2016. július 1., péntek

Kozmikus Közzététel – V/3.

KÉK AVIANOK ÉS GÖMBÖK AZ ŐSI MŰVÉSZETBENA Kozmikus Közzététel sorozat újabb, rendhagyó epizódjában a műsor készítői William Henry mitológiakutatót kérték fel, hogy vendégként csatlakozzon Corey-ékhoz és kutatásai alapján mutasson be olyan, korábbi évszázadokból származó művészeti alkotásokat, vallásos ábrázolásokat, amelyek alátámaszthatják Corey beszámolóit a gömb lények és Kék Avian-ok létezéséről. A műsorban szó lesz a műalkotásokon szimbólumok útján elrejtett tudásról és az ábrázolt jelenségek spirituális természetéről.


Itt vagyunk Corey Goode-dal és a mai adásban egy különleges vendéget köszönthetünk. Itt van velünk a legendás William Henry. Már legalább az 1990-es évek vége óta ismerem a munkásságát és ezen időszak során mindvégig nagyon következetes volt. Bejártam már nagyon sok helyet, beszéltem már mindenről, amit csak el tudsz képzelni: illuminátusokról, Ufo-król... Viszont William kutatásainak középpontjában mindig is a felemelkedés állt, mindig Krisztus volt a fókuszpontban és annak az üzenetnek az igazi lényegére összpontosított, amit itt végső soron mindannyian közvetíteni szeretnénk.

William hihetetlen mennyiségű, senki máséhoz nem hasonlítható munkát végzett el a művészetek témakörében, és rájött néhány nagyon-nagyon provokatív dologra. Amikor szembesültünk azokkal az információkkal, amiket William összegyűjtött és láttuk, hogy az mennyire alátámasztja Corey Goode beszámolóját, azt mondtuk magunknak: "Ez az! El kell hoznunk őt a műsorba!" Úgyhogy nagyon nagy várakozással tekintünk arra, amit a mai epizódban elhoztunk nektek. William, köszöntelek a műsorban! Hogy vagy?

William Henry: Remekül! Köszönöm!

Wilcock: Röviden fel tudnád vázolni előttünk, hogy te mit értesz „Felemelkedés” alatt?

Henry: Nos, általában a hernyó és a pillangó hasonlatával szoktam ezt megmagyarázni. Az alapelgondolás az, hogy a jelenlegi életünk, amit emberi testünkben élünk egy báb-szakaszhoz hasonlít, de mindannyiunkban ott van a lehetőség, hogy átlépjünk a felemelkedés szakaszába, vagyis a következő szakaszba, amikor a pillangó kibújik a bábból. Kicsit ahhoz hasonló a helyzetünk, mint amit az egyik rajzfilmben láttunk, amikor két hernyó beszélget és meglátnak egy pillangót. És az egyik azt mondja a másiknak: "Velem ez soha sem fog megtörténni!". Vagyis a problémánk az, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy mit jelent a Felemelkedés.

De ha egyszerűen akarnám megfogalmazni, azt mondanám, hogy a Felemelkedés azt jelenti, hogy égi utazóvá, kozmikus lénnyé válsz. Azt jelenti, hogy hátrahagyod a báb-szakaszt, átalakulsz és felveszel egy felemelkedett formát. Ahogy te is említetted, valóban azt tanulmányoztam, hogy hogyan jelenik meg a Felemelkedés a művészetben és elmondhatom, hogy majdnem mindig ugyanolyan módon ábrázolták. Egy humanoid forma, egy fénylény, egy ragyogó, sugárzó lény, ami gyakran egy gömbben - egy fénygömbben - jelenik meg. És ez a gömb valójában egy portált jelöl, egy olyasfajta, felemelkedésre használatos eszközt, ami végső soron a saját testünkből manifesztálódik.

Wilcock: Szerinted ez a Corey nevű fickó megőrült? Mit gondolsz arról, amit idáig elmondott?

Henry: Hallottam a történetét és rögtön rezonált mindazzal, amit én az ősi világról tudok. Számomra egyáltalán nem hangzik őrültségnek, mert tudom, hogy kék gömb lények léteznek. Tudok róla, hogy az ősi feljegyzésekben Kék Avianokat - madárszerű lényeket – emlegettek. Hogy aztán ezek vajon valódi lények, vagy csak mitologikus létezők, azt nem tudjuk biztosan. Ugyanakkor az emberiséget már jó ideje... használhatnám az a szót is, hogy angyali lények" szállták meg" már több ezer évvel ezelőtt. És az ősi műalkotásokban nagyon gyakran kék színű lényekként ábrázolják, és gyakran tollas vagy madárszerű lényekként mutatják be őket. Tulajdonképpen Kék Avian-okként vannak ábrázolva!

Wilcock: Néhányan azzal vádolták meg Corey-t, hogy előállt egy olyan történettel, amelynek a valódiságára semmiféle bizonyíték nincs. Viszont, amit most az előbb elmondtál, az alapján úgy tűnik, hogy mégiscsak van rá valamilyen történelmi példa korábbról.

Henry: Pontosan. Mikor először hallottam Corey történetét, pontosan azt éreztem, hogy "wow, itt van egyfajta rezonancia!" Hogy ez nem olyasmi, amit csak úgy előhúzol a képzeletedből, mert mindez nagyon-nagyon régóta megtalálható  az emberi képzeletben.

Wilcock: Meglátásod szerint, az általad tanulmányozott képzőművészeti alkotások alapján, mi lehet a kapcsolat a kék madárszerű lények és a Felemelkedés között?

Henry: A Kék Avian-ok tanítók. Ők a fényhozók, ha úgy tetszik a Felemelkedés misztériumainak tanítói. És ha megnézed ezeket a lényeket, úgy tekintünk rájuk, mint az emberiség jótevőire. Elmehetünk egészen odáig is, hogy azt mondjuk rájuk, hogy ők "megmentők", de ez egy teljesen más kategória lenne, úgyhogy ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy ők az emberiség jótevői, a bölcsesség hozói. Megpróbálnak rávenni minket, hogy ébredjünk rá a bennünk, a lelkünkben rejlő potenciálra, és arra a képességre, amivel – ha úgy döntünk – el tudjuk hagyni a Földet és utazni tudunk a kozmoszban.

Corey: Azt mondod, hogy ezt a témát már 2002 óta kutatod, ugye?

Henry: Így van! A misztikus kereszténység tanulmányozásán át jutottam el ehhez a témához. Eredetileg Jézus mennybemenetelének történetét kezdtem kutatni. A Bibliában világosan le van írva, hogy Jézus felemelkedett egy felhőbe, és ha haladunk tovább a történetében, amikor visszatér, ugyanilyen módon tér vissza: egy felhőben. És ha áttanulmányozod a keresztény művészetet, akkor, igen, egy felhőt fogsz látni. Azt fogod látni, hogy Jézus egy felhőn áll, akárcsak a buddhista felhőlovasok. De a korábbi ábrázolásokban sokkal inkább úgy jelenítették meg, hogy Jézus felemelkedése egy kék gömbben történt, és sokszor még kék színű lényként is ábrázolták. Ezzel a kék gömbbel emelkedett fel a csillagokba vagy éppen ebben a kék gömbben tért vissza a Földre. Egyértelmű, hogy ez valamilyen szállítóeszköz lehetett.

