2016. május 31., kedd

Kozmikus Közzététel - II/8.

ÉLETRE BUKKANUNK A MARSON – A most következő adásban megismerhetjük a Marson uralkodó viszonyok mellett annak a természetes portálrendszernek a működését, amin keresztül a német űrprogram emberei felszerelésiket szállítva oda-vissza ugráltak a Mars és a Föld bolygók között. A Mars felfedezésének kezdeti szakaszában a németeknek meggyűlt a bajuk az ott élő inszektoid és reptilián fajokkal, és nagy veszteségeket szenvedtek, mire képesek lettek sikeresen felállítani kolóniáikat. Minderre azonban csak azután kerülhetett sor, miután az USA katonai-ipari komplexumának teljes támogatását megszerezték és infrastruktúráját maguk mögött tudhatták.


Az előző epizódban említetted a Marson található vegetációt. Röviden le tudnád írni, hogy milyen növényeket láttál a Marson?

Például az egyik területen, ahová egy előretolt állást kellett kiépítenünk, bokrokat láttam. Ezek nagyon erős, alacsony, majdnem kaktuszhoz hasonló bokrok voltak, nagyon erős törzsük volt. A leveleik és a törzsük színe is lila és vörös színű volt. Nagyon hegyes és éles leveleik voltak és emellett tüskéket is találtunk rajtuk. Szóval ezek nagyon szúrós növények, nem sok kedved lenne kézbe venni őket.

Beszéltünk róla korábban, hogy elképzelhetően él egy őshonos faj a Marson. Azt mondtad róluk, hogy kinézetre nagyon hasonlítanak ránk. Pontosan melyik földi rasszhoz hasonlíthatnak?

A leírásokban az szerepelt róluk, hogy bőrük színe vöröses tónusú, köntöst viseltek, nagyon ijedősek voltak és általában tartózkodtak a kapcsolatlétesítéstől. Néhányat viszont elkaptak közülük és kivallattak. Azt állították, hogy mindig is a Marson éltek, és hogy ez az ő származási helyük. A kikérdező személyek viszont nem tudták eldönteni, hogy igazak-e ezek az állítások vagy sem. Hiszen emlékezhetünk, a Földön is voltak olyan csoportok, akik azt állították magukról, hogy földönkívüliek, miközben ősi szakadár csoportok tagjai voltak. E csoportok közül néhányan bizonyára űrutazók is voltak, így korábban már járhattak a Marson és kolóniákat alapíthattak ott. Szóval a magukat őshonos marsiaknak vallók lehettek akár ezeknek az ősi földi szakadár csoportoknak a leszármazottai is.

Térjünk vissza egy picit oda, hogy a németek megérkeztek a Marsra. Nem mutattak semmilyen érdeklődést az ott talált ősi építmények, piramisok iránt? Nem akarták felfedezni, feltárni őket?

Az egyetlen dolog, ami igazán érdekelte őket, az a fejlett technológia volt, elsősorban azok után kutattak. De ugyanakkor voltak bizonyos területek, ahová emberek nem mehettek be, különösen abban az időben, hiszen már más fajok ott voltak, akik erősen védték a területeiket. Így aztán, ha olyan helyre akartak menni, ami igazán érdekelte őket, akkor megálltak, képeket készítettek, mintákat vettek és gyorsan eliszkoltak onnan. Nagyon sok helyen ehhez a módszerhez kellett folyamodniuk, mert azok a bizonyos területek más fajok ellenőrzése alá tartoztak.


Találkoztál-e bármilyen információval a Mars-arccal kapcsolatban? Hogy ez vajon mesterséges alkotás, ki építhette?


Nem, amíg én ott voltam nem tudtam a Mars-arcról. Nem mondom azt, hogy nem létezik, csak egyszerűen én nem láttam és nem is hallottam, hogy bárki beszélt volna róla.

