2016. október 1., szombat

Kozmikus Közzététel – VI/13.

AZ EGYSÉG TÖRVÉNYE ÉS A TITKOS ŰRPROGRAM: TECHNOLÓGIAI MEGVÁLTÁS – A mai adásban újra Az Egység Törvénye könyveké lesz a főszerep. Ezúttal a könyvekben emlegetett Orion csoporttal, más néven „orioni kereszteslovagokkal” ismerkedhetünk meg. Tetteik, hódító törekvéseik mozgatórugóinak ismertetése mellett magyarázatot kapunk arra is, hogy mit jelent pontosan Az Egység Törvényében sokszor említett „társas memória komplexum”.


(Szerkesztői megjegyzés: A Kozmikus Közzététel epizódjainak fordításában megint egy kisebb ugrás következik. A hatodik évad 10-11-12-ik epizódjaiban Corey és David legutóbbi helyzetjelentésüket beszélték át újra, így ezekről az epizódokról külön fordítás nem fog készülni. A sorozathoz készített illusztrációkkal kiegészített helyzetjelentések itt olvashatók:


Hatodik évad – 13. epizód

Wilcock: A mai adásban bele fogunk merülni Az Egység Törvénye könyvek és a Corey által ebben a műsorban elmondottak közti elképesztő mennyiségű egyezőségbe és a hírhedt és rettegett Drákonida Szövetségről fogunk beszélgetni.


Corey, a specifikus részletek mennyiségét tekintve az előző epizódban már találkozhattunk olyasmivel, ami messze meghaladta mindazt, amit előzőleg Az Egység Törvénye könyvekről gondoltál. Tudom, hogy a most következő szövegrészletekkel még soha sem találkoztál korábban, és azt gondolom, hogy nagyszerű, hogy most kamera előtt fogsz először szembesülni mindezzel. Az én véleményem szerint ezek a legjobb információk Az Egység Törvénye könyvekben szereplő orioni/drákonida csoportról. Mielőtt belevágnánk, szeretném megkérdezni tőled – talán már beszéltél erről a műsorban korábban, de szeretném, ha most újra elmondanád. Van-e kapcsolat a drákonidák és az Orion konstelláció között?

Corey: Igen. Nem tudom, hogy vajon onnan származnak-e, de vannak olyan gyakran használt szimbólumaik, amelyek az Orion-t ábrázolják.

Szimbólumok az egyenruháikon, vagy a hajóikon?

Olyan szimbólumok, amelyek a hajóikon és a hajóik belsejében láthatók.

Ezt még soha sem mondtad korábban.

Igen. Ezek háromszögek, amelyeken az Orion szimbóluma látható.

Nos, annyit tudok, hogy néhány Apollo-küldetés emblémáján az "A" betű szerepel és a betű közepén ott van az Orion-öv.

Igen. A háromszögben ott az Orion-öv.


Ez megmagyarázza, hogy Az Egység Törvénye könyvekben miért nevezik őket orioniaknak, merthogy ezt a logót használják. Más bennfentesektől hallottam, hogy van egy gigantikus gyarmatuk az Orion konstellációban, és hatalmas szektorokat tartanak ott uralmuk alatt.

Igen. Tudom, hogy a szabad szemmel látható nagyjából összes csillagrendszerben ott vannak. Mindegyik csillagrendszerben problémákat okoztak, néhányat meghódítottak, máshonnan pedig kirúgták őket.

Nos, erről mind beszélni fogunk, úgyhogy vágjunk is rögtön bele.


AZ EGYSÉG TÖRVÉNYE A TITKOS ŰRPROGRAMRÓL


"8.12 Kérdező: Azt is állítottad, hogy néhány jelenlegi földreszállás mögött az Orion csoport áll. Miért szállt le itt az Orion csoport? Mi az ő céljuk?

Ré: Ré vagyok. A céljuk hódítás, szemben a Konföderáció tagjaival, akik a hívásra várnak.”

A "hívás" itt azt jelenti, hogy kérnünk kell a Konföderáció segítségét. Nem segíthetnek nekünk a szabad akaratunk engedélye nélkül. Szóval hódítás. Mondhatjuk, hogy dióhéjban ez jellemző a drákonidákra?

Ez az ő megbízatásuk. És nem csak, hogy hódítanak, hanem a titkos űrprogramok bizonyos részeit kooptálták, hogy azok asszisztáljanak számukra a hódításokban.

Na, akkor nézzük meg ami most következik, mert az tökéletesen megerősíti mindezt.

"Az úgynevezett Orion csoport magát hívja hódításra.

8.13 Kérdező: Konkrétan mit tesznek, amikor földreszállnak?

Ré: Kétfajta leszállás van. Az elsőben népetekből a hajójukra visznek és jövőbeli használatra programoznak entitásokat.”

Mit gondolsz, mit jelenthet ez?

Nagyon sok ember van, akiket földönkívüliek raboltak el, viszont fogalmuk sincs róla, hogy mi történt velük valójában. Nagyon sokan közülük keményvonalas szkeptikusok, és arra lettek programozva, hogy a jövőben bizonyos események kiváltsanak belőlük bizonyos típusú tetteket és e tettek révén beteljesítsenek bizonyos feladatokat.

Na, akkor nézzük csak meg, hogyan folytatódik a szöveg.

A programozásnak két vagy három fokozata van. Az első fokozat az, amit felderíthetnek azok, akik elvégzik a kutatásokat." 

Én itt csak zárójelben teszem hozzá, hogy szerintem itt az elrablásokra utalnak. Ez elég nyilvánvalónak tűnik.
 
A második egy önkioldó program."

Ez minden bizonnyal elmekontrollnak tűnik, ami ugyanaz, mint amit te is mondtál, de nézzük csak meg, hogy mi a harmadik fokozat.

A harmadik fokozat egy második és sokkal mélyebb önkioldó program, amelyik az entitást kikristályosítja és ezáltal élettelenné teszi, és felhasználhatóvá egyfajta jeladóként."

Úgy tűnik, hogy itt a programozható életformákra utalhatnak. Hallottál annak a lehetőségéről, hogy bizonyos organikus, látszólag biológiai életforma programozhatóvá válik?

Igen, nanotechnológia segítségével.

Szóval, a programozásnak ebben a mélyebb formájában, amiről itt is beszélnek, valamiféle mesterséges intelligencia is érintve van.

Eléggé úgy hangzik.

A fenti szövegrészletben, ha figyelmesen olvasod, azt mondják, hogy a test élettelenné válik. A mesterséges intelligencia átveheti valakinek teste felett az uralmat annyira, hogy a hagyományos biológiai élet többé már nem is lesz tényező?

Még soha nem hallottam ezt a részt.

Szerinted lehetséges ez?

Elképzelhető.

Dr Steven Greer-től hallottam a PLF-el vagyis a Programozható Életformával kapcsolatban, hogy bizonyos Szürke lények igazából nem is élőlények. Hanem olyanok, mint a bio-robotok.

Így van.

Ez összhangban van azzal, amit láttál?

Igen. Néhányukat távirányítással irányítják úgy, mintha egy avatar lenne.

És megint csak, mindez sokkal fejlettebb annál, mint amivel 1981-ben, a könyv születésekor találkozhattál.

Ez az egyik fajta földreszállás. A második fajta földreszállás a Föld kérge alatt történik, ahová a vízből lépnek be."

Szóval a titkos űrprogramnak vannak olyan bázisai, amelyekbe a víz alól lehet belépni és a földkéreg alatt helyezkednek el?

Nem-földi és földi csoportoknak is vannak olyan bázisai, amelyek az óceán és a Föld kérge alatt helyezkednek el, és amelyeknek a bejáratai víz alatt vannak.