Wilcock: Nézzük meg akkor, hogy mit hoztál nekünk mutatóba?

Henry: Rendben. Először is menjünk vissza Hórusz Templomába, Egyiptomba, méghozzá Felső-Egyiptomba, a Nílus mellé, Krisztus előtt úgy 300 évvel. Ezt fogjuk ott látni Hórusz Templomának külső falán.


A falba vésve láthatjuk ezeket a bámulatos ábrázolásokat, amiken Hóruszt madárlényként ábrázolják. Kulcsfontosságú az is, hogy nagyon kevés szín maradt meg ezeken a templomokon. De ha kinagyítod, egyértelműen látszódik, hogy Hórusz egy kék színű lény.
 

Wilcock: Igen, határozottan látszódik némi kék szín az álla alatt illetve a szeme felett.

Henry: Pontosan. Mondhatod persze erre, hogy "oké, valaki biztos kiszínezte utólag." Szóval, nem csak kitalálmány, hogy Hórusz egy kék madárlény volt, ha úgy tetszik, egy Kék Avian. De menjünk tovább, mert ott van nem messze tőle, Denderában Hathor Temploma, amit ugyanabban az időben építettek.



Hathor templomában láthatjuk azt a hihetetlen ábrázolást Hóruszról, amint egy trónon ül tollakkal borítva, ami jelzi a számunkra, hogy ő egy madár lény. A madár szimbólum itt nagyon nyilvánvaló. A felemelkedés trónján ül, ami azt jelenti, hogy e trónnal képes a csillagokba utazni. Nyilvánvaló, hogy ő itt egy kék madár lény, illetve abban a kontextusban, ahogy mi beszélünk róla, egy Kék Avian.

Wilcock: Corey, az itt látható falvéseteken szereplő lények nem úgy néznek ki, mint azok a Kék Avian-ok, akikkel te találkoztál?

Corey: Nem egészen így néznek ki.

Wilcock: No, de akik ezeket a véseteket készítették szerinted szemtanúk voltak, vagy sem? Szerinted ezek az ábrázolások csak legendákon alapulnak?

Henry: Nos... Lehet, hogy mindkettő. Soha nem tudhatjuk, hogy a művész honnan szerezte az inspirációt. Hogy a denderai művész látott egy kék Hóruszt vagy pedig az öregek mondták meg neki, hogy mit kell a falra vésnie? Korábban előfordult a szövegekben, hogy ilyen módon írták le ezeket a lényeket, de aztán az interpretáció már szabadon történhetett a pontos források alapján.

Wilcock: A lényeg azonban adott: van egy kék színű humanoid test, madár arccal – őrületes!

Henry: Teljes mértékben. És ha itt megnézed Hóruszt - ahogy mondtam is az imént – a felemelkedés trónján ül. Van tehát egy emberi alak, akik felajánl egy szimbólumot a lelkéért, hogy azt átengedjék, miközben Hórusz több nagyon fontos eszközt is tart a kezében.




A jobb kezében egy nagyon hosszú botot tart, ami a feltámadáshoz használatos és arra való, hogy megnyissa vele a mennyország kapuját. A bal kezében tartja az „élet kulcsát”. Corey, ha most megnézed ezt a felemelkedéshez használatos botot és megfigyeled az alsó részét, mit látsz?

Corey: Úgy néz ki, mint egy hangvilla. Mintha valamiféle rezonancia készülék lenne.

Henry: Igen! Úgy néz ki, mintha valamilyen hangvilla lenne, olyasvalami, ami szinte egyenértékű az élet kulcsával. Lehet, hogy ezek csak szójátékok, de az is lehet, hogy itt valamiféle vibrációs technológiát mutat be éppen.

Corey: Olyan mintha finoman megcélozna vele valamit.

Henry: Pontosan.

Wilcock: Nos, a Wisdom Teachings egyik korábbi epizódjából tudjuk, hogy a benu, vagy más néven főnixmadár, amit a bot tetején láthatunk valójában egy pteranodon feje.
És úgy tűnik, hogy időnként ezek a dinoszauruszok portálokon mennek keresztül, és ezeken a portálokon keresztül átjönnek a mi időnkbe. Az egyiptomiak látták ezeket a lényeket és megörökítették őket a botokon. Úgy tűnik tehát, hogy a pteranodon fejek a felemelkedéssel és portálokkal kapcsolatos dolgokra vonatkozhatnak.

Henry: Nagyon fura ez a kialakítás és hogy megegyezik pont egy dinoszaurusszal, aminek igazából nem kellene szerepelnie ebben a jelenetben. Hiszen mi itt most egy jótevőt keresünk, egy tanítót, aki azt mondja: "elhozom nektek az élet kulcsát és egy tanítást adok át nektek..." talán egy vibrációt, ami megnyit valamiféle égi szállító járművet.

Corey: És a Kék Avianok legfőbb üzenete is az, hogy emeld meg a rezgésedet.

Henry: Ugye, hogy abban is ez szerepel! Szóval az egész a rezgésről szól. És ez a vibráció a szeretet – ők pedig leginkább azt szeretnék, hogy ezt mi megismerhessük...

Corey: Szeretet és megbocsátás.

Henry: Ezek nyitják meg a kapukat. Figyeljük meg nagyon alaposan, hogy mit tart a kezében. Nagyon gyakran egy botot vagy pálcát. Továbbá figyeljük meg a trónt is, amin ül. Itt van tehát Hórusz, aki egy tollakkal díszített ruházatot visel, ami a repülésre, a felemelkedésre utalhat, vagy...


Wilcock: ...vagy az is lehet, hogy ezek valójában igazi tollak...

Henry: Igen, lehetséges, hogy ezek ténylegesen valódi tollak. És Hórusz ott ül a trónon. Más ábrázolásokon ezen a trónon valóban tollak vannak. Ozírisz egy tollas trónszéken ül, ami annak a szimbóluma, hogy repülni képes. Ennek segítségével tud jönni-menni. És ahelyett, hogy egy nagy űrhajót, vagy valami ehhez hasonlót mutatnának nekünk, egy egyszerű trónszéket mutatnak. A misztikusok körében ezt „Merkaba trónszekér” szakkifejezéssel illetik. Ezen a trónon ülnek ezek a lények és ennek segítségével emelkednek fel. Nézzük meg a következő példát, ami egészen rendkívüli.




Van egy fáraó, aki a trónján ül és kezében tartja a számunkra kulcsfontosságú eszközöket: a pálcát és a kulcsot... És eközben egy csónakban, vagyis egy hajón tartózkodik, amit úgy hívnak: az "Örökkévalóság Hajója", de a "millió évek bárkája" kifejezést használják rá. Millió évek bárkája! Vajon mit mond ez el nekünk? Mire utalhat?

Corey: Nagyon sok mindenre!

Henry: Igen. Arra, hogy ezek örökkévaló lények!