A legutóbbi adást ott fejeztük be, hogy a németek letelepedtek a Mars bolygó pólusai közelében, ami inkább egy tajgához hasonló terület volt, semmint tundrához hasonlított volna. Tehát semmiképpen nem arktikus környezetet kell elképzelnünk. De ettől még egy olyan területről beszélünk, ahol állandóan fagyott a talaj.

Sokkal inkább a goldilocks zónához hasonló területre kell gondolunk, a nagyon zord és barátságtalan egyenlítői viszonyok és a kíméletlen sarki körülmények között valahol félúton.

Milyen értékek között váltakozik a hőmérséklet? Milyen a legmagasabb és a legalacsonyabb érték, amit mértek?

A légköri nyomás miatt a hőmérséklet akár 40-50 fok-ot is változhat mindössze néhány óra alatt. De ez természetesen az adott évszaktól is függ. A Mars felszínén mért pontos hőmérsékleti értékekre már nem emlékszem, csupán annyit tudok felidézni, hogy a klíma jóval melegebb, mint ahogy az a statisztikákban szerepel. Az egyik dolog, amit szerettem volna itt megemlíteni, hogy a jelenleg működő titkos űrprogramokban nagyon nagy figyelmet fordítanak a keresztbeszennyeződésre, vagyis arra az eshetőségre, hogy baktériumok, bakteriális fertőzések lehetőleg ne terjedjenek át egyik bolygóról a másikra. Az 1930-as, 40-es, sőt még az 1950-es évek elején sem fordítottak erre ekkora figyelmet. Azért fontos ez, mert különösen a németek rengeteg láda készletet és felszerelést hoztak át a Marsra, tulajdonképpen mindent, amire csak szükségük volt. És magukkal hoztak néhány rendkívül kellemetlen kártevőt is. Csótányok, patkányok és pókok kerültek át a Marsra, amiből aztán nagy problémák származtak. A patkányok egy picikét megnőttek, és simán eléldegéltek a Mars felszínén. A csótányok hatalmasra nőttek, a tenyerednél is nagyobb méretűre. Néhányan szoktak viccelődni azzal, hogy a csótányok túlélik a nukleáris háborút is. Hát... mindenesetre a Mars felszínén való túlélés nem okozott nekik különösebb gondot.

Léteznek őshonos marsi rovarok, amiket a patkányok megehettek? Mit ehettek ott egyáltalán?

Nem tudom. Biztos vagyok benne, hogy legalább rovarok lehettek ott, mert találkoztunk pl hatalmas pókokkal. Ugyanakkor személyesen nem találkoztam és nem is olvastam ilyenekről. Az ott élő inszektoid (mantid) csoport valamiféle biológiai alapú technológiát alkalmaz, amivel képesek kisebb bogarakat előállítani, bizonyos feladatok elvégzésére.

Ez hasonló lehet a klónozáshoz?

Igen, de úgy mondanám, hogy kisebb rovarszerű drónokat hoznak létre és amikor csatába vagy valamilyen háborús eseménybe keverednek, akkor ilyen típusú életformákat hoznak létre, hogy a céljaikat szolgálják. Ez egyfajta biológiai technológia.

Szóval, akár a távolból is irányítani tudják ezeket a drónokat.

Igen, de ezek inkább olyan lények, akik valódi kaptártudatossággal rendelkeznek. A legtöbben, amikor ez szóba kerül, úgy gondolják, hogy tudják, milyen az a kaptártudat, de valójában fogalmuk sincs róla. Szóval ezeknek a lényeknek ilyen kaptártudatuk van, és a kolóniájuk a rovarokéhoz hasonló struktúra alapján épül fel.

A németek vittek-e magukkal a Marsra olyan szállítójárműveket, amik kerekekkel és gumi futófelülettel rendelkeztek? Dzsippeket, tankokat, ilyesmiket?

