2016. július 1., péntek

Kozmikus Közzététel – V/12.

TITKOS ŰRPROGRAM AGYTRÖSZT WILLIAM TOMPKINS-SZAL – A William Tompkins vendégszereplésével készített "minisorozat" záró epizódjában több témakör is tárgyalásra kerül. Szó lesz az információknak az űrprogram kezdete óta fennálló titkosításáról és különböző titkos társaságok érintettségéről. Tompkins közvetlen munkatársai közül többen is északi típusú földönkívüliek közül kerültek ki, így a mai adásban említésre kerül az ő szerepvállalásuk is az Apollo-program illetve a haditengerészet titkos űrflottájának felállításában. Végül pedig szó lesz rabszolgakereskedelemhez köthető elrablásokról és a földönkívüliek belső földi barlangjairól.


Itt vagyunk újra műsorvezető társammal, Corey Goode-dal, és ahogy láthattuk az előző epizódban a korább űrhajómérnökkel, William Tompkins-szal készített interjúnkat, ő egy tökéletes bennfentes. Megtudhattuk tőle, hogy a kémek hogyan fedezték fel, hogy a németek min dolgoznak valójában, beleértve azt is, hogy ténylegesen működő repülő csészealjakat építettek. A mai epizódban még tovább megyünk William Tompkins életútjában. Beszélni fog nekünk arról a titkos agytrösztről, amiben a haditengerészetnél végzett munkája során ő is részt vett, továbbá ki fog térni a védelmi miniszer, James Forrestal személyére is.


MAJESTIC 12


Tompkins: James Forrestal volt a haditengerészeti miniszter. Egyfajta csúcsvezető-féleség volt és ellentétben a bolygón lévő többi katonai szervezettel, Forrestal-t mindenki kedvelte. Mindenki. Tényleg nagyszerű fickó volt. És tudta, hogy miről beszél.
 

De az emberei egy olyan szervezetnek a tagjai voltak, aminek a neve egy rövidítés volt.
 

Többféle címkével is illették ezt a csoportot. Ez a csoport lényegében az "Alumni" csúcsán helyezkedett el. Szóval a Douglas-nél olyan helyzetbe kerültünk, hogy különféle csomagokat állítottunk össze azokról a különböző területekről, amiken az agytrösztben dolgoztunk. Az agytrösztben néhányan tisztában voltak azzal, hogy kicsoda Forrestal valójában. És mi tudatában voltunk annak, hogy nem kellene emlegetnünk a csoportja nevét. De lényegében mindegyik dokumentum esetében, amivel csak előálltunk a titkos agytrösztön belül, felmerült a kérdés, hogy vajon hogyan fogja majd mindezt ez a csoport elfogadni ?
 

Vajon az ő terveik eltérnek-e a miénktől? Mi volt az ő tervük egyáltalán? Kik ezek a fickók egyáltalán? A Bilderberg csoport érintett-e ebben? Más szervezetek – titkos szervezetek – vajon érintettek-e ebben? Összeállítottuk nekik a prezentációinkat, és ekkor Forrestal előállt és felvállalta, hogy ő az első számú ember az országban, és ő vezeti azt a VALÓDI szervezetet, azt a TÉNYLEGES szervezetet, amely a földönkívüli kérdéskört technikailag kezeli. Végső soron tehát felállt az USA Haditengerészetének űrrendszere, ami nem egy szervezetként, hanem a Douglas titkos agytrösztjén belül létezett. Ez a művelet irányított mindent az országban, és az Amerikai Egyesült Államok elnöke nem volt benne. A katonaság csúcsvezetői, a kongresszusi emberek nem voltak benne.


Vagyis odaadtuk az egészet olyan emberek kezébe, akik a problémát okozták. És azt hiszem, hogy ezt nehéz lehet elfogadnunk, de mégiscsak ez történt. Nem tudtunk róla, de úgy tűnik, hogy mégiscsak megtörtént. Néhány dokumentummal kapcsolatban, amiket én állítottam össze és amiket mások állítottak össze és előterjesztették őket a haditengerészetnél, azt a megjegyzést tettem, hogy lényegében "kihez kerül ez az információ?" Ez folyamatos problémát jelentett a titkos agytrösztben.
 

Dr. Klemperer – nagyszerű fickó volt, okos, briliáns, akár még viccelődhettél is vele. Ő volt a főnököm.


Klemperer meg volt róla győződve, hogy két különböző csoport van. Van a normál szervezet – akik a haditengerészet szintjének megfelelő információkkal rendelkeztek – és ennek a csúcsán aztán ott van ez a másik csoport. És tudtuk, hogy annak a csúcson lévő csoportnak az admirális a feje. Ő volt a vezetője. Így miután meggyilkolták, azt feltételeztük, hogy akkoriban ez tényleg igaz lehetett, mert túl sokat beszélt.


Ez volt tehát a nehézsége annak a programnak, amiben csak magunk voltunk és nem álltunk senki befolyása alatt. Azzal álltunk elő, amiről mi azt gondoltuk, hogy elő kell állnunk ahhoz, hogy megoldjunk egy hihetetlen problémát. És amikor nem tudod, hogy ki a valódi főnököd, akkor megpróbálod a legjobbadat nyújtani.

