Kozmikus Közzététel – IX/6.

A TITKOS BÁZIS TECHNOLÓGIÁI – A sorozat folytatódik tovább, ezúttal ismét Emery Smith közreműködésével. Ahogy az előző vele készült epizódban hallhattuk, Emery-t 2017 októberében már egyszer súlyosnak tűnő támadás érte. Az előző adás felvételét követően nem sokkal ismét támadást intéztek ellene, ami ezúttal sokkal komolyabb következményekkel járt. Három fekete terepjáró követte őt kutyasétáltatás közben, majd a gazdájától kellő távolságra kerülő kutyát egyszerűen berakták az egyik kocsiba és elhajtottak. Míg e jelenet zajlott, Emery-re feltételezhetően rálőttek az egyik terepjáróból, és valószínű, hogy a Pete Peterson által csak „ice dart”-nak (jégfullánknak) nevezett tölténnyel vehették célba. Ez a lövés célba találáskor szúnyogcsípésnek érződik, de valójában vírusokat és kórokozókat tartalmaz, aminek következtében Emery egészségi állapota órákon belül kritikusra fordult. Rendkívül magas láza miatt válságos állapotba került és sürgős kórházi kezelésre szorult. Csodával határos módon kutyája – Emery utolsó élő „családtagja” – az esetet követően pár órával megkerült, egy autópálya mellett találtak rá, azóta visszakerült gazdájához. Emery állapotában ezt követően javulás állt be, majd néhány nappal később ismét rosszabbodott, és újfent kórházba került. Azóta úgy tűnik, már túl van a nehezén és elhagyhatta a kórházat. Mindezen eseményekből arra következtethetünk, hogy Pete Peterson után egy újabb bennfentest igyekeznek elhallgattatni (egyelőre „csak” durva jelzések és ijesztgetések szintjén) és valakik nagyon nem szeretnék, hogy a műsorban elhangzottak szélesebb körben is megismerésre kerüljenek. Ezért aztán Emery Smith-szel hozott közös döntés alapján a Gaia Tv – remélve, hogy az információk nyilvánosságra hozatala után már nincs értelme megölni a bennfentest - 15 epizódot forgatott le Emery Smith tanúvallomásaiból, amelyek hamarosan sugárzásra is kerülnek majd. Minden bizonnyal tehát Emery a Kozmikus Közzététel idei műsorfolyamának egyik – David Wilcock szerint William Tompkins-hoz mérhető - kulcsfigurája lesz, és annak ellenére, hogy az igazán titkos projektekben mindössze 3-4 évet töltött, az általa megtapasztalt rendkívüli jelenségek, a meglátogatott titkos létesítmények és a több ezer földönkívüli tetemről elmondott részletek fontos részét fogják képezni a sorozat következő pár hónapjában vetített epizódoknak. Éppen ezért a vele készült adások nálunk is prioritást fognak élvezni, ezért nem sorrendben fogunk haladni, hanem amikor csak tudjuk az ő beszámolóinak fordítását helyezzük majd előtérbe.

Wilcock: Köszöntelek a Kozmikus Közzétételben. David Wilcock vagyok és itt van velem különleges vendégünk, Emery Smith. Emery elképesztő információkkal rendelkezik és nagy kockázatot vállal azzal, hogy elhozza nekünk mindazt, amiről ma beszélni fog. Emery, köszöntelek újra itt.

Emery: Köszönöm, Dave. Igazán örülök, hogy itt lehetek.

Wilcock: Igazán örülök, hogy végre rászántad magad. Azt hiszem már régóta esedékes volt.

Emery: Tudom, hogy már 10 éve próbálsz engem rávenni erre, de bizonyos nemrégiben történt események győztek meg arról, hogy a saját biztonságom érdekében tegyem meg ezt, emellett az emberek oktatása végett is, és mert az emberek megérdemlik, hogy tudjanak minderről. Hittem ebben egész életemben, de azt is tudom, hogy mindennek megvan a maga ideje.

Wilcock: Úgy tűnik, hogy sok bennfentes esetében, akikkel beszéltem, ha megnézzük a katonaság előtti életüket, az látszik, hogy valami történt velük még mielőtt a sereghez kerültek volna. Kíváncsi vagyok: neked vajon voltak-e olyan szokatlan élményeid a katonai szolgálat előtt, amiről azt gondolod, hogy érdemes lenne megosztani velünk?