A könyvben itt most kimondottan a drákonidákról beszélnek. Az orioniakról.

Itt a drákonidákról beszélnek, de a titkos űrprogramban a Szuperföderáció ezeket "nagykövetségeknek" hívja.

Mit láthatnánk az óceánban egy ilyen portálban? Hogy nézne ez ki, ha lemehetnénk oda?

Ezek gigantikus barlangrendszerek,

Tehát akkor nem feltétlenül egy íriszhez hasonlít, amely ki- és becsukódik.

Néhányuk elé holografikus jellegű technológiát helyeztek, hogy elrejtsék őket, néhányuk elé pedig a hadseregünk bizonyos típusú anyagokat helyezett el, amelyek úgy verik vissza a radar és szonár jeleket, mint a körülötte lévő sziklák és ezek az anyagok álcázásra szolgálnak. Vannak elektromágneses tengeralattjáróink, amelyek ki-be utazgatnak és a kéreg alatt illetve a kéreg alatti hasadékok övezetében közlekednek.

Újra csak dél-amerikai és karib-tengeri, valamint az úgynevezett északi sarkhoz közeli területekről van szó általában. A bázisaik a föld alatt vannak."

Figyeljük meg, hogy azt mondják: "Újra csak dél-amerikai és karib-tengeri területek", vagyis megint a Bahamák és Chile. Lényegében itt arról beszélnek, hogy a drákonidák bázisai illetve az emberek bázisai közös bázisok. Igaz? Mert akkor ez megint összhangban van azzal, amit te mondasz.

Igen, sok bázist ezek közül közösen használnak.

Vagyis a drákonidák együttműködnek emberekkel föld alatti és víz alatti bázisokon, ahogy itt is említik.

Aha.

8. 14 Kérdező: Az Orion csoportnak mi a… mi a cél az Orion csoport hódítására nézve?"

És ez még csak a nyolcadik ülés volt! Kb 2 hete zajlott az egész kérdezősdi...

Don azt kérdezi itt, hogy miért hódítanak az orioniak?

Hogy miért csinálják ezt az orioniak, mert akkor még nem tudott a negatív lények terveiről. Ez még az előtt volt, hogy megértette volna a "loosh-t", még mielőtt megértette volna ezt az egészet. És itt érkezik rá a bámulatos válasz.

Ré: Ré vagyok. Mint azt már korábban elmondtuk, a szándékuk megtalálni bizonyos tudat/test/lélek komplexumokat, amik az ő saját vibrációs komplexumukkal rezonálnak, hogy azután leigázzák a nem-elitet, ahogy a nem orioni vibrációval rendelkezőket nevezhetnéd."

Figyeljük meg, hogy nem azt mondják, hogy csak egyszerűen bejönnek és közvetlenül hódítani kezdenek. Hanem, hogy kapcsolatba kell lépniük a bolygó elitjével. Mit is mondtál korábban, hogy melyik volt az első csoport, akivel kapcsolatba léptek?

A nácik.

Akkor ez összepasszolhat, igaz?

Igen. A nácik a drákonidákéhoz eléggé hasonló vibrációval rendelkeztek.

És mit akartak csinálni a nácik?

Pontosan ugyanazok voltak a terveik, leigázni a világot, csökkenteni a népességszámot és átvenni az irányítást a bolygó lakói felett.

A magyarázat tehát nagyon szépen összecseng. Most pedig ugrani fogunk egyet a 14-es kérdésről a 23-asra.

8.23 Kérdező: A legmegdöbbentőbb információ, amit ezidáig adtál (és be kell vallanom, nehézségeim vannak vele, hogy elhiggyem), hogy az USA 573 db, az általad leírt típusú légi járművel rendelkezik. Hány USA által kinevezett ember..."

Nézzük meg a szóhasználatot. Nagyon óvatosnak kell lenned, hogy hogyan kérdezel, mert ha másképpen kérdezed, akkor teljesen másféle választ fogsz kapni.

Hány USA által kinevezett ember tud ezekről a járművekről, az üzemeltetőiket is beleértve?

Ré: Ré vagyok. Embereitek száma változik, mivel kommunikálni szükséges jelen idő/tér nexusban, így a szám növekszik jelenleg." 

Azt hiszem, hogy ez azt akarja jelenteni, hogy az USA-ban szükség van olyan emberekre, akik tudnak erről, és akik így aztán kommunikálni tudnak a Szakadár Civilizációval. Mert hogy Don nem róluk kérdezett, hanem az amerikaiakról. És itt jön rá a válasz. 
 
A megközelítő szám 1500.”

Az nem sok.

Mit gondolsz, 1981-ben a titkosítás világában hány ember lehetett, aki Kozmikus Szigorúan Titkos vagy még annál is magasabb hozzáféréssel rendelkezett és tudnia kellett erről, és hányan lehetnek, akik még mindig az USA-ban élnek, és nem tagjai a Szakadár Civilizációnak?

Azt mondanám, hogy a számuk nem különbözhet túlságosan a fentitől.

Közel esik ahhoz, amennyinek te saccolod?

Talán egy kicsit több, de még mindig nagyon kis számú ember rendelkezik teljes tudással erről. Nagyon sokan azt gondolják magukról, hogy tudják, de olyanok, akik logisztikai ügyekben kommunikálnak a Szakadár Civilizációval, nagyon kevesen vannak.

Nemrégiben beszéltem erről Richard C. Hoagland bennfentesével, Bruce-szal, és feltettem neki ugyanezt a kérdést. Ő azt mondta, hogy jelenleg kb 3000 olyan ember van a Földön, akinek mindenről tudomása van. Ami lényegében csak a duplája annak a számnak, mint amiről a könyvben beszélnek. Vagyis ez egy nagyon szigorúan őrzött titok. Na, de olvassuk tovább a könyvet:

Ez csak közelítés, mivel ahogy illúziós idő/tér folytonosságotok jelenből jelenbe halad, sokan szereznek tudomást." 

Vagyis azt mondják, hogy az erről tudomással bírók száma gyorsan növekszik.
 
8.24 Kérdező: Hol készülnek ezek a járművek?

Ekkoriban még senki sem tudott az 51-es körzetről. Egyáltalán nem került nyilvánosság elé ez a téma.

Ré: Ezeket a járműveket egyesével készítik két helyen: az úgynevezett Új-Mexikótok sivatagos vagy kiszáradt régióiban és az úgynevezett Mexikótok sivatagos vagy kiszáradt régióiban, mindkét telep a föld alatt van."

Ez összhangban van azzal, mit te láttál?

Igen. Nagyon érdekes. Vannak létesítmények Mexikóban, odakint a nagy sivatagos régiókban, hegyekkel elválasztva, és nem tudom a pontos földrajzi helyüket, de vannak földalatti körzetek, ahol előállítják a technológiák bizonyos részeit, legalábbis régebben így volt. Nem tudom, hogy még mindig ez-e a helyzet. Ez a 80-as, 90-es években volt.

Szerk – A katonai programok emblémái, jelvényei olykor egész sor utalást tartalmazhatnak a programok mélyebb aspektusaira. A képen látható logó felirata „omnis vestri substructio es servus ad nobis” nagyjából annyit tesz: „Minden bázisotok bennünket szolgál”. A kép jobb oldalán látható 5+1 csillag utalás az 51-es körzetre.
 
Nunquam Ante, Numquam Iterum” ami ebben a kontextusban nagyjából azt jelenti:
Sosem voltatok és sosem lesztek szabadok


Nem beszéltünk erről korábban, én pedig nem igazán tudtam ezekről. Még soha sem hallottam bennfentestől korábban, hogy földalatti bázisok lennének Mexikóban.

És nem gondolnám, hogy a mexikói kormánynak tudomása lenne erről.

