2016. október 1., szombat

Kozmikus Közzététel – VI/4.

A "20 ÉS VISSZA" PROGRAM MEGERŐSÍTÉSE WILLIAM TOMPKINS-SZAL – A mai epizód vendégszereplőjeként újra itt lesz William Tompkins, aki a Solar Warden űrflottáról, az életkor visszafordításért felelős „20 és vissza” programról illetve a Bolygóközi Vállalati Konglomerátumról fog beszélni nekünk.


(Szerkesztői megjegyzés: A Kozmikus Közzététel epizódjainak fordításában megint ugrunk egyet. Az újonnan indult hatodik évad első három adásában nagyrészt Corey augusztusi helyzetjelentésének eseményeit tárgyalták ki újra David-del, és mivel túl sok új információ nem hangzott el bennük, így erről a három epizódról nem készül külön fordítás. Viszont a Gaia Tv által készített illusztrációkat utólag beletettük a helyzetjelentést tartalmazó cikkekbe és kiegészítettük a többek közt Micca nagykövetet, az Őrszem-et és a Vénuszon lévő létesítményeket ábrázoló képekkel:


Hatodik évad – 4. epizód:


Wilcock: A most következő epizódban talán a legmegrázóbb, legbámulatosabb, megerősítését fogjuk kapni mindannak, amiről Corey most már több, mint egy éve beszél nekünk ebben a műsorban. Felvettünk néhány beszélgetést a repülőmérnök William Tompkins-szal, aki most meg fogja erősíteni néhány hihetetlen aspektusát a Corey által korábban elmondottaknak. Tompkins-szal olyan mértékben merülünk bele a részletekbe, hogy a kettejük beszámolói közti egyezés már nem lehet a puszta véletlen műve. Tompkins-nak nincs internetkapcsolata, nincs e-mail címe, és amikor ez a felvétel készült, egyáltalán nem is tudott Corey Goode-ról. Amikor megmutattuk neki a drákonidáról készített képet azt mondta: "Srácok, mi a fenét csináltok ti itt?" Teljesen meg volt döbbenve. Ő ezeket az információkat mind saját magától tudta. Minden további kommentár nélkül, következzen az újabb filmrészlet:



A "20 ÉS VISSZA" PROGRAM


William Tompkins: Ezer meg ezer, nem csak néhány, hanem több ezer ember csatlakozott a Haditengerészethez itt az Egyesült Államokban. Az űrflottához kerültek és 20 éves szolgálatra osztották be őket. Ezek a férfiak és nők nagyon sok vizsgálaton mentek keresztül és nagyon sok információt kaptak arról, hogy mire lesz majd szükségük.

Sokan közülük a Holdra mentek, a mi Holdunkra, és az ott lévő létesítményekbe, ahol elosztották őket és megszervezték, hogy ki melyik helyre kerüljön, ott milyen kritériumoknak kell megfelelniük, milyen nagyobb területen fognak majd dolgozni, pont úgy, mint amikor a diákokat elosztják, hogy ki melyik osztályba kerüljön az egyetemen.


Ezt követően rövid időre egy Marson lévő létesítménybe küldték őket. 
 

Néhányukat a Jupiter holdjaira küldték, ahol az egyik holdon van egy hatalmas létesítményünk.


Ezután egy kijelölt bázisra rendelték őket. Rövid ideig ezen a bázison dolgoztak, mielőtt kirendelték volna őket vagy egy űrcirkálóra, vagy egy csatahajóra, vagy egy űrhajóhordozó hajóra, ami 1, 2 és 4 kilométer hosszúságú lehet.

Nyolc ilyen csatahajókból álló csoport van odakint. Elég szoba található rajtuk ahhoz, hogy új emberek lépjenek a fedélzetükre. Így aztán ott töltik a szolgálatukat, leginkább az űrhajóhordozó hajókon, vagy az ahhoz tartozó hajókon. Néhányan pedig a szállítóhajókra kerülnek – az nem olyan nagy élvezet, de oda is kellenek emberek...

A szolgálatuk végeztével választhatnak. Lehetőségük van még egy 20 éves ciklusra odafent, vagy választhatnak, hogy visszatérnek a Földre, ahol születtek és ahol beléptek a Haditengerészethez. Meghozzák azt a döntést, hogy inkább vissza akarnak jönni, így aztán az életkorukat visszafiatalítják. Ekkor 20 évvel idősebbek, mint amikor beléptek az űrflottába. Több hét vagy több hónap alatt visszafiatalítják őket arra az életkorukra, mint amilyenek akkor voltak, amikor beléptek a Haditengerészethez.

