Kozmikus Közzététel – V/15.

KÖZELI TALÁLKOZÁSOK CLIFFORD STONE-NAL – A Clifford Stone-nal készített utolsó epizódban Stone őrmester újabb, személyesen átélt ufo-eseteiről beszél nekünk. Szó lesz egy katonai bázison fogva tartott földönkívülivel való találkozásáról illetve egy vietnámi dzsungelben lezuhant B-52-es bombázó roncsainál történt váratlan rajtaütésről.

Wilcock: Itt vagyunk újra társammal, Corey Goode-dal, a Kozmikus Közzététel újabb epizódjában. Ma ismét Clifford Stone-ról fogunk beszélgetni, akit empata képességei mellett azért soroztak be a hadseregebe, mert képes volt földönkívüliekkel érintkezni. Ez az ember bámulatos. Az előző epizódban látott ufo balesetekhez hasonló esetek nem történnek meg minden nap, de olykor azért előfordulnak. Egyike a valódi bennfenteseknek, és már legalább 20 éve annak, hogy nyilvánosság elé lépett, és lezuhant földönkívüli roncsokkal való személyes tapasztalatairól kezdett beszélni. Most pedig hallgassuk meg egy újabb, személyes hangvételű beszámolóját.

ET HAZAMEGY

Clifford Stone: A következő jelentős esemény, amihez ki kellett mennem, megint csak Fort Belvoir-ban, Virginiában volt. Tudom, hogy Fort Belvoir volt, mert volt ott egy entitás, az egyik „látogatónk”, akit a sajátjai hátrahagytak és a katonaság ott tartotta őt mint „vendéget” ebben a létesítményben, egy erdős területen.

Szóval elmentem oda és ez a lény ott ült és az egész helyet őrök vették körül. Ahogy beléptem, rám nézett és amikor rám nézett, senki más nem hallhatta... Ahogy korábban is mondtam, úgy hallottam őt, mint ahogy most téged hallak itt, és nem csak hallottam, de éreztem is.

Azt mondta: „Félek.” Képes voltam érezni a félelmét és ugyancsak éreztem az aggódását, hogy vajon láthatja-e még valaha a családját. Azt mondtam neki: „ Senki sem fog bántani.” De ettől függetlenül, a félelem továbbra is ott volt benne. Folytattam tovább és azt mondtam neki: „Nos, mit tehetnék én?” Azt mondta: „Az embereim el fognak jönni értem. És amikor ideérnek, nem akarnak majd bántani senkit sem, de a technológia, amivel kivesznek majd engem az épület belsejéből, nagyon sokakat közületek meg fog ölni és meg fog sebesíteni.” Így aztán azt mondtam neki: „Mit tehetek azért, hogy ezt megelőzzem? Mondjam el nekik?” Azt mondta: „Ne, már tudják, hogy ez is a lehetőségek között van. Azok az emberek, akik itt vannak, tudják ezt.” Majd azt mondtam neki: „Oké, mit tehetek?” Azt mondta: „Segíts nekem kijutni innen.”

Így aztán kimentem, és megkértem az egyik barátomat, hogy hozzon egy drótvágót és tegye le az elkerített részen, mert az épület drótkerítéssel volt körbe véve.

Bementem és azt mondtam az ezredesnek: „Nézze, ez a lény el akar mondani nekem valamit, de azt mondja, hogy ezt nem tudja itt megtenni, mert egy kis bemutatóval járna az egész és nem tudja addig megmutatni, amíg az egész hadsereg itt van. Arra van szükségem, hogy az egész épület teljesen üres legyen, hogy csak ő és én legyünk bent.” Vonakodva bár, de a fickó, akit mindig ezredesnek hívok, végül jóváhagyta ezt.

Ezt az idegen lényt nem hívnám tipikus Szürkének, mert a bőre színe egy kicsit világosabb volt, mint az átlagos Szürkéké. Az arcvonásaik viszont közel azonosak voltak. A feje nem teljesen kerek volt, hanem hosszúkás, talán így tudnám legjobban leírni. De határozott állkapcsa volt, meg minden, és hatalmas, sárgás árnyalatú szemei. És amikor felnézett rám, mindent éreztem, amit ő.

Ha hiányzott valaha a gyermeked, ha volt valaki, aki valaha hiányzott neked, akkor megértheted, hogy őnekik is hiányzik a családjuk. Az érzés ugyanaz, de ilyenkor az ő perspektívájukból érzed és ezt nehéz szavakba foglalni. De érzed és aztán a te érzelmeid is hozzáadódnak az egészhez. Ugyanakkor azt is tudod, hogy ez a kis teremtmény kész lenne feladni az életét csak azért, mert nem akarja, hogy mi megsebesüljünk, vagy elpusztuljunk, mert el fognak jönni érte és ki fogják vinni őt innen.