Igen, vittek magukkal ilyeneket és különleges járműveket is fejlesztettek, amikhez a tankokat vették alapul, majd megfelelő légnyomást alakítottak ki bennük és persze fel is fegyverezték őket – a németek amúgy is minden létező dologra fegyvert szereltek. Ezekkel a szállítójárművekkel indultak aztán kirándulgatni a környéken.

Bementek velük barlangokba is, technológiák után kutatva?

Állandóan expedíciókat vezettek, egyfolytában technológia eszközöket kerestek, és a bolygón fellelhető, hasznosítható erőforrások után kutattak. A barlangokba akkor mentek be, amikor megpróbálták felfedezni a belsejüket és utat akartak találni a lávafolyosókhoz. Felderítő utakat tettek és azon törték a fejüket, hogyan tudnák elfoglalni a más marsi csoportok ellenőrzése alatt álló lávafolyosókat.

Azt mondtad, hogy a németek alapanyagokat vittek a Marsra és ehhez egy olyan portáltechnológiát használtak, ami nagy veszélyt jelentett a biológiai életre nézve. Tulajdonképpen mekkora volt ez a portál? A tankokhoz hasonló járművel átfértek rajta? Itt a Földön megépítették a járműveket, aztán átmentek vele a portálon?

Igen, több tankot, sőt még csatahajókat is át tudtak vinni rajta egyszerre. Kezdetben a Naprendszerünkben lévő és azon túl is kiterjedő természetes portálrendszert használták. Nem igazán ismerték fel, hogy valójában mennyi számítással is jár mindez, függ bizonyos bolygók és más égitestek helyzetétől – rengeteg számítást kell elvégezni és sok tényezőt kell figyelembe venni ehhez. Végül egy másik faj segítségének köszönhetően sikerült szert tenniük egy hiperdimenzionális matematikai modellre és láttam, hogy ezt igen sokszor használták. Csak nagyon kevés szám szerepel ebben, viszont mindenféle furcsa szimbólumokat tartalmaz. Ezeket felírogatták táblákra, mint ahogy a matematikai egyenleteket szokás.

Hogyan néz ki maga a portál? Induljunk ki a Csillagkapu című filmben látottakból.

Ezek a portálok úgy néznek ki, mintha energiabuborékok lennének és a külső részükön egy délibábhoz hasonló jelenséget láthatsz, olyat, mint amikor felmelegszik az úttest és izzik a levegő, ugyanilyen vizuális hatást figyelhetsz meg közben. A portál nem egy sík felület, amin egyszerűen csak átsétálsz, ugyanis mindkét irányból át lehet rajta menni, és a másik oldalán ki is tudsz jönni.


Tehát át kell kelned rajta? Úgy értem, ha az irányokat nézzük, akkor belépsz ebbe a buborékba 6 óránál és kijössz 12 óránál?

Amint belépsz, a nézőpontod teljes mértékben elferdül. A portálban tartózkodva fogalmad sincs a viszonyítási pontokról, és nem tudod, hogy hol vagy illetve hová kerülsz, amikor kilépsz belőle. Egyszerűen csak belépsz a buborékba, belesétálsz és ekkor egy furcsa jelenséget tapasztalsz – nem tudom igazán jól szavakkal leírni. Egy nagyon furcsa jelenség lép fel. Amint belépsz, abban a pillanatban a portál szinte behúz, és akkor egy összeomláshoz hasonló érzés történik, majd hirtelen megjelensz a másik oldalon.

Érzékelsz eközben valamilyen időtartamot?

Nem. Nem úgy történik, mint a Csillagkapu című filmben, ahol átlépsz azon a gyűrűn és valamiféle térben és időben történő utazást érzékelsz.


Valójában szó sincs ilyenről. Hanem ez egy nagyon rövid összehúzódás és kitágulás. És mindez egy bizonyos hatással van rád, mert az emberek előtte különböző injekciókat és szereket kaptak, amik segítettek nekik átesni ezen a folyamaton. Az érzés nagyon hasonló ahhoz, amikor egy nagyon erős mágnessel közelítenek az agyad felé, akkor is egy émelygő, zavarodott érzés lép fel.

