Kozmikus Közzététel – V/13.

EMPATÁK ÉS FÖLDÖNKÍVÜLIEK CLIFFORD STONE-NAL – Az előző epizód után most újra Clifford Stone lesz a műsor főszereplője és ezúttal jobban belemerülünk majd rendkívüli életútjának részleteibe. Példáján keresztül jól látható, hogy a katonaság emberei milyen erőfeszítéseket tettek arra, hogy megpróbálják bevonni a különleges adottságokkal és tapasztalatokkal rendelkező civileket a hadsereg munkájába. Stone történetén keresztül iskolapéldáját láthatjuk annak, hogy miután a katonaság egészen fiatalkoruktól kezdve nyomon követte a delikvenseket, ezt követően hogyan környékezték meg őket és milyen úton-módon osztották be ezeket az embereket „Szigorúan Titkos” minősítésű katonai programokba.

Wilcock: Itt vagyunk újra Corey Goode-dal és egyre mélyebbre és mélyebbre ásunk a nyúl üregében. Clifford Stone katonai szolgálata során sohasem volt őrmesternél magasabb rangban, ez egy nagyon fontos része a történetének. Ugyanakkor a katonaság fejesei már egészen kicsi kora óta tudtak róla, ugyanis empata képességekkel rendelkezett és képes volt telepatikusan "érintkezni" földönkívüliekkel. Amikor a katonaság földönkívüli életformákkal találkozott, Clifford-ot bízták meg, hogy segítsen a velük való kommunikációban, segítsen megkönnyíteni ezt a folyamatot. Kiderült, hogy nagyon sok földönkívüli faj és életforma létezik, ahogy azt már korábban Corey is elmondta ebben a műsorban. Az univerzumban található élet sokkal hatalmasabb annál, mint amit elhitettek velünk. Stone saját maga is alátámaszthatja ezt a megállapítást. Úgyhogy hölgyeim és uraim, minden további kommentár nélkül, hallgassuk most Clifford Stone-t.

MR. STONE BESOROZÁSA A HADSEREGBE

Clifford Stone: 1968 júniusában végeztem, és ekkor értesítést kaptam a sorozóbizottságtól. Ezt az üzenetet küldték nekem: "Barátaid és szomszédaid üdvözölnek és köszöntenek téged! Kérjük, hogy jelenj meg az Ashland-i (Kentucky állam) Fegyveres Erők Toborzó Állomásán."

Anyukám erre mérges lett és azt mondta: "Nem. Tudom, hogy ha egyszer bekerülsz a seregbe, már intézik is, hogy Vietnámba vigyenek." És én erre azt mondtam: "Anya, emiatt nem kell aggódnod. Egészségügyileg alkalmatlan vagyok és ez semmit sem fog már változni."

Úgyhogy elmentem az toborzóállomásra, átmentem az összes írásbeli teszten, kitűnő eredménnyel, de továbbra is ott volt az egészségügyi problémám.

Volt ott egy kapitány, lényegében ő volt a vizsgálóorvos és ő már korábban elmondta nekem ezt. Azt mondta: "Nos, tudja, maga haza fog menni. Tudom, hogy maga is menni szeretne és a hazáját szolgálni, de semmit sem tehetünk. Orvosi jellegű problémái vannak és nem alkalmas a katonai szolgálatra."

Volt ott egy ezredes is, aki Washington DC-ből jött látogatóba. Odament a kapitányhoz és azt mondta neki: "Figyeljen! Menjen nyugodtan, péntek van, július 4-e hétvégéje, fogja a családját, menjen haza, és élvezze a hétvégét. Én majd befejezem a hátralévőket."

Nos, én maradtam ott utoljára. Behívott és azt mondta: "Tudja, magának egészségügyi problémái vannak." Azt mondtam: "Igen, uram." Majd ezt mondta: "Biztos, hogy be akar vonulni?" És én erre azt válaszoltam: "Nos, igen uram. Nagyon sok ember nem hisz ebben a háborúban. Nagyon sokan nem akarnak menni. Én pedig szolgálni szeretném a hazámat. És ha nekem mennem kell, akkor eggyel kevesebb embernek kell bevonulnia helyettem." Majd ezzel folytattam: "Jelenleg úgy érzem, hogy minden alkalommal, ha olyasvalaki vonul be, aki nem akar menni, az a személy helyettem vonul be. És amikor azt hallom, hogy megölték őket, akkor helyettem ölték meg őket."

Mire ő ezt mondta: " Nos, mi lenne, ha elintézném, hogy hová kerüljön? Bármikor bevonulhat és harcolhat. Minden, amit tennie kell, hogy odamegy és elmondja, hogy magának egészségügyi problémája van." Erre én azt válaszoltam: "Juttasson be, nem bánom." Azt mondta: "Nos, emlékezzen rá, ha egyszer bekerül, van 179 napja. Amint eléri a 180 napot, véglegesítik. El fogják ismerni az egészségügyi problémáját, de szolgálatban fog maradni."

Úgyhogy elmentem. Bejutottam. Letöltöttem a 180 napot, és ekkor elmentem Dél-Karolinába, a Fort Jackson kiképzőközpontba. A Fort Jackson-ban zajlott az egyéni emelt szintű kiképzésem, és úgy volt, hogy gépíró leszek. Nem ez volt életem álma, mert én helikopterpilóta szerettem volna lenni, de az egészségügyi állapotom ezt nem tette lehetővé. Szóval elmentem oda, ott töltöttem az első napot az osztályban, és részben a második napot is.