Kiürítették hát az épületet, bementem és mondtam neki, hogy kövessen és elindultunk kifelé. Aztán, ahogy elindultunk a folyosón, meghallottam, ahogy mások mögöttem azt kiabálják: "Állj! Állj! Állj!" És aztán egy ponton már azt kiabálták: "Állj vagy lövünk!" Úgyhogy magam elé engedtem őt, vagyis most már előttem volt. Kijutottunk és én előrementem, elvágtam a kerítést, amilyen gyorsan csak tudtam. Kijutott a kerítésen kívülre, majd egy űrhajó jelent meg felettünk. És ahogy ez a hajó megjelent felettünk, olyan volt, mintha egy erős fény világított volna le a földre. És amikor ez a hajó elment, ő már nem volt ott. Megmenekült.

[Stone elérzékenyülve mondja] De emlékszem rá... aznap éjjel a halálra készültem, mert hallottam, ahogy az emberek megtöltik és kibiztosítják a fegyvereiket. És ebből rájöttem, hogy csak idő kérdése mielőtt... mielőtt hátba lőnének, mert árulónak fognak tartani. Az ezredes rendkívül mérges lett rám. Amikor hívtam, nagyon mérges volt, és csak annyit mondott: "Legközelebb mondja el nekünk előre, hogy mit fog csinálni." De én mondtam neki: "Tudja, hogyan tarthatunk itt bárkit fegyveres őrökkel úgy, hogy közben "vendégnek" hívjuk őt?"

Az egész helyzet... Soha sem fogom megérteni. A sajátjaik hagyták hátra őt. Tudtunk arról, hogy történt egy landolás, és mi azonnal elindítottunk egy ún. "Pounce-műveletet", ahol azonnal kimentünk a területre, és megpróbáltunk annyi hasznos adatot összegyűjteni, amennyit csak tudtunk – és ha lehetőség volt rá, megkaparintottuk magát a járműt is. És nekem soha sem tetszett ez a forgatókönyv. Soha sem értettem meg teljesen, mert a helyzet ahhoz hasonlított, hogy "most akkor megpróbáljuk erővel elvenni a járműveiket?" Nekik megvoltak az eszközeik arra, hogy megvédjék magukat, de nem akarták megtenni. És nekem ez volt az egyik legnagyobb aggodalmam – hogy mi történik akkor, ha ilyesmivel próbálkozunk?

Mi történik akkor, ha felmegyünk az egyik hajójukra és a "látogatóknak" már van egy mentőhajójuk a közelben? Ilyenkor úgymond várakozó üzemmódba kapcsolunk. Nem közelítjük meg a hajót. És számos ilyen alkalommal eljöttek, kimentették az embereiket és otthagyták a hajót érintetlenül. És amikor mi odamentünk, ott volt a hajó – az egész hajó – de senki sem volt benne.

De megint csak – és ez őrülten fog hangozni – ők úgy érezték, hogy a szó galaktikus értelemében véve mi olyan éretlenek vagyunk, hogy apró darabokat ugyan képesek leszünk visszafejteni a gépből, de soha-soha nem leszünk képesek visszafejteni az egész űrhajót. Nos, azt gondolom, hogy elég sok mindent visszafejtettünk ahhoz, hogy azt mondhassuk, képesek vagyunk bizonyos dolgokra. Nincsenek belsős információim arról, hogy vajon vannak-e bázisaink a Holdon, vagy vannak-e bázisaink a Marson és a Vénuszon. De ahogy mondtam is, nincs belsős információm arról, hogy ez "hivatalosan" bekövetkezett, hogy "hivatalosan" megtörtént. Amit tudok, azt a saját tapasztalataim alapján tudom, illetve a dokumentumokból, amiket bárki elolvashat arról, hogy a technológia már egészen azóta, legalább az 1950-es évek közepe óta létezett és valószínűleg már jóval előtte is.

Hadd mondjak egy példát. Vegyünk egy 2016-os gyártmányú autót és vigyük vissza az időben 1776-ba. Azért éppen 1776-ba, mert akkor már értettünk egy kicsit a technológiához. Meg fogjuk érteni, hogy hogyan működik a világítás az autón. Nem leszünk képesek visszafejteni, de tudni fogjuk, hogy hogyan működik. Meg fogjuk érteni, hogy hogyan működik az üzemanyag ellátás, de még nem rendelkezünk azzal a műszaki képességgel, hogy olajat nyerjünk ki a földből és benzint állítsunk elő. Képesek leszünk arra, hogy megértsük azt, hogy műanyag is van benne, és hogy az micsoda is valójában, de soha sem leszünk képesek reprodukálni azt. Úgyhogy ők ebből a nézőpontból tekintenek ránk.

