2019. január 1., kedd

Kozmikus Közzététel – XII/15.

KÓROKOZÓK ÉS ŰRVÍRUSOKA Kozmikus Közzététel mai adásában George Noory és Emery Smith az űrből származó vírusok és baktériumok földi felhasználásának jelentőségéről és az idők során lezajlott genetikai beavatkozásokról beszélgetnek. Szó lesz a titkos projektekben lezajló kísérletekről és a földönkívüliek által végzett genetikai beavatkozások mibenlétéről.


Noory: Köszöntelek a Kozmikus Közzététel-ben. A műsorvezető, George Noory vagyok és itt vagyok Emery Smith-szel. Kórokozók. Nem csak a Földre korlátozódnak, mindenfelé léteznek az űrben. Emery, köszöntelek újra itt.

Emery: Köszönöm, hogy itt lehetek, George.


Noory: Először is magyarázd el nekünk kérlek, hogy mik azok a kórokozók.

Emery: Nos, bármilyen típusú biológiai entitásban található sejtanyag. Sok lénynek, akiken dolgoztunk, ugyanolyan típusú vére volt, mint nekünk, nagyon hasonlított. Voltak fehérvérsejtjeik, vörösvérsejtjeik, trombocitáik. Ezekkel mindig járnak más vírusok és baktériumok is, amik kórokozók, és amik szeretnek táplálkozni az előbb említett sejtekből vagy ilyen vagy olyan módon mutálják őket.

Noory: Mi a helyzet a bioterrorizmus lehetőségével odakint az űrben?

Emery: Pontosan ez történik. Amikor a külső űrből hozzájutnak ezekhez a testekhez - amik mondjuk úgy, hajótörést szenvedtek és a hajójuk felrobbant – összeszedik a testeket és ezek már eleve úgy érkeznek, hogy nem földi eredetű baktériumok és vírusok vannak bennük. A nagy gyógyszeripari vállalatok, a Big Pharma, nagyon benne van ebben. Tehát fogják ezeket a testeket és letesztelik a DNS-ük fehérjéit és megpróbálnak gyógymódokra és más dolgokra találni e nem evilági lényekből és ezen lények sejtmátrixából. Mint ahogy a penicillint is a penészből készítették, és az antibiotikumok is ezekből a negatív jellegű kórokozókból származnak. Még olyan rekombináns proteineket is készítünk, amik lényegében az E. coli vírusból származnak. Szóval jó dolgok is származhatnak ezekből, de ahogy te is mondtad, nagyon rossz dolgok is előjöhetnek. Új vírusokat és olyan dolgokat hozhatnak létre, amik ellenállók az általuk készített gyógyszerekre. Szóval annak ellenére, hogy készítenek egy gyógyszert arra, hogy meggyógyítson téged, ugyancsak létrehozhatnak egy vírust, ami ellenálló erre, szóval pénzt kell fordítaniuk , hogy másvalamit is létrehozzanak, amit meg kell hogy vegyél, és ami persze sokkal drágább.

Noory: Elképzelhető, hogy egy kórokozó idejöhet egy aszteroidával, vagy valami ilyesmivel?

Emery: Pontosan. Mindannyian csillagpor és csillagmag vagyunk, ami azt jelenti, hogy számos olyan típusú baktérium van, ami tulajdonképpen képes az űrben élni. Szóval ezek alapján sok ilyen részecskeállapotú anyagot kapunk el a légkörünkben és végső soron ezek lejutnak az óceánokba és a bolygó felszínére. Ki tudja, lehet, hogy sok ilyen új dolog, ami kicsírázik itt - mint pl világszerte ezek a különböző vírusok - természetes, organikus úton vannak elültetve itt és összekeverednek más vírusokkal és más sejtanyaggal, hogy egy szupervírust hozzanak létre.

Noory: Ha valami ilyesmi eltalálja a bolygót, az szó szerint eltörölhet egész civilizációkat, nem igaz?