A következő napon, még mielőtt beértem volna az osztályba, kiválasztottak, hogy menjek és takarítsam ki a főhadiszállás épületét, különösképpen azt a részt, ahol a hírszerzési részleg található. Odamentem, volt ott egy fickó, aki állítólag – megint csak – Washington DC-ből jött látogatóba. A fickó beszédbe elegyedett velem. Nos, anyám nem nevelt bolondnak, úgyhogy senkinek sem mondtam el, hogy érdekelnek az ufo-k. És ez a fickó egyszer csak azt mondta nekem: "Nos, mit gondolsz az ufo-król?" És én meg azt mondtam: "Nem tudom. Nem gondolok rájuk túl sokat." Azt mondta: "Oh, gyerünk már! Mindenki szokott ufo-kra gondolni. Hiszel bennük vagy sem?" És emlékszem, azt mondtam erre: "Nem is tudom. Nem igazán szoktam rájuk gondolni." Azt mondta: "Szerintem viszont szoktál. Én személy szerint hiszek bennük. Itt van tessék, mutatni akarok neked valamit."

És ekkor ránéztem azokra a dokumentumokra és feljegyzésekre, amiket magával hozott. Amikor rájuk pillantottam, arra gondoltam: "Ezt nekem nem szabad megnéznem." Mivelhogy nem hittem, hogy rendelkezem az ehhez szükséges hozzáférési jogosultsággal. Tudtam, hogy mit jelent a "Szigorúan Titkos" kifejezés és azt is tudtam, hogy ha belenézek ezekbe a feljegyzésekbe, akkor megsértem az Egyesült Államok szövetségi törvényeit – méghozzá a kémkedésre vonatkozóakat. Nem tudtam viszont, hogy mit jelent a "Szigorúan Titkos" kifejezés alatt lévő szó.

Mostanra már tudom, hogy ez a dokumentum a Érzékeny Besorolású Információs Programhoz vagy más néven Különleges Hozzáférésű programokhoz tartozott. Ezt korábban nem tudtam.

Ekkor azt mondtam neki: "Tudja, nem hiszem, hogy nekem meg kellene néznem ezeket. Nincs meg hozzá a kellő jogosultságom." Ő pedig azt mondta erre: "Fiam, nem mutatok én magának semmi olyat, amiről ne mondták volna, hogy mutassam meg." Ma már tudom, hogy valamilyen úton-módon tudomást szereztek róla és tudták, hogy folyamatosan interakcióban állok a "látogatóinkkal"– én szeretem őket így hívni. És ez egyetlen faj volt, de tudom, hogy ezzel a fajjal más fajok is interakcióba léptek. Csak egyetlen entitás volt, aki követett engem egész életem során, de ezen kívül mindig voltak más interakciók is más entitásokkal.

Úgy érzem, az ok, amiért a katonaság megengedte, hogy bevonuljak, nem az volt, hogy a katonaság megengedte azt. Hanem hogy a civil szektorból kellett kiválasztaniuk olyan embereket, akik folyamatosan kapcsolatban álltak a "látogatóinkkal" és akik másképp talán nem akartak volna a katonasághoz kerülni. Amire engem használtak az ufo-kkal kapcsolatban, azt úgy hívják, hogy "érintkezés". És ez lényegében azt jelenti, hogy tényleges kommunikációt folytatsz a "látogatóinkkal", akkor is, ha megsérültek, és akkor is, ha rendben vannak, de itt tartjuk őket, amíg a sajátjaik nem jönnek és nem viszik őket vissza. De az egész helyzet arról szól, hogy ők nem fognak akárkivel beszélni. Azokkal fognak beszélni, akiket speciálisan erre választottak ki. És ahogy korábban is mondtam, ezt nem lehet megtanulni. Ez nem olyasmi, amit meg tudnak tanítani neked. Így aztán a civil szektorból kell találniuk embereket, és aztán be kell őket csábítaniuk, hogy akarjanak a katonasághoz bevonulni. Nagyon sok esetben, a hazafias érzéseikre hatnak, vagy számos esetben a pénzszerzésre. Ezzel az utóbbi helyzettel nagyon sok esetben találkoztam, mert ez sokszor előfordul családi okokból vagy más okokból kifolyólag, ami nélkül ezek az emberek nem akartak volna részt venni ebben. És ilyen embereket nagyon nehéz találni. Ezt abból tudom, hogy amikor kikerültem a katonaságból, összesen heten voltunk ilyenek a seregben, magamat is beleértve.

Bekerültem tehát a hadseregbe, átestem az emelet szintű egyéni kiképzésen, és más hasonlókon, majd kikerültem az első szolgálati helyemre. És amikor az első szolgálati helyemre kerültem, nagyon aggódtam, több más dolog mellett azon is, hogy annak ellenére, hogy a papíromon az állt, hogy percenként 72 szót tudok legépelni, két ujjal gépeltem és szerencsém volt, ha percenként négy-öt szót le tudtam ütögetni.

Szóval, odakerültem az első szolgálati helyemre, Virginiában, Fort Lee-be, a 96-os Civil Ügyekkel Foglalkozó Csoport 36-ik századához. Odamentem, odaadtam a papírjaimat a szakaszparancsnoknak. Odaálltam egyenesen elé és megmondtam neki. Azt mondtam: "Tudja, Szakaszparancsnok Úr, mostanra már biztos tudja, hogy én nem tudok gépelni." Megnézte a papírjaimat és azt mondta: "De olvasni azért tud, ugye?" Mire én azt válaszoltam: "Oh, igen uram" vagy "Igen, Szakaszparancsnok Úr, olvasni azt tudok. Azzal nincs probléma."

És ekkor visszavitte a papírjaimat a századparancsnokhoz. A századparancsnok ekkor kijött és azt mondta: "Nos, mondja fiam. Van annak esélye, hogy maga színvak?" És én mondtam, hogy "Nincs, uram." Majd ezt mondta: "Oké, próbáljuk ki. Milyen színű egyenruha van magán?" Ezt én nagyon furcsa kérdésnek találtam. Azt mondtam: "Nos, uram, ez egy zöld színű AG44-es katonai uniformis."