* * * * * *

Wilcock: Rendben. Nos, mondhatjuk, hogy ez megint csak egy nagyon erős filmbejátszás volt. Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én nem egy olyan valakit látok itt, aki hazudna nekünk. Nézed Clifford Stone-t, és azt látod, hogy ez a fickó hiteles. Emlékezzünk rá, hogy a fia meghalt, amikor ő előállt, és ez lényegében hosszú ideig megálljt parancsolt neki abban, hogy kiszivárogtató legyen. Amit elmondott, tartalmazta azokat az igazán intenzív, specifikus részleteket, amiket kamu történetekkel előálló emberek beszámolói általában nem tartalmaznak. Először is említette azt, hogy ezt a földönkívüli lényt "vendégként” tartották maguknál. Ez is az a fajta, Nagy Testvér-szerű, gyakran használt zsargon, amit akkor használnak, ha valakit börtönben tartanak...

Corey: Oh, igen. Ha elmész valahová – mondjuk, hogy azért, hogy elvigyél egy üzenetet – és van egy csoport, amely nem barátságos azokkal, akiktől az üzenetet hozod, akkor nagyon gyakran előfordul, hogy amíg ők kitalálják, hogy hogyan reagáljanak az üzenetedre, addig a "vendégük" leszel egy olyan szobában, aminek az ajtaján nem lesz kilincs.

Volt egy filmbe illő jelenet, amikor is ez a lény azt mondta neki, hogy hamarosan történni fog valamilyen esemény, amiben sokan a bázison lévő emberek közül vagy meg fognak sebesülni vagy meg fognak halni, amikor is őt a technológiájuk segítségével kihúzzák majd a bázis épületéből. És aztán később, amikor Stone szembesült ezzel a technológiával, valamiféle vakító fehér fénysugarat látott. Tudom, hogy ez puszta spekuláció, de szerinted milyen lehetőségek vannak erre? Miféle technológia képes halált okozni, amikor valakit kiszednek egy ilyen épületből? Ha mondjuk a Star Trek-re gondolunk és a filmben látható teleportálásra szolgáló sugárra, akkor ezzel oda sugároznak téged, ahová csak akarod. És ez nagyon hasonlónak tűnik ahhoz, amit Clifford is elmondott.

És ők KÉPESEK erre. Egy kicsit zavarban vagyok emiatt... Ez a lény talán azért mondta ezt, hogy egyfajta katalizátorként szolgáljon és rávegye Clifford-ot, hogy segítsen neki kijutni az épületből. Lehetséges, hogy van olyan technológia, ami képes erre, de az a technológia, amit én láttam és amiről én hallottam, nem okoz sérüléseket sem az épületen belül, sem az épületen kívül.

Lehetségesnek tartod, hogy kimondottan ez a földönkívüli csoport valamiféle torziós mező sugarat használ, ami valamiképpen lebontja az anyagot? Így ha belekerülsz a sugárba, akkor a molekuláris kötések fellazulhatnak? És aztán ez potenciálisan okozhatja-e az elektromos vezetékek meghibásodását, ami aztán kigyulladhat az épületen belül, vagy robbanást okozhat? Léteznek olyan sugártechnológiák, amik ilyen robbanásveszélyes helyzeteket idézhetnek elő?

Léteznek olyan torziós fegyverek, amelyek képesek ilyesmire. Én csak egyszerűen nem látom azt, hogy hogyan tudnának leküldeni egy fényt úgy, hogy az megváltoztassa a lény molekuláris szerkezetét, majd felhúzzák vele ezt a lényt. Nem látom, hogy miért okozná ez szükségszerűen emberek halálát. Lehet, hogy kárt tenne az épületben, de ez minden. De megint csak, lehet, hogy ez egy olyan technológia, amit ez a csoport használt és én nem hallottam róla. Vagy pedig ez a lény csak azért mondta ezt, hogy rávegye Stone őrmestert arra, hogy segítsen neki kijutni onnan.

Szerinted miért akarhatott a lény kimenekülni onnan ahelyett, hogy kivárta volna, amíg felsugározzák az épületből?

Nem tudom. Lehet, hogy az épületnek volt valamiféle védelmi pajzsa. Attól függ. Ha bizonyos típusú védőburkot alakítottak ki az épületben, az szétszórhat bizonyos dolgokat vagy megnehezítheti azt, hogy meglássák, ki vagy mi van az épületen belül.

Lehet, hogy a lény azért mondta azt, hogy sokan megsérülhetnek, mert így akart hatni Clifford érzelmeire. Esetleg ő maga is egy húsdarálóba kerülhetett volna, ha megpróbálják felsugározni őt abból a mezőből, amit létrehoztak a bázison belül.

Vagy lehetséges, hogy a sugár egyáltalán el sem érte volna őt. Lehetséges, hogy egyáltalán nem tudták volna kimenteni, egészen addig, amíg a "mezőn" kívülre ki nem hozzák őt.

Van-e tudomásod arról, hogy ezeken a katonai bázisokon olyan gátló mezőket alakítanak ki, amik megzavarják az ilyen fajta technológiákat, hogy kívülről ne tudjanak beleavatkozni a mezőn belüli tevékenységekbe?