Befejezik a Haditengerészetnél töltött 20 éves szolgálatukat és azt választják, hogy visszatérnek az Egyesült Államokba. Emlékezz rá, hogy a 20 év alatt semmilyen kapcsolatuk nem volt a családjukkal, vagy bárki mással a Földön. Ez előfeltétel volt. De emlékeztek a családjaikra. Emlékeztek a barátaikra és azokra, akikkel együtt lógtak és néhány barátnőjükre is.

És aztán visszajöttek, de 20 évvel idősebbek lettek annál, mint amikor elhagyták a bolygót. A barátnőik is sokkal öregebbek lettek, így aztán a Haditengerészet megengedte nekik a Solar Warden program részeként, hogy visszatérjenek abba az életkorba, amikor feliratkoztak. Mondjuk 20 évesek voltak ekkor és 20 évet szolgáltak a flottánál. Visszajöttek és most újra 20 évesek, és abban a helyzetben vannak, hogy ugyanaz a 20 éves életük van, mint mikor elmentek. A néhány hét alatt, amíg visszatérnek, fájdalommentesen bár, de a 20 éves űrben töltött idő emlékeinek 99,9 %-át kitörlik az elméjükből.
Úgyhogy most itt ülhetnek, és a barátnőjük ugyanolyan korú, mint ők. Ő nem lett 20 évvel idősebb, ahogy mondtam. Még mindig ugyanolyan fiatal. Ha házas volt, akkor a felesége, a gyerekei ugyanolyan életkorúak. Az ő életükből nem telt el 20 év. Szóval... ez egy tök jó rendszer, igaz? Igen, ez a rendszer az 1980-as évek óta működik.

* * * * * *

Wilcock: Hát, ha valaki kétségbe akarná vonni ennek a hitelességét, akkor maximum azt mondhatja, hogy Tompkins és Corey összebeszéltek. Mi viszont tudjuk, hogy ez nem történt meg. Szóval, Corey, mit éreztél a filmbejátszás közben?

Corey: Mindig az volt az érzésem, hogy bizonyos szint alatt álló emberek nem tudnak ezekről az információkról. Úgyhogy, izgalmas és egy kicsit sokkoló is, de a részletek, amikről Tompkins beszámolt, helytállóak.

A bejátszás elején Tompkins azt mondta, hogy több ezer embert toboroztak valamiféle űrflottához. Mit gondolsz a létszámról? Gondolod, hogy valóban ezrekről lehetett szó?

Egyértelműen több ezer főről van szó.

Több ezer évente, vagy több ezer összesen?

A „20 és vissza” programban összesen több ezren vettek részt. Szóval egy elég nagy létszámról beszélünk.

Egy dologgal kapcsolatban kicsit mást mondott, mint te. Azt mondta, hogy az embereket különböző területeken képeztek ki a specialitásuknak megfelelően és aztán elmentek a Marsra. Ugyanakkor te viszont azt mondtad korábban, hogy a LOC, vagyis a Hold Műveleti Parancsnokság volt az első úgymond megállóhely.

Igen, általában az volt.

Szerinted mi folyhatott a Marson, hogy az űrflottához csatlakozó személyek találkozópontja lett?

Attól függően, hogy milyen típusú szolgálatot kellett teljesítened, különböző létesítményekbe vittek el kiképzésre. Mondjuk azt, hogy távmérést kell végezned a mélyűrben. Ha valaki ilyen feladatot kap – akárcsak itt a Földön a Haditengerészetnél – előtte különböző bázisokra küldik, ahol a legjobb kiképzést fogja kapni, mielőtt újra csatlakozik ahhoz a hajóhoz, amire kirendelték.

Van-e a LOC bázishoz hasonló, fő fogadóállomásként szolgáló terület a Marson?

Nincs tudomásom arról, hogy lenne ilyen. De azok az emberek, akik a Haditengerészetnél szolgálnak, kicsit más helyzetben vannak. Egy kicsit más folyamaton mennek keresztül, mint azok a civilek, akik bekerülnek a programban, pl a MILAB programokon keresztül. Emellett másokat is bevesznek még – pl. tudósokat.

Henry Deacon volt az első bennfentes, akivel beszélni tudtam és ő azt mondta, hogy egy Marson lévő létesítményben dolgozott. Azt mondta, hogy abban az időben 200 000 fős személyzet volt ott és a létszám nagyon gyorsan emelkedett. A vicces része a dolognak számomra az volt, hogy azt mondta, hogy csupán 10 000 ember volt köztük, akik itt a Földön születtek. Kíváncsi vagyok, hogy te mit hallottál erről. Henry Deacon-t nem állíthatjuk kamera elé úgy, mint ahogy Tompkins-szal tettük, mert nem akar beszélni...