És mi a helyzet Új-Mexikóval? Hallottál az ottani földalatti bázisokról?

Nem sokat...

Nyilvánvaló, hogy Nevada államról beszéltek.

Igen, Nevada-ról, Utah-ról, és egy keveset Új-Mexikó-ról... hogy gyártanak ott bizonyos dolgokat.

Lehetségesnek tartod.

Oh, igen, igen. Nem avattak be minden információba.

És nagyon sok mindent a sivatagban művelnek.

Persze.

Akkor most vessünk egy pillantást erre.

8.25 Kérdező: Azt akarod mondani, hogy az USA-nak ténylegesen egy gyára van Mexikóban?

Ré: Ré vagyok. Ekképpen beszéltem."

Ezt mondtam én is.

Ré pedig letolja Don-t, hogy gyatra kérdéseket tesz fel.

Megismételjem e pillanatban újra, hogy ez az információ nagyon sekélyes, és nincs különösebb következménye az Egység Törvényének tanulmányozása szempontjából?"

Amikor megkérdezek valamit, vagy felvetem az aggályaimat, Raw-Tear-Eirtől gyakran hallom, hogy "ennek nincs különösebb következménye".

Ez vicces, mert ebben a műsorban leginkább olyan témákról beszélünk, amiket ők jelentéktelen információknak tartanak, és megpróbálnak téged rávenni arra, hogy inkább az üzenetre összpontosíts...

Igen.

az Egység Törvényének tanulmányozására, és itt is pontosan ezt hallottuk. Tehát annak ellenére, hogy ez a téma felcsigázza az érdeklődésünket, számukra ez olyan, mintha azt mondanák: "gyerünk már srácok, fókuszáljatok inkább arra az információra, ami ugyanolyan fontos ma, mint volt 10 000 évvel ezelőtt."

A velük való kommunikáció során azt akarják, hogy inkább térjek vissza a spirituális üzenethez.

Nos, mi pontosan ezért csináljuk ezt. :) Mert végső soron, ha valaki nézi ezt a műsort, de nincs tisztában azzal, hogy mire lenne szükség a felemelkedéshez, akkor mivel találja majd szembe magát, ha a napvillanás megtörténik?

A műsorban elhangzottak alapján nagyon sok pontot össze tud kötni magában.


AZ ORION CSOPORT – KIVÁLASZTÁS ÉS LEIGÁZÁS


7.14 Kérdező: Az Orionról fogok kérdezni. Azt mondtad, hogy orioni eredetű volt némelyik az ufókkal való kapcsolatfelvételek közül. Tudnál valamit mondani erről a kontaktusról, a céljáról?

Ré: Ré vagyok. Végy, ha úgy tetszik, szándékok egy egyszerű példáját, amelyek rosszak/jók.

Hadd fűzzek egy kis magyarázatot ehhez. Az Egység Törvénye könyvekben soha semmi sem abszolút. Vagyis ha valami rossz, akkor az rossz/jó, ellentétben a jó/rosszal. Végső soron ezzel azt akarják kifejezni, hogy ez a dolog nekünk rossz, de azoknak, akik ezt művelik viszont jó, vagyis ők azt gondolják, hogy jól cselekszenek. Nézzük a következő részt. Ebben Hitlerről fognak beszélni.

Ré: Ré vagyok. Végy, ha úgy tetszik, szándékok egy egyszerű példáját, amelyek rosszak/jók. Ez a példa Adolf. Ez a ti vibrációs hang komplexumotok. A szándék gyaníthatóan egyesülés az elitnek nevezett torzulási komplexum kiválasztásával egy társas memória komplexumból,...

Ez a szándéka az Orion-csoportnak, a drákonidáknak. A könyvben a „társas memória komplexum” kifejezést használják egy bolygóra, mert azt mondják, hogy magunkat nem különböztethetjük meg másoktól. Nem különböztetheted meg magad egyénként, hiszen része vagy ennek a társas memória komplexumnak. Egy elme vagy, ami szimbiózisban van a Földdel. Szóval ezek a birodalmak le akarják igázni ezeket az elméket. Egész bolygókat kell elfoglalniuk ehhez. Lényegében erről beszélnek itt.

Ugyanezt mondták nekem a belső földi emberek is.

Mesélj még erről.

Még mielőtt fejlettebb hitrendszerük és megértésük lett volna erről, az őseik abban hittek, hogy itt a Földön lettek megteremtve és tudatilag kapcsolódnak a Földhöz és gondnokai a Földnek és a tudatuk visszatér a Földhöz.

Igen, ez tökéletesen passzol a fentiekkel. Szóval a drákonidák megnézik a mi társas memória komplexumunkat és keresik az elitet. A legnagyobb hatalommal bírókat, a legvagyonosabbakat és a gonosz felé leginkább hajló egyéneket keresik meg.

A leginkább korrumpálhatókat.

„… majd pedig különböző eszközökkel történő elnyomása azoknak, akiket a nem-elit torzulásnak tekintenek. Ez után jön az elképzelés, hogy az így megtisztogatott társas memória komplexumot vegyék és hozzátegyék egy az úgynevezett Orion csoport által birodalomnak gondolt torzuláshoz.

Ez eddig eléggé egyértelmű. A "megtisztogatás" alatt itt azt kell érteni, hogy kigyomlálnak minden ellenállást, ami a zsarnokságuk útjában áll. És amint tudjuk, a drákonidák nem egyszerűen megjelennek itt. Igaz? Nem az a jellemző rájuk, hogy megjelennek az egünkön és megmutatkoznak, mint hatalmas reptiliánok, mondván: "itt vagyunk." Nem ilyen módon intézik a dolgaikat.

Így van. Bizonyos kozmikus törvényeknek vannak alávetve, amik szerint meg kell találniuk a kiskapukat, amikkel áthághatják ezeket a törvényeket.


VÉLETLENSZERŰ ENERGIA


A velük farkasszemet néző probléma az, hogy egy nagy rakás véletlenszerű energiával szembesülnek, amit az elkülönítés gondolata vált ki.”

Ez azt jelenti, hogy az Egytől elkülönülve látják önmagukat. Persze ennek a könyvnek az a címe, hogy "Az Egység Törvénye", mindenki egyetlen elmének a része. A drákonidák viszont az elkülönülésben hisznek, így aztán ez azt jelenti, hogy árulások is történnek közöttük.

Ez sebezhetővé teszi őket, mivel a saját tagjaik közötti torzulások nem harmonizálnak.

Itt lényegében azt mondják, hogy folyamatos harc megy a csoporton belül és folyamatosan megdöntik a másik uralmát. Ez megegyezik azzal, amit te tapasztaltál?

Nincs róla információm, hogy a reptiliánok ölnék egymást és harcolnának egymás ellen, de azon a találkozón, amelyen részt vettem és amelyen a drákonidák is jelen voltak, azt az információt kaptam, hogy a föderációjukban inszektoid és mantid-típusú lények is vannak. Lehetséges, hogy hatalmi harcok és ehhez hasonlók zajlanak ezen csoportok között.

Ugyanakkor azt is mondják, hogy a drákonidák megpróbálnak összeesküvő csoportokat létrehozni, egyfajta elitként, és a saját csoportjaik részeként kezelik őket. Szóval minden bizonnyal ilyen problémák is felmerülnek.

Igen, igen, minden bizonnyal.

Akkor ez is tökéletesen passzol. Eddig eléggé általánosságban beszéltek, de sokkal részletesebben is ki fogják fejteni.


AZ ORION DENZITÁSAI


7.15 Kérdező: Mi az Orion csoport denzitása?

Ré: Ré vagyok. Mint a Konföderáció esetében, az e csoportosulást alkotó tömeg-tudatok denzitása is változó. Egy nagyon kevés harmadik denzitású,...