"Szóval maga azt mondja, hogy ez zöld?" Mondtam, hogy: "Igen, uram. Ez zöld." Azt mondta: "Csak ennyit akartam tudni. Biztos akartam lenni abban, hogy maga nem színvak." Semmi mást nem mondott.

Pár nap múlva a szakaszparancsnok visszajött és azt mondta: "Nos, mivelhogy gépelni nem tud, azt fogjuk csinálni, hogy elküldjük magát Alabama-ba, a Ft. McClellan-be, hogy részt vegyen a tiszthelyettesek nukleáris biológiai vegyi oktatásán. Így aztán maga lesz az egységünk NBC (nukleáris biológiai vegyi) tiszthelyettese. Ez egy háromhetes kurzus lesz. Erre azt mondtam: "Ok, nem bánom." Ő pedig azt mondta: "De, persze, ezen kívül maga lesz az is, aki a kommunikációs felszerelést fogja kezelni." És azt gondoltam: "Ok, nagyszerű. Jobb, mint a gépelés, mivelhogy úgysem tudok gépelni." Így aztán elküldtek Fort McClellan-be.

Amikor odakerültem, meg kellett néznünk pár olyan dolgot, amiről lényegében soha sem sikerült megértenem, hogy hogyan kapcsolódik az NBC-hez. Megmutattak egy filmet, mondván: "Ezt a képet egy műhold készítette az űrből több, mint 500 mérföld (800 km) távolságból."

Majd jött a következő kép: "Ezen a képen az Egyesült Államok látható az űrből, több mint 500 mérföld távolságból, amit szintén egy műhold készített."

Majd: "Ez itt New York City és a képet egy műhold készítette az űrből, több mint 500 mérföld távolságból."

"Ez itt a Central Park, és a képet egy műhold készítette az űrből, több mint 500 mérföld távolságból."

"Ez itt egy férfi egy parkban a padon, újságot olvas. Ezt a képet egy műhold készítette az űrből, több mint 500 mérföld távolságból."

"Ez itt az újság főcíme. Ezt a képet egy műhold készítette az űrből, több mint 500 mérföld távolságból." A dátuma valamikor 1968 körüli lehetett. És persze, azt hiszem, ez az egész 69 februárjában volt.

Nem lehetett volna ilyen technológiával rendelkeznünk akkoriban. Ma már tudom – kutatásaim illetve az NRO-nál lévő dokumentációm alapján – hogy már egészen a 1960-as évek közepétől és talán még annál is régebb óta voltak olyan műholdjaink, amelyek képesek voltak erre. De ezt akkor nem tudtam. Egy ártatlan kölyök voltam, akinek fogalma sem volt róla, hogy mire is képezték ki valójában.

Akárhogy is, de befejeztük az oktatást és találkoztam egy fickóval. Jack néven ismertem meg. Különleges tiszt volt és az Amerikai Egyesült Államok Biztonsági Ügynökségénél dolgozott. Ami persze az NSA-hez (Nemzetbiztonsági Ügynökséghez) tartozott. És amikor indultam volna haza, észrevettem, hogy ellopták a jegyemet. Azon tűnődtem, hogyan fogok hazajutni. Hogyan jutok vissza az egységemhez? Merthogy Fort McClellan Alabama-ban van, Fort Lee pedig Virginiában. És ez a fickó azt mondta: "Nos, én Fort Belvoir-ba megyek, útba esik, itt a saját autóm, velem jöhetsz."

Úgyhogy nekiindultunk. És ahogy mentünk hazafelé, mindenféle dologról beszélgettünk – család, katonaság, ilyesmikről. Aztán megemlítette, hogy volt egy esete, aminek során látott egy ufo-t. És elkezdett puhatolózni. "Láttál már valaha ufo-t?" Azt mondtam, "Oh, láttam olyan dolgokat, amiket nem tudok azonosítani." Megpróbáltam nem túl sok mindent elmondani. És aztán azt mondta: "Gyerünk már, nekem elmondhatod. Barátok vagyunk." Úgyhogy elkezdtem egy kicsivel többet elmondani neki. Majd hazaértünk, és kitett az egységemnél.

Néhány héttel később, felhívott és azt mondta: "Hé, figyelj! Nem voltál még soha Washington DC-ben, igaz? Soha nem jártál még a Pentagonban és azokon a szép helyeken, amiket a turisták szoktak felkeresni errefelé?" Mondtam, hogy "Nem". Azt mondta: "Nos, miért is ne küldhetnék egy autót érted?" És emlékezzünk rá, ő egy 5-ös számú különleges tiszt volt. Az pedig E-5-ösnek felel meg a hadseregnél. Ha bármelyik területen különleges tiszt vagy, az azt jelenti, hogy nincs feletted parancshatóság. Az E-5-ös tiszthelyettes felett pedig van. Így aztán ez a fickó értem küldött egy szolgálati autót. Ami eléggé szokatlan dolog, de én akkor nem gondoltam erre, hiszen ez az NSA – végül is mit tudhatom én? De az autó a sofőrrel eljött értem, begurult az egységemhez, felvett és - állítólag - elvitt engem a hétvégére. Elmentünk Fort Belvoir-be, Virginia államba. Ez tény.

Elmentünk az NSA központjába és felmentem az irodájába. Felértem és, nos, Jack nem volt ott. El kellett mennie valahová. Kapott valami feladatot, amin dolgoznia kell, de később még vissza fog jönni. Így aztán egy másik pasas volt ott, aki állítólag Jack barátja volt, és azt mondta: "Hé, semmi probléma. Miért is ne vihetnélek el a Pentagonba, mert azt hallottam, hogy még soha sem voltál ott. Miért is vihetnélek el oda, és miért is nem mutathatnám meg, hogy mi zajlik ott? Menjünk, nézzük meg."