Igen. A népességet tekintve... Nagyon sok embert vittek oda az "agyelszívás" idején, és azoknak az embereknek azóta akár két-három generációjuk is élhet azokon a bázisokon.

Vagyis Deacon-nak igaza lehet, amikor azt mondja, hogy 200 000 fős személyzet élhet ott egy helyen?

Oh, igen, abszolút. Ezen létesítmények közül néhány elég nagy méretű.

Ok. A másik dolog, amit Tompkins mondott és amit én nagyon provokatívnak találok, hogy azt mondta, hogy összesen nyolc hadosztály volt. Amikor ilyen specifikus számadatot hallasz, az lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem. Ő viszont nagyon magabiztosan állította ezt.

Igen. Nyolc különböző hadosztály volt a Solar Warden időszaka alatt. E hajók legtöbbje még mindig üzemel, de különböző flották vannak: hordozóhajók, rombolók, szállítóhajók, mindenféle kiegészítő feladatokat ellátó hajók. És azon időszak alatt, amíg én ott voltam, nyolc különböző hadosztály volt.

Hogyan lehetne osztályozni őket? Miért éppen nyolc volt belőlük? Mit csináltak? Hová mentek? Miben különböztek?

Különböző kategóriákat állítottak fel. Pont, mint amikor a Haditengerészetnek számos különböző típusú csatahajója és hordozóhajója van, és különböző hadosztályok vagy flották vannak kint különböző küldetéseken. Ez nagyon hasonlít ehhez. Különböző küldetéseket hajtanak végre és nem igazán folynak bele a másik feladataiba, csak akkor, ha segíteniük kell egymásnak.

Vagyis nem feltétlenül olyan, hogy mondjuk három hadosztály kint van a Naprendszerünkben?

Attól függ. Sok időt töltenek a Holdunk mögött, vagy kint, a Naprendszerünk távolabbi részein, más bázisokhoz közelebb, olyan területen, ahol egy bolygó mögött lehetnek, nem csak egyszerűen kint tartózkodnak. Ezt kell tenniük, ugyanis a csillagászok műholdakkal pásztázzák az űrt, ezért tudniuk kell mindig minden egyes eszközük pontos tartózkodási helyéről. Tudják, hogy a csillagászok merrefelé nézelődnek, így aztán képesek elrejteni a flottát.

Emlékszel a hadosztályok neveire, jelöléseire?

Nem. Arra emlékszem, hogy voltak 01, 02, 03-as jelölésű osztályok, de nem igazán kommunikáltunk más flottákkal. És nem igazán kommunikáltam a flottánkhoz tartozó más hajókkal sem.

Összesen kb hány hajó van egy hadosztályban?

A számuk különböző lehet. Néha kivesznek egy hajót az egyik csoportból és a küldetéstől függően kirendelik egy másikhoz. De általánosságban több mint egy tucatnyi hajó tartozott egy hadosztályba. És itt most nagy méretű hajókról beszélünk. Ezekhez volt sok-sok kiegészítő hajó is.

Ezek a hadosztályok keveredtek-e valaha olyan háborúba, ahol jelentős veszteségeket szenvedtek el?

Előfordultak konfliktusok. Voltak olyan hajók, amik olyan súlyosan megsérültek, hogy elvesztettük őket. És voltak olyan hajók is, amiket hosszabb időre szervizelésre küldtek.

Volt-e olyan konfliktus, ami legendássá vált, és történelmi jelentőségű volt? Voltak-e konfliktusok olyan csoportokkal, amikre nem igazán voltak előre felkészülve?

Kezdetben számos incidens volt abból, hogy a Jupiter vagy a Szaturnusz körül olyan területekre mentek be, ahová tilos volt bemenniük és ahol nagyon fejlett, kifinomult fegyverekkel megtámadták őket nem-földi eredetű csoportok. Voltak bizonyos körzetek, bizonyos bolygók és kisbolygók körül, ahová nem szabadott bemenniük és ha ez véletlenül, vagy szándékosan mégis megtörtént, akkor figyelmeztették őket és rájuk támadtak.

Nagyon sokat gondolok mostanában a Star Trek-re. Kíváncsi vagyok, hogy találkoztak-e olyan igazán szörnyűséges földönkívüli fenyegetéssel, ami sokkal jelentősebb volt a többi negatív földönkívüli jelentette veszélynél? Történt-e valaha ilyen velük?

Voltak olyan incidensek, amikor az űrhajókkal berepültek különböző nem-földi lények területeire és ilyenkor fejlett fegyverekkel, pl torziós fegyverekkel rájuk lőttek, amitől a hajó belseje benyomódott illetve kicsavarodott. És amikor ilyen jelentős károk keletkeztek a hajóban, akkor a hajókat elvitték bizonyos területekre, szétszedték és megjavították őket.

Amikor a titkos űrprogramról beszélünk és különösen a Solar Warden-ről, Tompkins ugyanazt az időintervallumot, az 1980-as éveket jelölte meg. Az 1980-as évek végén vetítették a TV-ben a "Star Trek: Az új nemzedék" című sorozatot, amiben nagyon sok minden megtalálható abból, amiket elmondtatok. Gondolod, hogy lehetett valamilyen kommunikáció az űrprogramok és a műsor készítői között, hogy segítsenek elültetni ennek a magjait a tudatunkban?

Igen, több mint valószínű, hogy védelmi cégekkel kommunikálhattak. Sok esetben talán még a Bolygóközi Vállalati Konglomerátummal is kapcsolatba álltak.

Ok. Ahogy egyre több és több részletet hallunk Tompkins-tól, te elképzelhetőnek tartod, hogy hazudik? Számomra egyáltalán nem tűnik úgy.

Nem. A referenciáit és az információinak részletességét nézve, nem. És ugyebár ott van az a tény is, ahogy korábban is mondtad, hogy nincs internete, nincs e-mail címe. Mindezeket figyelembe véve nem hinném, hogy hazudna.

Világos, hogy Tompkins védelmi cégeknek dolgozott és a dolognak a legmeglepőbb része, hogy arról beszél, hogy 20 éves szolgálatuk után visszahoztak és visszafiatalítottak embereket. Mit gondolsz, ténylegesen mikor kezdődhetett el a "20 és vissza" program?

Tervezgették és dolgoztak rajta, és jó darabig voltak tervek arról, hogy elindítják, de ténylegesen a Solar Warden felállása után, az 1980-as években indították el.

Akkor ez pontos megerősítése annak, amit hallottunk. Ha kimész az űrbe és végigcsinálod ezt a "20 és vissza" programot és a Haditengerészetből soroznak be - ahogy Tompkins mondta - az űrflottához... több ezer katona csinálja ezt és ha utána kitörlik az emlékeid 99,9%-át, akkor ez azt jelenti, hogy miután hazatértél, végig kell csinálnod a normál katonai szolgálatod?

Sok esetben úgy csinálták, hogy 4 vagy 8 évre írt alá az illető, majd áthelyezték egy másik projektbe és elvitték a bolygóról. Ezt követően, miután visszafiatalították, visszajött és leszolgálta a 4-8 szolgálati évéből hátramaradó időt.

Pontosan erre számítottam, hiszen máskülönben, ha jelentkezel a hadseregbe és visszahoznak és nincs katonai szolgálatod, akkor mi történik?

Így van. Belefutottam olyan emberekbe is, akik azt mondták, hogy egymás után több "20 és vissza" programot is végigcsináltak.

Többet egymás után?!

Igen, és nagyjából ugyanolyan korúak voltak, mint én.

Emlékezhettek az előző szolgálatukra, miközben már egy másik turnust teljesítettek? Vagy pedig minden emléküket kitörölték?

Attól függ, hogy mi volt a feladatuk. Ha mondjuk egy másik űrprogramba küldték és olyan dolgoknak volt tanúja illetve olyasvalamin dolgozott, amit nem volt szabad terjesztenie az adott Solar Warden csoportjánál, vagy az ő hajóikon, akkor az információknak csak egy bizonyos mennyiségét törölték ki az elméjéből. De a teljes emléktörlésre csak a szolgálatod végén került sor.

Ha megvan a technológia, hogy visszafiatalítsuk az embereket, és itt van a Cabal, akik pedig nem akarják azt, hogy az emberek hosszabb ideig éljenek, gondolod, hogy ez is egy a sok ok közül, amiért nem akarják a nyilvánosságra hozatalt? Pont az életmeghosszabbító technológiák miatt?

Abszolút. És a Cabal emberei – bár nem mindegyikük – a Földet egy hideg, barátságtalan helynek szeretnék fenntartani. Mindannyian láttunk különböző lehetséges forgatókönyveket erről.

Hogyha megtörténne a Teljes Nyilvánosságra hozatal, feltételezhető, hogy lennének olyan emberek, akik szeretnék ezt a visszafiatalítást és elkezdenék követelni azt. Azt mondanák: "Várj egy percet, 74 éves vagyok, a testem állapota romlik, ez az utolsó esélyem." És aztán az emberek azt mondanák: "Mentsétek meg a Nagyapámat!" és hasonlók. Teljesen megőrülnének ettől.

Igen, és azt már ne is említsük, hogy a gyógytechnológiák segítségével átnézik a tested, megnézik, hogy melyik a rák frekvenciája és megszüntetik a testedben.

