Kozmikus Közzététel – XI/6.

A BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK MEGSZEGÉSÉNEK SZÖRNYŰ KÖVETKEZMÉNYEI – A sorozat mai epizódjában Emery Smith azon tragikus eseményről fog beszámolni, amely fordulópontot jelentett a titkos projektekben töltött pályafutása során és amelyet követően először fogalmazódtak meg benne kérdések a programok vezetőinek szándékait illetően.

Wilcock: Köszöntelek, ez itt a Kozmikus Közzététel. A műsorvezető, David Wilcock vagyok és itt vagyok vendégünkkel, Emery Smith-szel. Emery, köszöntelek újra itt.

Emery: Hello, Dave. Köszönöm, hogy megint itt lehetek.

Wilcock: Az előző epizódban olyasmikről beszélgettünk, amik talán megtörténhetnek. Valaki sunyin és idegesen körbe nézelődve odajön hozzád és azt mondja: „Van valami, amiről szeretném, ha tudnál, de nem tudom, hogy elmondhatom-e neked." És én megkérdeztem tőled, hogy történt-e veled valaha ilyen. És mi volt erre a válaszod?

Emery: Igen, valami ehhez hasonló történt velem. Általában nem így történik. Általában azután történik, miután ismersz valakit, aki nagyon-nagyon hosszú ideje van a projektben, még nálad is hosszabb ideje. Ők pedig látják, hogy te is hosszú ideje benne vagy, szóval tudják, hogy valamit jól csinálsz, hiszen még mindig ott vagy. És aztán az ebédlőasztalnál megoszthattok egymással némi információt. Talán barátok lesztek – egyébként nincs megengedve, hogy bárkivel is barátok legyetek, akár a részekre tagolt programokon belül, akár azokon kívül. De mégis megtörténik.

Wilcock: Várj egy percet. Egy átlagos katonai egyenruhán ugye ott szerepel a neved, mint például a hadseregnél vagy a tengerészgyalogságnál.

Emery: Igen.

Wilcock: Ebben a programban ott van-e a neved az egyenruhán?

Emery: Nincs. Nincsenek nevek. Csak a szalagod van.

Wilcock: Szóval meg van engedve, hogy elmondd a neved, vagy akár...

Emery: Igen. „Alkalmi beszélgetések" meg vannak engedve – ők így nevezik. Szóval az emberek beszélnek a családjukról, arról hogy mit csináltak a hétvégén, átlagos dogokról, amikről normál embereket hallasz beszélgetni: filmekről és tv műsorokról, és viccelődnek is természetesen. Ebéd közben sok vicc hangzik el, amiben néha ugyancsak utalnak néhány projektre, amin dolgozunk. De nem a projektről beszélgetünk, úgyhogy ez rendben van.

Wilcock: Szóval megismerhetsz valakit név szerint is....

Emery: Így van.

Wilcock: ... és emlékezhetsz erre a névre és beszélgethetsz az illetővel. A kantinon kívül van-e bármilyen rekreációs terület, ahol együtt lazíthatsz ezekkel az emberekkel?

Emery: Nos, nem rekreációs körzetekben, de sokakkal összebarátkoztam azon parancsnokok és tudósok közül, akikkel ugyanabban a projektben voltam. És illegálisan találkoztam ezekkel a tudósokkal és emberekkel társas összejövetelek, vacsorák és barbecue-zások alkalmával. Azt gondolod, hogy csak mert a parancsnokod meghív téged magához barbecue-ra – és ő nálad 10 vagy 20 évvel régebb óta benne van a projektekben – attól még minden rendben lesz, igaz? De nem ez a helyzet. Ez nincs rendjén. Felállítják a szabályokat, szóval ezek a dolgok nem történnek meg és az információ nem kerül rossz kezekbe. Az egyik projektem parancsnokával nagyon közel kerültünk egymáshoz – nagyon jó barátom lett. Együtt jártunk biciklizni, motorozni a hegyekbe. Egyszerűen csak a haverom lett.

Wilcock: Meg volt engedve, hogy mountain bike-os túrákra menj a parancsnokkal a bázison kívül?

Emery: Nem. Nem volt megengedve. Abszolút nem. Emlékszem, hogy a barátnőmmel közösen több alkalommal meglátogattam őt és a feleségét és együtt ettünk és hasonlók. És soha sem beszéltünk igazán semmiről, aminek köze lett volna a bázishoz. Nagyon jól megvoltunk így. De ezekben a földalatti létesítményekben az ebédek ideje alatt és a tréningek ideje alatt néha beszélni kezdesz. Az emberek néha bakiznak és elkezdenek beszélni különböző dolgokról. És az egyik dolog, amit említett, az ez a bámulatos űrhajó volt, aminek a munkálataiba be akart vonni engem is, hogy lehetőség szerint én is dolgozzak ezen és hogy lényegében próbáljam ki egy földönkívüli jármű reprodukciójának (ARV) repülőszimulátorát.