Odajött és adott nekem egy jelvényt. Azt mondta: "Ezt a jelvényt mindig tartsd magadon." Volt rajta egy kép, aztán különböző színkódolású szekciók, ami azt jelezte, hogy hová van engedélyem belépni, és hová nem mehetek be. És volt valami az aljára írva, amiről azt mondta: "Az nagyon fontos, mert az minden ajtót megnyit előtted. De végig maradj mellettem."

Elmentünk a Pentagonba. Bementünk, körbevitt és megmutatott néhány irodát. Megmutatta azt a helyet, ahol: "Éppen itt tartották a sajtótájékoztatót 1952-ben. 1952 július 29-én, azokról az ufo-król, amiket Wadhington DC felett láttak." Azt mondta: "Biztosan tudsz róla, hogy 68 db ufo-t szúrtunk ki az égen 1952. augusztus 18-án?" És én azt mondtam erre: "Oh, igen. Nagyon is tisztában vagyok vele."

Majd ezután azt mondta: "Nos, tudod, a legkülönlegesebb eset, annak ellenére, hogy az augusztusi eset kapta az összes publicitást, nos a legkülönlegesebb mégis július 19-én és 20-án történt. Ezek voltak a legkülönlegesebbek és legtöbb ember nem is tud erről semmit.” Majd tovább folytatta és egy-két dolgot elmondott még erről.

Ekkor odaértünk egy lifthez. Azt mondta: "Most pedig meg fogom mutatni neked az épület alagsorát. Az emberek nem láthatják ezt, és persze meg is kellett erősítenünk az épületet, ami azt jelenti, hogy elő kellett készíteni nukleáris támadásra. Szóval meg kellett erősítenünk a Pentagon épületét, hogy biztosítsuk az emberek túlélését nukleáris támadás esetén."

Így aztán levitt engem. Leértünk... Nem tudom, hogy hány emelettel mentünk lejjebb. De végül leértünk és ott volt egy kis ezüst autó. Nem lehetett megmondani, hogy melyik az eleje vagy a hátulja, csak abból, hogy merre néztek az ülések és az ülések mind egy irányba néztek. Beültünk ebbe és az egész úgy nézett ki, mint egy kis töltény. Beültünk és azt mondta: "Ezt egysínű vasútnak hívják, de nem síneken megy". És megmutatta, hogy ez egy csőszerű alagútban közlekedik és elektromatikusan működtetik.

Beültünk és elindultunk vele. Nem tudom, hogy milyen sokáig mehettünk, de közben azt próbálta nekem elmondani, hogy a Pentagon egy hatalmas építmény. Mentünk abban a kis szerkezetben és nem volt sofőr. Biztos vagyok benne, hogy valamilyen módon irányítani tudta, de már nem emlékszem mindenre. Én csak egyszerűen meg voltam hökkenve és lenyűgözött az egész, mert ez volt az első alkalom, hogy ilyesmit láttam. De megérkeztünk egy helyre, aminek az oldalán egy ajtó volt. Kiszálltunk és bementünk ezen az ajtón és ott volt egy hosszú folyosó – nem voltak ajtók, csak egy hosszú folyosó. És ez állítólag a Pentagon alatt van. Tudom, hogy kb 20 percig utaztunk.

Mentünk ezen a hosszú folyosón és azt mondta nekem: "Tudod, sok minden nem az, aminek látszik. " Majd folytatta: "Ez úgy néz ki, mintha csupán egy hosszú folyosó lenne. Elsétálsz a végéig, és nincs ott semmi. Meg kell fordulnod, és elindulni visszafelé. Látod az ajtót a másik végén." És erre mondtam neki: "Igen. És mi ebben a lényeg?"

"Sok dolog nem az, aminek látszik." Megkopogtatta a falat és azt mondta: "Szilárd falak, igaz?'' És erre azt mondtam: "Igen." És elkezdtem volna mondani: "Na de mi ebben a lényeg?" És még mielőtt bármit mondhattam volna, azt mondta: "Nem feltétlenül szilárd." És ekkor belökött engem... Átestem a falon.

Semmi nem volt ott, és azt gondoltam, hogy ez csupán szilárd fal. Azt mondtam: "Mi a fenét csinálsz?". De még mielőtt felkeltem volna és azt mondtam volna, hogy "Mi a fenét csinálsz?”, észrevettem, hogy egy szobába kerültem. Megfordultam. Ott volt egy íróasztal, ami lényegében semmi több, csak egy kis asztal. És az íróasztalnál ott volt egy tipikus Szürke földönkívüli lény. Kb 135-150 cm magas volt. Ott ült, a kezeit az asztalon tartotta és egyenesen engem nézett.

Mellette mindkét oldalán... nem mondom azt, hogy fekete, hanem sötét öltönyös emberek álltak, sötét napszemüvegben. Ott álltak. Nem szóltak egyetlen szót sem.

És amikor felpattantam, megfordultam és elkiáltottam magam, hogy "Mi a fenét csinálsz?" Ezt mondtam, emlékszem a mai napig. "Mi a fenét csinálsz?" És rögtön megálltam, mert megláttam ezt és azon nyomban, olyan volt, mintha egy körfűrész ment volna végig a fejemen. Ez az utolsó dolog, amire emlékszem. Először elkezdtem hátrálni, majd térdre rogytam. Emlékszem erre. Ez az utolsó dolog, amire emlékszem.

Felébredtem. Visszakerültem Jack irodájába. Azt mondták, hogy nem történt semmi. Biztosan csak álmodtam. Senki sem vitt engem sehová. Egész végig ott voltam, és úgy látszik, hogy elfáradtam és egy kicsit elaludtam. Jack nem tért vissza. Betettek a szolgálati autóba, és visszavittek az egységemhez, és azt mondták, hogy bármilyen küldetésen is volt Jack, elhúzódott és valószínűleg csak egy hét múlva jön majd vissza. Ez volt az utolsó érintkezésem Jack-kel.