Ez a 300-ak Bizottsága és Illuminátus típusú csoportokat jelenti.

egy nagyobb számú negyedik, egy hasonlóan nagy ötödik, és egy nagyon kevés hatodik denzitású entitás alkotja ezt a szervezetet.

A ötödik denzitású dolog nagyon fontossá válik most, ahogy mindjárt látni fogjuk.


A LÉTSZÁMUK 1/10-E A MIÉNKNEK


A létszámuk olyan egytizede a miénknek a tér/idő kontinuum bármely adott pontján, mivel a spirituális entrópia problémája azt okozza náluk, hogy állandó szétbomlást tapasztalnak a társas memória komplexumukban.

Beszéljünk erről egy kicsit. A te információid alapján az az adat, hogy a rosszfiúk számszerűleg tized annyian vannak az univerzumban odakint repkedő jófiúkhoz képest, megközelítőleg pontos lehet?

Egészen biztosan kisebbségben vannak, és ezért használnak más, leigázott csoportokat, akik proxy katonákként őket szolgálják. Az űrprogramunk bizonyos részei az ő oldalukon harcolnak, hogy ezáltal is növeljék a létszámukat és azon képességüket, amikkel képesek megvédeni a területeiket.

Ami a Titkos Űrprogram Szövetséggel történik, az megint egy újabb példája lehet a csoportok szétesésének, a spirituális entrópiájuknak, merthogy a korábbi szolgálóik most ellenük fordultak. Kezdenek kifogyni a lehetőségekből.

Igen. Azt mondták nekem, hogy ez azóta történik, amióta csak itt vannak. Nem voltak folyamatosan a hatalomban. Magukhoz ragadják a hatalmat, aztán kirúgják őket, visszajönnek és újra magukhoz ragadják. Az egész dolog ingadozik a különböző csoportok között.

Egy újabb tökéletes korreláció.


MÁSOK SZOLGÁLATA VÉGÜL ÖNMAGUNK SZOLGÁLATÁHOZ VEZET


Az erejük ugyanakkora, mint a miénk. Az Egység Törvénye nem kivételez sem a fénnyel, sem a sötétséggel, hanem lehetőséget ad másokat szolgálni és önmagadat szolgálni. Mindamellett mások szolgálata végül önmagad szolgálatához vezet, megőrizve és tovább harmonizálva így az e viselkedésmódokon keresztül az intelligens végtelent kereső egyének torzulásait.

Ez egy nagyon érdekes nézőpont, igaz? Hogy az önmagukat szolgálók mindent maguknak akarnak. Elragadni, elfogyasztani, leigázni, irányítani akarnak. Itt viszont azt mondják, hogy ha segítesz az embereknek, akkor azzal magadnak segítesz. Ez megegyezik azzal az üzenettel, amit a gömb lények adtak át neked?

Így van. Ez pontosan ugyanaz az üzenet. Az üzenetük az volt, hogy emeljük a rezgésünket, hogy legyünk megbocsátóbbak magunkkal és másokkal szemben, hogy legyünk sokkal inkább másokat szolgálóbbak. Ez mind-mind megegyezik.

Amikor ehhez hasonló módon együttműködve, közösen dolgozunk, akkor abból előnyt kovácsolhatunk. A dolog tehát nem arról szól, hogy irányítanod és dominálnod kell mások felett, hogy előnyt szerezz a magad számára. Amikor elkezdünk megosztani, kooperálni, megbocsátani egymásnak, és mindenki dolgozik, akkor abból mindenki részesül. Ez egy nagyon fontos filozófiai aspektus, amit nem szabad elfelejtenünk. Most viszont térjünk vissza az elkülönülés koncepciójához.


AZ ELKÜLÖNÜLÉS KONCEPCIÓJA


Azok, akik önmaguk szolgálatához folyamodva keresik az intelligens végtelent, ugyanakkora hatalmat teremtenek meg, de mint mondottuk, állandó nehézségeik vannak az elkülönülés gondolata végett, mely elválaszthatatlan az önmaguk szolgálatának mások feletti hatalommal együtt járó megnyilvánulásaitól. Ez gyengíti és végül szétoszlatja az olyan tudat/test/lélek komplexumok által egybegyűjtött energiát, akik az Orion csoportot és az Orion csoportot alkotó társas memória komplexumokat hívják.

Milyen fő példákat láthatunk a Cabal körében tapasztalható széthullásra? Amikor bemutattak a fehér drákonidának, akkor 200-ak Bizottsága néven mutatkoztak be neked. Igaz? Nem pedig 300-ak Bizottsága-ként.

Igen, lehetséges, hogy ez egy másik csoport. Ezek az emberek öltönyt viseltek, vagyis emberi lények voltak jelen és 200-ak Bizottsága néven mutatkoztak be.

Ez pontosan azt jelentené, mint amiről a könyvben is beszélnek, hogy folyamatos széthullás van köztük. A szövetségek felbomlanak és nem tudják egyben tartani a struktúrát.

Azon a találkozón a királyi drákonida felajánlotta, hogy feladják az összes csoportot és az összes alárendeltjüket a Naprendszeren kívülre történő szabad elvonulásért cserébe.

Nem tudsz működtetni egy olyan csoportot, amelyben a tagok folyamatosan elárulják egymást. Ezek a királyi drákonidák pedig olyanok, mintha azt mondanák: "csak engedjetek szabadon minket, és mi eláruljuk az összes emberünket."

Amikor ez megtörtént, az valóságos lökéshullámokat idézett elő.

Hihetetlen, hogy a könyvben is pontosan ezt írják le.


A TÉR-IDŐ MINT MÉDIUM


Meg kell jegyezni, gondosan fontolóra kell venni, és el kell fogadni azt, hogy az Egység Törvénye rendelkezésére áll bármely társas memória komplexumnak, amelyik úgy döntött, hogy együtt verseng valamely kereső célért, légyen az akár másokat szolgáló, akár önmagát szolgáló. A törvények, melyek az Egység Törvényének elsődleges torzulásai, ezután működésbe lépnek, és a tér/idő illúziója hordozóvá szegődik az ekképpen szabadon meghozott döntés eredményeinek kifejlődéséhez.”

Hát nem érdekes? Itt valójában arról beszélnek, hogy a tér-idő nem valóságos. Az idő nem lineáris, egy illúzió, amiben egy tanulási mechanizmusban veszünk részt. A gondolataink és az általunk végrehajtott cselekedetek között kapcsolat van. Ez az egyik alapvető pont Az Egység Törvényében, amit számos alkalommal megerősítettél. Mi olyat hallottál az idő természetéről, ami illeszkedik az imént olvasottakhoz?

Ez pontosan az, amit én mondtam. Kapok olyan e-maileket, amikről korábban már beszéltem és amik alapján úgy tűnik, hogy a tér és az idő, de különösen az idő nem lineáris.

De amit itt is mondanak, hogy egy illúzióként lett felépítve úgy, hogy tanulhassunk és spirituálisan fejlődhessünk.

Így minden entitás tanul, nem számít, mit keres. Mind ugyanazt tanulják, egyesek gyorsabban, mások lassabban.”

A cél tehát ugyanaz. Mindannyian visszatérünk az egységbe.


AZ ORION CSOPORT - TÁRSAS MEMÓRIA


11.16 Kérdező: Mivel foglalkoznak a keresztesek?

Itt kezd igazán érdekessé válni a dolog, hogy a drákonidák hogyan veszik át az uralmat a bolygók felett. És itt nagyon részletesen elmondják.

Kereszteseknek hívják őket?

Orioni kereszteseknek, Orioni birodalomnak, Orioni konföderációnak. Ilyesmi kifejezéseket használnak rájuk.

Ré: Ré vagyok. A keresztesek harci szekerükben közlekednek...