* * * * * * *

Wilcock: Amit most láthattunk, az nagyban megerősíti azokat az információkat, amiket nagyon sok mindenkitől hallottunk már az idők folyamán arról, hogy hogyan tudták mindezt titokban tartani. Az emberek azt mondják: "Áh, a kormány úgysem tud titkot tartani. Még egy dossziét sem tudnak megtalálni az iratszekrényben. Hogyan tudnák ezeket a dolgokat eltitkolni?" Nos, amikor Forrestal-ról hallunk - aki ugyebár az USA első védelmi minisztere lett – még őróla sem tudták pontosan, hogy kinek is dolgozik valójában. Egyszerűen nem tudták... És ő volt a haditengerészet vezetője, ő lett a védelmi miniszter. Ugyanakkor Tompkins megemlített egy "Alumni" nevű szervezetet. Én amikor meghallom ezt a szót, egyből az Illuminátusokra gondolok.

Corey: Igen, korábban ezt a kifejezést használták rájuk a katonaságnál.

És valójában az Illuminátusokat értették alatta?

Igen. Ezt a kifejezést használták rájuk.

Tompkins kerülgette a csoport kódnevének említését, de végül nem mondta ki a pontos nevüket. De nagyon úgy tűnik, hogy az MJ-12-re gondolhatott. Egyetértesz ezzel? Tényleg erre utalhatott?

Igen. Igen.

Kerültél valaha olyan helyzetbe, hogy az emberek, akikkel együtt dolgoztál, nem tudták pontosan, hogy kinek jelentenek, kinek a terveit követik valójában?

Ez alapvető eszköze annak, hogy az embereket homályban tartsák. És minden erősen részekre van tagolva. Még azon a hajón is, amin én szolgáltam, minden részegységekre volt bontva. Volt egy hatalmas terület, egy csarnok, amit szállítás céljából használtunk, és minden moduláris volt. Ki lehetett nyitni az egészet és abban aztán kialakíthattál laboratóriumokat, és minden más olyan helyiséget, amire csak szükséged volt. És ha a tudósok egy bizonyos csoportjával dolgoztam, fogalmunk sem volt róla, hogy mi folyik a labor falának túloldalán, pedig egymás mellett voltunk.

Ugyanazon a hajón?

Igen. És olyanokat is csinálnak, hogy létrehoznak egy különleges hozzáférésű programot, egy átlagos katonai programmal megegyező néven, csak éppen ez titkos. Így aztán ha az egyik program neve bekerül a köztudatba, azt mondhatják: "Oh, hát ez erre vonatkozik. Ez egy titkos program, de nem az, amire gondolsz".

Tompkins említett néhány alfanumerikus kódot, amik alternatív megnevezései voltak ennek a csoportnak. Ezt gyakran csinálják?

Igen, igen. Egy adott csoportnak többféle nevet is adnak, és ez zavart okoz, amikor az emberek beszélni kezdenek róla. Azt mondják: "Kicsodák? Ja, ismerek egy csoportot, amit így hívnak." Szóval ezzel csak még jobban összekuszálják a dolgokat.

Ami a részekre szabdaltságot illeti, vannak olyan emberek ilyen titkos űrprogram frakciókban, akik nem is tudnak arról, hogy léteznek más frakciók is?

Abszolút. Alig van köztük olyan, akinek egyáltalán tudomása lenne más frakciókról. Gyakran van, hogy tudnak egy keveset a technológiailag alattuk lévő frakciókról. Hiszen sok csoport ezeken keresztül jött létre. De ezek nem titkosak... Ha meglátnak egy másik járművet, azt mondják nekik, hogy ez csak a programjuk egy koncepthajója (kísérleti prototípusa), és ne beszéljenek róla senkinek.

Tompkins ugyancsak említést tett arról a fickóról, aki állítólag ennek a sötét MJ-12 csoportnak felelt és őt végül megölték. Számomra ez azt sugallja, hogy itt valami aljas dolog történik. Tudjuk, hogy az MJ-12 kifejezés csak az 1980-as években került be a köztudatba, köszönhetően William Moore-nak és Stanton Friedman-nak, akik 35 mm-es filmtekercseken olyan dokumentumokhoz jutottak hozzá, amik egészen addig nem voltak elérhetőek a nyilvánosság számára. Ugyanakkor az is világosan látszik, hogy Tompkins tudhatott erről az MJ-12-ről, annak ellenére is, hogy kamera előtt nem akarta kimondani ezt a nevet. Mit gondolsz, miért félnek ezektől a fickóktól és szerinted mi történhetett Forrestal-lal?

Az okostömbökön szereplő jelentések arról szóltak, hogy Forrestal egyike volt azon embereknek, akiket kiiktattak. És nem tudom, hogy kik voltak a többiek. Sok név esetében nem volt hivatkozási alapom és nem tudtam mihez kötni a nevüket. De volt egy listájuk arról, hogy kiket iktattak ki nemzetbiztonsági kockázat miatt vagy akármilyen más indokból.


Gondolod, hogy ezzel ösztönözték az embereket, hogy tartsák a szájukat?

Igen, mert a programban mindenki tudta, hogy mi történt, annak ellenére, hogy a közvéleménynek egy fedősztorit adtak be a történésekről.