Emery: Mint amikor kikötünk az Amazonas mélyén és ezek az ott élő őslakos emberek és törzsek, akik soha nem voltak kitéve bizonyos baktériumoknak, egyszerű dolgoknak, elkapják őket és ez teljesen kiirthatja őket a föld színéről. Az utazás előretörésével és a naponta milliónyi légi járattal könnyű pusztán egyetlen személynek továbbadni egy vírust a világ körül 24 órán belül. Egyszerűen ilyen gyorsan mutálódik. A vírus nagyon sok embert megfertőz, különösen a lakosság idősebb és fiatalabb tagjait, és azokat, akik immunhiányosak.

Noory: Mennyi időbe telik a tudománynak azt mondani: „ez a kórokozó nem erről a bolygóról származik és nem tudjuk, hogyan állítsuk meg"?

Emery: Nagyon sok ilyen különböző kórokozó DNS-ét megvizsgálták, hogy rájöjjenek, honnan származnak, vagy hogy miből mutálódtak. Eddig nincs tudomásom semmi olyasmiről, ami földön kívüliről mutálódott volna, annak ellenére, hogy tudomásom van róla, hogy titkos, részekre tagolt projektekben, földalatti létesítményekben tokokba zárva tárolnak számos különböző típusú vírust és kórokozót, amiket az űrben és a bolygó körül gyűjtöttek össze, és amik nem innen származnak. De ami az odakint lévő vírusokat illeti... a meghűlést okozó vírussal és még a madárinfluenza vírussal is - ami 3 héttel ezelőtt körbejárt és nagy riadalmat okozott Kínában - ez történik. Ez az, ami történik. E vírusok mutálódnak itt, illetve ezek ember alkotta vírusok.

Noory: Mi a helyzet azokkal a földönkívüli vírusokkal, amiket földönkívüliek hoztak létre, hogy eltöröljenek más civilizációkat?

Emery: Ez sokkal inkább egy szinergikus dolog. Mint ahogy vannak nagyon egészséges baktériumok a beleinkben, amik életben tartanak bennünket, továbbá a bőrünkön is, amik segítenek nekünk harcolni a negatív vírusokkal és baktériumokkal, náluk ugyanez van. Szóval ez nem egy szándékos dolog, hanem olyasmi, hogy bennünket egy idegen vírusként látnak. Ha a sejtjeik összemixelődnek a miénkkel... igen, az minden bizonnyal képes lenne kiirtani egy egész bolygót. Azt hiszem, hogy egy nagyon elméleti szinten, az emberek egyszerűen csak programozva lettek a popkultúra által. A földönkívülieknek nincs szüksége semmire abból, ami nekünk van. Ők már elsajátították az interdimenzionális utazást, átszelik az univerzumot, ami azt jelenti, hogy nem gázt, szenet és olajat használnak. Valamiféle energiát használnak. Képesek 3D nyomtatni bármit, amit akarnak, az élelmüket, az ásványaikat. Képesek egy űrhajót növeszteni az űrben. Szóval igazából nincs szükségük semmire abból, amink itt van a földön, kivéve talán azt, hogy mi életben maradjunk.

Noory: Szóval, Emery, te azt mondod, hogy nem hiszed, hogy vannak odakint olyan földönkívüli fajok, akik megpróbálnának megfertőzni vagy megölni minket speciális kórokozókkal vagy vírusokkal?

Emery: Pusztán azt mondom, hogy vannak odakint fajok, akik valószínűleg meg tudnák ezt tenni, de nincs nekik megengedve.

Noory: Ki által nincs megengedve?

Emery: Azt hiszem, valamiféle Galaktikus Föderáció által.

Noory: Valóban? Szóval nem hiszed, hogy lenne egy rosszindulatú faj odakint, aki azt tenné, amit akar?

Emery: Azt gondolom, sok rosszindulatú faj van odakint, de abban is hiszek, hogy sokkal több pozitivitás van jelen az univerzumban azokkal a lényekkel, akik megpróbálnak védeni bennünket. Úgy értem, még mindig itt vagyunk. Azt hiszem, még ha volt is egy veszélyes földönkívüli civilizáció, amely idejött, valószínűleg ők is csak megfigyelnek dolgokat. Hiszek a Belső Föld-i földönkívüliekben, akik nálunk régebb óta vannak itt, és akiknek más agendájuk lehet. Ez az én véleményem. Pusztán mert benne voltam a projektekben és hallottam néhány embert beszélni erről és hallottam tőlük ezt-azt ezekről a belső földi lényekről. És számos különböző civilizáció él a Belső Földön, akik hozzánk képest régebb óta vannak itt és megfigyelést végeznek és más dolgokat. Szóval azt hiszem, hogy velük kapcsolatban lehet egy ilyen „mi voltunk itt előbb"-jellegű dolog.

