondjanak el neki, amikről senki sem tud. Bejárása volt egy olyan helyiségbe, ahol információkat mutattak neki a Solar Warden-ről.

Wilcock: Tényleg? Az egyik titkos megbeszélésen?

Wood: Igen, éppen a legutóbbin. Senki sem volt ott csak beszállítók, vállalkozók.

Wilcock: Tudsz róla, hogy Corey a Solar Warden-nél szolgált?

Wood: Igen.

Corey: Az még egy 80-as évekbeli projekt volt.

Wood: Na és a programban találkoztál-e valaha vállalkozókkal?

Corey: Nem, csak civilek voltak... "Tojásfejűeknek" hívták őket, többnyire tudósok és mérnökök voltak. De soha nem volt téma, hogy melyik cégnek dolgoznak, vagy hogy vállalatnak dolgoznak-e egyáltalán, vagy csak egyszerűen besorozták őket.

Wood: Értem.

Corey: Szóval nem tudom, hogy azok közül az emberek közül dolgozott-e bárki is védelmi cégeknek...

Wood: De a feladatod során – normál esetben - nem kaptál túl sok információt a menedzsment felépítéséről.

Corey: Igen, így van. Nem kellett túl sokat tudnod a feletted levő dolgokról. Megtudhatsz néhány dolgot a munkatársaidtól, de az információ nem igazán áramlik szabadon, ha mindent parancsra kell csinálnod.

Wood: Igen.

Wilock: Tehát ha Tompkins még mindig részt vesz ezeken a találkozókon és még mindig hozzáférése van ehhez... és úgy tűnik, hogy szerinted mindez igaz...

Wood: Igen, de nem hiszem, hogy általános jelleggel bármilyen specifikus dolgot elmondanának neki. Tompkins azt állította, hogy Webster mondta neki, hogy mondjon el mindent. Azt hiszem, ez rajta is van a könyv hátsó borítóján.

Wilcock: Igen és ki is az a Webster?

Wood: Ő egy admirális, személyes ismerőse Tompkins-nak, még abból az időből, amikor Oregon államban élt. Ő egy nyugdíjas admirális, és azt mondta Tompkins-nak, hogy: "Mondj el mindent!" Bill ezért is érezheti magát biztonságban.

Wilcock: Milyen érzés volt számodra látni Corey beszámolóját és látni, hogy mennyi bámulatos átfedést mutat azokkal az információkkal, amiket összegyűjtöttél Tompkins-szal az elmúlt 7 év során? Milyen érzés volt ez számodra?

Wood: Arra a következtetésre jutottam, hogy a te részvételed ebben annak a végső következménye lehet, amit talán éppen Tompkins kezdett el. Érzésem szerint Tompkins nem követte ezt igazán részleteiben. Ma reggel is beszéltem vele. Nem kérdeztem meg tőle ezt, de nem hiszem, hogy lett volna bármiféle konkrét tudomása a Haditengerészet űrprogramjáról, amíg az fejlesztés alatt állt.