Henry Deacon említette nekem, hogy ő kimondottan egy Lorentzil nevű szert kapott, ami segített neki, hogy könnyebben viselje azt a jelenséget, amit ő csak transzdimenzionális rendellenességnek nevezett. Te ugyanerre az ideiglenes őrület kifejezést használtad, ami eléggé hasonlóan hangzik.

Amikor tárgyakat akarnak átvinni a portálon, akkor először arra a területre viszik őket, ahol ez a buborék megjelenik majd. És aztán amikor a buborék felbukkan, meglátod ezt a délibáb szerű jelenséget, majd átmész a portálon és hirtelen megjelensz a másik oldalon.

Mennyi időt vesz igénybe amíg átkerülsz?

A folyamat nagyon gyorsan megtörténik, és a sebessége függ a portálon átkerülő objektum sűrűségétől és méretétől is.

Olyan lehet, mintha felszívnának egy szívszálon...

...vagy mintha lecsúsznál egy sebes folyón.

Beszéljünk egy picit arról, hogy hol helyezkedik el maga a portál. Feltételezem, hogy beltéren, én nem hiszem, hogy kültéren történne.

Óh, dehogynem. Nagyon sok esetben a portál kültéren bukkan fel. A természetes portálok ugyanis néha a légkör felső rétegében jelennek meg, néha a talaj közelében, és néha a föld alatt. Körbe-körbe ugrálnak a bolygó rácsrendszere mentén. Léteznek nagyon ősi csillagkapuk. Sokan beszélnek pl arról, hogy az USA azért nyomult be a közel-keleti területekre, hogy hozzáférhessen ezekhez az ősi technológiákhoz, portálokhoz.

Irakba például.

Így van. Ezek olyan eszközök, amelyeknél mellőzni lehet a természetes portáloknál használatos becsléseket. Ugyanis ezek a technológiák olyan protokollokat alkalmaznak, ami lehetővé teszi, hogy objektumokat és személyeket megadott pontból megadott pontba lehessen szállítani, méghozzá biztonságosan. Szóval ezek olyan technológiák, amik segítenek hatékonyan kihasználni a természetes portálrendszert. Ez a portálrendszer gyakorlatilag körbevesz minket és mindenfelé megtalálható. Régebben intuitív empatákat alkalmaztak arra, hogy kitalálják, hol és mennyi ideig fognak felbukkanni ezek a buborékok/természetes portálok. De ma már ezt mesterséges intelligencia segítségével teszik.

A németek a természetes portálokat használták és előre tudták, hogy a kijáratuk a Marsra vezet. Aztán amikor a portál megjelent az adott helyen, sorba állították a tankjaikat és a szállítójárműveiket?

Így van. Tankok nem mindig voltak, mindenesetre egy bizonyos területet használtak, amiről úgy gondolták, hogy ott a portálok következetesen megjelennek. A földönkívüli szövetségeseiktől kapott matematikai modell alkalmazásával már a nagyon korai időszakban elkezdték használni a természetes portálokat, igazából már azelőtt, hogy elkezdtük volna fejleszteni azt, amit ma használunk.


Ha például a Stonehenge-re tekintünk, ami egy természetes anyagból, kőből készült építmény, akkor ez jelentheti azt, hogy képes felhasználni, kiaknázni a természetes portálokban rejlő lehetőséget? Képes odavonzani ezt a portált?

Az ilyen építmények a bolygó természetes energiáit használják, de ezt nem feltétlenül portálok révén teszik.

Kíváncsi vagyok néhány dologra még a németekkel kapcsolatban. Volt-e esetleg valamilyen antennájuk vagy technikai eszközük, amit talán elhelyeztek egy gyűrűben, valamijük, ami segített nekik stabilizálni ezt a buborékot? Beépíthettek-e valamilyen technológiát ehhez, ami biztosította a számukra, hogy ez működni fog?