Noory: Lehet az az agenda, hogy megváltoztassák az emberi fajt, és alapvetően létrehozzanak egy más, hibrid fajt?

Emery: Nos, azt gondolom, hogy ez egész egyszerűen elkerülhetetlen. Kereszteződni fogunk a jövőben. A hibrideket, amiket már létrehoztak, már félig emberek és...

Noory: Lehet, hogy már most is hibridek vagyunk.

Emery: Mi hibridek vagyunk. Kétségkívül hibridek vagyunk. Genetikai lerakódásokkal rendelkezünk ezen univerzum összes különböző típusú körülöttünk lévő csillagrendszeréből, amiket a teleszkópokon keresztül láthatsz és az egyetlen mód, amivel be tudnánk ezt bizonyítani, hogy végül – remélhetőleg – a részekre tagolt projektek és vállalatok elérhetővé teszik a nyilvánosság számára a DNS genetikai adatbázisukat, ami a rendelkezésükre áll. Az Atacama-lényhez hasonlóan, amiből nemrégiben DNS mintát vettünk, és dr. Gary Nolan-nel együtt megjelentettünk erről egy dokumentumot a Stanford Egyetemen. Most olyan dolgok zajlanak, amik felszínre fognak kerülni, de anélkül, hogy meglenne a megfelelő genetikai DNS könyvtárunk... És mondjuk valami kapcsán van 8%, amire nem tudsz rájönni, számos dolog kapcsán nem tudod kitölteni a lyukakat. Még azt a lyukat sem, ami a cro-magnoni embertől a mai emberig vezet és azt fogod mondani: „hé, hát mi történt itt, és miért vannak ezek az extra hézagok a DNS-ünkben, és honnan származnak ezek?"

Noory: Zecharia Sitchin azt állította, hogy genetikailag módosítva lettünk, és hogy az Anunnaki, egy másik földönkívüli faj érkezett a Nibiru nevű bolygóról és idejött, hogy genetikailag módosítson minket, mert munkásokra volt szükségük és hogy lényegében ezért vagyunk mi itt.

Emery: Én hiszek az Anunnaki-ban és hogy idejöttek és biztosan kaptunk segítséget abban, hogy azok legyünk, akik ma vagyunk. Nem értek egyet azzal, vagy nem vagyok biztos abban, hogy aranyat gyűjtöttek, vagy hogy rabszolgaként használtak bennünket, de kétségkívül volt segítségünk abban, hogy emberi lényekké fejlődjünk, és hogy ez nem a semmiből történt.

Noory: Ők a mi isteneink?

Emery: Nem mondanám, hogy istenek, azt mondanám, hogy sokkal fejlettebbek nálunk és fejlettebbek a legtöbb civilizációnál. Elsajátították az interdimenzionális utazás képességét, de a Föld életének csak bizonyos időszakaiban jönnek ide. Ami azt jelenti, hogy bizonyos időkben, amikor a dimenziók megfelelőek, és amik lehetővé teszik, hogy eljöjjenek a Földre és egy nagyon rövid időre oda-vissza utazgassanak.

Noory: Szóval sok esetben olyan dolgok vettek körül, amiket jóindulatúnak, pozitívnak nevezhetünk, igaz?

Emery: Igen. A többsége annak, aminek ki voltam téve, nagyon jóindulatú volt.

Noory: Merthogy mindenki közül, akiket karrierem során meginterjúvoltam, te vagy az egyik legkevésbé negatív beállítottságú ember, akivel valaha beszéltem. Úgy értem, a legtöbb ember azt mondja, hogy a helyzet reménytelen, nekünk végünk, eljönnek és elkapnak minket. Te pont az ellenkezőjét mondod.