Szóval ennek következtében mindegy, hogy milyen fontosnak tartod magad, ha letérsz a kijelölt nyomvonalról, egyetlen perc alatt elfújnak mint egy gyertyát. Vagyis ezzel a csoporttal nem érdemes ujjat húzni.

Igen. Elnökök, szenátorok – nem számít nekik.

Ok. A következő filmbejátszásban északi típusú titkárnőkről fogunk beszélni és az USA saját űrprogramjának fejlesztésében és formálásában játszott szerepvállalásukról. Lássuk.


AZ ÉSZAKI TÍPUSÚK TERVE


Tompkins: Soha sem tudtam rajtakapni a titkárnőmet azon, hogy elismerje, hogy ő valójában északi típusú földönkívüli. Oké?


Mindenki tudta róla, de ő ezt soha sem ismerte be. De azok alapján, amiket beszélgetések közben elhintett, kiderült róla, hogy végső soron az északi típusúak flottájának egyik tagja volt, valamiféle hírszerzési parancsnok, azzal a küldetéssel, hogy támogasson egy specifikus programot – az Apollo-programot – és támogassa az egészet, nem csak az első fázisát, vagyis, hogy elérjünk a Holdra, hanem a második fázist is, hogy haditengerészeti bázisokat építsünk ki a Naprendszerünk minden lakható bolygóján, vagy pedig azok holdjain, majd azután bázisokat építsünk ki mind a 12, hozzánk legközelebb eső csillagrendszerben. Ez volt az Apollo-küldetés.


Na most, az a két mérnök lány – a két északi típusú – a négy év alatt soha semmi olyannal nem állt elő, ami megzavarta, vagy hátráltatta volna a küldetés sikerét. Folyamatosan partvonalra tettek minden olyan embert, aki megpróbálta leállítani a program végrehajtását. Mindenkit eltávolítottak, aki megváltoztatta, elrejtette az információkat, rosszul csinálta a dolgát – mindenkit félretettek a négy év folyamán. Végül durván négy évig csináltuk. Én négy évet töltöttem a haditengerészetnél, és durván négy évet az Apollo-programban. Az Apollo-programban töltött négy évem során főleg a Nova űrjáró/teherkocsin dolgoztam.

A Nova teherkocsik méretüket tekintve 8-10-szer nagyobbak voltak az Apollo-nál, attól függ persze, hogy melyiken voltál... És ezek a teherautók arra szolgáltak, hogy odaszállítsák a létesítményekbe az összes olyan felszerelést, ami csak szükséges egy 20 000 főt befogadó haditengerészeti kutató állomás felállításához a Holdon. Ez az, amit meg akartuk ott csinálni. Az volt a küldetésünk a Holdon, hogy megépítsük ezeket a létesítményeket, és pusztán annyit sikerült elérnünk, hogy eljutottunk a Holdra. És néhány fickó ekkor felemelte az ujját és azt mondta nekünk: "Ne gyertek vissza! Menjetek, fejezzetek be még két-három küldetést és aztán ne gyertek vissza többé." Nos, ők reptiliánok voltak. Vagyis ők már ott voltak addigra. És ezt mi nem tudtuk. Lényegében a küldetés egyharmadánál megállítottak minket.

Az északi típusúakról szólva... miért vannak itt és kik ők egyáltalán? Nem jöttünk rá csak jóval később, hogy egész rakásnyi északi típusú faj létezik. Úgy értem, csomó fajtájuk van, legalább 100-féle van belőlük, ezt ma már tudjuk. De akkoriban azt gondoltuk, hogy összesen egyfélék lehetnek. A két fiatal hölgy képviselte az északi típusúak civilizációját és az én hölgyemről aztán kiderült, hogy az északi típusú flotta korvettkapitánya (Szerk – a hadihajó parancsnokhelyettese), aki egy különleges megállapodás keretében és egy különleges küldetéssel van itt, hogy segítsen az Apollo-program kivitelezésében – a teljes Apollo-program végrehajtásában. El kell mondanom azt, hogy az a csoport, aki mögötte állt és támogatta őt odakintről a galaxisból, nos, az volt a legnagyobb dolog, ami ezzel a bolygóval csak történhetett. Soha semmi olyasmivel nem állt elő, ami hátráltatta volna a program bármely részét. Mindig jóval előrébb járt mindenkinél, ami a megoldásra vonatkozó javaslatokat illeti.

Telepatikusan folyamatosan dobott be dolgokat a fejembe. "Ne enged őket ebbe az irányba haladni, Bill. Tudod, hogy miről beszéltünk korábban. Meg kell oldanotok." És el kell mondanom, soha senki más személlyel sem volt olyan kapcsolatom, mint vele, egészen addig, amíg át nem kerültem a North American-hez, majd onnan a TRW-hez. És azok a lányok ugyancsak nem ismerték be, hogy északi típusúak lennének, de megint csak ugyanazokat a dolgokat csinálták, mint az én titkárnőm a Douglas-nél, amikor az Apollo-programon dolgoztunk. Ezek a lányok előtérbe lettek tolva. Kettőjükkel együtt dolgoztam a North American-nél és volt egy titkárnőm, adminisztrátor segítőm a TRW-nél. És ott megint csak segítséget kaptam egy olyan embertől, aki valószínűleg az északi típusúak flottájának tagja volt, hogy – megint csak - végrehajtsunk egy tervet. Az északi típusúak háborúztak a reptiliánokkal odakint. És persze a Solar Warden volt a mi részünk ebben a háborúban.