Az ok, amiért mégis azt gondolom, hogy ez az incidens megtörtént, az hogy ez része volt annak a kondicionálásnak, hogy az elmém olyan állapotba kerüljön, hogy képes legyek megérteni, nagy sok dolog, amiben az embereknek nem kellene hinniük, az valóság. És hogy ebben nekem el kell játszanom egy szerepet, akár akarom ezt, akár nem. Tehát én úgy gondolom, hogy ez része volt a kondicionálásnak, hogy el tudjam fogadni azt, és végső soron biztosítsam magam és bebizonyítsam saját magamnak, hogy amit csinálok, azt az ország javáért, a nagyobb jó érdekében teszem.

És megmondom neked őszintén. Egész végig, amíg ilyen dolgokban vettem részt, valóban úgy éreztem, hogy olyasvalamit teszek, ami az ország javát szolgálja, egészen a szolgálatom végig. És akkor viszont már nem éreztem így.

* * * * * * *

David Wilcock: Hú, ez egy nagyon erős beszámoló volt. Egy igazi eredettörténet. És én nem tudom, hogy vagy ezzel Corey, de amikor néztem ezt a bejátszást... nem hiszem, hogy lenne bárki is, aki azt mondaná, hogy ez az ember hazudik...

Corey: Nem. Csak őszinteség jött belőle...

Nem tudom, hogy tudod-e, de Stone őrmester fia azért halt meg, mert az apja nyilvánosság elé állt.

Igen, hallottam róla.

Ez a fickó nem húzott hasznot a történetéből. 2001-ben áll elő a Disclosure Project részeként. Azóta alig vállalt nyilvános szereplést. Nem próbált meg előállni és nevet szerezni magának és nyilvánvalóan nem az egóját akarja hizlalni azzal, hogy elmondja ezeket a történeteket. És ez mit sem változott az elmúlt 20 év során, mióta először nyilvánosság elé állt.

Nem az az egoista típus.

Nem, semmiképpen sem az. Az interjú elején 1968-at emlegeti – a vietnámi háború időszakát. Rendkívül figyelemre méltó számomra, hogy személyes megtiszteltetésnek tekintette a hazája szolgálatát és olyan emberek helyett akart beállni, akik nem akartak bevonulni. Személyes felelősséget érzett ezeknek az emberek az életéért. Gondolod, hogy ez a fajta minőség részét képezi annak, ami kellően empatává tette őt az intutív kommunikációhoz?

Ez kicsit megint a tyúk és a tojás esete. A természetes adottságok vagy a nevelés hatása. Kutatnak az ilyenfajta személyiségtípusok után. Rendkívül értékesek. Ő ezt nem mondta így ki, de az ilyen típusú embereket hívják intuitív empatáknak. És az intuitív empaták képességei teszik lehetővé a katonaság embereinek, hogy érintkezzenek illetve kommunikáljanak olyan lényekkel, aki nem szavak segítségével kommunikálnak, és akik réges-régen, eonók óta meghaladták már a verbális kommunikáció szintjét. Egy ilyen helyzetben az egyszerű katonák nem lesznek képesek oda-vissza kérdéseket firkálgatni egy jegyzettömbön.

És éppen ez az egyik olyan igazán érdekfeszítő aspektus, ami összhangban van a Clifford Stone által elmondottakkal és a te beszámolóddal. Az az egyszerű tény, hogy a földönkívüliek nagyon-nagyon ritkán találnak olyan valakit, akivel valóban beszélni akarnak.

Így van.

Ugyancsak említette, hogy volt valamilyen egészségügyi problémája, ami meggátolta őt, hogy bevonulhasson a hadseregbe. Szeretném azért világossá tenni, hogy soha sem említette, hogy pontosan mi is ez a probléma. Személyes dolognak tűnik. Egyetértesz azzal, hogy ez is része lehetett annak, amiért célkeresztbe került?

Igen. A katonai-ipari komplexum nyomon követi az összes minket meglátogató űrhajót. És több, mint valószínű, hogy az egyik ilyen hajó eljött és meglátogatta őt, majd nem sokkal ezt követően újból elrabolták, de ezúttal a katonaság jött érte és kikérdezték a látogatókkal való kapcsolatáról és arról, hogy mi történt a találkozásaik alkalmával. És ettől a ponttól kezdve ott van a radarjukon. Még ha nem is jönnek érte és nem rabolják el újra, tudni fognak azokról az emberekről, akiket meglátogattak odakintről.

Beszéljünk most arról, amikor elkezdte a szolgálatát és rögtön adtak neki egy elég bizarr munkát. A második napján ott volt egy tisztviselő, aki beszédbe elegyedett vele az ufo-król. Nagyon úgy tűnik, hogy ez az egész helyzet megrendezett volt. Azért küldték oda, hogy ez a fickó közelebb tudjon férkőzni hozzá.

Igen, pontosan ez történt. A katonaságnál nem vetik csak úgy oda közömbösen valakinek, hogy "mit gondolsz az ufo-król?" Ugyanez van a pilótáknál is. Az American Airlines-nál sem fogsz látni senkit sem sétálgatni és a kollégáikkal ufo-król beszélgetni. Mert ez tabu.

Megszokott dolog a potenciális későbbi bennfenteseknél, hogy ilyen találkozásokban van részük? Hogy találkoznak valakivel, aki titkosított dokumentumokkal a kezében jelenik meg, majd elmondja, hogy ne ijedj meg, mert engedélyed van rá, hogy ezekbe belenézhess? Előfordul ilyen, ha annyira meg akarnak szerezni valakit?

Igen. És ehhez pusztán csak egy magasabb rangú személy kell, aki megadja az engedélyt rá, hogy belenézhess azokba a dokumentumokba, amelyek Különleges Hozzáférésű Programból származnak.