Emery: Abszolút. Személyes a dolog, de rögtön elmondhatom, hogy nagyapám a Hadseregnél szolgált, édesapám pedig a Haditengerészetnél, de mikor én megszülettem, addigra ő már kikerült onnan. És én is mindig a katonasághoz akartam kerülni. Azt hiszem az első földönkívüli látogatásom 1979-ben történt. Ez az öt holdas farmunkon történt Fort Myers-ben, Floridában. Ez volt az első kapcsolatfelvételem és ez egy nagyon kellemes kontaktus volt. Soha nem fogom elfelejteni. Ezt követően nem léptek velem kapcsolatban egészen 19 éves koromig... kb 1998-99-ig, amikor is egy szinte komplett landolás történt. Ez egy kicsit meglepő volt, mert éppen kint kempingeztem és nem voltam felkészülve rá, mert éjszaka felriasztott. Éppen feküdtem és lépéseket hallottam. Úgyhogy ez a két eset volt. A másik, ami egyébként a katonaság után történt, egy kicsit sokkolóbb volt. De az első eset idején még nagyon fiatal voltam. Ezt követően persze teljesen a megszállottja lettem ennek, kint feküdtem a csillagok alatt. Valószínűleg többször aludtam a szabad ég alatt, mint a házunkban, és közben bámultam a csillagokat.

Wilcock: Tudnál beszélni egy kicsit a Fort Myers-ben, Floridában történt kontaktusról? Láttál egy űrhajót landolni és aztán mi történt? Írd le kérlek, hogyan nézett ki ez a hajó. Mondd el, hogy pontosan mi történt.

Emery: Az történt pontosan, hogy feküdtem kint a hálózsákomban, amikor felnéztem és...

Wilcock: Kint a szabad ég alatt?

Emery: A szabad ég alatt, igen. Nagy farmunk volt, pont a mező közepén állt. Nem volt körülöttünk semmi. És akkor egy lángoló korong jött 45 fokos szögben. Megláttam az égbolton, és ez a korong NAGYON lassan mozgott, és vörösen izzott. Látszódott, hogy narancsszínben ragyogott.

Wilcock: Mekkora volt?

Emery: Nos, ahonnan én láttam, onnan úgy tűnt, hogy valószínűleg 2000, talán 1000 méterre lehetett tőlem és láttam, amint beér az erdőbe. És hallottam is. Azt mondtam magamban: „Ó, ez valószínűleg csak egy meteor." És ejha, ez egyszerűen a legragyogóbb meteor, amit valaha láttam. De ugyanakkor észrevettem azt is, hogy nagyon fura alakja volt. De nem gondoltam róla semmit. Végül sokkal közelebb landolt hozzám, mint azt gondoltam: egyenesen a szomszédunkban, pár holddal, 5-10 holddal arrébb, a lápban. Az egyik földönkívüli pedig odajött és átmászott. Egy szögesdrót kerítés mellett voltam – amelyik ugyebár benntartja a teheneket, négy sor drót volt kihúzva, néha öt, és elég magas volt. Régebben én is építettem kerítést. Ott voltak rajta azok a kis horgok, amibe belerakod a szögesdrótot... ami összefogja a szögesdrótot a karóhoz, az a kis horog. És úgy tűnt, hogy ezek közül néhány meglazult. A hálózsákomat mindig vízhatlan ponyvára tettem, azon aludtam. Szóval feküdtem, benne a hálózsákban és mindig... tudod, hogy milyen vagyok, a taktikus Emery, mindig velem van a pisztolyom. Ott volt a pisztolyom a hálózsákomban is. Ott feküdtem a hálózsákomban nyakig becipzárazva és nagyon hideg volt. És ekkor azt hallottam, hogy „ugu, ugh", mintha valaki éppen átugrott volna a kerítésen – mintha felmászott volna a kerítésen. Hallottam ahogy a fémhuzalok megzörrennek a rögzítőhorgokban... és hogy valaki ráhuppan a talajra. Én meg azt mondtam magamban: „Oké, rendben. Akkor ez vajon borz, majom, medve, vagy párduc lehet?" Ha, ha.

Wilcock: Ha, ha, ha.

Emery: Azonnal meghallottam a lépéseket. Nagyon gyorsan kiszúrtam az ilyesmit. Kicsit nyugtalanul éreztem magam. Nem tudom, talán magam miatt, vagy talán az idegen lény miatt. Szóval azon nyomban kicipzáraztam magam, és a pisztoly máris a kezemben volt. Kicipzáraztam magam, kezemben a pisztolyommal és a zseblámpával felálltam és ott állt egy 90 cm magas lény és pontosan engem nézett. 

Wilcock: Hogyan nézett ki?

Emery: Kékes-szürke színű volt, és nagy kék szemei voltak. És volt egy kis valami a fején, mint amilyeneket a mozifilmekben láthatsz a képregény figurákon.

Wilcock: Mint egy antenna?

Emery: Igen, olyan volt, mint egy kis antenna.

Wilcock: Azt mondod, hogy kék szemei voltak... Szóval akkor itt nem egy Szürke lényről beszélünk?

Emery: Nem, nem. Nagyon vézna volt és kék színű...