Ugyancsak háborúban álltak a rovarszerű lényekkel, az imádkozó sáskához hasonlító emberekkel, ha így jobban tetszik. Tehát közösen harcoltunk ezek a valóban rosszindulatú fickók ellen. Harcba keveredtünk velük, amit az északi típusúak akkor már régebb óta műveltek. És az északi típusúak elveszítettek egy hatalmas ütközetet az egyik bolygójuk illetve a reptiliánok egyik bolygója között, majd ezt követően újjászervezték magukat és újra belevetették magukat a harcokba. Szóval nagyon sok mindenről beszélünk, amikor előkerülnek az északi típusúakkal kapcsolatos részletek. Vajon kik lehetnek ezek a fickók?

* * * * * *

Wilcock: Rendben. Hát, ez egyre érdekesebb, mert most kezdjük el érinteni azokat a témákat, amikről a nézők talán a leginkább hallani szeretnének. Így aztán rögtön vágjunk is bele a közepébe. Először is, nagyon érdekes volt, hogy Tompkins arról beszélt, hogy az Apollo-programnak különböző fázisai voltak és a holdraszállás mindössze az Első Fázis volt ezek közül. Beszélt arról, hogy teherautókat építettek, és arról, hogy ezeknek a teherautóknak külön indítóterületük volt és hogy az volt a céljuk, hogy lényegében kiépítsenek egy 20 000 főt befogadni képes bázist, először a Holdon, majd aztán más bolygókon és azok holdjain, majd pedig ezt követően a Naprendszerünk közelében lévő 12 másik csillagrendszerben. Ez nagyon sok információ egyszerre, és szeretném erről a véleményedet hallani, mielőtt igazán belemerülnénk a részletekben.

Corey: Igen, valójában én magam is jártam az egyik ilyen létesítményben. Abban a létesítményben, egy másik csillagrendszerben... amikor átvittek azon a portálon arra a gázóriás körül keringő holdra, amiről korábban beszéltem. Szóval, ez az egyik ilyen bázis lehetett a közelünkben lévő 13 csillagrendszer valamelyikében.

Tompkins azt mondta, hogy amikor odaértünk a Holdra, a reptiliánok elzavartak bennünket, és azt is mondta, hogy a nyílt színen az Apollo küldetések nem folytatódtak tovább. Minden bizonnyal úgy tűnik azonban, hogy fedett formában mégiscsak továbbmentek, és ez lehet egy olyan terület, amiről Tompkins nem rendelkezik illetve az általa kapott információk nem tükrözik a teljes perspektívát arról, hogy mi is történt valójában. Egyetértesz ezzel?

Igen, igen. Az információkat mindig elferdítik egy kicsit és bizonyos elemeit kihagyják.

Beszélt továbbá az északi típusúak flottájáról és elmondott néhány nagyon érdekes dolgot. Talán egy kicsit esetlenül fogalmazta meg, de azt mondta, hogy egy egész rakásnyi ilyen lény van, és hogy rájöttünk arra, hogy a rakáson belül legalább 100 különbözőféle északi típusú földönkívüli emberi faj létezik. Ez megegyezik azzal, amiről te is hallottál?

A számadat nem. Nem emlékszem, hogy hallottam volna ilyen specifikusan a számukat. De igen, számos különböző típusba sorolták őket és méretüket illetve alakjukat tekintve kissé eltérőek voltak. Voltak akik 2,5 m magasságúak, magas homlokkal és hat ujjal rendelkeztek. Őket is ebbe a kategóriába sorolták egy darabig. Szóval ez történik általában, akárcsak azon számos különböző lénytípus esetében is, akik hasonlítanak az általunk csak Szürkék-nek nevezett lényekre.

Tompkins leírta, hogy az északi típusúaknak van egy flottájuk és az a nő, aki a titkárnőjeként vagy adminisztratív segédjeként dolgozott a TRW-nél, szóval mindegyikük esetében volt egy parancsnoki beosztásuk a katonai struktúrájukon belül. Ez megegyezik azzal, amiről hallottál, hogy van valamiféle katonai szervezetük?

Igen. És ez így van azon belső földi csoport esetében is, akikkel én kerültem kapcsolatba. Láttam, hogy azok a pilóták, akik az űrhajójukat vezették, amikor a Kuiper-övbe és a Vénuszra repültünk, katonák voltak. Azt mondták, hogy megvannak a katonai csoportjaik illetve tudományos csoportjaik is. Nem mindenki ugyanolyan a csoportjukban.

Tompkins említést tett egy háborúról, ami az északi típusúak és a reptiliánok között zajlott. És amit igazán érdekesnek találtam, hogy azt is mondta, hogy volt egy bolygó, amit ezek az északi típusúak lényegében elvesztettek ebben a háborúban, mert úgy tűnik, hogy volt egy szomszédos bolygójuk, ami a reptiliánok ellenőrzése alá tartozott és harcoltak ezért a területért. Az északi típusúak elveszítették a háborút, majd újra kellett szerveződniük és úgy tűnik, hogy ennek az is része volt, hogy idejönnek és elkezdenek együttműködni velünk.