Vagyis tudomásod van olyan emberekről, akikkel ugyanez történt? Mármint, hogy elvitték őket furcsa helyekre? Egy fickó, aki csak 5-ös számú különleges tiszt, mégis olyan rangban van, hogy be tudja vinni őt a Pentagonba. És hozzá az, hogy adnak neki egy speciális jelvényt, amivel bemehet ezekre a helyekre.

Igen. Kísérettel, de bemehet.

És aztán levitték egy lifttel az alagsorba... Mit éreztél akkor, amikor említette azt a kicsi, tojás alakú szerkezetet, aminek mindkét oldala ugyanúgy nézett ki?

Ez egy vonat, egy földalatti szállítórendszer.

Ez a leírás összhangban van azzal, amiről te hallottál vagy amit láttál?

Igen. És úgy tűnik, hogy ez egy kisebb villamos, ami különböző helyekre viszi el az utasokat a létesítményen belül.

Szóval ezzel utaztak és aztán odaértek valamihez, ami úgy hangzott, mint a kilenc és háromnegyedik vágány a Harry Potter-ben. Lehetséges, hogy ez valamilyen hologram technológia, egy kivetítés lehetett, ami úgy nézett ki, mintha egy fal lenne? Mit gondolsz, mi lehetett az?

Igen. Holografikus technológiát használnak, és területeken belüli hologramokat, amiket ún "kemény fénynek" hívnak, amit... lényegében meg tudsz kopogtatni, meg tudod érinteni. Vagy pedig arra programozzák, hogy elektromos legyen.

Vagyis mindez teljesen azon a mezsgyén belül mozog, amit te magad is megtapasztaltál, így aztán Stone története igaz lehet.

Semmi olyasmit nem mondott, amire felhúztam volna a szemöldököm.

Átment tehát azon a látszólag szilárd falon és ott ült előtte egy 135-150 cm magas Szürke lény. És észre lehetett venni, hogy az interjú során ott egy kicsit vonakodott, nyilván arra gondolván, hogy a legtöbb néző arra számít, hogy a Szürkék mind 90 cm körüliek.

Igen. Nagyon sok különböző lény van, akiket az ufológiával foglalkozó közösségen belül sokan "Szürke" jelzővel illetnek. Nagyon sok különböző megjelenési formájuk van. Teljesen különböző helyekről származnak. Nem állnak semmilyen kapcsolatban egymással, de a külsejük nagyon hasonló.

Leírta, hogy ott állt a Szürke lény előtt, aki mellett ott állt két fickó, majd olyan érzése volt, mintha egy körfűrész menne végig az elméjén, ami hátrálásra kényszerítette őt és végül a földre rogyott. Gondolod, hogy ez a Szürke lény telepatikusan tudta előidézni ezt?

Úgy hangzott, mintha ez egy támadó jellegű érintkezési kísérlet lett volna. Vagyis nem csak ült ott, és nem csak megnyitotta magát és jelezte, hogy készen áll a kommunikációra. Hanem... néhány lény nagyon-nagyon-nagyon erős pszichésen. Egyszerűen csak "kinyúlnak" feléd és megragadják az elmédet.

Még egy dolog, amit nagyon érdekesnek találtam, hogy volt ott egy megállapítás az elején egy műholdról, ami 500 mérföldre van a Földtől és egész sorozatnyi képet mutatott, amin egyre közelebb és közelebb zoomol a Földre, aztán Amerikára, aztán azt hiszem Long Island-re, majd egy parkban ülő fickóra, majd aztán az újság főcímére. Van-e tudomásod arról, hogy az NRO rendelkezhetett ilyen technológiákkal az 1960-as években?

Oh, igen. Ez már hosszú ideje megvan nekik. A titkos katonai űrprogramok objektumainak többsége 400 mérföldnél is távolabb van a Földtől.

Szóval ezek összességében föld körüli pályán mozgó műholdak.

Nem. Más területekre is elküldhetik őket.

Rendben. Most pedig meg fogjuk mutatni a következő filmrészletet, ami közvetlenül kapcsolódik a Clifford Stone-nal készült előző bejátszáshoz. Ebben el fogja mondani nekünk az első olyan esetet, amikor azért vitték el, hogy megnézzen egy ufo-t Indiantown Gap-nél. Nagyon érdekes részlet jön, úgyhogy nézzük is meg:

UFO ESET INDIANTOWN GAP-NÉL

Clifford Stone: A következő ufo-kkal kapcsolatos esetem Indiantown Gap-nél történt, ahol terepgyakorlaton vettünk részt. Ezt FTX-nek hívták. Szóval elmentünk Indiantown Gap-be és berendezkedtünk. Volt egy 2 és fél tonnás teherautóm, amit én vezettem. Volt egy kapcsolótáblám a 2 és fél tonnás hátuljában és volt egy tábori telefonom, amit a különböző külső helyszíneken kellett beüzemelnem és én kezeltem a kapcsolótáblát. Két Prick-25-ös hordozható telefonom volt, ezek hátitáskás, tábori telefonok. Az egyik a zászlóaljhoz, a másik pedig a századhoz tartozott.

Kicsivel éjfél után kaptunk egy hívást, hogy lezuhant egy repülő az Indiantown Gap-nél lévő rezervátumnál és hogy már kiment oda egy csapat, de szükség lenne még egy tartalék csapatra is. Szétkapcsoltam a tábori telefont, mert nem volt idő arra, hogy mindent összepakoljak és valaki mást kellett találniuk helyettem. Úgyhogy elindultunk.

Amennyire emlékszem, három dzsipp-pel és négy 2 és fél tonnás teherautóval mentünk. Ahogy közeledtünk a terület felé, nem használhattunk semmilyen világítást a kocsikon, de akkor megláttuk, hogy a terület meg van világítva ezekkel a nagy, erős reflektorokkal. Ezek világítottak le erre a kis területre, ahol a föld egy picit megemelkedett. És ott volt egy domb alakú repülőgép kb 30-40 fokos szögben belefúródva a földbe. Csak a vége látszott ki.