Úgy tűnik, hogy ez egy űrhajó, egy csatahajó. A szekér kifejezést itt háborús értelemben használják.

Ré: Ré vagyok. A keresztesek harci szekerükben közlekednek planetáris tudat/test/lélek társas komplexumok meghódítására, mielőtt azok elérnék a társas memória fokát.

Számomra ez azt jelenti, hogy van egy pont, amikor a bolygónk tudatossága egyesül. És amikor ez bekövetkezik, utána nem lesznek már képesek olyasmit tenni velünk, mint amit addig tettek.

Teljes mértékben. Ezért beszélek annyit a társteremtő tömegtudatosságunkról. Ha egyszer felismerjük, hogy mekkora erővel rendelkezünk, onnantól kezdve nem tudnak manipulálni bennünket, sem pedig hatalmat gyakorolni felettünk.

Nagyon érdekes, hogy erről már 1981-ben beszéltek. Most már az internet lehetővé teszi számunkra, hogy egyesítsük a tudásunkat. Ez tehát lépcsőfokként szolgál a társas memória elérése felé, amikor is minden információ minden ember számára elérhető. Szóval kezd a helyzet elég feszült lenni ezen fickók számára. Nem tudják elrejteni többé a dolgokat. És ez nagyon érdekes, mert a könyvben alapvetően azt mondják, hogy ha egyszer felemelkedünk, ha egy globális tudatosság létrejön, onnantól kezdve semmit sem tudnak tenni, amivel bántani tudnának bennünket.

És az elit pontosan ezt használja – a televíziót, a médiát, az elmekontroll mindenféle különböző metódusait – hogy elérje nálunk, hogy ne legyen tudomásunk a társteremtő tömegtudatosságunkról és hogy valójában milyen szinten vagyunk összekapcsolódva egymással.

Mert ha egyszer rájövünk erre, akkor nekik végük.

Igen.

11.17 Kérdező: Mely fokon éri el egy bolygó a társas memóriát?

Ré: Ré vagyok. A tudat/test/lélek komplexum akkor lesz társas memória komplexum, amikor entitásainak egész csoportja egyazon orientációban vagy szándékban tartózkodik.”

Gondolkodjunk el ezen picit. Az mondják, hogy az aratás során a negatív szándékúakat kiszedik innen. Így aztán amikor az aratási esemény megtörténik, a negatívak nem lesznek itt többé. A kollektív tudat pozitívvá válik.

Továbbá, az "oszd meg és uralkodj" jellegű módszerek és taktikák, amit az elit alkalmaz...

...és amik megakadályozzák, hogy egyesüljünk...

... szintén eltávolításra kerülnek. Így van.

Említhetjük John Lennon-t, aki megírta az "Imagine" című dalát. Nos, az elit nem akarja, hogy eljussunk a dalban felvázolt állapotba. Amint Lennon újraaktiválta zenei karrierjét, azon nyomban megölte egy "magányos merénylő". Az elit tehát megpróbálja irányítani a folyamatot, hogy túlságosan ne merészkedjünk el abba az irányba. De most szeretnék valami másról beszélni veled. Említettél nekem ma valamit, miközben jöttünk az autóval ide, és ezt még soha sem mondtuk el ebben a műsorban. Most először hallottam ezt tőled. Azt mondtad, hogy a Gömb Lény Szövetséget alkotó öt fajból háromról volt tudomásod.

Így van.

Viszont nemrégiben olyan találkozóid voltak, amikről még nem beszéltünk. El tudnád mondani, hogy mi olyan zajlott ezeken a találkozókon, amely releváns lehet itt és most?

Nos, tulajdonképpen ezek nem új találkozások voltak. Némileg tudtam már ezekről korábban, csak egyszerűen nem osztottam meg a nyilvánossággal. Szóval a két másik lény... a két másik lénycsoportról azt állították, hogy meg fogják mutatni magukat az egész emberiség számára az átmenet időszaka közben és itt fognak maradni velünk egy egész korszakon keresztül.

Vagyis nem fogjuk őket látni, egészen addig, amíg az átalakulás be nem következik.

Közvetlenül az átalakulás előttig illetve az átalakulás közben.

És mi ez az átalakulás?

Feltételezem, hogy valamiféle energetikai esemény.

A Napunkkal történő villanás, amiről már eddig is beszéltünk?

Így van.

Szóval azt mondod, hogy a gömb lények másik két faja akkor fog először felbukkanni, amikor a Napvillanás bekövetkezik, és szó szerint itt fognak állni mellettünk a földön amikor ez megtörténik. Gondolod, hogy amikor ők felbukkannak és a negatív szándékúakat eltávolították, valóban megtörténik az, hogy mindannyian egy irányba fogunk húzni és továbbhaladni?

Igen.

És azok a lények segítenek megvédeni bennünket, hogy a negatív szándékúak ne jöhessenek vissza?

Nem hiszem, hogy minket védenének. Azért lesznek itt, hogy segítsenek nekünk az átalakulásban

Hogy megvédhessük magunkat.

Így van.


MINDEN TUDÁS ELÉRHETŐ


Az egyének számára a tudat fájának gyökereiben elvésző csoport memória ezután ismertté válik a társas komplexum egésze számára, így alkotva a társas memória komplexumot.

Mit gondolsz, hogyan kapcsolódik ez ahhoz, amit te láttál? Lehetséges egy lénycsoportnak, hogy eléggé telepatikus legyen ahhoz, hogy egyfajta telepatikus internettel rendelkezzen, nem technológiai értelemben, hanem hogy ez a tudás elérhető, úgy mint pl a belső földi könyvtárban?

Nemrégiben, az elmúlt pár hónapban, Kaaree elkezdett velem egyfajta telepatikus konferenciahívás formájában kommunikálni...

Amellyel kapcsolatban te először eléggé bizonytalan voltál.

Igen. És már előtte is azt mondta nekem, hogy ez mindennapos, megszokott dolog lesz majd az emberek számára és e kommunikáció közben először eléggé bután éreztem magam. De mindig inkább a szemtől szemben történő kommunikációt kértem tőle, mert... nem akartam, hogy megtévesztő lények jöhessenek be és problémákat okozzanak.

Egy későbbi epizódban majd alaposabban kitárgyaljuk Az Egység Törvénye könyvekből származó idézetek alapján, hogy ha a Krisztus tudatosságban, a fehér fény állapotában, vagy az egység állapotában vagy – igazából bármilyen vallási kifejezést alkalmazhatunk erre - vagyis ájtatos, szeretetteljes, kiegyensúlyozott, békés állapotban vagy, akkor a telepatikus kommunikáció teljesen biztonságos.

Kaaree valószínűleg ebben a tudatállapotban van, de nem tudom, hogy én abban vagyok-e. De kétségtelen, hogy az ő csoportja ezen a módon kommunikál. Körbeülnek és telepatikus konferenciahívásokat bonyolítanak.

Szóval, hogy ha ez a két csoport bejön és segít nekünk átesni ezen a változáson, akkor a belső földi emberek is feljönnek a felszínre és közvetlenül együttműködnek majd velünk? Vagy mi fogunk lemenni hozzájuk?

Fogalmam sincs. Tudok róla, hogy a belső földiek petíciókat nyújtottak be valamiféle megállapodásokkal kapcsolatban, amelyeket Mohamed időszaka után írtak alá és ami megakadályozta a nyílt kapcsolatfelvételt. Most ezt módosítani akarják, hogy sokkal nyíltabban folyathassák a kapcsolatfelvételt előkészítő munkálatokat.

E komplexum előnyei a társas létezés relatív torzulásmentes megértése, és a relatív torzulásmentes célirányos haladás a keresésben, mivel a társadalom egyedei számára minden megértés/torzulás elérhető.