Igen, de ezek az épületek általában valamilyen bunkerek. Soha nem hallottam olyan épületről, ami a föld felszínén állna, drótkerítéssel körülvéve, de ez persze nem jelenti azt, hogy nem is létezhet ilyen.

Rendben. Szóval lehetségesnek tartod, hogy a lény szándékos megtévesztést alkalmazott, csak hogy biztosítsa a szabad kijutását és becsapta Clifford-ot, hogy képes legyen kijutni a biztonságos transzport területre.

Ez is egy lehetőség.

Ok. Amikor Clifford leírta ennek a lénynek a fenológiai jellemzőit, azt mondta, hogy a legtöbb Szürkéhez képest világosabb színű bőre volt. Fehéres színű volt, de elmondta, hogy sárgás árnyalata is volt. Miközben néztük a filmbejátszást említettél valamit az étrenddel kapcsolatban.

Igen. A Szürkék esetében, amikor fogságban voltak, a bőrük színe képes volt megváltozni akkor, ha nem a megfelelő étrendet követték. Nem tudom viszont, hogy ez milyen sokára következett be. A filmbejátszásból ugyanakkor nem tűnt úgy, hogy ez a lény olyan sokáig lett volna fogságban.

Hogyan képes megváltozni a bőrszíne?

Egyre világosabbá és világosabbá, aztán majdnem fehérré változik.

És tudod azt, hogy mi az ami hiányzik nekik ilyenkor? Mi az, amit mi nem vagyunk képesek adni nekik? Mit esznek, amikor itt vannak?

Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor mi alultápláltságtól szenvedünk. Nem tudom igazán, hogy mit esznek. Azóta olvastam dolgokat az interneten róluk, hogy felszívnak/elnyelnek valamit a bőrük alá. De több tucatnyi különböző lény volt, akik Szürkéknek néztek ki. Szóval... Nem mindegyikük rendelkezik ugyanazokkal a biológiai jellemzőkkel.

Stone tett egy érdekes megállapítást, hogy mi történne akkor, ha egy 2016-os gyártmányú autót visszavinnénk 1776-ban.

Legalábbis, amíg Benjamin Franklin nem lenne ott :) Mert ő valószínűleg elég sok mindent vissza tudna fejteni belőle.

http://cultura.hu/kultura/benjamin-franklin-a-villamharito-feltalaloja/

Mit gondolsz arról, hogy a földönkívüliek nem hiszik azt, hogy mi túl sok mindenre képesek lennénk az ő cuccaikkal, és ennél fogva hagyják, hogy ezek lejussanak ide?

Nos, ma már folyamatosan kereskedünk nagyon sok különböző lénnyel, és olyan technológiákat fejlesztettünk ki, amelyek egyenrangúak az övékkel.

Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy Clifford nem rendelkezett hozzáféréssel ilyen jellegű információkhoz.

Így van. Az egyik dolog, amit katonailag teszünk, ha mondjuk birtokunkba kerül egy prototípus, egy titkos helikopter, vagy egy űrhajó, amit nem tudunk visszafejteni, akkor mi egyszerűen lebombázzuk, elpusztítjuk azt. Hogy ők miért nem teszik ezt a hátrahagyott űrhajóikkal, annak okáról csak találgatni tudok. Lehetséges, hogy talán nem látják szükségét annak, hogy elpusztítsák, mert mi már egy bizonyos szinten kifejlesztettünk néhány ilyen technológiát.

Gondolod, hogy ezek a lények megpróbálhatják irányítani az evolúciónkat és ezért szándékosan ajándékoznak meg minket ilyen cuccokkal, hogy így gyorsabban jussunk el arra a szintre, ahová szükségünk lenne eljutni?

Lehetséges. Ilyen esetek minden bizonnyal megtörténtek, de azt hiszem, hogy inkább a történelem korábbi szakaszaiban.

Oké. Még egy utolsó dolgot említett, a „Pounce-egységet”. Ezzel a kifejezéssel az interneten találkoztam. Számos különböző titkosítás alól feloldott projekt megnevezése között láttam, hogy a Pounce Projektre hivatkoztak. Kíváncsi vagyok, hogy tudsz-e erről valamit?

Hozzád hasonlóan, én is emlékszem rá, hogy olvastam erről, hogy ez egy program, főleg a hadsereg programja, de bevonnak hozzá más szolgálatokat is, hogy reagáljanak akkor, ha műholdak, titkos űrhajók, más országokból származó vagy ismeretlen eredetű járművek zuhannak le.

A Pounce-egységek ezekkel a hatalmas C-5 Galaxy típusú repülőgépekkel közlekednek. Landolnak a legközelebbi repülőtéren és képesek mondjuk félmillió vagy akár egy millió tonnányi súlyt elszállítani. Aztán teherautók rontanak ki a repülőből és azon nyomban kijelölnek egy területhatárt...

Így van, ez a „Pounce-művelet”.