Wilcock: Mennyire kék? Mint az inged?

Emery: Igen. Ilyesfajta kék. Még a hálózsákomban voltam, és ahogy ráirányítottam a lámpa fényét, rám nézett és azt hiszem a fény bántotta a szemét. Olyan volt, mintha, tudod, „Hú, éppen most zuhantam le az űrhajómmal. Én csak a legközelebb eső segítséget keresem." Szóval nagyon kínos számomra elmondani, de kiugrottam a hálózsákból és elkezdtem üldözni őt. Mert láttam, hogy elfut a kis lábaival... és elkezdtem üldözni őt. És aztán bement egy bozótosba. Nem azért üldöztem, mert meg akartam volna ölni, hanem csak... tudod.... „Gyere vissza! Gyere vissza!"

Wilcock: Ha, ha, ha.

Emery: Kergettem ezt a lényt, ő pedig egyenesen bement a bozótosba. A bozót olyan sűrű volt... megpróbáltam átjutni rajta, de teljesen összeszurkáltak az ágai. És aztán hirtelen azt hallottam: „Ur-ree, ur-ree". És ott voltam a kerítés mellett és a huzalok megfeszültek. A kis lény újra átugrott a kerítésen, csak most visszafelé... és ment vissza a terület felé, ahonnan jött. Szóval teli voltam adrenalinnal. És persze, mindez késő éjszaka történt. Ezt követően tettem egy kisebb túrát abba az irányba, ahonnan jött, de nem láttam semmi mást. Szóval semmiféle más kontaktus nem történt... Egyszerűen csak azt hiszem, mind a ketten megijedtünk egymástól. Ennyi történt.

Wilcock: Egy átlagemberéhez képest mennyire nézett ki emberszerűnek a lény arca? Olyan volt, mint egy földi emberé, csak kék színű? Vagy volt valami más differencia is az arcában?

Emery: Igen, az arca sokkal teltebb, sokkal oválisabb volt, úgy nézett ki, mint egy buborék. Mintha fognál egy műanyag labdát és egy picit összenyomnád. De voltak arcvonásai. Lyukak voltak a feje oldalán, nem fülcimpák, hanem lyukak. És óvatos volt, több mint 100%-ig óvatos volt, és nagyon fürge.

Wilcock: A szemei nagyobbak voltak, amint egy átlagos földi emberé?

Emery: Igen, abszolút.

Wilcock: Mennyire?

Emery: Legalább háromszor nagyobbak. Igen, a szem és a koponya teteje nagyobb volt.

Wilcock: Azt mondod, hogy kék szemei voltak.

Emery: Kék szemei, igen.

Wilcock: Vagyis nem fekete, mint a Szürkéknek?

Emery: Nem. És amikor azt mondom, hogy kék, azt úgy értem, hogy nem volt benne fehér rész. Kék szemei voltak. Nem láttam, hogy lettek volna pupillái. De lehet, hogy ez csak egy védőréteg volt. Sok földönkívüli lény lencséket visel a szeme körül.

Wilcock: Egységes kék színe volt?

Emery: Igen.

Wilcock: És volt orra, vagy...?

Emery: Igen, volt orra, igaz, nagyon pici.

Wilcock: És egy kis szája?

Emery: Nagyon kicsi szája volt, igen. Nagyon képregényszerű megjelenése volt. Azt mondanád rá: „nem létezik, hogy ilyen létezzen." Egy bizonyos módon nagyon komikus külseje volt.

Wilcock: Hány éves voltál, amikor ez történt?

Emery: Talán úgy 28.

Wilcock: Rendben. Most pedig ugorjunk vissza az első találkozásodra, mert ez nagyon fontos lehet, amikor a katonaságnál töltött időszakodat vesszük vizsgálat alá. Mi történt az első alkalommal? Menjünk ezen végig lépésről lépésre.

Emery: Oké. Azt követően több esemény is történt velem, de nem értettem, hogy mik ezek. Fiatal koromban folyton alvajártam. Hipnagóg állapotban voltam kint, de mindig tudatában voltam ennek, mert mindig visszajöttem és anyu és apu látták, hogy minden reggel koszos a lábam... és nekem fogalmam sem volt, hány alkalommal kaptak el, amint épp kifelé vagy éppen befelé tartok. Soha nem sérültem meg, vagy ilyesmi. Azon a bizonyos estén, nem volt túlságosan későn, telepatikusan azt mondta nekem valaki, hogy menjek ki a szabadba.

Wilcock: Hány éves voltál?

Emery: Másodikos voltam, szóval ez valószínűleg '79-ben lehetett.

Wilcock: Oké, szóval jött ez a sugallat, hogy menj ki a szabadba. Történt már veled ilyen ezt megelőzően is?