Amikor odaértünk, azon tűnődtem: "Mi a fene lehet ez?" De ekkorra már elmondták nekünk, hogy ez egy kísérleti repülőgép. Ahogy közelebb értünk, már nem is gondolkodtam ezen. "Nos, akkor ez egy kísérleti repülőgép." Nem gondoltam rá túl sokat. Azt gondoltam: "Ok. Lehet, hogy egy deltaszárnyú repülőgép suhant el itt", vagy valami ilyesmi. De amikor odaértünk, rögtön, ahogy kiszálltunk, a fickó, akit én mindig ezredesnek hívok – ekkor találkoztam vele először - odajött hozzám és azt mondta nekem: "Fiam, van Geiger-számlálója?" Mire én azt válaszoltam: "Van egy APD 27-esem." Erre azt mondta: "Az megteszi. Szeretném, ha megmérné ezzel a repülőgép felületét."

Azt mondtam neki: "Gondolja, hogy radioaktív anyag van a repülőn?" Mire azt mondta: "Okunk van azt feltételezni, hogy igen." Mondtam, hogy "Oké". Fogtam az APD 27-est, a katonai Geiger-számlálót és odamentem. Azt mondta nekem: "Azt akarom, hogy menjen a repülőgép irányába. Menjen oda a terület peremére, ahová belefúródott a gép és próbálja meg leolvasni az adatokat olyan közel a repülőgép közepéhez, amennyire csak lehetséges." Én pedig mondtam, hogy oké. Azt mondta: "Néhány lépésenként előremegy és bekiáltja, hogy mit mutat a mérő." Miközben csináltam és mentem előre, egyre közelebb kerültem a repülőhöz. Egy kicsit magasabb volt a háttérsugárzás, de nem sokkal.

Aztán odaértem a peremhez. És amikor odaértem, lenéztem.

[Stone itt elérzékenyülve mondja] És amikor lenéztem, ott volt egy ... volt egy védőtető és - jobb szó híján – egy vese-alakú fedélzeti nyílás, ami rögtön a tető mellett volt és oldalra nyílt. És félúton kifelé ott volt ez a kicsi lény, megint csak, egy tipikus Szürke. Nem tudnám megmondani, hogy vajon 90, 120, vagy 150 cm magas lehetett, [megint elérzékenyülve mondja], de félig bent volt, félig pedig kint és látni lehetett, hogy halott.

És elkezdtem mondani [elérzékenyülve]: "Bocsánat, szükségem lenne itt egy tisztre." Az ezredes azt mondta: "Csak mondja el, hogy mit lát, fiam." És én pedig folytattam tovább és mondtam nekik: "Tudják mit? Maguk nem értenek semmit! Kellene ide egy tiszt!" Erre azt mondta: "Csak mondja el, hogy mit lát, fiam."

És én pedig [elérzékenyülve mondja megint]: "Nos, amit látok... az nem erről a világról származik és ezek a fickók tudják ezt. Mi a fenéért hazudnak nekünk? Miért mondogatjuk az embereknek, hogy ilyesmik nem szoktak megtörténni?" Azt mondtam: "Mit akarnak tőlem? Mit csináljak? Kellene ide egy tiszt." Mire ő azt mondta: "Rendben, fiam. Jöjjön vissza ide." És akkor megfordultam és visszasétáltam.

És amikor visszaértem, odamentem az ezredeshez és azt mondtam neki, egyenesen az arcába: "Mi a fenét csinálunk itt? Mások is lehetnek ott, akik megsérültek." Mire azt mondta: "Majd mi gondoskodunk róla. Menjen vissza a két és fél tonnáshoz, és üzemelje be a kapcsolótáblát." Nem volt semmilyen telefonkapcsolat, semmi. Visszamentem, és tudom, hogy tél volt, mert a terepdzsekimet viseltem. Hideg volt és az egyetlen dolog, ami meleget adott az a Coleman-lámpa volt. Végül visszamentem.

A következő napon, amikor kivilágosodott, kinéztem, és láttam, hogy elviszik a repülőt. És ez egy domb-alakú repülő volt. Feltették egy 18 kerekű platós szállítókocsira – amit mi csak lowboy-nak hívtunk. Betakartuk egy vízhatlan ponyvával és elszállítottuk. Fogalmam sincs, hogy hová. Majd visszamentünk.

Elmondták, hogy ez egy PILÓTA NÉLKÜLI kísérleti repülőgép volt, hiszen abban az időben nem hallhattál még a drónokról. És végül így ért véget a dolog, de az egész helyzet, az egész erről szóló anyag titkosítva lett. Soha senki sem beszélt róla.

Nem mindenki van kiképezve arra, hogy interakcióba kerüljön a "látogatóinkkal" és nem mindenki rendelkezik azzal a tudással, hogy mi a teendő ilyenkor. És ahogy mondtam is korábban, a katonaság embereinek a civil szektorból kell találniuk olyan embereket, akik képesek érintkezni a"látogatókkal". Mi voltunk a legközelebb az esethez, így aztán minket hívtak, mert szükségük volt arra az egy emberre, aki történetesen én voltam.

És érzel bizonyos dolgokat. Amikor közeledtem felé, éreztem bizonyos dolgokat. Azt hiszem ezért érzékenyültem el az imént. Nem csak egyszerűen lepillantasz és látod, hogy ez a kis fickó halott. Hanem érzel is... érzed a fájdalmat. Érzed a veszteséget. Érzed a szenvedést. Érzed a félelmet. De ez nem olyan félelem, amit egyénként érzel. Olyan, mintha 1000 kép futna végig az elméden, és te látod ezeket. De azok az érzelmek, amik ezekhez a képekhez kötődnek, mind ott vannak.