Wilcock: Úgy tűnik, hogy a bal oldali fickó sokkal nagyobb, mint a jobb oldalon álló. És az egyik dolog, amit Corey elmondott a Kék Avian-okról, hogy sokkal magasabbak nálunk.

Corey: Így van.

Wilcock: Szóval akár ez is lehet egy kapcsolódási pont.

Corey: Lehetséges, igen.

Henry: Igen. Szóval, itt vagyunk egy kék gömbben. Van egy kék színű lényünk és egy kék színű gömbünk. Ha összetesszük, akkor ez egy kék színű gömblény.

Wilcock: Őrületes. És ez egy csodálatos lapis lazuli kő.

Henry: Igen és hozzá arany is és figyeljük meg a tetején a csillagokból álló sort. Ezt az egyiptomi hieroglifát használják a menny kifejezésére. És ez azt mondja el nekünk, hogy ez egy mennyei lény, aki a millió évek bárkáján hajózik a trónján ebben a kék gömbben.

Wilcock: A csónak tehát lényegében egy hajó, ugye? Valami, ami...

Henry: Valójában úgy néz ki, mintha egy féreglyuk lenne. A lótuszvirágok a két végén olyanok, mintha egy féreglyuk szája lennének. Vagyis ez a fickó ezen a féreglyukon keresztül utazik. Ő egy boldog ember. Ez a célja minden embernek, aki a felemelkedést kutatja. Be akarsz ülni te is abba az ülésbe.


Wilcock: Corey, te pedig ezekkel a kék gömbökkel szoktál utazni az űrben, igaz?

Corey: Igen. Megjelenik a szobában, egy kicsit cikázik körülöttem, majd megáll egy bizonyos távolságra tőlem, vár, amíg jelzek neki, hogy készen állok és aztán pff! Megnöveli a méretét és ekkor a belsejébe kerülök!

Henry: Na tessék. Fogunk erről beszélni még, ahogy haladunk előre, mert ez egy olyan kulcsfontosságú tapasztalat, amire mindannyian képesek vagyunk. Mindannyian képesek vagyunk kapcsolatba lépni a felvillanó kék fényekkel, meg tudjuk nyitni és be tudunk lépni egy kék gömbbe és utazni tudunk vele. De haladjunk tovább az időben 300 évet, hagyjuk el Egyiptomot és most nézzük meg, hogy mit látunk itt a bal oldalon.
 

Wilcock: Ez őrület! Hiszen azok szárnyak! Az a valami úgy néz ki, mintha egy kék gömb lenne. Ragyogás látható körülötte, mintha egy portál rétegei lennének.

Henry: Igen, ez az Utolsó Ítélet jelenete. Vagyis a Második Eljövetelé, amikor is Jézus visszatér. Felemelkedett egy felhőbe és az Apostolok cselekedeteiben leírják, hogy ugyanolyan módon fog visszatérni, mint ahogy elment: ezzel a felhővel.
Ez a kép Fra Angelico festménye és valamikor a reneszánsz idején készült. Az látható rajta, amint Jézus a felemelkedés trónján ül, körülvéve ezzel a mandorlával, vagy mandula alakú fénykapuval, ami körül kék színű angyali lények, kék madarak láthatók.


Wilcock: Elképzelhető, hogy Fra Angelico valamiféle misztériumiskola tagja lehetett?

Henry: Igen. Ő a Medici család egyik kegyeltje volt. Mai áron számítva 50 millió dollárnak megfelelő összeget fordítottak arra, hogy kutassák a felemelkedés illetve a mennybemenetel titkát. Ezt hívják Corpus Hermeticum-nak.
Megfejtették, majd elmentek olyan festőkhöz, mint Sandro Botticelli, Michelangelo, Fra Angelico és azt mondták nekik: "oké, itt vannak a felemelkedés kulcskódjai, és azt akarjuk, hogy rejtsétek el a műalkotásaitokban". És ők pontosan ezt tették.

Corey: Számomra ezt azt jelenti, hogy a misztériumiskolák beavatottjainak tudniuk kellett a Kék Avian-okról.

Henry: Kellett, hogy tudjanak róluk. Ha megnézzük csupán a kép első rétegét, azt mondhatjuk: "oké, az a mandula alakú kapu valójában egy portál." És ezt a portált kék madárszerű lények tartják nyitva. Több ezer éve jönnek és mennek a földi síkon. És most itt van Krisztus, mint az új Hórusz - ahogyan őt nevezték - és kapcsolódik a Kék Avian-okhoz és az égi utazáshoz. Ezen a portálon vagy kapun keresztül jön-megy a kozmoszban, ezekkel a kék lényekkel körülvéve. És ez azt mondatja velem, hogy ez ugyanannak a misztériumiskolának a része. Ezt láthatjuk tehát ezen a képen.

Corey: Azt hiszem, nagyon sokan találkozhattunk már ezekkel a képekkel korábban, de ilyen mélységű kutatások hiányában még soha sem kötöttük össze igazán a látottakat.

Henry: Igen. Ha egy átlagos, keresztény hitű vagy bármilyen más személy megnézi a képet, azt mondja: "oh, Jézust kék angyalok veszik körül". Persze, ha egyáltalán észreveszik ezt, mert lehet, hogy nem is veszik észre. Ugyanis ilyen módon rejtették el őket az egyszeri szemlélő elől. Először nem is tűnik fel, hogy a kép úgy van megkomponálva, hogy Jézus a kapuban körül van véve ezekkel a lényekkel.

Wilcock: Szeretnék ide gyorsan beszúrni valamit, aminek hallatán az összeesküvés elméletek hívei is talán leengedik majd a fegyverüket. Ugyanis az Edgar Cayce-anyagokban és az Egység Törvényében is az olvasható, hogy az egyiptomi misztériumiskolák tanításai eredetileg nagyon pozitív szelleműek voltak. Ízisz, Ozirisz, Hórusz pozitív lények voltak, akik lényegében ugyanazt tanították, mint Krisztus. A Cayce-anyagokban is ez szerepel és az Egység Törvényében is. És ezeket a tanításokat aztán később negatív szándékú lények kooptálták és eltorzították. Szóval végső soron a Cayce-anyag azt mondja, hogy Thoth Hermész Triszmegisztosz valójában Krisztus korábbi inkarnációja volt.

Henry: Igen.

Wilcock: És Thoth az egyik Kék Avian, igaz?

Henry: Nos – minden bizonnyal láthatod őt madárszerű lényként, ibisz fejjel. Nem tudom, hogy van-e róla olyan ábrázolás, amin kék színű lenne... De nem is kell feltétlenül kéknek lennie ahhoz, hogy kapcsolódjon ehhez a madár fajhoz.


Wilcock: Lehet, hogy egy madárszerű humanoid volt.