Tompkins ugyancsak említette, hogy ezeknek az embereknek a 20 év alatt nincs megengedve, hogy bármilyen kapcsolatuk legyen a Földön lévő családjukkal.

Ez abszolút így van. És nem csak ez nincs megengedve, hanem a bolygóról jövő rádió, TV, internet hozzáférés sem.

Volt valamilyen szórakozási mód, amivel elfoglalhatták magukat a 20 év alatt odakint?

Igen. Talán furán fog hangozni, de nagyon sokat pingpongoztunk.

Igen, ugyanezt hallottam Henry Deacon-tól is. Ő mindig azt mondta, hogy amikor a Marson lévő bázison volt, az ideje nagy részét pingpongozással töltötte.

Igen, rekreációs területek is ki lettek alakítva. Esténként filmeket is vetítettek, de én azokra nem túl gyakran mentem.

Miféle filmeket vetítettek?

Ezek mind régi filmek voltak, még a bevonulásod előtti időkből. Régi cowboy filmek, régi II. világháborús filmek.

De semmi olyan nem volt megengedve, ami a bevonulásuk utáni időből származik, merthogy az összezavarta volna a jövőt.

Így van. És ha valaki visszajön és újra szolgálatra hívják és nézed az internetet meg a TV-t, az hatalmas előnyhöz juttathat pl a tőzsdén és még más egyéb módon is.

Tudom, hogy beszéltünk már erről korábban, de kíváncsi vagyok arra, hogy szerinted hány ember lehet jelenleg a Földön, akiknek kitörölték az emlékeit és annak ellenére, hogy részt vettek ebben a programban, nem emlékeznek semmire?

Több tízezer ember lehet. Van aki ilyen szinten, van aki egy másik szinten volt érintett... nem mindenki szolgált 20 évet. Voltak mérnökök, "tojásfejű" tudósok különböző területekről, akik rövidebb ideig voltak a program részei. 8-10 évről beszélgettek. És őket is vagy újra kirendelték valahová, vagy pedig visszatértek a Földre.

Tudom, hogy egy ideig egy földönkívüliek elfogásával és kihallgatásával foglalkozó programban vettél részt és kíváncsi vagyok, hogy volt-e valaha olyan, hogy valaki az űrprogramok személyzete közül elkezdett emlékezni ilyen dolgokra és ezért újra kapcsolatba kellett lépni és elbeszélgetni vele, vagy újra kitörölni az emlékezetét?

Igen. A szolgálatuk letelte után is megfigyelik az embereket. Nagyjából olyan ez, mint az NSA-nél. Begyűjtenek minden információt és aztán vannak viselkedéskutatóik, akik figyelik a jeleket, amik arra utalhatnak, hogy a programozásod összeomlott. És ha igen, akkor érted jönnek, visszavisznek, kikérdeznek, hogy lássák, pontosan mennyit tudsz, és aztán újra kitörlik az emlékeidet.

Megfigyeltem, hogy ebben az epizódban sokkal érthetőbben, tisztábban beszélsz, mint korábban és volt némi pletyka a chat szobában arról, hogy egy klónnal helyettesítettünk téged. Meg tudnád ezt magyarázni a nézőknek, hogy elejét vegyük a további pletykáknak? El tudod mondani, hogy újabban miért beszélsz sokkal érthetőbben?

Nos, amikor először elkezdtük veled forgatni a Kozmikus Közzététel sorozatot, ahogy azt bizonyára tudod, nagyon sok műtéten estem át. Rotátorköpeny és bicepsz helyreállító műtéteim voltak és fájdalomcsillapítókon éltem, Xanax-ot és ehhez hasonló gyógyszereket szedtem, amelyek láthatóan lelassítottak. Amikor látom a régebbi adásokat, még néznem is nehéz magamat.

Szóval lényegében téged látunk, csak sokkal kevesebb gyógyszer van benned.

Igen, ez én vagyok. Csak most egyáltalán nincs gyógyszer a testemben.

Rendben. Most pedig meg fogunk nézni egy újabb beszélgetés-részletet William Tompkins-szal. Arról a szakadásról fogunk hallani, ami a Solar Warden programban ment végbe és aminek következtében aztán létrejött a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum. Nézzük.


A BOLYGÓKÖZI VÁLLALATI KONGLOMERÁTUM


William Tompkins: A földönkívüliek témájával kapcsolatos megértés és elfogadás hiánya... megdöbbentő. Mert ebben az országban a különösen jól képzett emberek körében is nem csak, hogy nem tudják elfogadni ennek a valóságát, de még abban is részt vállalnak, hogy megpróbálják lenullázni és hátráltatni a programot.

A Douglas Aircraft-tól kezdve a TRW-n át és más vállalatokig, beleértve a General Dynamics-ot is, csúcsvezetői szinten dobtak be negatív dolgokat minden olyasmire, amit mi megpróbáltunk véghezvinni. Szóval fel kell tenned a kérdést: "Miért történik ez ilyen magas szinten a technológia területén ebben az országban, az egész hadseregben?" És ki mondja nekik azt, hogy próbáljanak meg leállítani mindent, hogy romboljanak le minden arra irányuló törekvést, amivel segíteni tudnánk saját magunkon? Mert állítólag a hadseregnek ez lenne a dolga.

Miközben zajlottak a katonai küldetések programjai, ugyanabban az időben a vállalatok más olyan programokat bonyolítottak, amelyek lehetővé tették számukra, hogy semlegesítsék a hadsereg űrprogramjait, mint amilyen pl a Solar Warden is volt. És ekkor ezek az emberek, kihasználva az űrprogramok katonai értelemben vett előnyeit, kifejlesztették azt a képességüket, hogy elhagyhassák a bolygót és különböző anyagokat kezdjenek bányászni a Naprendszerünk más bolygóin és/vagy folytassák ezt a műveletet a galaxisunkban a hozzánk legközelebb eső 12 csillagrendszerben - ezek közül az első az Alpha Centauri – és nyersanyagokat bányásszanak illetve termeljenek ki és ezen pénzt keressenek.

A vállalati csúcsvezetők ugyanezen csoportja - akiknek a vállalatai ezt a munkát végzik - az űrküldetésekkel párhuzamosan ipari tevékenységet folytatnak és ebből pénzt csinálnak. Nagyon fura, hogy ebben a helyzetben találjuk magunkat, mert a legjobb lehetőségeket használják ki ehhez, hiszen azok már adottak voltak a számukra. A Naprendszerünk bolygóin vállalati műveletek zajlanak párhuzamosan a más csillagok bolygóin végzett küldetésekkel, ahol lényegében ugyanezt csinálják.

Mindezt egyetlen szó mozgatja: a kapzsiság. Ami pénzügyileg jól jövedelmez nekik, abba teszik a pénzüket. Mindent ebbe az irányba fejlesztenek.

* * * * * *

Wilcock: Mit gondolsz az imént elhangzottakról?

Corey: Nyilvánvaló, hogy Tompkins itt a Bolygóközi Vállalati Konglomerátumról beszél, amire korábban már is szántunk egy epizódot.
Ezek azok a technológiai vállalatok és cégek, akik támogatják a katonai-ipari komplexumot és akik kialakították a saját szakadár Titkos Űrprogramjukat. És ahogy mondtam is, bányászatot folytatnak. Lényegében ők építették ki az űrben található létesítmények nagy részét, amelyek tökéletesen megfelelnek e vállalati csoport számára.

Említett egy nagyon érdekes dolgot, amiről még nem beszéltünk korábban, hogy nagyon sok intellektuális nehézség, ellenállás volt a védelmi cégek koncepciója illetve azon cégek között, akik a munkát ténylegesen elvégezték. Olyan volt, mintha nem akarták volna, hogy mindez igaz legyen. És Tompkins azt mondta, hogy a rivalizálásból alakult ki aztán az, hogy a védelmi cégek nem akarták, hogy egy békés, "Star Trek"-szerű felfedező, védelmező rendszer legyen a Naprendszerünkben. Ők ki akartak menni és a saját terveiket véghezvinni.

És nem akarták azt sem, hogy a kezeik meg legyenek kötve. Ha a Solar Warden-en keresztül dolgoztak volna, be kellett volna tartaniuk az adott projektért felelős emberek szabályait, parancsait. De ha a saját vállalataikon keresztül végzik ezt, akkor nincs felügyelet, és nincs elszámoltathatóság sem.

Szóval a saját maguk jóváhagyásán kívül semmi máshoz nem kellett tartaniuk magukat.

Így van. Nekik voltak a legfejlettebb játékszereik, fegyvereik, űrhajóik. Sokkal de sokkal jobb felszereléseik voltak annál, mint amiket a katonai csoportoknak adtak. Szóval a katonai csoportoknak nem sok beleszólásuk volt, mert ők is nagyban függtek tőlük.

Azt hiszem soha sem értettem igazán mekkora rivalizálás lehetett akkoriban a csoportok között.

Igen, rivalizálás, de nem egy nyílt, vérre menő rivalizálást kell elképzelnünk a két csoport között, hiszen ők eközben együtt dolgoztak. Emellett forrásokat is biztosítottak egymás számára.

Tompkins azt is említette, hogy küldetéseket indítottak a szomszédos 12 csillagrendszerbe és úgy tűnik, hogy építkezésekbe is kezdtek azokon a területeken. Ez egy kicsit eltér attól, mint amit te mondtál korábban, de újra csak elmondom, hogy itt nagyon kis részletek finomhangolásáról van szól. Mit gondolsz erről?