Emery: Nem, ez volt az első. Az első alkalom, amikor ilyesmi történt velem. És aztán ezt követően, egyfolytában történtek ilyenek, úgy értem, hogy menjek ki, de nem tudom, hogy miért, miért vagyok odakint és látom a fényeket és hasonlók. Úgyhogy azt mondtam: „Oké". Szóval kimentem a kocsibejáróba. Van egy tavunk és kimentem a dokkhoz és egyszerűen csak felnéztem és ott volt ez a gyönyörű, kék űrhajó. És egyszerűen csendes volt. És én egyszerűen csak annyira elámultam azon, hogy csend van és ott van ez az űrhajó, hogy mosolyogtam és még talán énekeltem is. Elkezdtem füttyentgetni vagy valami ilyesmi. Nagyon fura volt.

Wilcock: Hogyan nézett ki az űrhajó? Milyen alakja volt?

Emery: Kék színű és korong-alakú volt.

Wilcock: Milyen kék?

Emery: Kék-fehér, fehéres, nem sötétkék. Sokkal inkább fehéres, fényes, látszódtak a részletek, de nem láttad az éleit. Így érthető? Láttad a körvonalait, a klasszikus formát. És telepatikusan azt mondták: „itt vagyunk, létezünk és vissza fogunk jönni érted". Úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap lett volna. Még mindig itt van a fejemben. Nagyon rövid ideig tartott... az egész esemény talán másfél, két percig tartott. Ma ez nem történhetne meg, mert kilőnénk téged két másodperc alatt. De akkoriban azt hiszem, egy kicsit más volt a helyzet. Az hiszem egy kicsit több lehetőségük volt az ilyesfajta kapcsolatfelvételre, nem csak velem, hanem sok más emberrel is. Lehetőségük volt arra, hogy reményt adjanak nekünk és hogy bátorítsanak, hogy küzdjünk ezért az életünk további részében. Szóval onnantól kezdve én szilárd hívője lettem ennek az egész dolognak. És nem igazán beszéltem róla túl sokat. Még a családomnak sem.

Wilcock: Gondolod, hogy édesapád vagy a nagyapád részt vehetett fekete projektekben, fedett műveletekben?

Emery: Igen, a nagyapám a Hadseregnél volt. Igen. Apám pedig a Haditengerészet repülőin repült a Bahamákról bejövő tengeralattjárók után kutatva Florida partjaitól távol. Szóval felderítő volt. És még más dolgokat is csinált, de nem hiszem, hogy ezeknek köze lett volna a hírszerzéshez.

Wilcock: Számomra mindez úgy hangzott, mintha te benne lettél volna valamilyen földönkívüli-kontakt programban...

Emery: Nem tudom.

Wilcock: Elmondtad, hogy több alkalommal is elhagytad a házatokat éjszaka és kimentél a szabadba. Nem érzed úgy, hogy lyukak lennének a memóriádban ezekről az eseményekről?

Emery: Nem, nem.

Wilcock: Szerinted mi történt, amikor kimentél éjszakánként?

Emery: Nem, én sok mindenre emlékszem. Amikor fiatalabb voltam, volt egy képességem – én csak képességnek hívom. Képes voltam irányítani az álmaimat. Tudtam, hogy mikor álmodom. És ez csak nemrégiben tért vissza, éppen nemrégiben, pár hónappal ezelőtt, és most újra képes vagyok rá. Miután beléptem a hadseregbe, elvesztettem ezt a képességemet. Miután bevonultam a seregbe, nem voltam rá képes többé. Nagyon korán kerültem a katonasághoz, tizenhárom évesen kerültem a Légierő Civil Járőrszolgálatához segédként, apám vezetett be ebbe az egészbe. Pilótaengedélyt adtak gyerekeknek ingyen, ha elég képzett voltál és részt akartál venni ebben. Továbbá olyan emberek számára is elérhető volt ez, akik még a seregbe lépésük előtt jöttek oda, és így ezzel - még mielőtt belépnének – magasabb katonai rangba kerülnek. Olyan volt ez, mint a tartalékos tisztképző... amit egyébként én is elvégeztem. Szóval nagyon korán megszereztem a pilótaengedélyem. Nagyon sok tesztet kitöltöttem... amivel kapcsolatban egy valamit tudok: sokkal több tesztet töltöttem ki, mint bárki, aki a katonasághoz került. És ezek nem normál ASVB tesztek voltak (Szerk. - Fegyveres Szolgálatok Szakmai Alkalmassági Tesztje).

Wilcock: Mondj egy példát arra, hogy mitől volt szokatlan ez a teszt.

Emery: Nos, egy ASVB teszt arra szolgál, hogy megállapítsák, miben vagy jó. Jó szerelő vagy? Akkor hadd lássuk, felismersz-e egy lánckereket. Vagy az illető talán az írásban, vagy nyelvészetben jó. Felismeri-e az igét vagy a melléknevet.

Wilcock: És talán itt kerülhetett megállapításra a MOS-számod. (Szerk – a hadsereg katonai szakterületeit jelző kódszám)

Emery: És így került megállapításra a MOS-számom. De az én esetemben, ezekben a tesztekben geometriai formák szerepeltek. Mint a mandalák... Például, hogy „melyiket választanád ki e hat ábra közül?" Én meg azt mondtam erre: „Hogy érted ezt? Hogy melyik tetszik?" Szóval számomra ez nem egy teszt volt. Viszont VALAMIT leteszteltek ezzel. Mert nyilvánvalóan volt valamilyen szubliminális üzenet benne – talán valamiféle kódolás, amiről nincs tudomásom, hogy rendelkeznék vele, vagy a családi vonalam rendelkezne vele.

Wilcock: Lehet, hogy ezek földönkívüli csoportok logói lehettek, akikről tudták, hogy te már találkoztál velük.

Emery: Így van. Pontosan. Így kerültem ki a Légierőtől a négy és fél éves ottlétem után és ezt követően tovább folytattam a szerződéses munkámat.

Wilcock: Tehát előtte már lehúztál négy és fél évet a Légierőnél?

Emery: Négy és fél évet töltöttem ott, aztán két évet tartalékosként, és aztán két évet inaktívként – tehát az összesen nyolc és fél év.

Wilcock: Négy és fél év után történt a lazacfilés eseted és ekkor kezdődött ez az egész?

Emery: Nem. Lazacfilét először 1991. augusztus 8-án kaptam.

Wilcock: Ejha! Ezek a bizonyos tesztek 13 éves kordban kezdődtek?

Emery: Igen, még akkor kezdődtek, amikor segéd voltam.

Wilcock: Oké. Tudjuk tehát, hogy a tesztekben geometriai formák szerepeltek. Tudnál még más bizarr példát mondani arra, hogy mik voltak az általad kapott tesztekben?

Emery: Sok felsőfokú fizika és mágnesességre vonatkozó kérdés volt, amiket akkoriban nem értettem, de magas pontszámot értem el. De ez nem igazán volt az én területem. Amikor csatlakoztam a katonasághoz, bámulatos munkalehetőségek jöttek felém. Én azonban csak egy F15-ös Eagle vadászgép pilótája akartam lenni, mert egyszerűen csak repülni akartam. Tudod, a Top Gun, meg minden... A hadsereg viszont nagy összegű ösztöndíjat ajánlott nekem arra, hogy Apache helikopterrel repüljek, és ezt nem tudtam visszautasítani. De mind a repüléssel volt kapcsolatos, hogy tovább az úton aztán később űrhajós lehessek, vagy valami más a NASA-nál, vagy más, űrrel kapcsolatos dolgok. És ahogy bizonyára tudod, a legtöbb pilóta, legtöbb asztronauta így került be, de ez mostanra megváltozott, mert most már tudományos technikusokra van szükségük... specialistákra. Így lettem én rakományszakértő. Visszatérve arra, hogy miért voltam én olyan hajthatatlan abban, hogy pilóta legyek – egyébként kölyökként, 16 évesen jelentkeztem - és abban, hogy meghoztam ezt a döntést. Azt mondták nekem: „Nos, csinálhatod ezt az orvosi dolgot is." És én szerettem orvoshoz járni és látni ott a különböző dolgokat. Szerettem figyelni például, amikor kivágták a benőtt lábujjkörmömet, hogy ne fájjon annyira focizás közben. Szóval lenyűgözött a dolog... Mindig azt mondták: „Ülj le ide, fiam, nem akarod ezt látni. Sok vérrel fog járni." Én meg azt mondtam nekik: „Nem, nem, én látni akarom." Beadták az injekciót és azt mondták: „Ez a kölyök rohadtul furcsa."

Wilcock: Ha, ha, ha.

Emery: És ezek az orvosok, meg a sebészek, nagyon fiatalkoromtól kezdve a barátaim lettek. És végül én lettem a tanára ezeknek az embereknek, mert CME akkreditált lettem, orvosi továbbképzést tartottam nekik, és a vérplazmáról, meg az őssejtekről tanítottam őket. Elég vicces kört írt le a kapcsolatunk.

Wilcock: Mit jelent az, hogy CME akkreditált?

Emery: Orvosok, nővérek és a gyógyászatban dolgozók, annak érdekében, hogy megtarthassák az engedélyüket, szimpóziumokra kell járniuk és ott tájékoztatást kapnak az új szakmai eredményekről. Szóval ezek azok a bizonyos CME részlegek.

Wilcock: Menjünk vissza ahhoz, amikor először vittek el a Sandia laboratóriumba. Meséltél korábban a procedúráról, hogy hogyan jutsz be ezekbe a helyiségekbe. Mi volt az első dolog, ami nagyon különbözött egy átlagos katonai-jellegű helyiségtől?

Emery: Nos, mivelhogy műtőasszisztensként műtőkben, sürgősségi helyzetekben dolgoztam, már nagyjából mindent tudtam az emberi testről. Ahogy beléptem a helyiségbe, tudtam, hogy sok pénzt költöttek erre... mindenre, az orvosokra, a biztonsági személyzetre. Az elképesztő biztonsági őrök, az ott lévő tudósok és fizikusok, a technikusok viselkedése mind NAGYON komoly volt. Nagyon nagy szervezettség volt ott és nagyon nagy tisztaság. Először is tájékoztatást kaptál. Egy óriási háttérellenőrzést csináltak rólam, de akkor én már aktív szolgálatban voltam. Szóval tökéletes voltam számukra. Fiatal voltam. Azt gondolták: „Ha elcseszi a dolgokat, kit érdekel! Megszabadulhatunk tőle. Meghal egy helikopter balesetben." Vagy akármi. Szóval tökéletes alany voltam számukra, szuper magas IQ-val rendelkeztem, már orvosi képzést kaptam – teljesen tökéletes voltam nekik. „Nézzük meg mire megyünk vele." Úgyhogy bevittek ebbe az első helyiségbe – és ez azelőtt volt, mielőtt az első esetemet megkaptam volna – és egyszerűen csak letették elém.

Wilcock: Letették eléd, de mit?

Emery: Letették elém a szerződést. Ilyen vastag volt.

Wilcock: És várták, hogy elolvasd az egészet, amíg ott ülsz? Ennek nem sok értelme lehetett.

Emery: Nos, persze, hogy nem olvastam el. 19 éves voltam!

Wilcock: Ha, ha, ha.

Emery: Megláttam a megfelelő oldalt, és azt mondtam: „Igen!" Már alá is írtam. Elég hülye voltam ahhoz, hogy addigra már aláírjak a katonasághoz, úgyhogy úgy voltam vele, hogy „oké." A katonasághoz, amit egyébként szeretek. Megmentették az életemet és azzá tettek, aki ma vagyok. Szóval hatalmas támogatója vagyok a katonaságnak – mind a mai napig, más projektekkel és egyebekkel. Szóval nem úgy értettem, hogy ellene vagyok a katonaságnak. Nagyon hálás vagyok nekik mindezért.

Wilcock: Nos, nagyon hálásak vagyunk a Szövetségnek... amely megfordította nekünk a játék menetét.

Emery: Igen! Tudom!

Wilcock: Bámulatos.

Emery: Igen, az. A fehér kalaposok előlépnek. Ez egy nagy áldomás.

Wilcock: Szükségünk van olyan emberekre, mint te, akik elég bátrak és elmondják az igazságot és elmondják nekünk mindazt, amit megtapasztaltak.

Emery: Nagyon sok ilyen embert ismerek. Remélem, ha egyszer látnak engem előállni mindezzel, igazán hiszek benne, hogy egy éven belül sokkal többen is előállnak majd.

Wilcock: Könnyebb lesz számukra...

Emery: Igen.

Wilcock: .... mivelhogy a Cabal most nagyarányú vereséget szenved. És erről te is nagyon sok tájékoztatást kapsz, amivel foglalkozunk is majd a későbbi epizódokban.

Emery: Így van.

Wilcock: Szóval megkaptad ezeket a dokumentumokat.

Emery: Így van, aláírtam ezt a könyvvastagságú dokumentumot, de az egészet nagyon hivatalossá tették, ott voltak ezek az emberek, a menő laborköpenyeikben, és más biztonsági emberek, de nem a normál fekete viseletükben. Hanem öltönyökben, nagyon menő fehér katonai cuccban.

Wilcock: Kezeslábas-szerű viseletben?

Emery: Igen, ilyen fehér színű repülős ruhában, amin nagyon menő pántok voltak, nem normál pisztolyok. Nem hiszem, hogy használnának odalent pisztolyt, mert elmondták nekem, hogy ott túlnyomásos rendszer van. Mindig azt mondták, hogy a saját pisztolyomat soha ne vigyem be a létesítménybe. Van egy öltöző az épület tetején. Tulajdonképpen bemosakodsz, majd lemész és felveszed a ruhádat. Szóval ez olyan, mintha két átöltöző állomás lenne. Továbbá egy pántot is viselsz, ami a legmenőbb dolog. És ez olyan volt, mintha szilikonból lenne. Később jöttem rá, hogy grafénból volt és fénylett. Akárhová mentem az épületben, ezt mindenhol regisztrálták és elvették tőled, később pedig aktiválták. Voltak olyan iPad-jeik, amiknek a vastagsága... Tudod, hogy milyen vastag egy röntgenkép? Vagy az a fólia, amit az írásvetítőknél használtunk?

Wilcock: Ó, igen.

Emery: Oké. Képzeld el, hogy az egy iPad, ami nagyon vékony és teljesen világít és ezen keresztül hozzáférsz bármelyik olyan részleg fő adatbázisához, amiben dolgozol, és megkeresi a felügyelőd is, ha szükséges... Mindenki tudta mindenkiről, hogy hol van. Nem volt hova elbújni, nem tudtál ellopni semmit. Egyébként ott volt ez a menő iPad, ami mindig veled volt és ezen keresztül fértél hozzá a munkáddal kapcsolatos adatokhoz, mert minden dokumentálva volt.

Wilcock: Ha ez olyan picike volt, hogyan tudtál rajta gépelni?

Emery: Ó, az könnyű volt. Mindent az ujjaiddal csináltál és volt hozzá egy tű. A tű olyan volt, mint egy hőmérő. A lemeznek nagyon tapadós textúrája volt. Meg tudtad tartani a kezedben, nem volt ANNYIRA vékony. Egy speciális polikarbonátból készült ami, azt hiszem be volt vonva grafénnal, vagy valamilyen más fotovoltaikus dologgal. Egyébként ez mindig ott volt a pultodon és minden szobában volt egy elosztó, mint amilyenbe az iPhone-odat szoktad bedugni. Nos, amikor ezt lefekteted az asztalra, az asztal fel fogja ismerni. Olyan volt, mint egyfajta Bluetooth-szerű energia.

Wilcock: És teljesen színes?

Emery: Igen. Ragyogó színes. Háromdimenziós objektumok vannak rajta.

Wilcock: Ó, vagyis holografikus is.

Emery: Holografikus is, igen. Különösen, amikor kiteszed az asztalra. Ekkor az asztalon megjelenik a 3D-s képe annak a testnek, amin éppen dolgozol. Szóval ha kapok egy testet, és annak már megvan a 3D-s scanje, akkor azt ki lehet vetíteni az asztal fölé. És aztán ezt a kezeddel tudod mozgatni. Azt mondhatod: „hé, nem tudom, mi ez itt ebben a testben. Mi csak ezt akarjuk. Szóval férjünk úgy hozzá az adott szervhez, hogy azzal a lehető legkisebb sérülést okozzuk a testben." És ez teljesen felvillanyozott engem, mert imádtam a technológiát és fiatal voltam és nem akartam elszúrni a dolgokat. Szerettem volna folytatni ezt a munkát.

Wilcock: És abban az időszakban, amit az imént említettél, nekünk csak ezek az asztali számítógépeink voltak, a tornyok, amik nevetségesek voltak.

Emery: Ó, te jó ég, azok a nagydarab gépek...

Wilcock: Ha, ha, ha.

Emery: Szóval ez a csuklópánt és a kis iPad lemez nagyon fontos volt, és mindig veled volt.

Wilcock: Összetekerhetted és a zsebedben tarthattad, vagy hogyan szállítottad?

Emery: Soha nem volt rajtad semmi más, csak ez a pánt és ez a darab papír. Nem lehetett rajtad óra, vagy ékszer ebben a létesítményben. Minden le kellett venned a két átöltözésedkor.

Wilcock: Corey ebben a műsorban már beszélt az okostömbökről. Amit elmondtál, az nagyon hasonlított ehhez. Hogyan neveztétek? Volt ennek valamilyen neve?

Emery: Én mindig csak „mappának" neveztem. Nem volt semmilyen Star Trek-szerű fantázianeve. „Ne felejtsd el a mappádat és a pántodat!”

Wilcock: A pántnak volt valamilyen más funkciója is, azon kívül, hogy fénylett?

Emery: Igen, bizonyos időközönként fénylett és azt hiszem azért, mert valaki éppen hozzáfért a hollétedhez, különösen amikor riasztások voltak. Volt egy pár riasztás, amikor kiszabadultak bizonyos dolgok. Továbbá volt egy hozzám hasonló tudós technikus, aki megpróbált kivinni valamit a létesítményből. És ilyenkor ez a pánt különböző színben fénylett – a különböző színekhez különböző jelentés társult. Azt jelezte, hogy ne mozdulj és ne menj sehová, amíg a vészhelyzet tart. Mint a kórházakban, ahol van vörös kód és kék kód, meg hasonlók. Ehhez hasonlított. Arra vonatkozott, hogy mit csinálj, illetve mit ne csinálj.

Wilcock: Emlékszel a színek jelentésére?