Ez valószínűleg az újjászerveződésük egyik művelete, vagy küldetése volt.

Mióta tart ez a háború? Mondhatjuk, hogy a reptiliánok több tízezer éve háborúban állnak az északi típusúakkal?

Nem tudom, hogy valójában milyen régóta harcolnak egymással, de azt tudom, hogy háborúk folytak odakint és hogy harcban álltak a reptiliánokkal és szövetségeseikkel, akik elfoglaltak bolygókat. És az egyik csoport - aki a reptiliánokkal együttműködött – északi típusúnak kinéző lények voltak, ahogy arról korábban már beszéltem, magas homlokuk volt és hat ujjuk. És mindössze annyi volt róluk az összes információ, hogy ez egy leigázott faj, akiket a reptiliánok együttműködésre kényszerítettek.

Térjünk vissza ahhoz a gondolathoz, miszerint északi típusú földönkívüliek tűnnek fel a katonai-ipari komplexumban és telepatikusan támogatnak bizonyos embereket az ott végzett munkájuk során. Lehetséges, hogy ezek az északi típusúak ilyet műveljenek ott? Egyáltalán lehetséges a számukra megjelenni itt a Földön és betölteni ilyen hivatásokat és rendelkezni egy ilyen állás betöltéséhez szükséges biztonsági/hozzáférési jogosultsággal?

Igen. Igen. Nagyon sokan közülük a Föld felszínén élnek és közöttünk járkálnak.

Sokan közülük? Mégis hányan...

Nem tudom. Több különböző csoportból származnak. Az Anshar azt mondta nekem, hogy több ezer évvel ezelőtt a több csoport alkotta belső földi konglomerátumuk egyik frakcióját száműzték a Föld felszínére illetve a felszín közelében található barlangokba.

Hogyan kerülhet be egy északi típusú férfi vagy nő egy ilyen erősen részekre tagolt, szigorúan titkos dologba? A kormány vagy a katonai-ipari komplexum nem félt tőlük, mondván, hogy fennáll a veszélye, hogy megtévesztenek bennünket vagy információkat visznek el tőlünk a saját csoportjuk számára és így fel tudnak fegyverkezni ellenünk?

Igen, és egy idő után rájöttek, hogy néhány dologban az északi típusúak megtévesztettek bennünket, néhány olyan dologban, amit az északi típusúak biztonsági kockázat miatt eltitkoltak előlünk. Minden bizonnyal kaptunk néhány megtévesztő dolgot tőlük. Azonban a legnagyobb részt a reptiliánok és szövetségeseik jelentette veszélyről értesítettek bennünket. És az északi típusúak nagyban hasonlítanak hozzánk. Alapvetően, olyan volt a helyzet, mintha az egyik unokatestvér eljönne segíteni a másik unokatestvérnek.

Az ellenségem ellensége a barátom.

Igen, igen. De úgy mutatták be magukat, mint akik azt akarják tőlünk, hogy megszabaduljunk a nukleáris fegyvereinktől, azt akarják tőlünk, hogy szeretetteljesebbek és békésebbek legyünk. És ők csak... A részükről nem érkezett olyan nagy fenyegetés, mint ellenségüktől, a reptilián csoporttól.

Az egyik dolog, amiben Tompkins beszámolója kicsit eltér a tiédtől, hogy azt mondja, hogy ezek az északi típusúak a világűrből, más világokból érkeztek ide hozzánk. Mit gondolsz, mi történhetett valójában?

Nos, a kettő keveréke. Nem tudom, hogy pontosan melyik csoportról tett említést. Nagyon nagy valószínűséggel ő egy földönkívüli csoporttal állt kapcsolatban. De az a csoport, amelyikkel én találkoztam, és a leírásnak megfelelően néztek ki, ők azt állították magukról, hogy itt, ezen a bolygón lettek természetes úton megteremtve, és ez a hely az otthonuk.

Szeretnék itt kitérni egy számodra eléggé személyes dologra, méghozzá a Kaaree-val, a belső földi papnővel történt "agyérintésedre" és arra, amikor összeérintettétek a tenyereiteket. Felkínált számodra valamilyen italt, amit te visszautasítottál. Nem akartad meginni...

Ízisz elixírjét.

Beszéljünk egy kicsit arról, amit akkor mutatott neked Kaaree és hogy az vajon megerősíti-e valamiképpen azt, amit Tompkinstól hallottunk ebben az interjúban?

Igen. A kapcsolódásunk során a fiatalkorom egy rövid időszakára kellett fókuszálnom. És ahogy visszamentünk az emlékeimben a regresszió során, én is láttam az ő életét, ugyanabban a periódusban, amikor annyi idős volt, mint én. És az egyik dolog, amit láttam, hogy egész sor találkozója volt katonai emberekkel. Az egyenruhák... az anyaguk alapján 1940-es, 1950-es évekből származtak és Kaaree beszélt az orosz, angol, kanadai, az USA katonaságának képviselőivel... és segített nekik. Azt mondta, hogy ez a segítségnyújtás pszichésen történt és technológiákkal is segítették őket. Úgyhogy igen, határozottan vannak közös pontok a beszámolóinkban.