Emery: Ők már idejöttek és elkaptak minket. Nyilvánvaló, hogy ahogy a dolgok a Földön jelenleg zajlanak... azért vannak itt, hogy támogassanak bennünket. Mert azok során, amikben részt vettem ezekben a részekre tagolt projektekben, én soha nem láttam, hogy bármiféle trükközés ment volna, hogy mondjuk megpróbáljanak felrobbantani egy bázist vagy ki akarnák irtani az emberi fajt. És persze ezeknek a földönkívülieknek az ősei hoztak létre minket, ahogy te is mondtad, az Anunnaki. Miért akarnál létrehozni valamit, hogy aztán elpusztítsd? Annak semmi értelme. Azt akarnád, hogy fejlődjön és tanulmányozhasd és megnézd, hogy mire képes. Továbbá azt is hiszem, hogy mi vagyunk a piramis alján, ami a földönkívüliek evolúcióját illeti. Igazán hiszem, hogy földönkívüliektől származunk és legfőképpen, hogy a földönkívüliek pedig belőlünk származnak.

Noory: Térjünk vissza egy pillanatra a kórokozókra. Hogyan tudunk egyáltalán gyógymódot találni olyasmire, ami a külső űrből jön és mi még csak azt sem tudjuk, hogy mi az?

Emery: Nos, ha az a vírus, vagy az a baktérium, vagy kórokozó a harmadik dimenzióban van, akkor mindig van megoldás. És ne felejtsd el, az emberi test nagyon rugalmas. Nem vagyunk teljesen pontosan ugyanolyanok, szóval a test saját magától is mutálódhat, hogy megküzdjön egy bizonyos kórokozóval és ezért lettünk mi fajként ilyen sikeresek. A száz és száz és százezer évek során erősebbek lettünk. A DNS-ünk változik. Megtanulja, hogyan hozzon létre speciális makrofágokat és fehérvérsejteket, hogy harcoljanak az ilyen típusú kórokozókkal és túléljék azokat. És ezek vagyunk mi. Mi vagyunk az egyik legkeményebb faj az univerzumban. Elektromágnesességgel és skaláris elektromágneses fotometriával és vírusokkal és mindenféle negatív dologgal bombáznak bennünket, de még mindig talpon vagyunk. Nagyon rövid az élettartamunk más, odakint lévő földönkívüliekhez képest. Egyszerűen ők csak fejlettebbek nálunk és valamikor mi is el fogunk jutni arra a szintre.

Noory: Van valamilyen speciális program a kormányok részéről, hogy elhárítsák az ilyen típusú problémákat?

Emery: Folyamatosan zajló dolog, hogy vírusok véletlenül kikerülnek, megfertőződések is történnek, elszabadulnak dolgok, és ezeket teljesen a szőnyeg alá söprik. Ami azt jelenti, hogy a médiának nincs megengedve, hogy tudomást szerezzen erről.

Noory: Pánik lenne.

Emery: Szuper káosz pánik lenne, a tőzsdék összeomlanának, ez tényleg egy szörnyű dolog lenne. De mindennap történnek ilyenek. Vannak csapatok odakint, akik hatástalanítanak egy egész, tudósokból álló bázist, ha elszabadul egy ilyen. Ha pedig kijut a felszínre, nem gondolkodnak rajta egy percet sem, hogy egy egész városrészt el kell tüntessenek, és aztán gázszivárgásra hivatkoznak.

Noory: Hogy lehetnek ennyire őrültek, hogy ilyen balesetek történnek?

Emery: Nos, az embereknek van egoja és mindannyian versenyben állunk. Sok ilyesminek belső kémkedéshez és ügynökökhöz van köze. Legtöbb esetben próbálnak rájönni ezeknek a kórokozóknak a biológiájára és jóra illetve rosszra használják őket. Nagyon ritka az, hogy először valami rosszat hozzanak létre.

Noory: Szerintem ha a kormányok létre tudnának hozni kórokozókat, amiket el is tudnak pusztítani, akkor őrült módjára vetnék bele magukat. Azt hiszem, ők már csinálják ezt.

Emery: Csinálják és ez alapján néhány ilyen kórokozó képes megtámadni csak bizonyos genetikai DNS-t, csak egy bizonyos faj/rassz DNS-ét.