Henry: Pontosan. Amikor először jártam Egyiptomban, soha nem felejtem el, amikor az idegenvezető azt mondta, hogy a kereszténység egy egyiptomi vallás. Mire én: "Hogy érted ezt? Muszlimok vagytok meg arabok." És csak miután már harmadik alkalommal hallottam ezt, akkor sikerült megértenem. A kereszténység egy egyiptomi vallás, amelyben Jézus tölti be Hórusz szerepét. A misztériumtanítások képezik a kereszténység misztikus oldalát: a gnosztikus kereszténységet, amely Egyiptomból ered. Úgy értem, a kereszténység Egyiptomból jött. Az egyetlen dolog, amit a Katolikus Egyház tett, hogy megpróbálta elszakítani ezt a kapcsolatot Egyiptommal. Mert ha egyszer követed Jézus útját Egyiptomba... akkor hirtelenjében szembejönnek veled a misztikus vonatkozások, és más hasonló dolgok.

Corey: Vagyis túl sok kérdés merülne fel.

Henry: Így van. Úgyhogy az egyház szerint inkább ne is merészkedj oda :)

Wilcock: Emlékszem rá, hogy ültünk egyszer Graham Hancock egyik előadásán, amit az egyiptomi spirituális tanításokról tartott és e tanítások közt szerepelt az, amikor mérlegre teszik a szíved és egy tollat és a szívednek könnyebnek kell lennie ahhoz, hogy felemelkedhess.


Henry: Igen, abszolút. Egy pillanatra menjünk vissza és nézzük meg Maat-ot, aki reiki vagy gyógyító energiát sugároz a trónján ülő fáraó felé. És a feje tetején tartja a tollat. Nos, ez ugyanaz a toll.




És ez számomra azt mondja el, hogy ezek a lények itt a Földön átmentek ezen a teszten. A képen látható lény szíve könnyebb, mint a toll. Ő egy tiszta lény. Ez az egyetlen módja annak, hogy trónra kerülhessen. Tiszta a szíve. Ő a fény és szeretet lénye.

Wilcock: Térjünk vissza egy pillanatra a reneszánsz művészethez. Azt mondod, hogy a Mediciek rendelkeztek a misztériumiskolák hagyományaival és rendelkezhettek olyan dokumentumokkal is, amiket más emberek nem láthattak és ezekben a dokumentumokban ilyenfajta képek is lehettek?

Henry: Minden bizonnyal. Ez nem is lehet kérdéses, mert amit tudtak – amit megállapítottak a Corpus Hermeticum tanulmányozása során, amit Egyiptomból kaptak és úgy hitték róla, hogy az tartalmazza az eredeti misztikus keresztény tanításokat – az a kép ereje volt. A Corpus Hermeticumban megtalálható egy nagyon fontos idézet: "A kép mutatja neked az utat." Szóval nagyon-nagyon eltökéltek voltak, hogy dekódolják és megfejtsék a képben lévő üzentet, amely emlékeket keltett életre, kiváltotta bizonyos összefüggések meglátását, és ezek révén elkezdhetted végre összekötni a pontokat.

Kisgyerek koromban sokat olvastam a Highlights magazint, ami gyerekeknek készült. Ültem a földön és volt egy olyan oldal, amin meg kellett találni tizenöt dolgot, amit elrejtettek a képen. Volt ezekről egy egész lista. Órákat töltöttem vele. És most, felnőttként, lényegében ugyanezt teszem. Művészeti alkotásokat nézek és keresem azt a tizenöt dolgot, amit elrejtettek a képen. Viszont most nincs róla lista, hogy mit is kellene megtalálnom. A Medicieknek és más beavatottaknak viszont volt listájuk hozzá, mert felrakták ezeket a dolgokat a képekre, nekünk pedig a lista nyomára kell akadnunk. És mi pontosan ezzel foglalkozunk.

Corey: Meg kell fejtenünk a rejtvényt anélkül, hogy lenne hozzá listánk.

Henry: Pontosan, pontosan.

Wilcock: Amiről az imént beszéltél, az számomra nagyon hasonlít a gnózis koncepciójához, amikor is az információ élő. És amikor arra rávilágítasz, akkor az kiváltja benned az átalakulást.

Henry: Így van, teljes mértékben. Tehát tulajdonképpen azok a képek, amiket itt bemutatunk, mint pl amikor Jézus ül a felemelkedés trónján, az valójában nem egyszerűen csak egy statikus kép. Hanem a misztériumiskolák számára ez valójában maga egy portál. Azt akarják, hogy te magad is lépj be a képen ábrázolt jelenetbe. Azt akarják, hogy rájöjj arra, hogy itt és itt mit kell tenned, annak érdekében, hogy te is megkezdhesd az utazásod ebben a kék gömbben. Erről szól az egész földi élet. Erről a felemelkedésre szolgáló gömbről. És amikor ebben a kék gömbben vagy, akkor tudod, hogy felemelkedtél. Talán azok az angyali lények, akiket keresünk, itt vannak a közeledben és körbevesznek téged. Talán éppen Jézus ül itt a közeledben, aki visszatért azért, hogy segítsen neked a felemelkedésben.

Corey: Talán adtak nekem egy kis haladékot.

Henry: Igen, nos ez egy nagyon nagy jelentőségű kép és üzenet a számunkra, amit ma már képesek vagyunk megérteni. Mert ma már rendelkezünk a csillagkapuk, féreglyukak és a csillagközi utazás koncepciójával. Tudjuk azt is, hogy emögött egy egész fizikai húzódik meg. És ezek azok, amik bele vannak kódolva ezekbe a képekbe: az egész csillagközi fizika, ami ténylegesen egy új spiritualizmust jelent. Én úgy hívom: "csillagkapu metafizika". És ezt találhatjuk meg az ősi Egyiptomban. Ezt találhatjuk meg a kereszténységben és a buddhizmusban, akárcsak az iszlámban.

Wilcock: Nem is beszélve azokról az emberekről, akiknek halálközeli élményeik vannak, aminek során fénylényeket látnak, akik egy gömbszerű aurával rendelkeznek maguk körül.

Henry: A halálközeli élmény során tapasztalt fényfolyosó egy féreglyuk. Erre eléggé biztosan mondhatjuk azt, hogy ez tény. De még ennél többet is mondhatunk. Tudjuk tehát, hogy a féreglyukak léteznek. És végső soron mindannyian képesek vagyunk megnyitni egy féreglyukat magunkon belül. Ez az elgondolás képezi az alapját ezeknek a képeknek. Nézzük meg például ezt. Itt van Jézus, amint épp a trónján ül és egy kék színű gömbben van. És a gömb telis-tele van csillagokkal.


Wilcock: Az a trón nem is érintkezik a talajjal, ugye? Hanem egyszerűen levitál.

Henry: Igen, levitál. Néha kicsit úgy viselkedem, mint Forrest Gump és amikor meglátok egy csillagokból kirakott gyűrűt, vagy egy kaput, akkor azt mondom rá: "ez egy csillagkapu". Jézus itt egy csillagkapuban ül. Vagy mondjuk másképp, ami talán jobban érhetőbb az emberek számára: mi van akkor, ha Jézus csillagkapukon keresztül utazott? Mi van ha időutazó volt, és a kék gömb éppen erre szolgált? Mi van, ha ez tényleg így volt?