Tudom, hogy voltak arról tervek, hogy ezt tegyék, de az egyetlen probléma az volt, hogy ezeknek a csillagrendszereknek már voltak lakói és nekik is voltak űrprogramjaik. Úgyhogy nem mehettek be csak úgy egy csillagrendszerbe, mondván: "Elfoglaljuk a csillagrendszeretek utolsó bolygóját, nem fogunk zavarni benneteket". Nem állíthattak fel ott bázisokat, amíg nem létesítenek diplomáciai kapcsolatot. És amíg én a programban voltam, nem volt tudomásom olyan diplomáciai kapcsolatról, ami lehetővé tette volna számukra azt, hogy megépítsék ezeket a bázisokat azokban a naprendszerekben. Azonban jártam a Galaktikus Nemzetek Ligája egyik bázisán, ami egy gázóriás körül keringő holdon volt, és ezt a bázist nagy valószínűséggel a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum építette.

Gondolod, hogy a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum parancsnoki struktúrája teljesen elköltözött a bolygóról, vagy - mivelhogy ők lényegében védelmi cégek - még mindig lehet valamilyen összefonódás a Naprendszerünkben zajló és a Földön zajló ügymenet között?

Néhányuk kint van a Naprendszerben, néhányuk itt van lent a Földön. Mondok egy példát. A TRW-nek van egy vezetőségi tagja, aki 20 éve van a vállalatnál és rendelkezik mindazzal a háttérrel, ami szükséges ahhoz, hogy a Bolygóközi Vállalati Konglomerátumhoz kerüljön. Azt mondják neki: "Figyelj, miért nem mész nyugdíjba és aztán mi biztosítunk neked egy helyet a Szuper Bizottságban." Ők Szuper Bizottságnak hívják ezt és ez egy olyan bizottság, aminek a tagsága a különböző vállalatok tagjaiból tevődik össze és ők hozzák a döntéseket.

Említetted korábban, hogy a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum által használt eszközök némelyike a Földön készül, és aztán egyszerűen csak felviszik azokat.

Igen, néhányat igen. Néha pedig egy része itt készül, másik része pedig odafent. Felviszik őket és összeszerelik azokkal az alkatrészekkel, amik a bolygón kívül készültek.

A védelmi cégek embereinek vajon hány százaléka tud arról, hogy mi zajlik odafent az űrben?

Erről nincs tudomásom, de azt mondanám, hogy nagyon-nagyon-nagyon kevesen tudnak róla, mert azok az emberek csak akkor jutnak hozzá ilyen információkhoz, miután a Szuper Bizottság tagjai lettek és tájékoztatást kaptak erről.

Szóval, ha például valamilyen ártalmatlan dolgot, mondjuk egy ülést megterveznek itt a Földön és senki sem tud róla, hogy ez az ülés egy hiperfejlett űrhajóban fog kikötni, annyira szét van tagolva a folyamat, hogy senki sem tudja, hová fog végül kerülni.

Így van, igen. Vagy csak egyik részét építik meg, aztán vagy itt vagy a bolygón kívül összeszereltetik olyanokkal, akikről tudják, hogy megbízhatóak, és csak azután viszik fel az űrhajóval.

Szóval lehetséges, hogy az emberek úgy építik meg ezeket a technológiákat - amiket lényegében nagyon bonyolult összeszerelni - hogy azt sem tudják, hogy pontosan min dolgoznak?

Abszolút. Akár az egész pályafutásukat ezzel tölthetik, majd nyugdíjba mennek és az életük hátralévő része úgy telik, hogy nem tudták, hogy valójában min dolgoztak.

Szerinted a Tompkins-félék hogyan juthatnak hozzá ilyen információkhoz? Szerinted milyen forrásból értesülhetett erről?

Az általa elmondott információkat elég magas szintről szivárogtathatták ki. Az elmondottak alapján úgy hangzott, hogy az információinak nagy része a Haditengerészettől érkezett. És jelenleg a Haditengerészet egyfajta versenyt vív más csoportokkal abban, hogy ki hozza mindezt nyilvánosságra. Ugyanis nem a Haditengerészet egészről van szó. Különböző csoportok vannak a Haditengerészeten belül, akik fel akarják fedni a Titkos Űrprogramot.

Gondolod, hogy a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum is részét képezi a Titkos Űrprogram Szövetségnek?

A Titkos Űrprogram Szövetséget olyan emberek alkotják, akik kiváltak az összes többi különböző űrprogramból. Így aztán olyanok is csatlakoztak a Titkos Űrprogram Szövetséghez, akik korábban a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum tagjai voltak.