Rendben. Most pedig mutatni fogunk egy újabb filmbejátszást. Nagyon érdekes információkat fogunk megtudni belőle, és Tompkins saját tapasztalataira támaszkodva elmondja benne, hogy elrablásokra szokott sor kerülni. Továbbá hallani fogjuk tőle azt, hogy személyesen mit tud a belső földről. Meg kell mondjam, én ettől a résztől teljesen eldobtam az agyam, mert van néhány dolog, amiben még annál is tovább megy, mint amit te elmondtál erről korábban. Nézzük most meg ezt.


ELRABLÁSOK ÉS A BELSŐ FÖLD


Tompkins: Az évek során nagyon sok embert raboltak el és közülük sokan még mindig távol vannak. De most olyan helyzetben vagyunk, ahol feltehetjük magunknak a kérdést: mit kezdjünk ezzel a helyzettel? Hogyan oldjuk meg ezt a problémát? Mik azok a dolgok, amiket meg kell tennünk azért, hogy megoldjuk ezt a problémát? Vannak ősi földönkívüli létesítményekben élő emberek – ha akarod, nevezhetjük őket így – akik több ezer éve élnek hatalmas földalatti barlangokban.

Magának a Földnek majdnem méhsejtszerű szerkezete van. Több milliónyi hatalmas méretű barlang van benne. Amikor a Földön található barlangokról beszélünk, az egyik barlang Dél-Kaliforniában felmegy egészen Oregonig, keleti irányba pedig Nevada államig ér. És ez egyetlen barlang és barlangok vannak még azon a barlangon belül is. Barlangok vannak a barlangok belsejében, nem csak alagutak, hanem buborékbarlangok vannak a barlangok belsejében. Néhány barlang mindössze néhány mérföld hosszúságú. Szóval, a Földnek méhsejtszerű szerkezete van.

És ezek a földönkívüliek eljöttek ide. Néhányuk még azelőtt, mielőtt Noé megépítette volna a tutaját, néhányan pedig azután jöttek, miután megépítette a tutajt, vagyis az özönvizet követően. Hét özönvízszerű dolog zajlott le itt. Ezeket mi elfelejtettük. A nagybátyám, Walter részleteket is tud arról, hogy pontosan mikor történt ez a hét özönvíz. Az egyik esetben állandó jelleggel és egyszerre rengett a föld Alaszkától a Déli-sarkig. Szétnyílt az egész cucc és ez mindenféle özönvizet okozott. Szóval igen, földönkívüliek vannak ezen a bolygón, akik nem csak egyszerűen barlangokban élnek, hanem városaik vannak odalent. Ipari tevékenységet folytatnak odalent. Szórakoznak odalent.


Talán nem olyanok, mint mi, de végső soron teljes életet élnek ott. Megszületnek, dolgoznak, aztán lelépnek a színről. Néhányuknak pont olyan nevetségesen rövid az élete, mint az embereké. Mások tovább is élnek, mondjuk 2-3000 évig. Megint mások pedig soha sem szűnnek meg létezni. Pont. És ezek az emberek valamiképpen együtt élnek ezekben a különböző barlangokban, de nyilvánvalóan teljesen más terveket követnek, teljesen különálló életet élnek, és különböző feladatokat végeznek. A Légierő bekapcsolódott ebbe és fél mérföld (800 m) hosszú fúrókat épített. És ezekkel 30 méter átmérőjű lyukakat ásnak. Van egy, az egész Egyesült Államokat átszelő vasúthálózatunk odalent, amely még Új-Skóciát is összeköti és még más országokat is ezen a félgömbön.


A földönkívüliek alagútjai viszont több mint 90 méter átmérőjűek, inkább közelebb állnak a 120 m-hez. És az ő fúróik 3,2- 4,8 km-t képesek haladni óránként. Lecsökkentik a kő és minden más egyéb anyag méretét mikroszkópikus méretűre, majd szétpermetezik azokat és ez egyfajta majdnem üvegszerű bélést alakít ki ezekben az alagutakban, ami elektromos gerjesztés hatására egy kivilágított alagúttá válik. Tehát 3,2 km-t haladnak óránként ezzel a fúróval, majd a kész alagútban szubszónikus vasúti járművek közlekednek - amelyek nem hagyják el a síneket – egész bolygószerte, és ezek az alagutak nem olyanok, mint a mieink, amiken keresztül Washington D.C-be, a Pentagonba és a Vandenberg légitámaszpontra tudunk utazni.


Amíg mi ástuk az alagútjainkat, belefutottunk az övékbe, ők pedig nem túlzottan nagy jóindulattal felkértek bennünket, hogy válasszunk inkább másik útirányt. Van egy hatalmas létesítményünk Új-Mexikóban és ott mi háborút folytattunk olyan földönkívüliekkel, akik már ott voltak. Harcokba keveredtek a katonaság embereivel és kisebb csetepaték folyamatosan előfordultak.

Voltak emberek, akiket az egyetemeik laboratóriumából raboltak el és levitték őket a létesítményeikbe. Olyan volt, mintha egyetlen másodperc alatt kerültek volna oda és egyszerűen levitték őket a létesítményeik belsejébe. Ott aztán hagyták őket, hogy folytassák az egyetemen már megkezdett kutatásaikat, attól a kivételtől eltekintve, hogy onnantól kezdve rabszolgák lettek. Nem üzlettársak. Hanem rabszolgák. Szóval jelenleg rabszolgatartás folyik ezekben a barlangokban bolygószerte. A mi bolygónkon!

De ez nem olyan nagy ügy, mert odakint a galaxisban, különböző földönkívüliek ugyanezt művelik. Fogják a jófiúkat, elrabolják őket, és elviszik a saját bolygójukon lévő létesítményeikbe. Vagy pedig leviszik őket a bolygójuk felszíne alatt lévő létesítményekbe, ahol ugyanezt művelik. És nem csak a Föld bolygó működik úgy, mintha egy laboratórium lenne. Több milliárd laboratórium van a galaxis több milliárdnyi csillagán, ahol ugyanez zajlik. És mi eléggé lent vagyunk a totemoszlop alján. Sajnos.

* * * * * *

Wilcock: Hűha! Szóval ezt most láthattad te is, én is, Corey is látta... Nem akarunk ezzel viccelődni és nem akarjuk a bolondját járatni a nézőkkel. Tompkins valóban létezik. Számos alkalommal beszélgettem már vele. Corey, milyen érzés látni ezt a rengeteg egyezést a te általad elmondottakkal.

Corey: Bámulatos.

Tompkins tehát beszélt a Föld belsejében élő földönkívüliekről és elmondta, hogy különböző élettartammal rendelkeznek, néhányuk hozzánk hasonlóan rövid életű, mások hosszabb ideig élnek és azt is mondta, hogy vannak olyanok is, akik lényegében örökké élnek. Először is hadd halljuk a te véleményedet arról, hogy ezek tényleg földönkívüliek-e.

Nos, abban egyetértek, hogy számos különböző típusba tartozó földönkívüli csoport nagyon nagy kontingensének vannak bolygószerte ún. "nagykövetségei" barlangokban. De, ahogy azt már a beszámolómban is említettem, nemrégiben kapcsolatba kerültem egy belső földi csoporttal, akik azt állították, hogy ők itt ezen a bolygón fejlődtek ki, vagyis nem tekinthetők földönkívülieknek.

Azaz néhányuk bennszülött földinek tekinthető. Egyszerűen csak itt fejlődtek ki, a Földnek ezeken a területein.

Így van.

Egy másik dolog, ami engem nagyon megdöbbentett, hogy több milliónyi barlangot említett. És a "méhsejtszerű" kifejezést is használta. Szeretném minden néző számára világossá tenni, hogy Tompkins-t előzetesen nem befolyásolta a te beszámolód. Soha nem is hallotta, hogy te valaha "méhsejtszerűnek" nevezted a Föld belsejét. Te pedig nem láthattad, hogy az Egység Törvényében ugyancsak méhsejtszerűként hivatkoznak a Földre. Vagyis van három egymástól független forrásunk – mindegyik dokumentálva van – és hozzátehetjük azt is, hogy vannak még mások is, olyan bennfentesek, akik nem akarnak nyilvánosság elé állni és akik magánbeszélgetésekben ugyancsak ezt a kifejezést említették nekem. Kezdjük tehát ezzel. Egyetértesz azzal, hogy a Föld belsejében több milliónyi barlang létezik?

Igen! Igen! A Föld fejlődése során, az hiszem egy érrendszerhez hasonló képződmény húzódott végig az egészen, és ahogy a megolvadt kőzet lehűlt, mindenféle barlangok alakultak ki. És aztán tektonikai aktivitás következtében is jöttek létre ilyen barlangok.

Sokan írják, hogy a belső földdel kapcsolatban nem értik, hogy ezek a barlangok hogyan lehetnek biztonságban pl a Föld felszínén bekövetkező hatalmas földrengésektől.

Rendben. Ezek a barlangok sokkal lejjebb, mélyebben találhatók meg a földkéregben, mint a legtöbb törésvonal, kivéve talán a legmélyebb törésvonalakat. A technológiai fejlettségüktől függően, illetve, annak okán, hogy a különböző nem-földi lények különböző élettartammal rendelkeznek, ezek a lent élő csoportok a fejlettség különböző fokain állnak. Néhányuknak a magasan fejlett technológiákkal rendelkező csoportok közül nagyon bonyolult lenne a törésvonalak közelében élni, de a legtöbb ilyen barlang egy nagyon mélyen lévő sávban, 32-64 km mélységben található a kéregben.

Szóval, ha egy földrengés útnak indul a felszín közeléből, akkor a rengések különösebben még csak le sem jutnak oda hozzájuk.

Minden megrázkódik, a lökéshullámok mindkét irányba haladnak a sziklákban, de a technológiailag fejlett csoportoknak megvan a kellő technológiája ahhoz, hogy ezt enyhítsék, mérsékeljék.

Akkor ez alapjában véve olyan lehet, mint a lengéscsillapító.

Igen, valami olyasmi. És ez energetikai.

Tompkins említette azt is, hogy van egy barlang, ami Kaliforniától felmegy Oregonig, majd le egészen Nevadáig és azt mondja, hogy ez egyetlen, egybefüggő barlang. Hát ez bizony eléggé sokkoló állítás. Mit mondasz erre?

Nos, beszéltem már korábban egy keveset ugyanerről a barlangrendszerről. Vannak tengeralattjáróink, amelyek ebben közlekednek oda-vissza... messze lemennek a föld alá, és ott tavakban bukkannak fel.