Kezdetben nem rendelkeztek ilyennel, akkoriban csak a nyers, természetes portálrendszert használták. De ez csak a kezdetekkor volt így. Később aztán elkezdtek matematikai modelleket alkalmazni, elektromágneses mezőket és perdületeket használni, hogy pontból pontba mutató torziós mezőket hozzanak létre két pont között. Ez a perdület tulajdonképpen egy spin-mező.
Ezt a portál mindkét oldalán létrehozzák egy időben, és mindkét oldal ellentétes irányba perdül. Ezt stabilizálni kell ahhoz, hogy a pontból pontba mutató lyuk hosszabb ideig nyitva maradjon. Amikor a földi emberek megérkeztek a Marsra, az felborította az egyensúlyt, és különösen a jelenlegi érában történt aktivitás miatt, az eredetileg ott lévő inszektoidokkal és reptiliánokkal sok probléma adódott, egymás között sem dűlőztek, illetve az újonnan érkező földi emberekkel sem jöttek ki jól.

Korábban említetted, hogy a Szuperföderációs konferenciákon 40 csoport képviselteti magát, akik 22 féle genetikai programot futtatnak egyszerre a Földön, és masszív táborhelyeik vannak a Hold túlsó oldalán, amit felosztottak egymás között. Ez a 40 csoport rendelkezik-e saját területekkel a Marson?

Hallottam róla, hogy néhányuk jelen van a Marson is, de többnyire a gázóriások közelében lévő holdakon és más égitesteken találhatók meg inkább. A Marson jellemzően nincsenek jelen.

A Mars-nak tehát megvannak a maga helyi kerületei, saját bandái, belső harcai és a csak klubtagoknak fenntartott területei?

Igen. És jellemzően, ahogy az lenni szokott, mi, földi emberek voltunk azok, akik úgy döntöttek, hogy átugrunk hozzájuk, kitűzzük a zászlónkat, és elkezdünk területeket szerezni, és ezzel felborítjuk az addig ott meglévő egyensúlyt.

És ahogy mondtad is, a kezdeti időkben a németeknek nagy nehézségeik voltak, mert az egyenlítő környékén kezdtek építkezni.

Az egyenlítő környékén és még más területeken is. Viszont volt, hogy rossz helyen próbáltak építeni, olyan csoportokat akartak megrendszabályozni, akikkel nem voltak egy súlycsoportban, aminek aztán az lett a vége, hogy túlfeszítették a húrt és egész bázisokat és az akkoriban még kis létszámú személyzetüket veszítették el emiatt. Egy-egy ilyen bázis személyzetét mindössze pár tucat ember alkotta akkoriban.

Melyik volt az első olyan létesítményük, amit ténylegesen sikerült felépíteniük, és megfelelő területen is volt, és nem törölték el a bolygó színéről?

A próbálkozás a bázis sikeres felállítására végül az 1950-es években vezetett eredményre. Ekkor már a USA katonai-ipari komplexuma, illetve az azt irányító vállalatok teljes mértékben a németek mögött álltak. Ekkor kezdte siker koronázni a próbálkozásaikat és ekkortól lettek képesek megvédeni is a saját területeiket.

Ok. Akkor nagyjából feltérképeztük a Marsot, és úgy gondolom, hogy lassan elkezdhetünk rátérni arra, hogy mi történt azután, miután sikeresen felállították az eredeti létesítményeket a Marson.

Igen. Az eddigiekkel úgy mondanám, hogy nagyjából megalapoztuk azt, ami azután történt, miután a németek szövetségre léptek illetve egybeolvadtak az USA katonai-ipari komplexumával, és megalakították azt a szerveződést, amit csak Bolygóközi Vállalati Konglomerátumnak nevezünk és elkezdtek terjeszkedni a Naprendszerben, kiépítettek egy gigantikus infrastruktúrát és masszívan kolonizálták a Marsot.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése