2016. június 2., csütörtök

Kozmikus Közzététel - IV/6.

A SÖTÉT FLOTTA – A titkos űrprogramoknak létezik egy olyan frakciója, mely együttműködik a Drákonida Szövetséggel és a reptiliánok flottájával közösen vesz részt a Naprendszer külső területein zajló műveletekben. Ez a csoport számít a legtitkosabbnak a titkos űrprogramok kötelékébe tartozó frakciók közül és a nácikra hajazó militáns viselkedésük, totalitárius rezsimekre jellemző külsőségeik okán, feltehetően ők a legnegatívabbak is. A mai epizód ennek a csoportnak az eredetével, működésével és technológiáival foglalkozik.


A sorozat korábbi epizódjaiban nagyjából végigmentünk a titkos űrprogramok különböző frakcióin. Az egyikről azonban mind ez idáig nem ejtettünk szót, a mostani epizódot viszont teljes egészében ennek szenteljük. A Sötét Flotta nevű frakcióról van szó és arról a humanoid-reptilián erőről, ami e csoportosulás mögött rejtőzik. Mielőtt elkezdenénk beszélni a „rossz fiúkról”, említsük meg azt a jóindulatú erőt, ami megállította az elkerülhetetlennek látszó tömegkatasztrófát. Kik érkeztek a segítségünkre?

Nos, itt van az a csoport, amiről már sokat beszéltünk, a Gömb Lény Szövetség. Ők kerültek az arcvonalba, de már néhány évtizede, legalább az 1980-as évek óta itt vannak. Számuk aztán a későbbiekben tovább nőtt.

Miért hívod őket Gömb Lényeknek?

Saját magukra nem használják a "Gömb Lény Szövetség" megnevezést. Ezt a kifejezést a titkos űrprogramok és néhány titkos földi kormányzat adta nekik, ők hívják őket "Gömb Lény Szövetségnek". Ezeknek a csoportoknak sikerült információhoz jutniuk arról, hogy van egy csoport, amely kapcsolatba hozható az űrben található hatalmas méretű (Hold, Neptunusz illetve Jupiter nagyságú) gömbökkel. Okkal érkeztek ide a Naprendszerünkbe, és az okról a Cabal és a titkos űrprogramok először nem is tudtak semmit. A Gömb Lények ugyanis nem vették fel a kapcsolatot a titkos űrprogrammal. Figyelmen kívül hagyták a kommunikáció felvételére irányuló próbálkozásokat. Így aztán kezdetben ezt a nevet adták nekik.

Említetted, hogy létezik egy Solar Warden nevű csoport, ami valójában az első valódi frakció volt a titkos űrprogramon belül. Alapvetően egy bolygóközi rendfenntartó erőként üzemelt, és figyelte az engedély nélküli behatolókat. Aztán említetted a Bolygóközi Vállalati Konglomerátumot, egy másik frakciót, ami katona-védelmi vállalatokból alakult.
Beszéltünk továbbá a Globális Galaktikus Nemzetek Ligájáról, ami egy ENSZ-hez hasonló szervezet, és ami eredetileg egy mézesmadzagnak indult azzal, hogy a különböző nemzeteknek felajánlották a részvételt annak fejében, hogy csendben maradnak, miközben úgy érezhetik, hogy valami különlegesen fantasztikus dologban vesznek részt és eközben negatív földönkívüliekkel háborúznak.
És persze említést tettél egy katonai frakcióról, a Sötét Flottáról is. Mivel érdemelte ki ez a csoport a "sötét" jelzőt?

Több ok miatt nevezik így. Hogyha a Fekete Projektekben valamelyik programra ráaggatják a "sötét" jelzőt, az azt jelenti, hogy az az adott program olyan szinten szét van tagolva, hogy lényegében senki sem tud semmiféle információhoz hozzájutni a program valódi céljával kapcsolatban. A többi titkos űrprogram frakció szinte semmiféle információval nem rendelkezik a Sötét Flotta tevékenységéről, megbízatásáról. A bázisaik teljes mértékben önállóan működnek. Más, titkos űrprogram csoportok nem mehetnek be ezekre a bázisokra. A Sötét Flotta űrhajói különféle kialakításúak, másféle dizájnt követnek. Ha láthatnád őket, általában különböző típusú űrhajókat tudnál társítani hozzájuk.
 

Le tudnád írni néhány jellemzőjüket? Mi teszi különlegessé ezeket a hajókat? Mi a fő karakterisztikájuk?

Az egyik ilyen egy hatalmas ék alakú hajótípus, ami nagyon hasonlít a Csillagok Háborújában látott birodalmi rombolóhoz, bár egy kicsivel karcsúbb annál. 
 

És a tetején lévő rész, a parancsnoki híd? Az is ott van rajta?


Nagyon hasonló ahhoz, igen, bár nem annyira magas... de nagyon hasonlít rá. Aztán vannak hatalmas, rombusz alakú hajóik.


Továbbá vannak nagyon nagy méretű, tökmag alakú hajóik. Ezek nagyjából 180 m szélességűek, és jóval kisebbek a nagyobb, ék alakú hajókhoz képest.


Annyit tudunk, hogy a Sötét Flotta valójában egy támadóosztag. Támadó jellegű feladatokat látnak el a drákonidák oldalán harcolva. A Naprendszerünkön túl hódító feladatokban, vagy a drákonidák uralma alá tartozó területek védelmében vesznek részt és a drákonidák hadjárataiban segédkeznek.

Beszéljünk egy kicsit a drákonidákról és arról a segítségről, amit az emberek részéről a Sötét Flotta nyújt nekik.

Számos különböző típusú reptilián lény vesz részt ebben a Drákonida Szövetségben. Van néhány inszektoid típusú lény is, továbbá néhány furcsa, északi típusúnak kinéző emberi csoport is. Volt némi információ arról, hogy ez az utóbbi csoport valójában egy meghódított faj, akit valahogyan szolgaságra kényszerítettek. Ők is részét képezik ennek a szövetségnek.

Kezdjük az alapoknál. Ha valaki lenne olyan szerencsétlen és találkozna egy ilyen drákonida lénnyel, mit látna? Hogy néznek ki ezek a lények?

Nagyon sokféle típusuk van... Először is két lábon járnak. Nagyon sok különböző típusú reptilián lény létezik. Néhányuk meglehetősen alacsony: 140-150 cm magasságúak, és eléggé hasonlítanak a szürkékre. Aztán vannak reptiliánok, akik a drákonida típusba sorolandók: 270-430 cm magasságúak, és szintén számos fajtájuk van. A rendszerükön belül az egyedek különböző kasztokba tartoznak: külön kasztja van a harcosoknak, a mérnököknek, tudósoknak, és így tovább. A rendszer majdnem úgy épül fel, mint egy kaptár esetében. És aztán ott van az egész struktúra tetején a királyi kaszt, akik mindent irányítanak és kontrollálnak.

Ha láthatnánk egy ilyen királyi drákonidát, mit látnánk? Hogy néznek ki? Milyen magasak? Hogy néz ki a szemük? Milyen a bőrük?

Nos, sajnálatomra magam is találkozhattam egy ilyen királyi drákonidával és nem éppen olyan élmény volt, amit szívesen megismételnénk - sem én, sem pedig Gonzales alezredes. Az a lény, akivel mi találkoztunk kb 430 cm magas volt, ami hihetetlen magasságot jelent. Elképesztően izmos testfelépítése van. 
 

Lényegében fel sem tudna egyenesedni egy normál méretű szobában.

Így van. Hüllőnek néznek ki, csökevényes szárnyaik és egy elcsökevényesedett rövid farkuk van.

Hogy érted azt, hogy csökevényes?

Úgy tűnik, mintha a szárnyak valaha repülésre szolgáltak volna, de mára ezeknek csak a maradványa látszik, vagyis elcsökevényesedtek. Ezt arra alapozom, amit magam is láttam. Valaha teljesen kitárt állapotban a szárnyak akár háromszor ekkorák is lehettek... de ma már ennek csak csökevényei látszanak.

Igaz-e, hogy a szemeik vöröses, vagy aranyszínű árnyalatúak?


A velem folytatott telepatikus kommunikáció során a szeme színe folyamatosan változott. Nagyon-nagyon erőteljes lény volt és a frontális lebenyemen keresztül hatolt be a fejembe. Majdnem olyan érzés volt, mintha mikrohullámokkal, vagy valami ilyesmivel „lőtte” volna a frontális lebenyem. Nagyon támadóan lépett fel és erősen próbált bemászni a fejembe. Utána én és Gonzales is még napokig rosszul voltunk. Legalább 3 napon keresztül fájt a fejünk és hányingerünk volt. Később rájöttünk arra, hogy nagyon úgy fest a helyzet, a reptiliánok felső kasztja erősen meg van fertőzve nanitokkal – a testük teli van mesterséges intelligencián alapuló nanitokkal.

Azt is mondtad korábban, hogy istenként tisztelik ezt a mesterséges intelligenciát.

Ez talán nem volt teljesen pontos kijelentés tőlem. Elképzelhető, hogy párhuzamosan együtt dolgoznak a mesterséges intelligenciával, de minden, amit tudunk az, hogy van egy feljebbvalójuk. Azonban nincs tudomásunk arról, hogy pontosan ki vagy mi lehet az.

De mindkettőtől félnek és valamiféleképpen tiszteletben tartják?

Így van. Szóval a drákonidák együttműködnek egy emberi csoporttal, amelyiknek a technológiáit – az űrhajókat és fegyvereket - a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum segített kiépíteni és aztán a drákonida csoport segített nekik ezt fejleszteni, hogy még inkább képesek legyenek támadó jellegű feladatokat végezni a Naprendszer külső részein. Az idejük túlnyomó részét a Naprendszeren kívül töltik. Tudjuk, hogy van egy bázisuk a Holdon, ami elég messze esik a LOC bázistól. Ennek a bázisnak az épülete egy olyan piramisra hasonlít, aminek levágták a tetejét.

Van egy illusztrációnk is erről...


Igen, ez a kép nem tőlem, hanem Carolyn Hamlett-től származik. Elrabolták őt, majd ebbe a létesítménybe vitték. Nagyon meglepődtem, mikor értesültem arról, hogy másvalaki is adott már leírást erről az épületről.

Pontosan úgy nézett ki, ahogy a képen látható?

Majdnem pontosan, ez az illusztráció nagyon közel áll a valósághoz. Ez egy kiváló illusztrációja annak, amit láttam. Majdnem a lehetetlennel ér fel bármilyen információt megtudni arról, hogy mi folyik valójában abban a létesítményben.

Kanyarodjunk vissza a drákonidák parancsnoki rendszerének felépítéséhez. Térképezzük fel ezt egy kicsit, hiszen az emberek talán még sohasem hallottak erről. Amikor találkoztál ezzel a fehér bőrű lénnyel, viselt magán bármiféle öltözetet, vagy egyszerűen meztelen volt és fehér pikkelyek borították a testét?

Nem volt rajta semmiféle ruhanemű.

És azt is mondtad, hogy nagyon erős, izmos testfelépítés jellemző rájuk. Na mármost, a másik informátorom azt mondta, hogy a súlyuk közel 1400 kg, a vállszélességük pedig kb 150 cm. Ezek a számok nagyjából pontosak lehetnek?

A súlyuk szerintem elég közel van ehhez, igen. A vállszélességük viszont... nem tudom, hogy egyáltalán elég-e a 150 cm hozzá... nagyon széles válluk van, rendkívül félelemkeltő a megjelenésük.

Karmok is vannak a kezeiken illetve a lábaikon?

Igen.

És hogyan néz ki a csökevényes farkuk?

A magasságukhoz képest nagyon kicsi. Nagyjából egy átlagember vállszélességének megfelelő méretű. Ez nekünk hatalmasnak tűnik, de az ő magasságukhoz képest kicsi. Elég széles volt és egy csonkban végződött.

Mindannyian fehérek, vagy ez csak az egyik típus közülük?

Van egy másik típusuk is, amit az emberek általában vörösesnek írnak le, de ez valójában egy nagyon fura barna színt jelent, ami valamiféleképpen vörösesnek látszik. Ennek a típusnak is vannak szárnyai. Testméretük kisebb és kevésbé izmos felépítésűek.

Továbbá függőleges pupillájuk van, igaz?

Igen.

Az arcukhoz képest nagyon a szemeik? Úgy, mint a szürkék esetében?

Nem, a hüllő kinézetnek megfelelően a koponya méretéhez képest arányos a szemeik mérete.

És van két orrlyukuk vagy... nem igazán van orruk?

Hát, attól függ, hogy melyik típusról beszélünk. Igen, van orrlyukuk, ami bemélyed, és vannak közöttük olyan típusok is, akiknek van valamiféle orruk is... ami kicsit hasonlít az ormányhoz.

Mi a szerepe a Sötét Flottának a drákonidák vonatkozásában? Mit csinálnak? A drákonidák üzemeltetik ezeket a hajókat, ők a pilóták?

Nem. Nagyon sok félreértelmezés van ezzel kapcsolatban. A drákonidáknak megvannak a maguk hajóik. Az embereknek pedig szintén van egy saját flottájuk, amiben emberek a pilóták, az emberek irányítják a hajókat. A Sötét Flottát emberek vezetik és irányítják.

Hogyan néznek ki a drákonidák hajói, hogyha azt mondod, hogy ezek különböznek a Sötét Flotta hajóitól?

Sok különböző típusú drákonida hajó létezik és ezek közül sok háromszög illetve deltoid alakú. A Sötét Flottát teljes mértékben emberek irányítják. A Drákonida Szövetségnek jelentenek és együttműködnek velük. Szövetségben állnak és együtt vesznek részt támadásokban és hadjáratokban a Naprendszer területén kívül.

Mi a célpontjuk? Kiket támadnak?

Azt feltételezzük, hogy hódító hadjáratokat vezetnek vagy a birodalmuk bizonyos területeit védik és uralkodnak felette, de valójában nem tudjuk biztosra. Nagyon nehéz bármilyen információhoz jutni a Sötét Flottával kapcsolatban. Volt néhány dezertőr a Sötét Flottából, akik bent ragadtak a Naprendszerben felállított külső védőkorláton. A Sötét Flotta nagy része viszont kint ragadt. És bármilyen információt is szedtek ki ezekből a dezertőrökből, én arról sajnos nem hallottam. Szóval a tevékenységüket nagyrészt homály fedi.

Na, de miért akarna bármelyik emberi lény kooperálni ezekkel a reptiliánokkal, akik alapvetően olyanok, mint a bibliai démonok vagy ördögök?

Nos, ami az egyik ember számára démon, vagy ördög, az a másik ember szemében istennek számít...

Szóval nem tudjuk biztosan, hogy miket művelnek odakint, de azt mondod, hogy amikor felállították ezt a külső védőkorlátot, sokan közülük bentragadtak a Naprendszerünkben.

Igen.

Tehát a parancsnoki struktúra jelentős része, az elit, itt tartózkodott a Naprendszerünkben, amikor ezt a külső kerítést felhúzták?

Igen. Az irányításuk és a kommunikációs központjuk is itt volt. Sok műveleti egységük volt a Naprendszeren kívül, végezték a szokásos feladataikat, amikor ezt a külső kerítést, védőkorlátot felállították. Az egész Naprendszerünk köré húztak egy mezőt, ami messze-messze túlnyúlik a helioszférán és az Oort-felhő területén, ők pedig lényegében e mezőn kívülre szorultak. Ez a mező hatalmas kiterjedésű és ők nem tudnak visszajönni. Szóval az addig létező struktúrát valamiféleképpen átszervezték és a Bolygóközi Konglomerátum részéve tették, illetve sokan közülük dezertáltak a Szövetséghez.

Hogyan néznek ki a Sötét Flotta tagjai? Milyen öltözetük van?

Nagyon jellegzetes a ruházatuk. Megint csak a Csillagok Háborúja filmet kell felhoznom. Nagyon szigorúak, arrogánsak, azt gondolják magukról, hogy ők alkotják az abszolút elit réteget. Fekete színű ruházatot viselnek, a birodalmi katonákhoz hasonló viseletük van és nagyon komorak, viselkedésmódjuk olyan, amilyen a totalitárius rezsimekre jellemző. A tagjaik közül sokaknak a származása a német titkos társaságokhoz és a náci programokhoz vezethető vissza. Sokuknak vannak felmenőik ezekből a titkos társaságokból. Sokan közülük a Szakadár Civilizáció kialakulása után születtek, majd pedig csatlakoztak a Sötét Flottához.


Van néhány dolog, amit más, titkos űrprogramban szolgáló bennfentesemtől – Jacob-tól – hallottam. Azt gondolom, sok ember számára nagyon nehéz lesz ezt elfogadni, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mit mondasz erről. Jacob elmondta nekem, hogy a drákonidáknak van egy nagyon kiterjedt mesterséges intelligencián alapuló rendszerük, amivel mindenkinek a tudatát megfigyelik itt a Földön. Így aztán ha valaki olyasmire gondol, amire ők nem akarják, hogy gondoljon, akkor az a személy elkezdi magát fáradtnak és kimerültnek érezni. Magyarán szólva elkezdünk megzavarodni, és hirtelen valami mást akarunk csinálni. Talán még pánikrohamot is kapunk. Hirtelen szexuális izgalom lesz rajtunk úrra és azt mondjuk: "ok, elég volt ebből, szexi modellcsajokat akarok nézegetni az Interneten".

Mindenkiről van egy fájljuk, minden gondolatunkról elektronikus feljegyzés készül, és ennek segítségével meg tudják állapítani, hogy milyen stratégiát kell alkalmazniuk az egyes embereken. Jacob elmondta nekem, hogy az NSA egy hatalmas létesítményt épít Utah államban, Bluffdale-ben éppen ebből a célból: hogy tárolják ezeket a fájlokat. És úgy tűnik, hogy nem csak a földi emberekről vannak ilyen fájljaik, hanem a közelünkben lévő más bolygókon is tárolnak ilyeneket. Hallottál ilyesmiről korábban?

Részben. 2015 júniusa óta beszélek nyíltan erről a földönkívüli-extradimenzionális mesterséges intelligencia jelentette veszélyről. Arról is beszéltem korábban, hogy mennyire kiterjedt ez a fenyegetés. Beszéltem arról, hogy a különböző földönkívüli fajok és a Titkos Űrprogramok mennyire aggódnak emiatt. Nagyon feldúlta őket, hogy a titkos földi kormányzatok bizonyos frakciói nagyon gyakran használják ezt a földönkívüli-extradimenzionális mesterséges intelligenciát, ami egyébként több galaxisban is elterjedt. És nem csak használják, hanem mi úgy nevezzük, hogy ennek a mesterséges intelligenciának a prófétáivá váltak. Erre a mesterséges intelligenciára, mint valamiféle istenségre tekintenek. És ez az intelligencia segít nekik megjósolni a valószínűleg bekövetkező jövőváltozatokat. Nagyon nagy segítséget jelentett ez nekik. Nagyon sokakat zavart, hogy itt a Földön sokan használják ezt a technológiát. És nagy felismerést jelentett, amikor végre rájöttünk arra, hogy a reptiliánok felső kasztjának tagjai, úgy tűnik maguk is mesterséges intelligencia próféták. Általában, miután megöltek egy ilyen reptiliánt, hirtelen történt valami, amitől a tetem egyszerűen szétesett. Végül aztán az egyik megölt reptilián egyed teste körül sikerült egy tompító mezőt létrehozni. Ennek révén sikerült felboncolni a tetemet és ekkor jöttek rá, hogy a testük fertőzve van a mesterséges intelligencia nanitjaival.

Kíváncsi vagyok, hogy hallottál-e arról a drákonida hálózatról, ami "megböki" az embereket, ha ilyesféle információkkal találkoznak és hatására fáradtak lesznek és ájulás közeli állapotba kerülnek?

Hát, abban az esetben, ha a mesterséges intelligencia próféták összedolgoznak ezzel a földönkívüli-extradimenzionális mesterséges intelligenciával, akkor ez valószínűleg ugyanaz a dolog lehet. És persze nagy veszélyt jelent. Továbbá ugyancsak fontos szerepet játszhat a Sötét Flottánál is, hiszen hogyha a drákonidák mesterséges intelligencia próféták, akkor lehetséges, hogy a Sötét Flottánál szolgálók is azok.

Amikor leültem beszélgetni Jacob-bal és Pete Peterson-nal, feltettem nekik bizonyos kérdéseket, mire ők szinte szó szerint elájultak, miközben a kérdésre válaszoltak és egy rövid időre elvesztették az eszméletüket. Jacob elmondta nekem, hogy ennek a technológiának az a célja, hogy megnehezítse a gondolkodást, amikor az igazsággal kapcsolatos információkkal kezdesz találkozni.

Ugyanez történik akkor is, amikor meg vagy fertőzve ennek a mesterséges intelligenciának a szignáljával. Vannak különböző dolgok, amikkel sakkban tudnak tartani. Például az én emlékezetemet nem tudták kitörölni, viszont ha bizonyos entitásokat vagy a mesterséges intelligenciát hozzákötik az adott emberhez, akkor ennek segítségével olyan mértékben tudnak hatást gyakorolni az emberre, hogy szorongásos rohamot kap, vagy álmossá válik. Szóval megvan a módszerük arra, hogy bizonyos mértékben azokra az emberekre is hatással legyenek, akiknek nem sikerül teljes mértékben kitörölni az emlékeit.

A Sötét Flottánál szolgáló személyzet tagjainak vannak-e otthonaik itt a Földön? Hazajárnak ide, és aztán innen mennek újra munkába? Elviszik őket mondjuk egy katonai bázisra, ahol aztán portálon keresztül jutnak vissza az űrbe?

Nem. Az én feltételezésem szerint ők teljes mértékben, 100%-ig a mi világunkon kívül élnek.

Ahogyan leírtad őket, abból az derült ki számomra, hogy rendkívül militánsak. Kíváncsi vagyok, hogy csak férfiak alkotják-e a Sötét Flottát, vagy vannak köztük nők is?

A tagjaik között vannak nők is, bár én személyesen csak férfiakkal találkoztam. Igen, nagyon katonás a viselkedésük, olyan, mintha egy totalitárius rezsim hadseregében lennének. Nagyon nyugtalanító az az energia, amit a közelükben érzékelhetsz. Egyáltalán nem tűnnek kellemes embereknek.

A Sötét Flotta személyzete különböző rasszú emberekből áll?

Igen. Vagyis el lehet mondani, hogy alapjában véve nem kizárólag fehér emberekből áll.

Ok. Említetted, hogy a Drákonida Szövetséget különböző típusú reptilián illetve inszektoid lények alkotják. Ezek a lények együttműködnek a Sötét Flottával, vagy pedig a Sötét Flotta pusztán csak egy emberi flotta, ami a Drákonida Szövetséget támogatja?

Ez egy teljesen emberekből álló flotta, amely a Drákonida Flotta támogatójaként és velük együttműködve végzi a feladatait.

Tehát a Sötét Flotta hajóinak fedélzetén nem fogsz földönkívüliekkel találkozni?

Nem hinném. Hallottam arról, hogy lehetnek tanácsadók a fedélzeten, de ez csak másod-harmadkézből származó információ, mindössze hallottam róla, hogy beszéltek ilyesmiről. Nagyon sok a rejtély ezzel kapcsolatban... Annyira szét van tagolva minden információ a Sötét Flottával kapcsolatban, hogy mind a mai napig ez képezi az egyik legnagyobb titkot a Titkos Űrprogram Szövetség számára, hacsak nem áll a rendelkezésükre olyan információ, amire ugyan rájöttek nemrégiben, de velem nem osztottak még meg. A Sötét Flottának nagyon sok titka van.

Lehetséges az, hogy valakit bevisznek a titkos űrprogramba és annyira szétdarabolják a hozzáférhető információkat, hogy nem is fog tudni a különböző frakciókról és egyáltalán soha nem is fog hallani majd a Sötét Flottáról?

Oh, persze! Ha nem vagy olyan pozícióban, ahol hallanod kell róla... Bárhová is tesznek, azt fogják mondani neked: „te vagy a totemoszlop tetején”. Az egód az egekbe száll, egyfolytában azt mondják majd neked, hogy „különleges vagy” és közvetlenül hozzáférhetsz majd minden elérhető információhoz. Ezt a módszert alkalmazzák az alacsonyabb rangú katonai programoktól kezdve azokban a felsőbb szintű programokban is, amiről nekem még csak tudomásom sincs. Sok ember van közöttük, aki azt gondolja, hogy teljes hozzáférése van mindenhez, de valójában szinte semmihez sincs hozzáférése. És ez az egész így is van kitalálva: a történet illetve a hazugság minden szinten, minden részegységben másképp hangzik.

Milyen technológiákkal rendelkezik a Sötét Flotta? Ugyanazzal a technikával bírnak, mint a többi titkos űrprogram frakció?

A támadó technológiáik nagyon hasonlóak a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum által használtakhoz, azzal a kivétellel, hogy a Sötét Flotta fejlesztéseket kapott a drákonidáktól. Engem legalábbis erről tájékoztattak. Hogy aztán valóban ez minden, amivel tényleg rendelkeznek, azt nem tudom.

Az egyik informátorom említette azt a helyzetet, hogy minél több technológiád van, annál kevesebb technológiára van szükséged, hiszen lehet, hogy elég lenne egy bizonyos készülék is, ami rengeteg dologra használható és helyettesíthet sok mindent. Így aztán nem lesz szükség túl sok technikai eszközre. Hasonló lehet a helyzet a Sötét Flottánál is?

Hát, ugyanaz a technológia, ami torziós mezőt hoz létre és lehetővé teszi, hogy az űrhajód utazni tud a térben és az időben, létrehozhat egy olyan helyi torziós mezőt is, ami eltorzítja a hajó körüli teret és darabokra töri a hajót... És itt most nem részecskesugarakról és ehhez hasonló energiafegyverekről beszélünk. Olyan fegyvereik vannak, amik messze felülmúlják az emberek legvadabb elképzeléseit is.

Tudunk-e valamit arról, hogy hogyan toboroz embereket a Sötét Flotta? A személyzet tagjai az űrben nőttek fel? Olyanokról van szó, akik a hadseregben szolgáltak itt a Földön? Vagy az ún. illuminátusokból jönnek? Honnan valók ezek az emberek?

Néhányukat a MILAB program keretében sorozták be, de a személyzet túlnyomó többségének származása az illuminátusokhoz, a titkos földi kormányzatokhoz és más bolygókon lévő kolóniákhoz köthető. Többségük nem a Föld bolygóról származik.

Vagyis megszülethetsz itt a Földön egy ún. illuminátus családba, aztán ha szeretnél, lehetőséged lesz csatlakozni ehhez a Flottához?

Nem feltétlenül akkor, hogy ha szeretnél. Sok mindent mástól is függ ez. Kitalálják, hogy mihez van tehetséged, milyen hajlamaid vannak, miben vagy a legjobb. Aztán pedig felkészítenek és később abba a programba soroznak be, amiben úgy gondolják, hogy a legjobban tudod szolgálni őket.

Szóval, ha nagyfokú szociopata hajlamokat mutatsz, nincs lelkiismereted és nem okoz különösebb problémát ha kínoznod kell, vagy meg kell ölnöd másokat, akkor rövid úton a Sötét Flottában találhatod magad.

Megvan a lehetőséged rá, igen. De, ahogy korábban is mondtam, nem tudjuk biztosan. Nagyon keveset tudunk a Sötét Flottáról. Olyan, mintha az egész egy nagy rejtély lenne. Viszont úgy gondolom, hogy nem sokkal ezelőtt a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsának mégis sikerült több mindent kiderítenie róluk. Velem azonban nem közöltek annál többet, mint amit korábban is tudtunk.

Lehet tudni, hogy hány bázisa van a Sötét Flottának? Általában a saját bázisaikon maradnak és nem látogatnak, vagy keverednek más bázisokra?

Időnként látogatják a Hold Műveleti Parancsnokságot (LOC), de nagyjából igen, megvannak a maguk bázisai. Nagyon szigorú korlátozások vannak náluk, emellett pedig nagyon sok minden történik az Oort-felhőben, nagyon sok különböző csoport tartózkodik ott, sokan közülük a Titkos Űrprogram Szövetség tagjai. Az Oort-felhőben sok olyan hatalmas égitest van, amin bázisok találhatók.

Például Hold nagyságú gömbök?

Igen, ilyenből jó pár darab található arrafelé.

Ezeket az égitesteket – ahogy azt korábbi epizódokban is említettük - üregessé vájták és aztán oda építették a bázisokat?

Igen. Nagyon nagy aktivitás zajlik az Oort-felhőben. Jópár objektum van odakint, amit még nem fedeztek fel illetve nem beszéltek róla a nagy nyilvánosság előtt.

Elmondható akkor, hogy a Sötét Flotta a drákonida műveletek egyfajta katonai szárnyát képezi? Nem feltétlenül vesznek részt abban a fajta űrkereskedelemben, gyártásban és előállításban, amiben a Bolygóközi Konglomerátum?

Nem, ők az üzleti részét viszik, abban ők vannak a jéghegy csúcsán. A Sötét Flotta viszont támadó jellegű, ők a rohamosztagosok, akiket azért küldenek, hogy szétrúgják mások fenekét és kivonják őket a forgalomból. Teljes mértékben támadóak. Ha őket küldik, akkor ott ütközetre, vagy valamiféle taktikai műveletre fog sor kerülni.

Nekem úgy tűnik, hogy ők a legnegatívabbak az összes frakció közül.

Igen, jól gondolod.

Mi történik jelenleg, ami lehetővé teszi, hogy a bolygónk végül mégis meggyógyulhasson? Mi az, ami megállítja a drákonidákat?

Ami végső soron történik, az alapvetően az, hogy mi leszünk azok, akik meggyógyítjuk saját magunkat. A Gömb Lény Szövetség nem azért van itt, hogy megmentsen minket. Ők alapvetően azért vannak itt, hogy egy bizonyos módon kiegyenlítsék a játékteret, és nagyon világossá tették, hogy nekünk kell megoldanunk a problémáinkat, nekünk kell előállnunk a megoldásokkal e problémákra. Fel kell nőnünk a feladathoz, el kell végezzük a belső munkát, és meg kell oldanunk ezeket a problémákat. És ebből nagyon sok minden nem fog addig megvalósulni, amíg be nem következik egy katalizátor esemény, amikor is a Földön mindenki számára világossá válik, hogy alapjában véve rabszolgák vagyunk, szabadtartásban lévő rabszolgák, és nagyon sok dolog van, amiről abszolút nincs tudomásunk. Aztán megtörténik majd egy nyilvánosságra hozatal, amiről már szintén sokat beszéltünk, több terrabyte-nyi adatot fognak közzétenni, ami olyan mennyiség, hogy szinte egy örökkévalóság lesz, mire az emberek átrágják magukat ezen! Ez tartalmazza majd az emberiség ellen elkövetett bűntetteket és hogy rengeteg különféle dolog történt a különböző földönkívüli csoportokkal, különböző titkos földi kormányzatokkal, szindikátusokkal és a különböző titkos űrprogramokkal.

2 megjegyzés:

  1. Ezt sajnos sokan nem hiszik el,ugyan akkor döbbenet nagyon nagy félelem keltő aggájos,fenomenális,és ugyanakkor scifi mesébeilló.Ez egy hatalmas tudás az Önök részéről,ez úgy van leírva, hogy a természet része lenne.

    VálaszTörlés
  2. (Már nem irom le mégegyszer sajnálom ,elózót a szerver törólte)

    VálaszTörlés