Ezek a barlangok nem olyan üregek, amikben pusztán levegő van, hanem néhány esetben tengervizet tartalmaznak.

Igen. Elég vegyes a kép. Attól függ, hogy a barlang hogyan záródik, hogyan halad mondjuk a mellette lévő barlanggal ellentétesen. Szóval sok esetben olyan területek vannak, amelyekben víz található és ezekben tengeralattjárók közlekednek. Keresztülásnak más barlangterületeken, amelyekben valahogyan természetes úton túlnyomás van, kiszorítják onnan a vizet és létesítményeket építenek benne.

Egy másik zavarbaejtő aspektusa az imént látott filmbejátszásnak, amikor Tompkins elmondja, hogy különböző típusú rabszolgatartás is folyik. Beszél a Föld belsejében zajló rabszolgamunkáról és hogy embereket más csillagrendszerekbe visznek el. Erről beszéltél már egy keveset korábbi epizódokban, de elmondanád, hogy most milyen érzésekkel hallgattad Tompkins állításait erről a rabszolgaságról?

Igen, és ő is csak egy nagyon kis részéről számolt be ennek, mert annyira zavarbaejtő a dolog, vagy pedig őt is csak ennyiről tájékoztatták. De érintette az elrablások témáját. Azokat az embereket, akiket elvittek a bolygóról és elrablás áldozatai lettek, nem földi eredetű csoportok rabolták el és vitték el őket a Naprendszerünkön kívülre, rabszolgakereskedelem céljából. Később aztán a Cabal úgy döntött, hogy elkezdenek árucikként tekinteni az emberekre, elrabolták és elcserélték őket technológiáért és biológiai mintákért.

Mit tudunk kezdeni ezzel a rabszolgakereskedelemmel? Ez rendkívül felkavaró lehet az emberek számára és azt is megértem, ha tehetetlennek érzik magukat. Van bármi, amit tehetünk, hogy megállítsuk ezt és elhozzuk a szabadságot az embereknek itt a Földön?

A mi részünkről a legtöbb, amit tehetünk, hogy tudatosítjuk az emberekben, hogy mindez létezik. Nem tudsz megoldani egy problémát addig, amíg magának a problémának nem vagy tudatában. És jelenleg mindenki alszik, mindenki elmekontroll alatt áll. És ez az információ eléggé felkavaró és nagyon nehéz lehet elfogadni az embereknek. Enyhítésképpen főként azt lehet tenni, hogy képezzük magunkat és másokat, beszélünk nekik erről a problémáról, így amikor ez az információ hivatalosan is napvilágot lát, az emberek nem fekszenek majd a hüvelykujjukat szopogatva az ágyukban.

Azt is említetted, hogy a Kék Avian-ok néhány üzenetükben utaltak arra, hogy miután átmegyünk ezen az átalakuláson és a drákonidákat legyőzték, mi fog történni azokkal az emberekkel, akiket rabszolgaként tartottak fogva. És azt hiszem, ebben bizonyos szakadár csoportok is érintve vannak.

Így van. Néhány földönkívüli csoport és pár szakadár csoport azért van itt, hogy ebben segítsen nekünk. Azok az emberek, akik beszivárogtak ebbe a programba, a galaktikus rabszolgakereskedelembe, elkezdtek nyomkövetőket elhelyezni az áldozatokon, így aztán követni tudják a nyomaikat, bárhová is vitték őket, mindegy, hogy ebbe a galaxisba, vagy más galaxisokba szállították át őket, és elküldik a szövetségeseiket, hogy visszaszerezzék ezeket a rabszolgákat. És miután sikerült kimenekíteni őket, az átéltek hatására különböző pszichés állapotba lesznek. Az ősi maja csoport nagyon sokat segít abban, hogy ezek az emberek felépüljenek és meggyógyuljanak az egyik bolygójukon.

Vagyis röviden elmondható, hogy amint a drákonidák vereséget szenvednek, kezdetét veszi egy széleskörű mentési és felszabadító művelet azon emberek számára, akiket elhurcoltak ebbe a rabszolga programba?

Ez a művelet jelenleg is zajlik és már most is folyamatban van.

Ok. Fontos, hogy az emberek halljanak erről. Azok az emberek, akiket rabszolgaként tartottak fogva, ahogy keresztülmegyünk ezen a változáson, fel lesznek szabadítva.

Igen, és amint átesnek ezen a gyógyulási folyamaton, vissza fognak térni hozzánk, bármilyen állapotban is lesz akkor a társadalmunk.


1 megjegyzés:

  1. Megrazok a hirek, tenyleg, es azon csodalkozok hogy megsem kaptunk azert valaszt hogy azok az eszak tipusuak mifelek, honnan szarmaznak, kik ok, mert hasonlitanak ugyan a plejadiakhoz, de nem tettek ere pozitiv valaszt.Vagy ezek az eszaki tipusuak a plejadiak elodei lehetnek? Mindegy, ember legy a talpadon hogy kibogozd ki kicsoda meg itt a felszinen is.nem hiaba emlitik a laboratorium kifejezest. Szerintem Nebadon tobbi reszen sem tul "fenyes" a helyzet. Mindemkeppen halas vagyok azoknak hogy probalnak valamit felgongyoliteni, abbol a sok salakbol.

    VálaszTörlés