Oké. Most pedig meg fogunk mutatni egy újabb nagyon érdekes videobejátszást. Clifford ezúttal Vietnámban futott össze földönkívüliekkel. Nagyon érdekes bejátszás lesz, és még inkább bepillantást enged abba a világba, amibe Clifford-ot bevonták.

IDEGENEK VIETNÁMBAN

Clifford Stone: Pár hónappal azelőtt, mielőtt Vietnámba mentem volna, volt egy esetünk... Azt mondták, hogy el kell mennünk egy idegen országba, mert lezuhant ott egy repülőgépünk, egy B-52-es. Gyanakodtak – amiről most már tudom, hogy nem nem kellett volna gyanakodniuk, mert ha tényleg lett volna rajta ilyen, akkor már tudtak volna róla. Szóval arra gyanakodtak, hogy talán nukleáris eszköz lehet azon a B-52-esen.

Én is mentem, mert – állítólag – terepgyakorlatra kellett mennünk. Nem az egész egységünk ment, hanem kiválasztottak néhányunkat. Le kellett mennünk azt hiszem Dél-Karolinába, mert ott volt egy légibázis. Felszálltunk a repülőre, egy kereskedelmi légi járatra, és úgy volt, hogy levisznek minket Floridába, mert ott lett volna a terepgyakorlat. Úgyhogy elindultunk és elvileg néhány órás útról lett volna szó, nem pedig hosszú-hosszú órákon át tartó repülésről. De ahogy felszálltunk, 6-7 órán keresztül voltunk a levegőben, már nem emlékszem rá, hogy pontosan mennyi ideig. Aztán végül leszálltunk tankolni. És hát... nincs szükség újratankolásra, ha Dél-Karolinából, Észak-Karolinából mész le egészen Floridáig... Nem kell hozzá újra tankolni, de mi mégis megálltunk.

Aztán újra csak meg kellett állnunk és azt mondták nekünk: "Oké, amint landolunk, rögtön a terminálhoz megyünk". Elindultunk. Landoltunk. Mentünk a terminálhoz és azt mondták: "Senki sem száll le a gépről. Mindenki a helyén marad és senki sem hagyja el a repülőt." Így jutottunk oda, és ha tudod, hogy hogy megy a tankolás folyamata, akkor tudod azt is, hogy senki sem akarja, hogy tankolás közben a repülőn legyél, mert ha baleset történik, akkor a repülőn lévő emberek mind megsülnek. Mivel ezt senki sem akarja, így tankolásnál mindig le kell szállnod a gépről.

De akárhogy is volt, odamentünk, ők pedig megtankolták a repülőgépet. És mi kinéztünk az ablakon és én persze csodálkoztam, hogy "Oké, hol is vagyunk mi éppen?" És akkor az egyik srác azt mondta: "Megcsókolom a hátsódat, ha ez nem Oakland!" Persze, mindannyian rögtön elkezdtük mondani, hogy "Várj egy percet. Oakland? Hát az... az egyáltalán nem Floridában van. Miről beszélünk itt?"

És ekkor a fickó, akit mindig csak ezredesnek hívok odament, előrántotta a 45-ösét – kibiztosítva és megtöltve – és az mondta: "A következő rohadékot, aki csak egy szót is szól, személyesen fogom lepuffantani. Az akarom, hogy azonnal csukják be az ablakukat és tartsák is bezárva." Voltak olyan ülések, ahol nem ült senki, így odaküldött másokat, hogy zárják le azokat az ablakokat is. Azt mondta: "Tájékoztatást kapnak majd, mielőtt odaérünk a helyszínre. És ez minden, amit jelenleg tudniuk kell."

Senki sem szólt egy szót sem. Kész. Ismertem ezt a fickót, mert pár másik alkalommal is vele voltam már, de nem tudtam, hogy vajon tényleg le akarna lőni valakit, vagy sem? De olyan csönd lett, hogy a légyzümmögést is meg lehetett hallani. Amikor a gép felszállt, a motorok olyan hangerővel ordítottak fel, amilyet még sohasem hallottam, mert akkora volt bent a csend.

Ezt követően repültünk, nem tudom – 14, 15, 16 órát. Néhány órával a landolás előtt aztán azt mondták nekünk: "Oké, most egy olyan országba megyünk, ahol lezuhant egy B-52-es gép. A helyi lakosság nem barátja az USA-nak. Be kell mennünk oda, meg kell néznünk, hogy vannak-e túlélők és meg kel vizsgálnunk, hogy fennáll-e annak a veszélye, hogy a repülőn radioaktív anyag kezdett el  szivárogni. Továbbá el kell távolítanunk azt."

Úgyhogy végül rájöttünk az egészre, azt mondtuk: "Oké, rendben." Úgyhogy amikor landoltunk, emlékszem rá, sötét volt. Lenéztünk. És emlékszem, hogy tüzek voltak a talajon, nem fények, csak tüzek. Általában amikor odaérsz a repülőtérre, ott vannak a piros és kék fények és hasonlók. De amikor mi beléptünk az országba, és még pár ezer mérföld magasan voltunk, azt gondoltam magamban: "Ez igazán furcsa. Ez nem Florida. Ilyesmit nem lehet Floridában látni. Ez őrület."

De végül landoltunk és landolás után végre kiengedtek bennünket a gépből. Amikor kiértünk, biztos vagyok benne, hogy néhány helyi ember tudott erről, mert voltak erre jelek – és azok vietnámiul voltak. Nos, előtte soha nem voltam Vietnámban. Nem tudtam, hogy az vietnámiul van. Mindössze annyit tudtam, hogy egy idegen országban vagyunk. Abból, amit tudtam, akár Dél-Amerikában is lehettünk volna. Akkor még nem kötöttem össze magamban a pontokat. És nem láttam egyetlen keletinek kinéző embert sem. Csak mi voltunk. Végül kiszálltunk a repülőből és két Uh-1-es Huey Slicks helikopter várt ránk, felvett bennünket és elrepültünk.

Nem tudom, hogy mennyi ideig repülhettünk. Néhány órának tűnt, de amit bizonyosan tudok, hogy Kambodzsába mentünk. Eléggé biztos vagyok benne, hogy Kambodzsa területén voltunk, és a Parrot's Beak bázis területére mentünk. Volt egy kis patak azon a vidéken, ahol végül kiengedtek bennünket. Ez a terület volt a felvonulási területünk. Vagyis onnan indultunk be a dzsungelbe, oda, ahol a repülő lezuhant. És persze arra számítottunk, hogy füst lesz, hogy törmelék lesz és a gép maradványai mindenfelé szétszóródtak. De amikor bementünk, nem kérte senki, hogy a Geiger-számlálóval olvassuk le a sugárzás mértékét, vagy bármi ilyesmit, de végül felértünk erre a tisztásra. És azon a tisztáson ott volt az a B-52-es, majdhogynem érintetlenül, kivéve azt, hogy volt rajta egy sérülés, amit ellenséges fegyver okozott. Én mindig azt mondom, hogy nem tudom tényként állítani, mert nem volt róla bennfentes információm, de még mindig azt gondolom, hogy egy föld-levegő rakéta találhatta el a repülőt és valószínűleg nem is csak egyszer. A benne utazók mind meghaltak a sebesüléseknek köszönhetően, amit a repülőt eltaláló repeszek okoztak. Átnéztünk mindent és én mindig azt gondoltam, hogy egy B-52-es sokkal-sokkal nagyobb. Ne érts félre, nem volt egy kis repülőgép, nagy méretű volt. De én mindig azt gondoltam, hogy a valóságban sokkal nagyobb.

Szóval elkezdtem körbe járni a gépet és kb a farokrészénél járhattam. Amikor odaértem, átmentem a másik oldalára és meghallottam, hogy valami van a bokorban. Megfordultam és megragadtam az M16-os gépkarabélyomat. Nem emeltem még fel, de erősebben fogtam. Aztán megláttam előjönni egy tipikus Szürkét és megint csak, azt kell mondanom, kb 90-100 cm magas volt. Aztán még több másik is előjött vele. A mai napig emlékszem, hogy mit mondott nekem. Azt mondta: "Clifford, mit csinálsz te itt? Nem kellene itt lenned."

Úgy emlékszem, hogy talán én voltam az első, aki tüzet nyitott. Nem tudom. De felrántottam az M16-osomat és tüzeltem, és elkezdtem kiáltozni, hogy: "VC" (Vietkong). És tudod mi az, ami igazán szerénnyé tudja tenni az embert? Amikor valakit M16-osból kilőtt töltények találnak el és az semmilyen hatással nincs rá. És ettől tényleg szerénnyé válsz, mert az egész helyzet arról szólt, hogy akkor ott felismerted, hogy bármilyen fegyvert használhatsz, az teljesen hasznavehetetlen. És ettől kezdve annak a lénynek a kegyelmére vagy bízva, akit éppen most próbáltál lelőni.

Szóval az volt a helyzet, hogy elkezdtünk visszavonulni. Ekkorra már mások is lőni kezdtek. Ahogy mondtam, talán én voltam az első, aki tüzet nyitott. És hogy egyáltalán miért kiáltottam, hogy "VC, VC"? Nem mondták, hogy Vietnámban vagyunk. Nem mondtak nekünk semmit. Mindössze annyit, hogy említést tettek a "kis emberekről". Tudtam, hogy mit jelent a "kis ember".

De ahogy húzódtunk vissza, visszamentünk egészen a patakig és átkeltünk rajta, ők pedig kis távolságra tőlünk követtek bennünket, szorosan mögöttünk haladva. De a legtöbbünk abbahagyta a lövöldözést, mert ott belül, az elménkben mindannyian tudtuk, hogy lőni nem jó dolog. Nem fogja megsebesíteni őket. És egészen addig nem igazán próbáltak meg semmit sem csinálni velünk. Az volt a kérdés, hogy ha van fegyverük, akkor talán megpróbálják használni őket.

Átkeltünk azon a kis folyón és visszaértünk. Rögtön azt mondták nekünk, hogy csak a helyi bennszülötteket láttuk. Mi meg azt gondoltuk: "Miféle szívatás akar ez lenni? Ezek lények! Nem, nem, nem! Ezek nem emberek! Ezek nem bennszülött lakosok. Tudtam ezt már korábbi tapasztalatokból. De amikor visszaértünk, a fickó, akit ezredesnek hívok, azt mondta: "Szükségem lenne egy önkéntesre, mert vissza kell mennünk oda." Ekkor körbenéztem és láttam, hogy a többiek azt mondják: "Hát, én nem megyek, én nem megyek." És átkozottul biztos voltam benne, hogy én sem akartam menni. De egyfolytában csak járt az agyam, járt agyam. Előrementem, felvettem az M16-osomat és anélkül, hogy bármit mondtam volna, elindultam a patak felé.

Ezt megelőzően a fickó, akit mindig ezredesnek hívok, megkérdezte tőlem, hogy félek-e. És én azt mondtam neki: "Ember vagyok. Igen, félek." De aztán felkaptam az M16-osomat, és elindultam vissza, mert senki sem akart önként jelentkezni... senki sem akart visszamenni, mert nem tudtuk, hogy mire megyünk vissza. Előrementem, mert voltak már tapasztalataim a múltban. Elindultam, át a patakon és az ezredes azt mondta: "Azt hittem, hogy fél." Megfordultam és azt mondtam: "Igen, uram. Félek, de meg kell tudnom, hogy mi folyik itt. Vissza kell mennem oda. Meg kell néznem, hogy mi folyik ott, mert ennek így semmi értelme." Úgyhogy elindultam. A többi katona pedig egyesével, egyik a másik után felkapta az M16-osát, és elindult utánam. Követtek engem.

Visszamentünk. Amikor visszaértünk, kiemeltük a holttesteket. Aztán elmondták nekünk, hogy egy mérnökcsapat érkezik majd. Idejönnek és fel fogják darabolni a gépet. Öt részre fogják vágni a repülőt. Levágják a szárnyakat, levágják a farokrészt majd aztán a gép törzsét. Hoznak magukkal egy CH54-est. „Repülő darunak” hívták ezeket. Idejönnek és darabról darabra összeszedik a maradványokat.

Ezt követően visszamentünk a felvonulási területre. Jöttek a helikopterek, felvettek bennünket, és elrepültek velünk. Visszaértünk a repülőgéphez, amin érkeztünk, aztán visszamentünk az USA-ba.

* * * * * *

Wilcock: Oké. Mielőtt belemerülnénk a keményebb témákba, kezdjük először az egyszerűbb részekkel. Néhány szkeptikus beállítottságú ember hajlamos lehet azt mondani: "Oh, ne már! Az ezredes tényleg rohadtul lelőne valakit, csak azért, mert valaki kérdez valamit, hogyha tényleg Floridába utaznak, akkor miért úgy fest a helyzet, mintha Oakland-ben (Kalifornia államban) lennének?" Igaz, hogy a hadsereg képes olyan titokban tartani egy műveletet, hogy ha repültök valahová és te megpróbálod kitalálni, hogy hová mentek, akkor kiloccsantanák az agyadat?

Corey: Igen. Igen, megteszik ezt a katonákkal, megteszik ezt civil vállalkozókkal. Ez szokásos ügymenetnek számít.

Vajon ezek a fickók miért nem akarják, hogy tudomásod legyen arról, hogy hová mész?

Megint csak visszatérhetünk a "ne szólj szám, nem fáj fejem" esetéhez. Ha nem tudnak az információkról, akkor nem is tudják felfedni azt. Ez része az információk részekre tagolásának.

Ez azt is jelenti, hogy ne rendelkezzen elég információval ahhoz, hogy ha elkapják vagy megkínozzák, akkor ne tudjon beszélni róla az USA valamelyik ellenségének?

Vagy ha esetleg úgy döntene, hogy a médiához fordulna.

Oké. Stone végül Vietnámba került, a háborús hadszíntérre 1968-ban. Ez az a pont, ahol a dolgok eléggé bizarrá kezdtek válni. Egy amerikaiak által épített, lezuhant repülőgépet kellett megközelíteniük, egy éppen zajló háborúban, a vietnámi háborús hadszíntéren. Elfordult a repülő végénél és meglátott egy csoport Szürkét. És a Szürkék a nevén szólították és azt mondták neki, hogy nem szabadna itt lennie. Mi a fene folyik itt öregem?