Szerinted mi lehet a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum egykori tagjainak célja? Ha tényleg részt vettek ebben és Tompkins elmondása szerint a kapzsiság és a pénzcsinálás vezérelte őket, akkor ők profitáltak ebből?

Igen. Ez lényegében kozmikus kapitalizmus, hiszen kereskedtek is. Biológiai és technológiai eszközöket cseréltek el földönkívüliekkel technológiákért cserébe. Szóval a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum az egyik olyan csoport, amely leginkább érintett volt a galaktikus rabszolgakereskedelemben és különböző más dolgok kereskedelmében, amelyek ezen Naprendszer és más naprendszerek között zajlott. És amikor hozzájutottak az új technológiákhoz, továbbították azt a kutatás-fejlesztés felé. A technológiát visszafejtették és ezután vagy felhasználták a koncepciót, vagy pedig a tényleges technológiát kezdték el gyártani a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum csoportjában, vagy lehozták a Földre és valamiképpen elterjesztették itt, a technológiáink részévé tették és a rendelkezésünkre bocsátva árulni kezdték. És a vállalatokon keresztül pénzhez jutottak. Ott volt a Szuper Bizottság. A Szuper Bizottság azt akarta, hogy a vállalat növekedjen és profitot termeljen. Az egész a profitról szól.

A profit részét értem és azt is, hogy Tompkins a kapzsiságot emlegette ezzel kapcsolatban. Azonban a korábbi adásokban említetted, hogy eljutottál a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum létesítményeibe, és nem úgy tűnt, hogy az emberek pénzért vagy a luxusélet reményében dolgoztak ott. Hanem inkább pont az ellenkezője látszott.

Nézzük meg pl azokat a vállalatokat, akik más országokban gyermekmunkaerőt alkalmaznak. Látod, hogy megjön a termék, csillogó dobozban van csomagolva. Minden úgy néz ki, mintha amerikai lenne, de nem ismered a termék mögötti történetet. Majdhogynem rabszolgamunkával készül. Ezek az emberek nem élvezik azokat az előnyöket, amikre a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum szert tesz.

Gondolod, hogy a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum felső szintjein lévők – akik a profiton osztoznak – sokkal kellemesebb létesítményekkel is rendelkeznek azokhoz képest, mint amiket te láttál?

Igen. Biztos vagyok benne. A Bolygóközi Vállalati Konglomerátumnak mindenből a legjobb jutott. Ők tesztelgették a legújabb játékszereket és ezek közül néhányat lejuttattak a katonai csoportoknak illetve más űrprogramoknak.

Amikor a Kék Avian-okkal találkoztál és a Teljes Közzététel utáni jövőről beszéltetek, azt mondták neked, hogy számos létesítmény át lesz adva az emberiségnek. Ebbe beletartoznak majd a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum létesítményei is?

Teljes mértékben. A Bolygóközi Vállalati Konglomerátum létesítményei voltak azok, amiket néhány Titkos Űrprogram Szövetséghez tartozó csoport megtámadott és aztán a Kék Avian-ok lényegében azt mondták nekik, hogy álljanak le ezzel, hagyják abba ezt. Ha egyszer a Teljes Nyilvánosságra hozatalra sor kerül, a teljes infrastruktúra át lesz adva a földi emberiségnek.

Hát ez nagyon izgalmas jövőnek ígérkezik.

Valóban.

Gondolod, hogy a Bolygóközi Vállalati Konglomerátumban van némi drákonida érintettség is? Tudjuk, hogy a Sötét Flottának erős drákonida vonatkozásai is vannak, de mi a helyzet a Bolygóközi Vállalati Konglomerátummal?

Ők szó szerint több ezer különböző csoporttal dolgoznak együtt. Biztos vagyok benne, hogy van némi átfedés.

A drákonidák irányítják őket valamilyen szinten, vagy a hatalom teljes egészében a védelmi cégek birtokában van?

Biztos vagyok benne, hogy földönkívüliek befolyással bírnak rájuk, de ők eléggé egy Föld-bázisú csoport, ami abban érdekelt, hogy a saját terveit valósítsa meg.


2 megjegyzés:

  1. Köszönöm a fordítást.
    Most kiderült, korábban miért beszélt Corey egyszavas mondatokban.
    Elkeserítő, hogy a rabszolgakereskedelem így elharapódzott.
    Félő, hogy a sok tárgyalás ideje alatt ezek a csoportok megerősítik a helyzetüket.

    VálaszTörlés
  2. De jó lehet,én elvállalnám ezt az egészet.Milyen buli lehet már egy űrhajón dolgozni.De persze megint csak USA...

    VálaszTörlés