Wilcock: Ezt megelőzően láttál-e korábban bármilyen űrhajót?

Emery: Igen. Láttam űrhajót ezt megelőzően, de nem ilyen mértékben, és azok nem földönkívüli járművek reprodukciói voltak.

Wilcock: Először is mondjuk el azok számára, akik nem tudják, hogy mi az a földönkívüli járművek reprodukciója?

Emery: Amikor találunk egy hajót, amit vagy kiásunk, vagy lelövünk, vagy összegyűjtünk az űrszeméttel, vagy összegyűjtünk pár más helyről az űrben, akkor behozzák ezekbe a létesítményekbe és alapvetően - amennyire a képességeikből telik - megpróbálják mérnökileg visszafejteni őket.

Wilcock: Szóval ezzel a parancsnok haveroddal úgy tűnik, elég közel kerültetek egymáshoz.

Emery: Igen.

Wilcock: Együtt bicikliztetek a hegyekben. Együtt vacsoráztatok a családjával. Nem chippeztek be titeket? GPS-szel nyomon tudtak követni és tudták, hogy együtt vacsorázol ezzel a fickóval?

Emery: Nem, nem volt ilyesmiről tudomásom. Valójában egy olyan helyszínen kaptak el a parancsnokommal, ahová a hozzáférési jogosultságom miatt nem volt felhatalmazásom belépni. És ezt követően hirtelen minden pokollá változott.

Wilcock: Nos, ezt a történetet évekkel ezelőtt elmondtad nekem, úgyhogy fejtsük ki ezt egy kicsit bővebben a nézők számára. Hol voltál a parancsnokoddal, amikor először beszélt neked erről és mit mondott arról, hogy mit fogsz látni?

Emery: Volt egy ténylegesen földönkívüli űrhajó, amit elfogtak és behozták az egyik földalatti hangárban lévő műveleti szobába... egy teljesen vákuumozott helyiségbe. És ennek a belsejében készítettek róla egy másolatot - ugyanabban a helyiségben megpróbálták mérnökileg visszafejteni a hajót. Ezt a hajó belső részével kezdték. Szóval olyan volt, mintha felnyitnád a hajót, mintha félbevágnád. Gyémánt alakú hajó volt, egyáltalán nem volt nagy méretű. Valószínűleg nem volt nagyobb egy 18 kerekű kamionnál.

Wilcock: Amikor azt mondod, hogy „gyémánt alakú", tudnál egy kicsit specifikusabb lenni azzal, hogy mit jelent ez? Hogy nézett ki, ha le kellene rajzolnod?

Emery: Mint egy darab fluorit. Egy oktaéder.

Wilcock: Egy piramis a tetején, egy piramis az alján.

Emery: Pontosan. Így van, de le volt fektetve. Szóval a csúcsai oldalra néztek, nem pedig felülre és alulra. Szóval így volt elfeküdve és tökéletesen kiegyensúlyozta magát. Ezen munkálkodtak. Megpróbálták mérnökileg visszafejteni.

Wilcock: És azt mondtad, hogy a mérete kb egy 18 kerekű kamioné volt?

Emery: Igen. Elég kicsi volt.

Wilcock: És milyen színű volt?

Emery: Arany. Volt fénye is – egy nagyon szép fénye, mint azok a fények, amik most az arcunkba világítanak.

Wilcock: Szóval ragyogott?

Emery: Csak nagyon finoman. Nagyon enyhén. Nagyon fémes felülete volt, szóval visszaverte a fényt, ha rávilágítottál.

Wilcock: Egy darabból készült?

Emery: Egy darabból, kivéve az oktaéder széleinél.

Wilcock: De azt mondtad, hogy már szét volt szedve.

Emery: Nos, nem. A hajó, amit mellette készítettek... Megpróbáltak rájönni, hogyan működik és hogyan repül. Tulajdonképpen nagyon sok mindent csináltak az elektromágnesességével. Szóval készítettek egy másolatot a hajó egyik feléről. Meg volt a keresztmetszetük egy ember által készített fél-hajóról, oké?

Wilcock: Mint egy fél oktaéder? A felénél elvágod?

Emery: Igen, pontosan.

Wilcock: Oké. Hogyan kerültél oda, ha nem volt meg hozzá a jogosultságod? Ha nincs engedélyed rá, hogy ott legyél, hogy a fenébe jutottál be abba a helyiségbe?

Emery: Van egy feltétel arra, hogy ha valaki olyan kíséretében vagy, aki magas szintű jogosultsággal rendelkezik. És sok esetben – vészhelyzeti okokból – gyorsan kellett bemenned bizonyos helyekre. És amíg olyasvalakinek a társaságában vagy, aki nálad magasabb hozzáférési jogosultsággal rendelkezik, akkor a felelősség jogi és minden más értelemben arra a személyre hárul. De mindenki tudja, hogy ha egy projektbe nem vagy beavatva, nagyon valószínűtlen, hogy bármit is látnál anélkül, hogy mindent tudnál róla. És én NEM voltam beavatva abba a projektbe. Titokban ismertem meg a projektet egy barátomon keresztül.

Wilcock: Meséld el nekünk, hogy mi történt.

Emery: Leértünk erre az emeletre. Az ajtó kinyílt és lementünk egy kb 30 m hosszú folyosón. Aztán volt egy másik normál vákuumzáras ajtó, az átlagos liftajtókhoz hasonló, ami oldalra csúszik. De ezek NAGYON vastag ajtók voltak – rendkívül vastagok, kb 60 cm vastagok.

Amikor az ajtók kinyíltak, ott volt egy híd. Ez a híd újabb talán 9 méternyi volt, szélén korlátokkal.

És ez a hely teljesen egy olyan szakadékban volt, aminek nem láttad az alját. És a falakat teljesen kő fedte, mintha egy barlangot látnál – egyszerűen csak tömör sziklafalak. És AZ - mármint a terem, ahová át kellett sétálnom ezen a kifutón – egy kupolás terem volt, és ebben volt maga az űrhajó. Szóval ezek a különböző hidak mind ehhez a különálló felfüggesztett, működő, légnyomásos hatalmas teremhez vezettek.

Wilcock: Szóval át kellett jutnod ezen a 60 cm vastag ajtón, csak hogy felmenj erre a hídra...

Emery: Igen.

Wilcock: ... a barlangon keresztül, mielőtt odaérsz a kupolához.

Emery: Igen, pontosan. Szóval nagyon-nagyon őrzik, az biztos. És nem tudom miért volt felfüggesztve ez a terem ott a szakadék közepén, a falaktól kb 30 méternyire. Szóval itt van ez a hatalmas terem. Több hídról tudsz odasétálni hozzá, hidakról, amelyek más ajtóktól vezetnek ide. Kinyílnak az ajtók... ugyanolyan ajtók, mint amiket láttál, egy újabb 60 cm vastag ajtó. És MOST ott vagy a csarnokrészben. Ott van bent a két űrhajó.

Wilcock: Mondd el, hogy mit láttál ott.

Emery: Ez egy hatalmas, kerek terem, kupolával a tetején, ami nagyon magasra megy fel. Nem tudom pontosan, milyen magas – legalább néhány száz lábnyi. A padló teljesen tükrös, fémes tükörszerű csempékkel van kirakva. A csempék hatszög alakúak. És ezek hatalmas csempék. Talán 180 cm-esek – hatszög alakú csempék. Nem tudom, hogy elektromágnesességhez használtak-e... lehet, hogy volt valami alatta. Arra gondoltam, hogy arra használták, hogy frekvenciákat lőjenek fel ehhez a valamihez, mert mindkét hajó hozzáért a padlóhoz. És ezek pár kilotonna súlyúak voltak. Szóval nyilvánvaló, hogy valami természetellenes módon megtámogatta őket, valami, amit korábban nem használtunk a Földön – valamiféle antigravitáció. Az egyik hajó eredeti volt, természetesen. A másik pedig oktatók számára készült, hogy megtanulják hogyan repüljenek ezzel a hajóval.

Wilcock: Hogyan élted meg ezt? Féltél beszélni és azt mondani, hogy milyen bámulatosan néz ki ez? Mondtál valamit a parancsnokodnak?

Emery: Igen, mondtam. Azt mondtam: „Ez elképesztő! Bámulatos! Köszönöm, hogy lehetővé tetted, hogy részt vegyek ebben a projektben." Merthogy én tényleg azt gondoltam, hogy talán ez az első behozatalom ide és mostantól talán ilyen vagy olyan módon én is részt fogok venni ebben.

Wilcock: Nagyon kíváncsi vagyok erre a repülőszimulátor rendszerre. Ki tudnád ezt egy kicsit részletesebben fejteni, hogy milyen tapasztalatokat szereztél ezzel? Láttál csillagokat? Ráközelítettél vele a Jupiterre és a Szaturnuszra? Mit csináltál ott egyáltalán?

Emery: Ez a szimulátor tökéletes leírását tartalmazta az egész bolygó és a rajta lévő óceánok 3D-s valóságának.

Wilcock: ENNEK a bolygóénak?

Emery: Ennek a bolygónak. Semmi földönkívülit nem mutatott egyébként, úgy értem, semmi olyat, ami távolabb lenne a Holdtól. Ezen kívül komplett szimulációkat tartalmazott a Hold struktúráiról, tovább a Hold belsejéről. A legmenőbb dolog az itteni óceánok voltak. Olyan dolgok, amiket még soha sem láttál korábban. És lehet, hogy csak egy programként írták meg, de én nem hiszem. Én azt gondolom, hogy egy pontos másolata azoknak a dolgoknak, amikről már tudomásuk volt. Szóval képzeld el, hogy 1000-szer rácsatlakozol a Google Earth-re valamilyen virtuális szemüveggel és képes vagy odamenni, ahová csak akarsz.

Wilcock: Mi volt a tök jó az óceánokban?

Emery: Nos, az óceánok... Csak annyit tudunk az óceánokról, amit a Google Earth-ön látunk és amit az enciklopédiákból tanultunk róluk. Nem sok ember tud bepattanni egy tengeralattjáróba és felfedezni az óceánt. Többet tudunk a minket körülvevő űrről, mint a saját bolygónk óceánjairól és ezt mindenki tudja. És az ülés tulajdonképpen része a hajónak. Szóval ez nem olyan, mint egy szék. Tulajdonképpen bele van öntve...

... és előtte ott volt egy hatalmas műszerfal. És ebben a műszerfalban több képernyő is volt. Több holografikus kép volt rajta.

Joystick-jai voltak, de ezek a te kezedhez készültek. A kezed belecsúszik. Szóval képzelj el egy fordított kesztyűt, ahová beteszed a kezed. És a tenyered jól illeszkedik egy sima gömbfelületre. Ez az, ami bekapcsol mindent. Igen. Szóval a parancsnokom elkezdett tanítani engem arra, hogyan repüljek a hajóval.

Wilcock: Szóval be kellett ülnöd ebbe a pilótafülkébe?

Emery: Repültem a hajóval.

Wilcock: A kupola belsejében?

Emery: Nem. Úgy értem, ez egy szimulátor volt. Ezért volt ott benne egy nagy képernyő. Megpróbálták mérnökileg visszafejteni az ülést és néhány olyan dolgot, amit ott láttam. És ez egy utánzat volt. Volt egy nagy képernyő. Az űrhajó szimulátora. Szóval titokban pilótákat képeztek arra, hogyan használják a hajót ezzel a labdaszerű dologgal, amibe a kezed belecsúszik. És ez egy nagyon kényelmes ülés egyébként.

Wilcock: Hozzáalakult a tested formájához, vagy csak egyszerűen kellemes, kényelmes kialakítása volt?

Emery: Nagyon képlékeny volt. Nem vette körbe a tested. Nem alakult hozzá, de volt benne hely. Szóval a könyököd, meg minden... egy bizonyos pozícióban kellett ülnöd. Egy kicsit hátra volt döntve, és így ültél benne, mint itt, a kezeid pedig ezen a fura kesztyűn... ami egyébként része az ülésnek. De senki ne kesztyűre gondoljon. Hanem csak lyukakra az ülésen, amiben a kezeid tökéletesen ráillenek a benne lévő labdákra. És miután több órája bent voltam a szimulátorban – legalább 3-4 órája – emlékszem, hogy egyszer csak meghallottam egy szörnyű hangot, a kinyíló kapu hangját, mert ott bent minden visszhangzik. Hallod az emberek beszédét – mindent. Nincs bent szőnyeg vagy ilyesmi. 30 méterről meghallod, ha egy tű leesik. Egyszerűen csak egy gyönyörű, halott csend plusz a mi hangunk. És aztán, amikor az ajtó kinyílt, ilyen nagyon érdekes hangja volt. Olyan hangja volt, mint... én mindig a röntgen felvételekhez hasonlítom. Tudod milyen anyagra készülnek a röntgenfelvételek?

Wilcock: Igen.

Emery: És amikor megrázod ezt a papírt és ilyen "rah-rah-rah-rah-rah-rah". Ilyen hangja van. Nos, az ajtónak is ilyen hangja volt. "Rah-rah-rah-rah-rah-rah-rah" és kinyíltak. Ezt a nagyon furcsa rezgő hangot adta ki, ami nem megszokott egy mechanikus ajtó esetében. És amikor meghallottam ezt, ránéztem a parancsnokomra és azt mondtam: „Ó, bejönnek mások is ide?" Azt mondta: „Nem. Senkinek sincs megengedve, hogy jelenleg itt legyen." És ekkor értek ide az „öltönyösök".

Wilcock: Pontosan mire érted azt, hogy „öltönyösök"?

Emery: Az öltönyösök... Azt gondoltam a parancsnokomról, hogy ő van itt a legmagasabb pozícióban, ő a felelős mindenért. Senki sincs felette. Szóval hogy lehet az, hogy biztonsági emberek jönnek ide és beleszólnak ebbe? Mert jogszerűen azt gondoltam, hogy ez – mármint az ittlétem - rendben van. És nem volt rendben. Az öltönyösök fekete öltönyt viselő emberek voltak. ÉS egyébként ez nem egy „tiszta körzet" volt. Szóval nem kellett űrruhát viselned ott bent. Ezt hívjuk „piszkos körzetnek". Szóval egyszerűen az egyenruhádban lehettél ott. És bejöttek ezek az öltönyösök, négyen voltak...

Wilcok: Öltönyt és nyakkendőt viseltek?

Emery: Igen, öltönyt és nyakkendőt, négyen vagy öten voltak. Mind magasabbak és nagyobbak voltak nálam.

Wilcock: Úgy néztek ki, mint a fickók a „Men in Black"-ben, kalapban és napszemüvegben?

Emery: Nem. Nem volt rajtuk kalap vagy napszemüveg, csak normál, nagyméretű fickók, de nagyon profik voltak. Nem biztonsági emberek voltak, de akár azok is lehettek. És csak arra emlékszem, hogy a karjánál fogva megragadják a parancsnokomat és kirángatják ebből a valamiből. És aztán azt mondták nekem, hogy szálljak ki az ülésből és én egyszerűen csak kiszálltam az ülésből. Hátraszorították a kezeimet, megkötöztek és bekötötték a szemeimet. És ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam a parancsnokomat.

Wilcock: Soha életedben nem láttad többé?

Emery: Nem.

Wilcock: Oké. Mi történt ezt követően? Tudom, hogy fájdalmas a számodra, de mondd el nekünk. Valamiféle zsákot húztak a fejedre. Megkötöztek. Meddig tartott amíg odaértetek egy szobához? Mit éltél át az út során? Feltettek egy járműre?

Emery: Egy hosszú séta volt. Három különböző liftben voltam. Nagyon hosszú séta volt és megpróbáltam figyelni a lépteimre, végigkövetni, hogy vajon merre visznek, de aztán feltettek az egyik ilyen elektromos kocsira. Ezek nagyon kicsik, de négy ember elfér rajta. De itt egyfajta szánkószerű dologra gondolj, csak dupla méretben. És eközben a fickók valamilyen másfajta nyelven beszéltek, amit én nem ismerek. Az utolsó dolog, amire emlékszem...

Wilcock: Nem úgy hangzott, mintha egy általad ismert földi nyelv lenne?

Emery: Nem. Azt gondoltam, hogy talán navahó vagy valamilyen más indián nyelv. Olyan volt, mint egy szokatlan hangzású navahó nyelv. Az ismerős egy picit számomra, mivel Új-Mexikóban éltem, de nem értettem. És nagyon folyékonyan beszéltek. És aztán abbahagyták és angolul beszéltek hozzám.

Wilcock: Máskülönben ezek a fickók úgy néztek ki, mintha a Földről származnának?

Emery: Ők egészen biztosan genetikailag módosított emberek voltak. Valahogyan genetikailag módosították őket, mert egyszerűen egy kicsikét túl nagyok voltak. Mindannyian nagyon hasonlóan néztek ki. Nagyon profik voltak és okosak és nagyon-nagyon erősek.

Wilcock: Kinézetre milyen típusú földi fajhoz tartoztak?

Emery: Mind fehérek voltak. Kék szemeik voltak, a hajuk színe különbözött. Nagyon jól öltözöttek voltak.

Wilcock: Rendkívül izmosak?

Emery: Rendkívül izmosak és hatalmas méretűek. Igen.

Wilcock: Szóval kapásból megfélemlítő hatásuk volt.

Emery: Féltem. Nagyon is.

Wilcock: Volt náluk bármilyen fegyver, vagy ilyesmi, amikor először megláttad őket?

Emery: Nem, egyáltalán nem, de erőteljesen léptek fel velem szemben. És én nagyon együttműködő voltam, de ettől függetlenül erőszakosan léptek fel velem szemben.

Wilcock: Mi történt ezt követően?

Emery: Kiszedtek ebből a járműből és bevittek egy kis szobába... végül levették a kötést a szememről. Ezért tudom elmondani mindezt. De be volt kötve a szemem. A karjaim meg voltak kötözve. Azt mondták, hogy üljek le egy székre. Három szék volt és egy asztal egy 3 méteres helyiségben. Több alkalommal tarkón vágtak, nyakon és gyomron ütöttek, valamiféle eszközzel, talán egy gumibottal, vagy hasonlóval. És elvesztettem az eszméletem. A tarkóm vérzett, de az arcom nem. Ezt követően leültek és úgy döntöttek, hogy feltesznek nekem rengeteg kérdést. Megkérdezték, hogy mióta tudok a projektről, mit mondott el nekem a parancsnokom. Elismertem, hogy baráti viszonyban voltam vele és a családjával, amiről valamiképpen már tudtak, de mi soha nem beszéltünk erről. Megkérdeztem, hogy kaphatok-e orvosi ellátást, mert úgy éreztem, hogy sok vért vesztettem. Behoztak egy embert, de alapvetően csak közvetlen nyomást alkalmaztak. És azt mondták, hogy menjek haza és hogy majd kapcsolatba fognak lépni velem.

Wilcock: Voltak-e után zúzódásaid vagy agyrázkódásod?

Emery: Igen, agyrázkódásom volt és egy nagy vérömleny a tarkómon. Féltem jelenteni ezt. És azt hiszem, hogy ezzel teszteltek engem. Az gondoltam, hogy ez volt a következő teszt. És az is volt, mert nem mondtam semmit. És így kaptam vissza a munkám, mert meg tudtam tartani a titkot. És ez a titok nagyon fájó volt.

Wilcock: Milyen érzés olyan helyen lenni, ahol tökéletesen tehetetlennek érzed magad, meg vagy bilincselve, nem látsz semmit és egyszerűen csak barbár módra megvernek? Mi járt a fejedben? Azt gondoltad, hogy meg fognak ölni?

Emery. Igen, azt gondoltam, hogy ennyi volt. Nem mondtam semmit, mert tudtam, hogy mi áll a szerződésemben, és nem packázol a szerződéseddel. És annak ellenére, hogy félrevezettek engem, nem tudom, hogy mi volt az... mert ez egy nagyon kényes helyzet. Nagyon kényes helyzet volt, mert vajon Smith szándékosan tette ezt? Szándékosan sértette meg a létesítmény szabályait? Nyilvánvaló, hogy valakin keresztül - aki magasabb jogosultsággal rendelkezik - odakísérték egy olyan helyre, amihez nem volt hozzáférési jogosultságom, ami meg van engedve olykor, de ezúttal nem volt. Azt hiszem, nem állt kapcsolatban azzal, aki VALÓJÁBAN működteti ezt az egészet. Talán a parancsnokom nem jelentette... Talán neki is jelentenie KELLETT valakinek. Csak ő egyszerűen soha se mondta el ezt nekem. Én nem így láttam a helyzetet. Ez minden bizonnyal egy részekre tagolt civil program, katonai vezetőkkel. Valamit rosszul csináltam? Minden, amit tudok, hogy valamit rosszul csináltam. Kitaláltam, hogy „nos, nyilvánvaló, hogy jelenleg egy nagyon csúnya helyzetbe kerültem. Valószínűleg meg fognak ölni és ennyi volt." Szóval elfogadtam ezt. Úgy értem, eléggé meg voltam törve, amíg le nem vették a kötést a szememről és emlékszem, hogy rájuk néztem. És ők csak annyit mondtak, hogy soha többet ne csináljak ilyet, „és ha beszélsz valakinek vagy teszel valamit, tudod, hogy mi fog történni." És akkor abban a pillanatban tudtam. „Hát, nem fogok meghalni." Különben miért beszélnének hozzám? Miért néznének rám, miközben én is rájuk nézek, és miért mondják ezt nekem, és ezzel – nyilvánvalóan – adnak nekem még egy esélyt. Szóval haza lettem küldve. Azt mondták: „Kapcsolatba fogunk lépni veled. Holnap ne gyere dolgozni." És én nem akartam hazamenni, mert ez azt jelentette, hogy nem fogok visszajönni - én ezt gondoltam.

Wilcock: Hogyan kerültél haza, hogy ha a bázisnak egy ismeretlen területén voltál?

Emery: Ó, nem. Kikísértek. Addigra már visszakerültem az én körzetembe. Ezért volt a föl-le utazgatás... Vettek egy DNS mintát tőlem, nyálmintát. És vért vettek tőlem, ami normálisnak számít, amikor a dolgok furán alakulnak. Hallottam ezt már korábban, hogy megteszik ezt azokkal a személyekkel, akiket más körzetekben kapnak el. És megtiltották, hogy újra kapcsolatba lépjek a parancsnokommal vagy a családjával „a Földi életem időtartama alatt", idézet vége.

Wilcock: Ehja! Szóval ezt követően hazamentél a normál útvonalon, ahogy szoktál.

Emery: Igen. Igen, haladéktalanul. Szó szerint, annyira kiborultam. Tényleg azt gondoltam, hogy mindent elvesztettem. Azt gondoltam, hogy elvesztettem a karrierem és a munkám. Olyan sok szörnyű történetet hallottam arról, hogy ez megtörtént más emberekkel és azt gondoltam, hogy ez velem SOHA nem történhet meg, mert én a szabályok szerint játszottam. És nem tetszett nekik, ami történt. Az utolsó, amit mondtak az volt: „Kapcsolatba fogunk lépni veled." Szóval azt gondoltam, hogy kivettek a munkából. Azt gondoltam, hogy elveszítettem az összes jogosultságomat. Azt gondoltam, hogy minden elveszik számomra. Azt gondoltam, hogy még a pályafutásom is a hadseregnél... azt gondoltam, hogy még arra is hatással lesz valamiképpen. És ekkor mentem haza. Még bementem dolgozni másnap, hogy elvégezzem a katonaságnál lévő feladatomat.

Wilcock: A fedőállásodban.

Emery: A fedőállásomban. És aztán egy nappal később, kíváncsi lettem és felpattantam a mountain bike-omra, és saját magam akartam lefolytatni egy kis vizsgálódást, hogy körbekerülöm a hegyeket odafent, azon a helyen, amiről beszéltünk és amire a parancsnokom célzott, hogy néhány bámulatos dolog zajlik odafent. Ha bárki megnézi a Google-ön a Kirtland Légibázist, vagy elrepül az ABQ (Albuquerque Nemzetközi Repülőtér) felett, mindenki tudja, hogy ott a hegyek üregesre vannak vájva.

És hatalmas ajtók vannak a hegyekben, ahol korábban az összes nukleáris robbanófejet tárolták. És most más dolgok tárolására használják. És ő említést tett nekem erről – a parancsnok – az egyik kirándulásunk során. És én tudtam, hogy valami zajlik odafent, de nem igazán volt meg hozzá a jogosultságom, hogy annak a létesítménynek a közelébe menjek. Azonban, mivelhogy aktív szolgálati tisztviselő vagyok, van egy kerékpárút, ami körbeveszi a létesítményt. Négy vagy öt kerítés van, kutyás őrök és katonai rendőrök az összes bejáratnál, amelyek bevezetnek erre a területre a hegyekbe. És azokat a szervizutakat használtam hetente párszor biciklizésre. Fiatal voltam és kíváncsi. Azt gondoltam, hogy ha felmegyek oda, talán megpillanthatok valamit és megnézhetem, mi folyik ott, mi jön be és mi megy ki onnan. Továbbá speciális szemüveggel és hasonlókkal láthatod a különböző energiafluktuációkat, amelyekkel abban az időben foglalkoztam. Szóval odamentem. Körbebicikliztem a létesítményt és valószínűleg – feltételezem – többet néztem a létesítményt, mint a bicikliutat. És aztán az út háromnegyedénél halálosan beteg lettem. Úgy éreztem, mintha nukleáris bombát robbantottak volna a testemben. És még mindig volt hátra nyolc mérföldnyi utam vissza a laktanyához. És visszaértem. Amikor visszaértem, magzatpózba kuporodtam és Istenhez imádkoztam, hogy öljön meg, mert ez volt a legkínzóbb fájdalom, amit valaha átéltem.

Wilcock: Mit gondolsz, tudomásod szerint mi történhetett veled?

Emery: Azt hiszem, ez egy skalárfegyver volt. Olyan érzés volt, mintha az egész bensőd tűzben égne és nem tehetsz semmit, hogy a fájdalom megszűnjön. Lemész magzatpózba és olyan érzés, mintha valaki beléd bújt volna és csavargatni kezdené a testedet és tüzeket gyújtana benned. Olyan szörnyű volt, hogy elvesztettem az eszméletemet és azon a ponton valószínűleg meg is haltam volna. Nem tudom.

Wilcock: Csak hogy világosak legyünk, gondolod, hogy volt valamiféle emitter, mint például egy sugárfegyver, amit rád irányítottak miközben bicikliztél?

Emery: Biztosan. Később rájöttem, hogy rendelkeznek olyan skalártechnológiákkal, amikkel hajszálpontosan el tudnak találni. Képesek átlőni a Földet és eltalálni valakit Kínában – egyetlen személyt – és így semlegesítik. Spontán emberi öngyulladás? Nem! Az nem az. Hanem ilyenkor ezeket a típusú fegyvereket használják. Szóval ezek a dolgok valóban megtörténnek.

Wilcock: Felborultál a biciklivel, amikor ezzel eltaláltak?

Emery: Nem. Én csak lassan-lassan egyre rosszabbul és rosszabbul és rosszabbul lettem ahogy jöttem lefelé a hegyről. De megcsináltam, hazaértem. Csak be kellett volna mennem a kórházba, vagy ilyesmi, de tudtam, hogy hol jártam előtte... Hallottam ezeket a történeteket. Keringtek mítoszok az ott dolgozó emberek körében, de én tényleg nem tudtam. Most már tudom.

Wilcock: Korábban elmondtad nekem, hogy annak eredményeként, hogy eltaláltak ezzel a valamivel, poszttraumás stressz szindróma alakult ki nálad.

Emery: Igen.

Wilcock: El tudnád ezt kicsit magyarázni nekünk? Mi történt?

Emery: Nos, akármikor, ha bármilyen furcsa érzésem támad energiáktól vagy valamitől, az beindítja nálam ezt – bizonyos helyzetek az életem során beindítják bennem ezt. Ilyenkor szorongásos pánik módba kapcsolsz. Nem emlékszel rá, hogy mi történt veled az elmúlt egy órában, meg ilyesmi. Még emlékezetkiesésed is lehet néha. Egyszerűen csak összeomlottam és az ágyban ébredtem és azt mondtam: „Wow! Ez elég intenzív volt."

Wilcock: Szóval ott feküdtél az ágyadban. Fejsérüléseid voltak. Azt mondtad, hogy volt egy vérömlenyed. Agyrázkódásod volt. Egy irányított energiafegyverrel gyalázatos módon rád támadtak. Tudtad-e ezen a ponton, hogy képes leszel-e még valaha dolgozni? Vagy mi játszódott le a fejedben?

Emery: Nem tudtam, egészen addig, amíg az eszméletvesztésből történő felébredésemet követő másnap kaptam egy üzenetet. Az állt benne, hogy ekkor és ekkor jelentkezzek szolgálatra. És én megtettem. Újra csak, megint három emberrel találkoztam, de ezek nem azok az öltönyös fickók voltak. Ezek azok az emberek voltak, akikkel mindig együtt dolgoztam. És azt mondták: „Ne engedd, hogy ez újra megtörténjen." Én pedig azt mondtam: „Nem fogom." És ennyi volt. Visszakaptam a munkámat.

Wilcock: Hogyan változtatott meg téged ez az eset abban az értelemben, hogy azt mondtad, nagyon lelkesedtél a munkádért. Majdnem úgy érezted, hogy egy vidámparkban vagy – egy földönkívüli vidámparkban. Hogyan változtatta ezt meg ez az esemény?

Emery: Valamiféle filmszakadáshoz hasonlóan. Egyszerűen nem hittem már nekik többé. Nem hittem a struktúrában. Úgy értem, KI A FENE ÁLL EMÖGÖTT? Ki mozgatja a szálakat? Ki futtatja TÉNYLEGESEN a műsort idelent? Kik voltak azok a fickók a fekete öltönyökben? Elkezdett teljesen megőrjíteni a dolog, teljesen megőrjített. Saját magam próbáltam meg választ találni erre és akkoriban még csak nem is beszélhettem róla senkinek. Még a saját munkatársaimnak sem mondhattam semmit.

Wilcock: Tudom, hogy nem mondhatsz el részleteket, de hol helyezkedhetett el ez a parancsnok az USA katonai hierarchiájában, mondjuk a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának viszonylatában, akik az USA elnökének jelentenek és akik a hadsereg különböző ágazatainak főnökei? Hol helyezkedhet ő el ennek viszonylatában?

Emery: Az egész a jogosultságon alapul. Lehetsz kapitány és ugyanolyan jogosultsággal rendelkezhetsz mint egy tábornok vagy egy ezredes. Lehetsz tiszthelyettes és ugyanolyan jogosultsággal rendelkezhetsz, mint egy kapitány vagy egy ezredes. Emlékezz rá, ennek a feladatokhoz van köze, amiket elvégzel és ahhoz, ami szükséges ahhoz, hogy megkapd a munkát. Ők nem a katonai rendszer rangjait használják ezeknél a pozícióknál, oké? Ők a tudást és a képzést veszik alapul azoknál az embereknél, akiket elhelyeznek ezekbe a pozíciókba, hogy működtessék ezeket a projekteket.

Wilcock: Szóval amennyire te tudod, ez a parancsnok nem lehetett tagja a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának, illetve nem volt egy nagy fejes a katonaságon belül. De a titkosított ökoszisztémádon belül olyan magasan volt, amennyire csak lehet – a te információid szerint.

Emery: Ő volt a legmagasabban. A legmagasabban, akit az én területemen ismertem. És nem gondoltam arra, hogy VAN bárki is, aki magasabban lenne nála, aki több jogosultsággal rendelkezik arra, hogy bárhová mehessen a bázison.

Wilcock: És soha nem keltette benned azt a benyomást, hogy lett volna ott bárki ilyen?

Emery: Nem.

Wilcock: Wow! Nos, ez aztán a történt – tragikus, de ugyanakkor azt is gondolom, hogy nagyon jól mutatja azt az áldozatot, amit meg kellett hoznod, hogy eljuss oda, ahol ma vagy, hogy elmond nekünk ezt az információt. Hogy érzed magad, hogy ezt a történetet végre megosztottad a világgal?

Emery: Én csak azt akarom, hogy mindenki tudja meg, hogy mi zajlik. És le akarom venni ezt a súlyt a vállaimról, hogy mások is előállhassanak és megoszthassák a történetüket és hogy úgy érezzék... mert tudom, hogy ők is fájdalmakat éltek át. Nehéz dolog ezt megérteni, amíg te magad nem vagy benne. És tudom, hogy sokkal több hozzám hasonló Emery van odakint, és talán csak egy kis segítségre van szükségük, mondjuk egy ehhez hasonló interjúhoz, hogy arra késztesse őket, hogy előálljanak és csatlakozzanak hozzánk és lehetővé tegyék, hogy az emberek tudják, joguk van tudni azokról a bámulatos dolgokról, amik odalent zajlanak és amik segíthetnek az emberiségnek. Továbbá, hogy hová megy az adókból származó pénz, amit befizetünk, meg ehhez hasonlókról. Sok a korrupció. Annak ellenére, hogy ezek a dolgok tök jól hangzanak és sokak számára olyan, mintha sci-fi lenne, nem az. Hanem olyasmi, amit elítélendő. De a jó aspektusainak is nyilvánosságra kellene kerülnie, nem csak a rosszaknak.