Ez a szövegrész azt mondja, hogyha egyszer elérjük a társas memóriát – amit ezek a drákonida fickók elutasítanak – akkor egyesülünk a létezésben. Attól kezdve egy irányba fogunk húzni, és minden tudás elérhető lesz mindenki számára. Úgy tűnik, hogy a belső földi lények már elérték ezt a szintet.

Igen, ők már elérték.

Ami nem más, mint a negyedik dimenzióba való átlépés.

Igen. Ők már ezt tapasztalják meg.

És ebből úgy tűnik, hogy ha egyszer mi is elérjük ezt, akkor ezeknek a nagykövetségeknek, az összes ilyen drákonida csoportnak, nem lesz megengedve, hogy itt maradjanak a bolygónkon vagy a bolygó környékén.

Nos, amikor ez megtörténik, az energetikai változások még arra is inkompatibilissé teszik őket, hogy itt maradjanak.

Értem. Most pedig meg fogjuk vizsgálni azt a tulajdonképpeni módszert, amivel a drákonidák megpróbálják leigázni a bolygókat. Azok számára, akik nem értik ezeket a kozmikus törvényeket, vagyis hogy a dolgokat engedélyezni kell, úgy tűnhet, hogy ez egy idegen invázió, pont úgy ahogy pl a mozifilmekben látható. Nos, itt nem teljesen ezt fogjuk látni.


HOGYAN CSINÁLJÁK?


11.18 Kérdező: Itt vannak tehát az orioni keresztesek, akik gondolatirányító célokkal jönnek bolygónkra. Hogyan teszik ezt?

Ré: Mint mindenki, az Egység Törvényét követik a szabad akarat betartásával. Kapcsolatot teremtenek a hívókkal.

Mi tudjuk, hogy kik voltak azok. Azt mondtad, hogy az 1930-as években kezdődött.

Hát, annál sokkal korábban.

Először a németekkel vette kezdetét, majd aztán a katonai-ipari komplexummal folytatódott.

A planetáris szférán élők aztán ugyanúgy tesznek, mint ti, vagyis elterjesztik az ő sajátos felfogásuk álláspontjait és filozófiáit az Egység Törvényéről, ami esetükben az önös szolgálat.”

Hogyan terjesztik el az önmaguk szolgálatára irányuló filozófiákat itt a Földön Milyen példákat láthatunk erre?

Ez a hívás már jóval az 1930-as évek előtt kiment. Több ezer év óta kötnek megállapodásokat az elitekkel. Először is ott van a pénzrendszer, amit babiloni pénzvarázslaton alapuló pénzügyi rendszernek neveznek – ami egy rabszolgarendszer. Úgy van felállítva, hogy irányítson bennünket és elmekontrollt gyakoroljon rajtunk. A legfontosabb, hogy materialista gondolkodásba hajszol minket, aminek következtében mindenki arra fog törekedni, hogy a szomszédjához hasonló életmódot folytasson, hogy a szomszédjáénál jobb autót szerezzen, vagy legalábbis azzal összemérhetőt. Ez az az elmeberendezkedés, amit megpróbálnak belénk plántálni.

Mindig az erősebb győz és mindig ő terjeszkedik tovább.

Azt akarják, hogy az emberek belekeveredjenek az ego alacsonyabb rezgésű csapdáiba, a hiúságba, a kapzsiságba...

... a hírnév hajszolásába.

Így van.

És mi van azokkal a mozifilmekkel, videóklippekkel, stb., amelyek sátánista típusú képekkel, sátánista szimbólumokkal vannak teli? Szerinted ez is részét képezheti ennek a filozófiának?


Igen. Ezek azért vannak, hogy hatással legyenek az egyének tudatára és lecsökkentsék a rezgésüket, hogy ne akarjanak olyan spirituális információk után kutatni, amelyek emelhetnék a vibrációjukat.

Vagyis a játék arról szól, hogy arra kell rávegyenek bennünket, hogy a saját szabad akaratunkból legyünk rabszolgák.

Igen.

Mert ezek azok a szabályok, amikhez tartaniuk kell magukat. Hát nem bámulatos, hogy ez mind benne van Az Egység Törvényében?

Belőlük lesz az elit. Ezek révén, a próbálkozás megkezdi egy olyan feltételrendszer megteremtését, melynek során a planetáris entitások többi részét rabszolgává teszi az ő saját szabad akaratuk.

Ez mind itt olvasható Az Egység Törvényében. Corey, megint csak megdöbbentnek látszol... Úgy értem, nem gondoltad volna, hogy mennyire szorosan kapcsolódik mindez azzal, amiről korábban hallottál.

Nem gondoltam volna.


18 megjegyzés:

  1. A megosztást a Facebook blokkolja!!!

    VálaszTörlés
  2. Most sikerült megosztani a Facebook oldalon is.:) Nem tudom mi volt a baj...

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a fordítást.
    Érdekes, hogy mennyire jól felépítettprogramozásról van szó. Körülöttem még az ébredező emberek is csak a meglévő rendszeren belüli változtatásokban tudnak gondolkodni. Az eszükbe sem jut, hogy hazugság és átvágás az egész. Mindenkinek joga van élelemhez, egészséghez, tudáshoz...ezek bejövő oldalára egy virtuális csapot szereltek ezek a lények és saját kényük-kedvük szerint zárják vagy nyitogatják. Persze csak annyira, hogy a nyomorúságos helyzet fennmaradjon. És persze annyira jól be vannak programozva, hogy nem az elnyomást találják torzulásnak, hanem az elnyomás alól való kibúvást furcsállják.

    VálaszTörlés
  4. Ez egy nagyon jól összeállított írás/műsor. Teljesen logikus amit mond. Számomra ez megmagyarázza a "hatalom" megőrzését és az irányítást, ilyen hosszú időn keresztül. Nagy köszönet a fordításért. Ismét azt látjuk, hogy nem marad más hátra, mint előre :)))

    VálaszTörlés
  5. Az eddigieket ki lehet egészíteni azzal is, hogy a programozás része az emberek fizikai és lelki energiáinak a kizsákmányolása.
    Máshogyan fogalmazva, itt konkrétan arra gondolok, hogy az embereket nemcsak arra akarják terelni, hogy ne akarjanak a nagy kérdésekkel foglalkozni, hanem arra is törekednek, hogy minél kevesebb idejük és energiájuk legyen erre. Az emberek nagy része éjt nappallá téve, naphosszat dolgozik, és még örülnie kell, hogy ebből valahogyan meg tud élni. Energiája meg ideje persze nem marad, csak többnyire arra, hogy egyen meg lefeküdjön végre aludni, hogy másnap újra robotoljon.

    Az emberektől elvették a munka, az alkotás felszabadult örömét, mert ugye, pénzért, megélhetésért kell dolgozni, és örülni kell, hogy egyáltalán van mit dolgozni, függetlenül attól, hogy mennyire szeretik azt csinálni. A legtöbb embernek ez persze fel sem tűnik, hogy ez a napi sok óra munka sem természetes, szerintem már a 8 óra sem az, főleg, ha olyan dolgokat kell csinálni, amit nem szeret az ember, és még meg sincsen fizetve érte rendesen.

    Fiatalkorban meg ott a másik borzalom, a tanulás, az oktatás. Itt is ugyanez megy lényegében véve. Az embereket már gyerekkorukban robottá nevelik, és úgy van beállítva ez az egész rendszer, hogy minél hosszabb ideig tanuljanak, nehogy az alacsony szintű vagy nem megfelelő végzettség miatt utána ne kapjanak munkát. Akik meg rosszabb értelmi képességűek, azok meg "mehetnek a levesbe". Sokaknak meg ez az eszement teljesítménykényszer akadályozza azt, hogy jól tanuljanak, pedig meglenne rá az eszük, értelmi adottságuk.
    Ráadásul materialista hazugságokkal tömik a fiatalok fejét, meg hamis történelemmel, és sok más értelmetlen dologgal, mint például a magasabb szintű matematika, amiknek később semmilyen hasznát nem veszik. Szerencsére az oktatási rendszer problémáit már sokan kezdik látni, de ez még csak a felszín kapargatása véleményem szerint.
    Hatalmas kincs a mai világban, ha az ember azt csinálhatja, amit szeret, ami örömet okoz, és azzal kereshet pénzt. Ez a sok lelki betegség meg öngyilkosság sajnos hű tükörképet mutat a rendszer tarthatatlanságáról.

    Van ez az Inuaki-könyv, két kötete is megjelent, talán már más is olvasta innen a blogról. Ebben az áll sok más mellett, hogy a Föld előtt ezek az elnyomó annunakik az Inua nevű bolygót gyarmatosították sok százezer évig, ebből ráadásul sok ezer évet úgy töltöttek ott, hogy rejtve voltak, az átlagemberek észre sem vették őket, tehát mint ahogyan itt nálunk vannak már igen régóta. Csak az elittel álltak kapcsolatban a háttérben, akik általában nekik dolgoztak. Állítólag már vagy félmillió éve itt vannak, miután távoztak az Inuáról. Hát, most már tényleg ideje lenne távozniuk innen is valahogyan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen 5-ös. Ez tökéletesen így van. Ez az egész egy nagy torzulás. Nem tudom, pontosan mennyi idejükbe tellett, mire mindenkit, minden téren így meg tudtak forgatni, hogy már nem tudják, merre van az előre. Ehhez nem lehetett elég a néhány nemzedék. Valakik mindig voltak, akik emlékeztek a régmúltra. Ezért kellett felgyújtani az Akexandriai Könyvtárat. Ezért kellett lerombolni a Magyar Királyi Várat a Pilisben..A habsburgoknak is 200 évükbe tellett.Ezért kellett kiirtani az indiánokat, a maradékot meg lezülleszteni. Ezért kellett egy csomó műemléket szétzúzni, szétrabolni. Ezért kell a nyelveket lerombolni és helyette a nagyon szegényes angolt erőltetni. Ha még mindig maradna olyan, aki az ősemlékezet segítségével összerakná a képet vagy csak gyanút fogna, abban az esetben tesz nagy szolgálatot a kábítószer. Elhitetik az emberekkel, hogy mindenki eldobható és csak nyűg a Föld hátán...A felesleges munkákkal is ezt segítik...A művészet és a mezőgazdaság kivételével szinte az összes szakma hamis és felesleges...persze a mostani felhasználás szerint...mert persze a fejlettebb lények is tanulnak történelmet és matematikát csak épp nem hazugságokból és félrevezetésből összetákolt formában...

      Törlés
    2. Na akkor egy kérdés.Ki engedte ezt meg hogy egy bolygót elfoglalhassanak?
      Rabszolgaságot hozzanak itt létre azt ki engedte meg? Akkor hol voltak az UFÓ-k? Már rég elkéstek az egésszel.
      De mondom hol voltak mikor ilyenné alakult az élet? Sehol senki.Még a belső földiek is leszarták az egésszet pedig ők itt is voltak.Persze olvastam hogy le is lettek cseszve emiatt mert hogy nem viselték gondják nekünk meg a felszínnek de az is miért csak most? 3000 évvel ezelőtt kellet volna őket lecseszni mert Egyiptomban is UFÓként meg istenként tevékenykedtek tudtommal.Mindegy azért valamilyen szinten nek a Föld és azon az élet van elcseszve hanem az egész univerzuk egy határtalan hulladék a jelenlegi formályában.Bárki aki ezt létrehozta távol áll a jótól.Lehet hinni akár milyen istenben,de ha lenne egy jó isten akkor egy alapvető életminőség meglenne,de áhhh.Afrikában 10 éveaek halnak éhen,indiában szemetet esznek az emberek meg minden féle állati búvóhelyekről viszik el amit találnak és azt eszik.Most komolyan,aki ezt engedélyezte az nem normális.Persze Corey mondaniválóját se kell 100 százalékik igaznak tekinteni.Például az Avianok 6os ill 9 dimenziós lények de csak a saját felemelkedésük miatt segítenek nekünk.Ilyen önzőség van feljebb is? Na szóval Corey se mond mindig faszát,vam hazugság is ds olyan is amit rosszul tud.Ezeket ki kell tudni szűrni de alapjába véve a spirituális egy rosz dolognak tekinthető istent meg pláne.

      Törlés
  6. Szeretnék ajánlani egy nagyon jó írást, amelyből választ kaphatunk azon fontos kérdésekre, hogy miért nincsenek emlékeink az előző életeinkből, és hogy mi okból vált börtönbolygóvá a Föld! Mindenkinek ajánlanám figyelmébe ezt a csillagközi üzenetet, akik kellően nyitottak és befogadóak az újszerű, földöntúli információk és igazságok irányában. Bár elsőre kissé meseszerünek tűnhetnek ezek az olvasmányok, mégis ezen közlések által kerülhetünk közelebb a felsőbb Igazság megismeréséhez és megértéséhez!

    http://www.angyalszarny.eoldal.hu/cikkek/szellemi-uzenetek/juventus-tanitasai-1..html

    VálaszTörlés
  7. http://inuaki.uw.hu/

    úgy néz ki, hogy ezek a jómadarak mindenhol taroltak, pusztítottak...a saját bolygójukat is lakhatatlanná tették, mindenkit gyötörtek, rettegésben tartottak...valami megegyezés alapján éppen minket áldoztak be a többiek nyugalma oltárán...így aztán bátran hagyták, hogy velünk kegyetlenkedjenek, elnyomtak, mérgeztek, uszítottak...de az idő, amit kaptak a bolygójuk rendbehozására, lejárt, viszont a bolygójuk nincs készen...és ők szépen be is rendezkedtek itt...eszük ágában sincs menni...ezért zsarolnak mindenkit...
    az is az egyezség része volt, hogy törölhették az emlékezetünket...amihez hozzátartozik az ősi népek és ősi nyelvek kiirtása is...mert ezekben él a múlt...visszafejthető a valós történelem...ezért kellett az idniánokat kihalasztani..ezért kell a magyar nyelvet rombolni...ezért kell a görögökre és ránk is gazdasági válságot szabadítani...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ez igaz,ez az egész Univerzum egy nem normális dolog.Nem is ezzel van a baj hanem magával a rendszerrel.Ilyen szarban kell élni.Amúgy van más Univerzim is? Más világ,más isten stb...? Őrülnék neki.Igazából ha most választanom kellene hogy az Orion csoporthoz vagy a "fényhez" csatlakozzak akkor az Orionhoz mennék.Nem kell bugyuta szabályokat betartani.Oda megyek az űrhahókkal ahova akarok.Azt teszem amit akarok.Nincsenek ciklusos baromságok illetve a technológiát erőltetik nem a bugyuta szellemi létet.Ki akar komolyan szellemi életet élni? Nem tudom milyen lehet de inkáb egy fizikai testem legyen ;) Az a baj hogy nem akarok annyira a fénybez tartozni mert sok minden sőt kinek hazudok semmi nem tetszik benne.Orion csoportot meg nem kell annyira leírni,nem tudjuk hogy milyenek,biztos van igazsság is abban amit mondanak vagy amit hisznek.

      Törlés
    2. http://inuaki.uw.hu/
      itt írnak róla, hogy 10 univerzum is van.
      Persze, lehet, hogy te nem tartozol a fényhez, de az is lehet, hogy csak elhitették veled...szerintem az orioniak sokkal szigorúbb körülmények között élnek, mint a fénylények. Kemény katonai szigor szerint és nincs ellentmondás.

      Törlés
    3. Nem feltétlenül.Ha ők repkednek a légterünkbe akkor lazább már.A jók mindig az olcsó kifogással jönnek hogy szabad akarat meg ilyen hülyeségek.Egy közzététel hogy akadályozza a szabad akaratomat? Ha azt mondom hogy oké de ne jöjjenek ide akkor úgy se erőltetik.Ilyen egyszerű ez.De nem nekem sok minden nem tetszik!
      A karma,a sors,a 3D-s világ kegyetlensége,akkor a cikklusos hülyeség hogy csak akkor lehet felemelkedni meg ilyenek.Mi ez? Tudtommal idő nem is létezik akkor ki hazudik most??? De ha van idő akkor ez most minek?
      Az a baj hogy mindent máshogy csinálnék.Egyébként aki eltérített az az élet ;) Ezek után ne várja el senki hogy boldogan vigyorgok mint ezek.Fentről ugatni is könnyű.Mondom az Orion csoport már ha létezik akkor nem feltétlenül gonoszak.Egyszerüen nem értenek egyet de attól még lehet nekik is igazuk.Annyira kegyetlenek nem lehetnek ha ilyen technológiai szintre is elengednek mint most vagyunk.Persze van amit ők is máshogy csinálnak de itt az ideje hogy mindenki tanuljon egymástól,ne mindenki a saját igazát hangoztassa.Úgyhogy nem hitette el senki velem,de minek tartozzak ahhoz aki ilyen kegyetlen világot létre hoz és engedélyezi? Ez egy szerető isten? Szerintem változtasson pozíciót! Nem való annak,ajjaj mi lesz mikor meghalok,megyek a pokolra amiért ezt írtam :D

      Törlés
    4. Amúgy úgy tudom hogy a 3D-s világban nincs is isten csak a hülye szabályai.Akkor most már tök mindegy.Ha lehet nélküle is élni akkor nekem nem kell semmilyen istenség.Sok mindenki megvan nélküle,kár hogy ott a halál,ha az se lenne akkor nem is kellene látni soha.

      Törlés
  8. Erre a fenti Juventus-féle írásra azt is lehet mondani, hogy így jár az, aki az ördöggel egyezkedik. Nem is csoda, hogy ez lett belőle, a megállapodás mehet a levesbe, mi meg gályázunk tovább itt a rabszolga-karanténunkban idestova sok ezer éve, vagy netán már több százezer éve, ha igaz az Inuaki-írás. Nekem tehát ezek a Juventus-féle írások sem megnyugtatóak, sőt pont ellenkezőleg.
    Komolyan mondom, ennél még egy óvodás is bölcsebb és előrelátóbb lett volna, mint ezek a sokat emlegetett "fényerők", akik teljesen kiszolgáltattak minket az orioniaknak!

    Ennyi évezred, meg főleg egy ilyen 20. század után az ember nyilván keresi a válaszokat, viszont már szinte semmi logikus dolog nincsen, ami ezt az egészet meg tudná magyarázni.
    Ha tényleg nekik kell helyreállítaniuk az általuk tönkretett bolygókat, akkor könyörgöm,
    a fényerők miért nem tették őket addig egy üres, lakatlan bolygóra, egy másik karanténba, ahol nincsen kiket elnyomniuk? Jogos a kérdés, hogy miért mi vagyunk az áldozatok, talán nincsen elég üres bolygó a Tejútrendszerben? Tényleg érthetetlen.
    Azt mondják, hogy így lehet a legjobban fejlődni, ha elnyomás és szenvedés van. Hát, én ezzel sem értek egyet! Szerintem nem feltétlenül kell ahhoz szenvedés, hogy fejlődjön egy lélek, legalábbis nem ilyen borzalmak, mint amik itt történnek a Földön.
    Arra meg várhatunk, hogy egyenként felébredjenek az emberek, és visszanyerjék az emlékezetünket, miközben ezek itt uralkodnak és garázdálkodnak felettünk kényük-kedvük szerint.
    Majd az újabb beígért dátumok letelte után megint azt fogják nekünk beadni várhatóan, hogy sajnos megint, még mindig nem meditáltak elegen, és amiatt nem történt semmi jó dolog. Hát ettől a szövegtől már kész vagyok én is! Eleve, hogyan meditáljanak, hogyan fogjanak össze, meg egyáltalán hogyan tehetnének bármit is az emberek, amikor erről az egészről még mindig nagyon kevesen tudnak?!
    Szóval, tényleg nem stimmel ez az egész valahogyan. Egy maroknyi ember majd gondolom elmeditálgat ezután is, az orioniak meg röhögnek és uralkodnak rajtunk, ők úgy tűnik, nagyon jól elvannak továbbra is. A bolygó meg közben szépen lassan tönkremegy, ők meg legfeljebb keresnek maguknak másikat, a fényerők meg nézhetik a falat és egymást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos jól látod.De mondom ha ilyenek felett szemet hunynak akkor a fény nem is létezik ;)
      De itt nem az Orion csoportról van szó,hanem arról hogy olyan mérrékben uralkodnak felettünk amindk nem is szabadna léteznie! Amúgy is hol voltak a fényerők 1000 éve? Ugyan úgy sehol.Mindenki mozizik egy jót de ennyi.

      Törlés
  9. Azt olvasni, hogy a jófiúk közül is mind érintett, azért nem erőltetik a teljes és gyors nyilvánosságra hozatalt...magyarul mindenki segédkezett elnyomni, megalázni és lezülleszteni minket. Beáldoztak egy bolygónyi lényt, hogy legyen, aki dolgozik rájuk...mert csak nem várhatjuk el tőlük, hogy miután nagy fáradtsággal leigáztak bennünket, még dolgozzanak is magukra...a többiek meg nemhogy nem látták igazságtalannak, hanem még rá is játszottak....például istent meg jézusmáriát...nem is csodálom, hogy nincs pofájuk elénkállni és bevállalni a sorozatos és folyamatos kész átverést.
    A felemelkedés meg fog történni csak úgy magától, mert emelkedik a rezgésünk, akié meg nem, az nem bír velünk egy tér-időben maradni...máshova kerül...ezért nem tudnak a jófiúk sem megjelenni közöttünk...sőt az 1-2 dimenzióval felettünk járóknak is nagyon nagy nehézség lenyomni a rezgésüket a látogatás idejére..."lehangolódni"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg tudnak jelenni.50es évek nagy UFÓ észlelései is ezt bizonyítják.De embereket is el szoktak vinni.Corey is említi ezeket az ufó találkozásokat.De azt is hogy abba maradt...
      Úgyhogy meg tudnak jelenni,nem minden a rezgés.Annyi hogy mivel ez egy nagyon is fizikai világ ezért itt mindenkinek űrhajó kell,nem tudnak csak úgy utazgatni mint feljebb...Ez egy olcsó kifogás.Amúgy igen senki se harcol senkiért se szerintem.Xyronnal igaza lehet,mi se harcolnánk más fajért.

      Törlés
  10. Sziasztok

    Elolvastam itt a hozzászólásokat.

    Mi lenne, ha egy kissé más nézőpontból néznétek ezt a jó - rosszfiú szerepet, fény-sötét erőket, ufókat? Ugyanis ilyenek nem léteznek.

    Et-k jönnek-mennek, teszik a dolgukat, itt is vannak a Földön, ha nagyon muszáj azért beavatkoznak, de amit a legtöbb blogon olvasni, hogy jó-rosszfiúk harca az emberiségért, ezt felejtse el mindenki. Ez is a megvezetés része, felosztásban gondolkodni.

    xyron.

    VálaszTörlés