Számos dolog történhetett, például az, hogy egy művelet kellős közepén voltak. "Mit keresel itt? Nem kellene itt lenned." De én azt éreztem ki ebből, mintha az lett volna, hogy "Várj egy percet, neked nem Georgia-ban kellene lenned? Hogy lehetsz itt több ezer mérföldre onnan? Mit keresel te itt? Nem kellene itt lenned. Ez nem a te műveleti területed. Hiszen te amerikai vagy."

Azt hiszem, nem igazán értem annak a lényegét, hogy vajon mit csináltak ott a Szürkék egy amerikai háborúban? Miért érdekelhette ez őket? Miért lehettek ott egy repülő közelében, ami éppen akkor zuhant le?

Nos, ez egy olyan jelenség, ami nagyjából minden háborúban és csetepatéban megtörténik. A földönkívülieknek gyakran vannak olyan embereik, akiket a sajátjuknak tekintenek. És gyakran védik őket, vagy ha valami történik velük, akkor odamennek és megvizsgálják a helyzetet.

Vagyis azt mondod, hogy talán, néhány ember a B-52-es repülő fedélzetén a Szürkék magas rangú embere lehetett? Olyan emberek, akik fontosak lehettek a Szürkék és Amerika számára is?

Itt most csak spekulálok. De lehetett az is, hogy a B-52-es vitt néhány érdekes dolgot, mondjuk néhány fejlesztést. Szóval, lehet, hogy volt valami más is abban a B-52-esben.

Más szóval, lehetséges, hogy földönkívüli anyag vagy technológia volt a gépen és úgy tűnik, hogy ellenséges fegyverekkel lőtték le.

Ez is egy lehetséges magyarázat.

Tudomásod szerint lehetett-e valamilyen összejátszás az USA és földönkívüliek, mint pl a Szürkék között, abban hogy együtt harcoljanak egy Vietnámihoz hasonló háború során?

Nos, igen. Nem harcoltak velünk a háborúban, de voltak megállapodások különböző földönkívüliekkel arra, hogy milyen szerepet fognak játszani - megfigyelnek dolgokat, vagy számos más lehetséges módon vesznek részt. Voltak megállapodásaik bizonyos földönkívüliekkel a háború kezdete előtt illetve a háború közben is, de normál esetben nem harcoltak velünk a háború során.

Hallottuk korábban, hogy mind Truman, mind pedig Eisenhower aláírt megállapodásokat a Szürkékkel, beleértve a Tau 9-es egyezményt, ami lényegében az elrablásokra vonatkozott. Lehetséges, hogy ezeknek a Szürkékkel kötött egyezményeknek részét képezte az is, hogy az USA kormánya megengedte nekik, hogy elraboljanak bizonyos számú amerikai állampolgárt, cserébe mondjuk bizonyos logisztikai támogatásért a háborús erőfeszítések során?

Abban az időben nem igazán volt szükségünk a logisztikai támogatásukra, mert sok ilyen technológiát mi, saját magunk fejlesztettünk ki még az 1960-as évek végén.

Milyen technológiákra gondolsz?

Olyan technológiákra, amivel meg tudjuk figyelni az ellenséget, vagyis már rendelkeztünk a magasabb szintű taktikai támogatás képességével.

Ha ezt az egyezményt aláírták, miért gondolod, hogy ezeket a földönkívülieket foglalkoztatta, hogy mi történik velünk a háborúban? Még mindig azt próbálom kitalálni, hogy vajon mi zajlott le ott.

Nem hiszem, hogy valaha is meg fogjuk tudni, hogy mi történhetett ott pontosan. Csupán annyit tudunk tenni, hogy mindenféle spekulációkat dobunk be. Egész sor oka lehetett annak, amiért ők ott voltak annál a jelenetnél. A felsorolt okok csak néhányak ezen okok közül.

Oké. A másik kérdés, amivel kapcsolatban sokan kíváncsiak lehetnek a véleményedre, hogy hogyan tudsz rálőni egy M16-ossal ezekre a lényekre úgy, hogy nem találod el őket? Mi a csuda történhetett ott? Úgy tűnik, hogy egyáltalán nem aggódtak a fegyvereink miatt.

A jelenlegi korszakunk fegyverei – kinetikus fegyverek és még a nagy energiájú fegyvereink - ellen is képesek védekezni.

Azt is említetted, hogy a Pounce-művelet hatáskörébe tartozik a Törött Nyíl (Broken Arrow) művelet is. El tudnád mondani a nézőknek, hogy mi is ez valójában?

Nos, a „Törött Nyíl” kódnevű helyzet akkor áll fenn, amikor nukleáris fegyvert baleset ér vagy pedig elveszik egy incidens során. A Törött Nyíl olyan nukleáris fegyverre vagy berendezésére vonatkozik, ami már nincs a birtokunkban. És ez az a helyzet, amire a leggyorsabban kellett reagálniuk. Ha a Különleges Hozzáférésű Programok azt mondták, hogy Törött Nyíl helyzet van, akkor repülőre pattantak és azon nyomban odasiettek. És ilyenkor az egész helyzetet a titoktartás fátyla fedte.