Wilcock: De azt gondolom, hogy ez azt is magában foglalja, hogy ezek a képek, amiket most mutatsz nekünk, nem csak szabad művészi választás eredményeképpen jöttek létre. Hanem a készítőik ezoterikus tudásán alapultak.

Henry: Úgy van.

Corey: Túl sok különböző művész festette le ugyanazt.

Henry: Tudod, hogy honnan tudható mindez? Onnan, hogy a kép alkotói gyakran ismeretlenek. Olyan, mintha a művészek azt mondanák ezzel: "Ez nem rólam szól. Ez nem az én nagyságomat hirdeti." Hanem az üzenet volt a fontos. Így aztán a képek készítőjét sok esetben nem ismerjük.

Corey: Ez nagyon fontos.

Henry: Mi pedig ezt próbáljuk megfejteni: "Oké, mi a valódi, mögöttes üzenet?" Mert tudták, hogy a legtöbb ember, ha megnézi ezeket a képeket, át fog siklani rajta. Vagy pedig nem fogja érdekelni őket. De ha valóban érdeklődést mutatsz efelé, akkor viszont rájöhetsz: "oké, ez tehát a valódi üzenet."

Wilcock: Nézzük meg azt a négy angyalt Jézus körül ebben a kék gömbben. Kik lehetnek ők? Mit tudunk róluk?


Henry: Ők arkangyalok és a trón őrzői. Néha oroszlánként, bikaként, férfiként vagy sasként ábrázolják őket, ami tulajdonképpen az evangélisták négy fő szimbóluma és négy irányzata is és így tovább. De a fő céljuk, hogy jelezzék a számunkra, hogy mindez a mennyei birodalmakban történik és erre az erőre van szükség a repüléshez, a felemelkedéshez - egy angyali szupererőre.

Wilcock: Azt hiszem, az "angyal" szó görögül "ángelos", ami azt jelenti: "hírnök".

Henry: Pontosan.

Wilcock: Szóval, Corey, William azt mondja, hogy őrzők, hírnökök. Ez mit idéz fel benned?

Corey: És korábban azt is mondta, hogy tanítók. Eszembe juttatja azokat az embereket, akik maguk is tapasztalatokat szereztek ilyen kék gömbökkel. Egy kék gömböt láttak, ami megjelent előttük. És néha tudatosan fel tudják idézni, hogy információkat kaptak a gömbből. Szóval ezek a gömbök tudást és információt adtak át nekik, ami mindig azt tartalmazta, hogy a fejlődés és a változás mindig belülről érkezik el hozzájuk.

Henry: Így van. Ezzel a témával foglalkoztam a Gaia Tv-n "The Awakened Soul" (A felébredt lélek) néven futó műsorom "A lélek kék gömbje" című epizódjában.

Corey: Hallottál arról, hogy kék gömbök látogattak meg embereket és üzenetet adtak át nekik?

Henry: Igen. Ez nagyon lényeges. Van egy indiai guru, Swami Muktananda.

Corey: Hallottam már ezt a nevet.

Henry: Szóval, Swami Muktananda azt mondja, hogy a legmélyebb meditációs élmény, amiben csak részed lehet, és amire felkészítheted magad, hogy megemeled a rezgésedet, és így magadhoz vonzol egy ilyen kék gömb lényt, vagy egy fényvillanást. Manifesztálódni fog előtted és a mérete akkorára megnőhet, hogy egy ember át tud rajta menni...

Corey: Most csak viccelsz, ugye?

Henry: … vagy pedig be tud lépni a gömbbe és utazni tud vele.

Corey: És ez le van írva az egyik könyvében?

Henry: Aha.

Corey: Wow!

Henry: Nos, ez elég félelmetes, mert ugye jelenleg most a felvétel idején a Colorado államban lévő Boulder-ben vagyunk éppen. A főiskola elvégzése után vonaton utaztam ide, Boulder-be, hogy jelentkezzek a Narópa Intézetbe. (Szerk. - A Narópa Intézetet Csögyam Trungpa, egy Oxfordban tanult tibeti láma alapította, aki az emberiség szolgálatának szentelte életét. Az Intézet megalapításával egy újfajta kulturális tudatosságot szeretett volna meghonosítani.)

És amíg ide tartottam, találkoztam két fickóval, akik Muktananda hívei voltak. Az egyikük szinte már beteg volt attól, hogy az ashram-on (spirituális elvonulóhelyen) kell élnie, és nem akarta tovább csinálni ezt. Az egyik teremben összefutott Muktanandával, de úgy, hogy ő volt a terem egyik, Muktananda meg a másik végében. Amikor Muktananda megjelent, feltette a kezét és egy kék fénylabda jelent meg a kezei között, amit odadobott a srác felé. És eltalálta vele a srácot, aki szinte rohamot kapott az eksztázistól. Szó szerint görcsbe rándulva fetrengett a földön... És ezt az egész sztorit ez a srác személyesen mondta el nekem a vonaton. Tisztára véletlen, ugye? És hogy befejezzem a történetet, mikor Muktananda odament hozzá, azt mondta, „ugye most már boldog vagy és élvezed, hogy itt lehetsz?” És ő meg mondta, hogy „igen, igen, igen!” Ezt követően a fickó mosott, takarított, és mindent megcsinált, amit csak kellett.

Corey: Hát azt hiszem, ez egy elég gyors módja a rezgés megemelésének! :)

Henry: Pontosan. Számunkra az üzenet mindebben az, hogy 2500 évnyi dokumentáció szól arról, hogy ezek a kék gömbök itt vannak közöttünk. Elképzelhető, hogy most jött el az ideje annak, hogy az emberek tömegesen kezdjék el fejleszteni azon képességüket, hogy ez a tapasztalat velük is megtörténhessen. Ez hihetetlen! Szerintem teljesen természetes jelenség, ha egy kozmikus lény képes ilyesfajta élmény megtapasztalására. Megint csak vissza kell utalnom a hernyós példára, aki azt mondja: „soha nem leszek képes erre.”

Corey: Mindenki képes lenne rá.

Henry: Pontosan.

Wilcock: Említetted a The Awakened Soul című műsorodat.

Henry: Igen, ez a műsor itt a Gaia TV-n fut, összesen 13 epizódot készítettünk és a Felemelkedés elveszett tudományáról szól. A legelejétől kezdjük. Megpróbálom történelmi kontextusba helyezni a felemelkedés alapkoncepcióját. Visszamegyünk a történelembe és azt mondjuk: „hé, hiszen erről már nagyon rég óta beszélünk.” Nézzük meg a történetét. Nézzük meg a művészeti alkotásokat. Fokról fokra haladjunk, így aztán láthatjuk, hogy nagyon sok ember... Vegyük például azt a kifejezést, amit a New Age körökben gyakran emlegetnek, amikor azt mondják: „Csillagmag vagyok.” És ettől nagyon sokan ódzkodnak. De az emberek nem tudják, hogy ezt a kifejezést először a sztoikusok használták az ókori Görögországban, időszámításunk előtt 200 évvel, amikor arról kezdtek beszélni, hogy a lelkünk egy csillagmag.

Corey: Én azt gondoltam, hogy ez egy New Age-es kifejezés.

Henry: Igen. És ez az egyik lényege a The Awakened Soul műsornak. Azt mondjuk: „hé emberek, erről a dologról már nagyon rég óta beszélnek. Nézzük meg az erről szóló történelmi dokumentumokat. Vegyük hozzá a művészeti alkotásokat, és mutassuk meg, hogy mindnyájan képesek vagyunk erre.” Úgyhogy, nagyon izgalmasnak találom, és köszönöm, hogy megemlítetted.

Wilcock: Térjünk át egy másik témára. Mi van még a tarsolyodban a számunkra?

Henry: Menjünk vissza a Krisztus utáni negyedik évszázadba, Egyiptomba. Ezt a képet a kairói Kopt Múzeumból hoztam. A koptok egyiptomi keresztények. Hitük szerint náluk van az eredeti keresztény történet, aminek a nézőpontja nagyon különbözik attól, ahogy ma a legtöbb ember a kereszténységre tekint. A lényeg azonban, amit itt látunk, hogy Jézus ül egy trónon, és egy könyvet tart a kezében és az egész jelenet egy kék gömbben látható. Ez egy felemelkedési jelenet.



Wilcock: Csak hogy a szkeptikusoknak is kedvezzünk egy picit, lehetségesnek tartod, hogy a képek készítői láthatták egymás munkáit? Vagy pedig ezek az alkotások földrajzi szempontból is nagyon elszigeteltek egymástól?

Henry: Földrajzilag messze esnek egymástól. Ugyanakkor lehetséges, hogy a kr.u negyedik évszázadban valaki elment Egyiptomba és megnézte, majd aztán lemásolta. De maga az alapgondolat részét képezi a keresztény dokumentumoknak. Ez az a tapasztalás, amiről szó van. És ezt más emberek is alátámaszthatják, olyanok, akiknek hasonló tapasztalataik voltak, mint pl Corey.

Corey: És korábban ugye a művészet a hagyományban gyökerezett.

Henry: Igen, és az emberek is kötődtek a hagyományokhoz. Nem változtatták meg az irányvonalat és nem álltak elő a saját interpretációjukkal, mert a hagyomány szent volt.

Wilcock: Valami más is eszembe jutott ezzel kapcsolatban. A Bibliában az áll, hogy Jézus csak példabeszédek útján szólt a tömegekhez. De aztán a kulisszák mögött – vagyis, amiket nem olvashatsz el a szentírásban - a tanítványainak olyan dolgokat is elmondott, amik nem példabeszédek voltak. Gondolod, hogy ez is részét képezhette a leplezetlen tanításoknak?

Henry: Azt gondolom, hogy ez részét képezi a kereszténység titkos tanításainak. Mert egy átlagos keresztény valószínűleg soha sem látott ilyen képeket. És ennek megvolt az oka, mert ezek a képek csak a beavatottak számára készültek.

Corey: Igen, én magam is keresztény nevelést kaptam – és még ma is kereszténynek vallom magam – mégsem láttam ezeket a képeket eddig.

Henry: Igen, mert az egyház hierarchiája azt mondja: „ezt megtartjuk itt, aztán talán majd az emberek felfedezik saját maguk.” Szóval, ha megnézzük ezt a képet, akkor eléggé provokatívnak találhatjuk, mert itt van ugye Jézus egy kék gömbben. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezek koncentrikus körök. És ha én szimbolistaként koncentrikus köröket látok, akkor két dologra gondolok. Vagy hang vagy pedig rezgés. És ebben az esetben a képen látható körök a hangrezgéseket próbálják imitálni.


Corey: És akkor vissza is tértünk a hangvillához.

Henry: Pontosan. Visszatértünk a hangvillához, az élet kulcsához. Emellett eszembe juttat egy portált, vagy egy vortex-et, egy átjárót, illetve egy féreglyukat is. Mindezt leolvashatjuk a képről és azt mondhatjuk: „rendben, itt van Jézus, amint ül a trónján egy vibrációs átjáróban”. Nyilvánvalóan fényt és szeretetet áraszt, és keresztülutazik a kozmoszon. És vegyük hozzá a képen szereplő egymással ellentétes irányba forgó gyűrűket is. Azt a torziós mezőt. Miről beszélünk itt?

Corey: És lehet akár egy magasabb rezgésű lény is, és lehet az is, hogy vibrációk áradnak ki belőle.

Henry: Ez itt a kulcspont, mert ezek szupermagas rezgésű lények, akik messze túl vannak a mi normális érzékelésünkön. Szóval kell nekik valamilyen módszer vagy jármű, amivel lelassulhatnak, hogy képesek legyünk érzékelni őket. És talán ez lehet a kék gömbök funkciója is. Egészen biztos, hogy ez a funkciója a trónnak, mert itt most meg fogok osztani egy ezoterikus titkot. Az a zsámoly, amire Jézus a lábát teszi a trónszék előtt, az a Szövetség Ládája. A kereszténység általában mellőzi a frigyládát, mert azt az Ószövetség részének tekinti. És Jézusnak nincs szüksége a frigyládára.


Corey: Igen, az Új Szövetség miatt.

Henry: Igen, az újonnan kötött szövetség miatt. De a lábát mégis erre a zsámolyra helyezi. Mert a frigyláda Isten zsámolya. Ez a Föld és a Szövetség ládája. Szóval, mi van akkor, ha a Szövetség Ládája is valamiféle készülék, ami lelassítja őt ahhoz, hogy egyáltalán képesek legyünk őt érzékelni? Mert máskülönben túl gyorsan mozogna és teljesen kívül esne a mi érzékelésünk határain.


Corey: Az Ószövetségben úgy írják le, mintha valamiféle készülék lenne.

Henry: Abszolút. Semmi kétségem sincs afelől, hogy ez valamilyen készülék.

Corey: Méghozzá egy többfunkciós készülék.

Henry: Pontosan. És én még egészen addig is hajlandó lennék elmenni, hogy ez nemcsak egy elektromos készülék, vagy valamiféle radioaktív fegyver, hanem egy teleportálásra szolgáló masina. De ez már túl messzire vezetne minket a jelen beszélgetésünktől...

Wilcock: Nos, Jerikó falainak ledöntésekor ezt a ládát használták, megfújták a kürtöket és a falak hirtelen sárrá változtak. A kő folyékonnyá vált és leomlott.

Corey: Rezgéseket használtak.

Henry: Igen, minden bizonnyal. De megint csak a képre nézve, itt van egy trón és vele együtt egy kék gömb. Ez az egyiptomiak képe a Kék Avian-okról.

Wilcock: Erről eszembe jutott valami. Ha megnézzük ezeket a koncentrikus köröket, bámulatosak! 2001 áprilisában, imádkozás közben azt mondtam, hogy az egyetlen dolog, ami még nem történt meg velem – mivelhogy olvastam azokról az emberekről, akik kék gömböket láttak – hogy szeretném, ha ez velem is megtörténne.

Majd ezt követően felhívtam apámat. A telefonvonalba aztán bekapcsolódott a bátyám is, úgyhogy ez egy háromszereplős beszélgetés volt. És ekkor a bátyám elkezdte magyarázni, hogy meditáció közben látott egy kék gömböt. Megjelent a szobában, lebegett egy ideig, majd felment a mennyezetig és ott egy nagy vortex-szé változott. A bátyám úgy magyarázta, hogy a szélén világosabb volt és a közepe felé haladva egyre kékebb lett.

Corey: Amikor David elmondta ezt nekem, teljesen ledöbbentem.

Wilcock: A gömb átváltozott egy csillagkapuvá. Úgy nézett ki, mint egy féreglyuk, ami felért egészen a mennyezetig. És amikor elhalványult, azt mondta a bátyámnak: „a felemelkedés, amiről a testvéred ír, nem egyszerre fog megtörténni. Hanem egymást követő felemelő események sorozata lesz. Számodra ez volt az első ilyen esemény.” Teljesen eldobtam az agyam. És ezeket a képeket nézve most azt mondom: a bátyám pontosan ezt láthatta.

Henry: Itt látható a kép egy részlete. Jézus egy könyvet tart a kezében, a Tudás Könyvét.



Ez a könyv arról szól, hogy hogyan érheted el mindezt. És ott van még egy melldísz is, amin egy kereszt látható, ami a nyitott szívcsakrára utalhat, ugye? És a képen éppen áldást oszt ránk. Ha elég érzékenyek vagyunk és ráhangolódunk a szimbolikára, azt mondhatjuk: Jézus meghív minket, hogy nyissuk meg magunkból ezt a kék gömböt, illetve meghívja ezt a kék gömböt a tudatunkba, hogy képesek legyünk erre a tapasztalásra.

Corey: Ez bámulatos.

Wilcock: Corey, szerinted mi lehet a kapcsolat Jézus üzenete és a Kék Avian-ok és gömb lények között és talán ide vehetjük még a belső földi embereket is, azon beszélgetés alapján, amit Kaaree-val folytattál a könyvtárban? Hogyan áll ez össze egy egésszé?

Corey: Nos, az ő üzenetük arról szól, hogy bocsássunk meg másoknak, bocsássunk meg saját magunknak és folyamatosan törekedjünk mások szolgálatára, és emeljük meg a rezgésünket – belülről fókuszáljunk a fényre. És persze hogy előbb vegyük ki a gerendát a saját szemünkből, mielőtt a szálkát meglátnánk mások szemében. És ez nagyjából megegyezik az összes vallás tantételével.

Henry: Így van, abszolút. Ami számomra kivehető ebből az üzenetből, hogy azt mondja: "ez már további motivációt biztosíthat a számunkra ahhoz, hogy ténylegesen meg is csináljuk." Mert hiszen most már tudsz róla, hogy nem azért kell szolgálnod az életet, hogy jutalmat kapj érte. De ha tudod, hogy ez maga a jutalom, akkor az azt hiszem, ténylegesen motiválhat téged.

Corey: Igen. Nézzünk még meg pár képet, mert bámulatosak.

Henry: Ok. Ez itt a Sínai-hegy. Mindannyian ismerjük Mózes és a Sínai-hegy történetét. Van ott egy gyönyörű kolostor, ahol eleinte elkezdték kidolgozni ezeket a korai képeket. Itt van a felemelkedő Krisztus egy szivárvány hídon egy kék gömbben, ami megint csak tele van csillagokkal. Szóval ez nyilvánvalóan egy másik portál vagy kapu, ami azt jelzi, hogy Jézus keresztül utazik az égi birodalmakon.
 

Wilcock: Mit jelent az, hogy szivárvány hídon ül?

Henry: Ez azt jelenti, hogy egy ún. fény szivárványtestben van. A tibetiek ezt a kifejezést használják erre. A keresztények "dicsőséges test"-nek vagy "feltámadt test"-nek nevezik. A korábban emlegetett példázat alapján, ez már a pillangó, vagyis az emberi evolúció következő szintje. A bennünk lévő fénytestet egy sugárzó, szivárványszínű fényként ábrázolják. Bármikor, ha azt látod, hogy Jézus egy szivárványon ül vagy szivárványszínű fény borítja be, az azt jelenti, hogy a dicsőséges testben van, ami végül is egy szójáték – a "dicsőséges" (glory) és a ragyogó sugarak (glow rays) szavakból. Jézus ezen a képen egy ragyogó sugarakból álló fénytest formában van jelen.

Wilcock: És úgy tűnik, hogy egy kék gömbben áll.

Henry: Igen. És ha megfigyeljük, megint ott van alatta egy másik, kék színű ív, ami újfent a zsámoly gondolatát veti fel. És csillagkapukon való utazást jelent illetve akár időutazást is.

Corey: Hiszen megint csillagok láthatók a háttérben.

Henry: Így van. Itt a Gaia Tv-n látható műsorom (The Awakened Soul) 13 epizódjában megmutatjuk az embereknek a felemelkedés elveszett tudományát, átvezetjük őket a felemelkedés hihetetlen történetén. Különböző gyakorlatokat mutatunk be, és hivatkozunk különböző hagyományokra: keresztény, buddhista, egyiptomi tradíciókra, a Isteni Nőiségre – és hogy mindez hogyan kapcsolódik a felemelkedés gondolatához, illetve hogy hogyan tudjuk ezt valósággá tenni a magunk számára.

Corey: Nagyon örülök, a figyelmembe ajánlottad ezt, mert felkeltette az érdeklődésemet és ahogy korábban is mondtam, nagyon sokan láttuk már ezeket a képeket korábban, de soha sem kötöttük össze így a dolgokat.

Henry: Igen. Köszönöm. Ez valóban egy nagyon erőteljes történet. Úgy gondolom, hogy ez az üzenet a mi időnknek szól, ilyen módon mi is meg tudjuk emelni a rezgésünket, és talán utazhatunk egyet ezekkel a kék gömbökkel. :)

William Henry weboldala: http://www.williamhenry.net/


31 megjegyzés:

  1. "Ez itt a kulcspont, mert ezek szupermagas rezgésű lények, akik messze túl vannak a mi normális érzékelésünkön. Szóval kell nekik valamilyen módszer vagy jármű, amivel lelassulhatnak, hogy képesek legyünk érzékelni őket." Ez itt valóban kulcspont. Gondolom, most is vannak itt páran, csak láthatatlan üzemmódban...ők látnak minket, mi meg nem is látjuk őket és át is tudunk menni rajtuk, mert nekünk légneműnek tűnhetnek...légneműként viszont nem könnyű beavatkozni...sugallani tudnak dolgokat, de mi vagy nem fogadjuk meg vagy fel sem fogjuk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek csodás leírások. Sok mindent el kell engedni a lelkünkkel,megbocsájtani és nem ítélni.Akkor könnyebb lesz a szívünk.Az igazság és szeretet felemeli a rezgésszintünket.Áldás☺Köszönet a teremtőnek hogy már tudunk erre figyelni.☺

      Törlés
    2. Ezt a képet és a Ji.Min -Jung címet a lányom adta ezen az oldalon,a válasz az enyém,ami tényleg jó és örülök,hogy ilyen infókat kapunk és megértjük.Áldás a földre ,Áldás minden létezőre.