* * * * * *

David Wilcock: Rendben. Hát ez megint csak nagyon erős filmrészlet volt. Indiantown Gap egy védett terület... Feltételezem, hogy lehet ott jó néhány nyílt, üres terület, ahol az ilyen események megtörténhetnek, de mégsem szerez róla tudomást senki.

Néhány indián rezervátumot is használnak ilyesmire. Számos indián rezervátumban vannak létesítmények elrejtve...

Szerinted lehetséges, hogy van ott egy közös emberi-földönkívüli bázis, vagy akár egy földönkívüli bázis a rezervátum körül, és talán azért zuhantak ott le, mert közel voltak a bejárathoz?

Több alkalommal is informáltak róla, hogy létesítmények vannak indián rezervátumokban, eldugott helyeken.

Érdekes. Néhány szkeptikus beállítottságú ember megpróbálhatja betámadni Stone-t, vagy az gondolhatja róla, hogy egoista lenne, mert azt mondja, hogy csak ő miatta hívatták oda az egész egységét. Merthogy már voltak ott emberek, akik kezelték a helyzetet. Szerinted igaz lehet, hogy mindezt csak miatta csinálták?

Hogy erősítést hívtak? Igen, az csak azért volt, hogy őt bevigyék arra a területre.

Miért küldenének be egy kölyköt egyedül, kezében egy Geiger-számlálóval, látszólag azért, hogy leolvassa a sugárzási értékeket? De aztán amikor besétált, meglátta ezt a halott földönkívüli testet. Mi lehetett ezzel a céljuk?

Már jóval azelőtt megmérték a sugárzást mielőtt odahívták volna őt erősítésként. Már tudtak a sugárzási értékekről. Ennek semmi köze nem volt a sugárzáshoz. Hanem... ez egy ellenőrzött teszt volt arra, hogy őt beküldjék oda, megnézzék a reakcióit, illetve hogy megnézzék, képes-e detektálni bármilyen, még életben lévő életformát.

Szerinted miért kiáltotta azt, hogy "Kellene ide egy tiszt. Kellene ide egy tiszt." És közbe meg mondták neki, hogy csak kiáltsa be, hogy mit lát. Ezzel próbálhatták lemérni a stressz-szintjét – hogy mennyi stresszt tud elviselni, és képes-e kezelni ezt a helyzetet? Vajon megtörik-e a teher alatt?

Igen. Lemérték, hogy mekkora stresszt okoz ez a számára. Minden apró dolgot leolvastak róla – a testéről, mindent megnéztek nála. Nem minden ember rendelkezik azzal a képességgel, ami egy ilyen interakció elviseléséhez szükséges. Néhány ember egyszerűen nem rendelkezik azzal a pszichével, ami ezt képes lenne kezelni. Szóval ez egy nagy teszt volt, hogy megnézzék, hogyan reagál erre. Hogyan viselkedik majd néhány nappal később. És nagyon szorosan megfigyelték. És ha megfelelt a teszten, akkor azt mondták: "Oké, mostantól a mi emberünk lesz."

Elérzékenyülve mondta, hogy "Miért nem beszélünk az embereknek erről. Ha ezek a dolgok igazak, akkor miért nem tudunk róla?"

Ez egy eléggé szokványos reakció.

Gondolod, hogy az azt követő napokon megnézték, hogy vajon megpróbál-e kiszivárogtatni erről valamit? Megpróbál-e beszélni erről másoknak?

Oh, igen, igen.

Felmérték, hogy mennyire tud csendben maradni.

Igen. Nagyon szoros megfigyelés alá vették és figyeltek mindent, amit csinál, amit mond, mindent, ami a körülötte lévő emberekkel történik, abban a kontextusban, hogy mindez hogyan kapcsolódik a lezuhant űrhajóhoz és ahhoz a lényhez, akit felfedtek előtte.

Arról is beszélt, hogy egy csomó kép pergett le előtte. Azt mondta, hogy kb 1000 különböző gondolatforma pergett le, amikhez nagyon intenzív érzelmek kapcsolódtak, mint pl a fájdalom. És a leírása alapján úgy hangzott, mintha ez nagyon gyors, nagyon intenzív, majdhogynem elsöprő erejű lett volna.

Igen és több mint valószínű, hogy ez azzal az elhunyt lénnyel volt kapcsolatban... Amikor egy ember vagy egy lény meghal, mindig marad ott egy kis maradék energia. És lehetséges, hogy ő ezt "vette fel", ezt érzékelte. Mindent, amit a lény érzett az ütközés illetve a haldoklása során – ebből nagyon sok minden ott marad azon a területen. Ő pedig besétált erre a területre.

Neked volt-e részed hasonló élményben? Amikor 1000 kép pereg le előtted, a hozzá tartozó érzelmekkel együtt?

Oh, igen. Igen. Amikor érintkezésbe lépsz, nem szavakat kapsz oda-vissza. Hanem illatokat, ízeket, képeket... És neked össze kell raknod ezeket olyan módon, hogy képes legyél oda-vissza kommunikálni és szavakká alakítani ezeket, azon emberek számára, akik számítanak rád, amikor egy ilyen lénnyel érintkezésbe lépsz.

Nos, ez csak a kezdete volt Clifford Stone beszámolójának, ami nagyban egybevág a tiéddel. De nyilvánvaló, hogy nagyon sok közös pont található meg a beszámolóitokban. Úgy gondolom, hogy Clifford Stone őrmester az egyik legnagyobb hatású személy a Disclosure Project tanúi között. Az emberek mindig azt mondják: "Oh, hagyjad már! A kormány nem is szedegette össze ezeket az ufo-kat." De nyilvánvaló, hogy itt most kaphattál egy nagyon részletes beszámolót egy olyan valakitől, aki valóban csinálta és hivatásszerűen űzte ezt a katonaságnál.