Emery: A vörös azt jelentette, hogy jobb ha meg sem mozdulsz. A kék azt jelentette, hogy minden rendben. És volt a sárga, ami azt jelentette, hogy riasztás van. Fertőzés miatti riasztás, igen. Nem arra vonatkozott, hogy valaki ellopott valamit, hanem, hogy valahol valakinek lyuk keletkezett a ruháján... mert meg kell értenünk, hogy ezekben a lényekben vírusok voltak. Baktériumok, amiket még csak nem is ismertünk. Ezek megölhettek téged. Mutálódhattak. Az utolsó dolog, amit szeretnél, hogy ezek kikerüljenek. Ezért aztán egy mesterséges intelligencián alapuló rendszer működött, szuper magas mosók és a legelképesztőbb fertőtlenítésre szolgáló légtisztító berendezések, amiket el sem hinnél. És amikor átöltöztél, keresztülsétáltál ezeken, és eközben nem sérültél meg, vagy bármi ilyesmi, de elővigyázatosságból el kellett végezni. Olyan szellőzőrendszer volt, ami minden részecskét felkapott, akár millióból egyet is és meg tudta mondani, hogy bejutott-e akár egy kis baktérium is a szellőzőrendszerbe. És ha igen, akkor azon nyomban lezárt mindent.

Wilcock: Ez volt a sárga jelzés a pánton?

Emery: Ez volt a sárga, igen. Úgyhogy soha nem akartad, hogy a pántod sárga színre váltson.

Wilcock: Gondolod, hogy ez a pánt megrázott vagy megölt volna, ha megmozdulsz a vörös riasztás alatt?

Emery: Soha nem éreztem, hogy ez a pánt fenyegetést jelentene rám.

Wilcock: Oké. Mondd el nekem, hogy mikor volt riasztás? Mit kellett ahhoz tenni, hogy ilyesmi megtörténhessen?

Emery: Nos, egyik alkalommal... és ezt csak másodkézből tudom. Mindig el fogom mondani, hogy ha valamit első kézből vagy másodkézből tudok. Tehát megszűnt a riasztás és később tájékoztattak bennünket arról, hogy valaki megpróbált kivinni valamit. Ennyi. Nem tudom, hogy mi lehetett az, amit ki akart vinni. Az sem volt megengedve, hogy rákérdezzünk erre. A tájékoztatást azért kaptuk, hogy mindenkit megnyugtassanak, így aztán mindenki újra teljesen a munkájára koncentrálhatott. Idegőrlő, ha BÁRMILYEN típusú riasztás történik.

Wilcock: Szóval soha nem tudtál rájönni, hogy valójában minek szólt a riasztás. Csak nagyon homályosan vázolták fel előttetek az okokat.

Emery: Az egyik riasztásról tudomásom van, mert az egyik nagyon közeli barátom férje az egyik biztonsági őr. Létrehoztak egy óriási hibrid-medve jellegű osszeointegrált lényt.

Wilcock: Ezt nem igazán értem, hogy micsoda. Ki tudnád fejteni részletesebben?

Emery: Megalkottak egy hibrid állatot... ami hasonlított egy óriási méretű grizzly medvére.

Wilcock: Oké, de emberszerű volt?

Emery: Igen... valamilyen fémes karmai voltak, amit osszeointegráltak a csontszerkezetével. Ez azt jelenti, hogy a titán, vagy akármilyen más fém és az állat szövetei egy elegyet alkottak. Nem tudom pontosan, hogy milyen fém volt. Csak feltételezem, hogy az volt. Minden, amit tudok, hogy ez az állat kijutott. Volt egy speciális teherautójuk, amivel szállítani lehetett ezt a lényt. Úgy értem, hogy ez a lény feljutott a felszínre és nagyon gyorsan keresztülvágtatott a sivatagon. Úgyhogy ki kellett lőniük. De olyannyira elpusztíthatatlan volt, hogy csak megsebesíteni tudták és végül betuszkolták ebbe a speciális teherautóba. És a kocsin lévő konténer oldala 20 cm vastag acélból volt.

Wilcock: Te jó isten!

 
Emery: Az állat nyomai pedig 10 centiméternyit mélyedtek be a konténer oldalába.... Valószínűleg megpróbált kijutni onnan. A biztonsági őr pedig látta ezeket a nyomokat a teherautón.

Wilcock: Hát ez őrületes.

Emery: Ezt a fickót én nagyon őszintének tartom. Plussz, vége volt az egésznek. Mindenki tudott az esetről. Mindenki tudta, hogy ez az incidens lezajlott. Ez az eset a létesítmény egy másik genealógiai részlegében történt.

Wilcock: Nos, utálom, hogy félbe kell szakítsalak, de ennyi időnk volt a mai epizódra. Nagy érdekes a történet. Ahogy haladunk előre az epizódokkal egyre többet és többet fogunk megtudni ezekről.