      Törlés
  2. és persze köszönöm a fordítást is

    VálaszTörlés
  3. ja lehet őket híjják angyaloknak nem ? majd némelyik ultraseggberúgást fog kapnyi azé a sok suggalmazásé :)

    VálaszTörlés
  4. például azt, hogy "edd meg a speót"
    https://www.youtube.com/watch?v=Y9GHkXP7WH4

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Erre valami bizonyíték? Elvégre ha látja valaki őket akkot fizikai világunkban vannak ami már rögzíthető lenne.De nem tudom,nekem ilyan meseszerű.A mi világunkban nincsenek csodák,se varázslat meg úgy semmi.De minek meditálni meg ilyenek? Simán elèg lenne ha megjelenne kérésre.Imát is hülyeségnek tartom.Nem tudom,mindenki nem fog felemelkedni,elvégre nehèz és lehet nem is sikerülne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vannak csodák és varázslat ezen belül a világon is, csak azok mesék, legendák és mítoszok formájában öltenek testet.Már maga az a tény is, hogy gondolat szinten felmerülnek és jelen vannak életünkben a földöntúli, misztikus dolgok, egyértelműen bizonyítják, hogy a valóság több, mint ami a felszínről látszik!A külső világ, az valójában nem más, mint a mi belső valóságunknak a tükörképe, kivetülése!A mi belső vágyainkon és álmainkon keresztül képesek lehetünk formálni, alakítani ezt a 3 dimenziós, anyagi világot.A meditáció ahhoz szükséges, hogy a belső elmélyülés által kapcsolatot tudjunk teremteni lelkünkkel(isteni énünkkel).Jelenlegi világunkban azonban nagyon sok energetikai blokkoló tényező van, amik megnehezítik a magasabb élet síkokkal való összekapcsolódást.A felsőbb spirituális szférákban már olyan az élet, mintha egy tündér mesébe csöppenénk bele.Az létezés magasabb szintjein egészen más törvényszerűségek vannak jelen, mint a mi bolygónkon ismeretes.

      Itt van egy csodálatos fantázia/sci-fi francia rajzfilm linkje, ami jól prezentálja, hogy léteznek más valóságok is.A Gandahar-Light Years egy 1987-es mese, René Laloux rendezésében, amiből csak úgy sugárzik a nem evilágisága!

      https://m.youtube.com/watch?v=My7yQaP5FlM

      Törlés
  8. Én festő vagyok és 59 éves.A mai napig sosem olvastam arról, hogy amiket átéltem azt mások is így élték meg, és festmények is vannak róla, pedig a Bibliát is 10 éven át tanulmányoztam és sok száz könyvet olvastam.Én is képekben kell megörökítsem amiket "látok", úgy tudom azért is, mert a szem a leggyorsabb és legjobb "befogadó"ami a tudatosságot jelenti, és elég hozzá egy pillanat akár.Nézzétek meg a honlapomat,a képeimet és a beavatásaimról írnom kellett egy könyvet is, ami ingyen letölthető onnan.
    Szerető szívvel: www.gobelinfesto.hu

    VálaszTörlés
  9. én csak álmomban látok lényeket, láttam lófejű emberkezű, halfarkú lényeket, láttam horpadtfejű bronzbőrű lényeket, láttam hüllőket, láttam csótányszerűeket páncélban. valami puhatestút. Aviánt nem láttam meg a göm űrhajókat sem, de a lapos korongalakú hadihajókat igen. Biztosan nem mese, ha az ókorban ennyien látták őket...akkor le kellett lassítani a rezgésüket, hogy az itteniek is észlelni tudják őket...aztán vagy elmentek vagy nem szedtek elég lassítót...(slow-t)

    VálaszTörlés
  10. Ennyi hülyeséget amit ez a Henry össze hordott, fájdalmas, képtelen voltam végig olvasni...
    Az hogy a kereszténység Egyiptomból ered ez nap vicce, most komolyan. Eddig is tele volt fél igazságokkal, de a mostani cikk egy vicc. Ez a véleményem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lényegében télleg 1iptomból ered a kereszténység hisz az a zsidó vallásból lett.

      Törlés
    2. Lényegében télleg 1iptomból ered a kereszténység hisz az a zsidó vallásból lett.

      Törlés
  11. Bakker, nagyon igazatok van. Faci már törölgetsz ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mikor fagyit játszik és kétszer-háromszor megnyomom a gombot, akkor többször is felteszi ugyanazt a hozzászólást....ilyen egyszerű

      Törlés
  12. Az egèsz cikk egy teória csak.A sok "talán" meg a "szerintem" nem vall épp szakmaiságra.Inkábh csak beképzel dolgokat.Ettől létezhetnek ezek a lények,de ez az ember semmit nem tud róluk,és ez oktatja,talán.

    VálaszTörlés
  13. Így van te-ó-ria/nás --riogatás. Valamilyen "másik" valóságban igaz is lehet.
    DE! nem itt s nem így ! mivel annyi valóság ahány ember, így akkor elgondolható milyen kacifántos is ez az ügy.hehe de sebaj, azok akik ki szeretnének szállni
    ebből a léghajóból, csak szóljanak.Dimenzió/k témakörét kéne kissé'óvasgatni..
    ;) tudok egy frankó linket ha tényleg érdekel valakit s onnan aztán lehet szerteágazó de mély/magas tudást/megértést szerezni :
    http://kapu.elmenypark.net/

    VálaszTörlés
  14. Asszem behívom Fiskars Tesómat a meccsbe....ő majd hasít rendesen a 33fokka vagy 30al ? na eßße most belekeveredtem kissé.. hhehhe ;)

    VálaszTörlés
  15. Ehh nehéz így mikó beájjítva az ojja pontosan mi ? mikroütemek tititátá ;>ßß

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ??????????????????????????????????????

      Törlés
  16. .. .. . .. . .. . . ... .. .. .. . . . .. .. . .. .... . ..!?.

    VálaszTörlés
  17. no mivan má alusztok ? ?);)

    VálaszTörlés
  18. regel hajnalpírban mikor az óra estét mutat ? ezé' van a sokk kérdŐjeeeel ?

    VálaszTörlés
  19. S z ép álomokokoat gyrkócok ;)

    VálaszTörlés
  20. Bloggazdi itt nagyon megállt az élet. Leheljek belé némi pörgést ?
    Persze ingyé, de tehetnél ki egy uccsó hsz-blokkot is... ha szépen kérhetem ;)
    http://magasabbdimenziosember.blogspot.hu/2016/07/magusokkal-osszecsapas.html

    VálaszTörlés
  21. No akkó adjunk vagy csapjunk a levesbe Tesókék. Gondolom ebben a nagy nyárban mindenki ee'ment nyaraani ??? Ja magam is ...lenn vagyok a bícsen summer house mix emi 76372736

    VálaszTörlés
  22. ebben a részben sok kérdésre adnak sok választ
    http://2012portal-hungary.blogspot.hu/

    VálaszTörlés