Noory: Mondj egy példát erre. Részt vettél abban a titkos programban?

Emery: Nem voltam benne abban a titkos programban, de tájékoztatást kaptam róla, mert sok ilyen kórokozó azokból a testekből származott, amikből mintákat vettem. Amikor azok a minták kikerülnek, mindenféle dolgot csinálnak velük. És mindig kíváncsi voltam - miután néhány év múltán tájékoztatást kaphattam róla - hogy a kapott sejtanyagból egy vírust vagy egy baktériumot hoztak létre, ami képes „megenni" azt az entitást, csak azt a lényt. Szóval ez alapján ugyanezt meg tudják tenni velünk is. Ha ki akarják irtani a fehér embereket, ki tudják irtani az összes fehér embert.

Noory: Letesztelték ezt?

Emery: Igen.

Noory: És hatékonyan működött?

Emery: Igen, hatalmas földalatti létesítményeik és művileg létrehozott városaik vannak felállítva - nagyobbak mint egy focipálya - amikben valódi embereket és néhány klónt használnak és aztán rájuk engedik ezeket a vírusokat.

Noory: Ezeknek a szerencsétlen embereknek nyilvánvalóan fogalmuk sincs, hogy ez történik velük.

Emery: Nem, fogalmuk sincs. Kitörlik az emlékeiket, és elfogják őket és sokuknak még arról sincs fogalma, hogy egy projektben vannak, mert az ilyen helyzetek kevesebb, mint egy napig tartanak és a végén mindenkit elgázosítanak és mindenkitől megszabadulnak.

Noory: Hány embert öltek meg így?

Emery: Több százezret.

Noory: Több százezret?

Emery: Évente, létesítményenként több százezret.

Noory: Mondjuk azt, hogy célba veszed a fehér embereket, vagy az ázsiaiakat vagy afrikaiakat és egyszerűen csak el akarsz törölni egy bizonyos fajt a föld színéről. Kísérleteztek-e ezzel és véleményed szerint sikeresek voltak-e ezek a kísérletek?

Emery: Nagyon sikeresek voltak. Igen.

Noory: Hogyan tudunk szembeszállni ezzel?

Emery: Azt hiszem sokkal több bennfentes fog előállni ezekből a projektekből. Ők egyszerűen csak félnek előállni, de sokan közülük a halálos ágyukon fekszenek és elő akarnak állni, vallomást tenni és informálni akarják erről a nyilvánosságot, hogy ezt egy megfelelően lefolytatott vizsgálat követhesse.

Noory: Szóval úgy tűnik, sokkal jobban kell aggódnunk amiatt, hogy emberek tesznek valami ilyesmit a bolygón semmint, hogy földönkívüliek próbálkoznának ezzel.

Emery: Ó, 110%-ig ez a helyzet, George. Minket sokkal inkább az ego vezérel, mi irányítani akarunk, uralni a bolygót, csökkenteni a népességet, vagy bármi is legyen az agenda, mert azzal, hogy elkapod ezeket a fertőzéseket és kórokozókat és laboratóriumokban létrehozol nagyon rossz biológiai anyagokat, ezeket alkalmazni lehet egy háború során. Természetesen egy vállalat eladhatja ezeket több országnak is és még csak nem is fognak tudni róla.

Noory: Láttunk olyan eseteket, amikor vegyi anyagok megsebesítettek vagy megöltek embereket. Láttunk olyan eseteket, mint amikor például az észak-koreai vezető, Kim Jong-Un féltestvérét lefújták valamivel egy repülőtéren és ő belehalt ebbe. Szóval igazad van. Ezek a dolgok léteznek.

Emery: Így van. Ha elolvasod Tom Bearden munkáit, nézd meg mi történt Oroszországgal. Úgy értem, mindössze csak néhány skalár fegyver van a bolygón, csak néhány ország rendelkezik ilyenekkel.

Noory: Ha valaki most nézi a Kozmikus Közzététel-t, mit tehetünk, amikor ezekről a szörnyűséges lehetőségekről hallunk?

Emery: Mindössze annyit mondanék, hogy sokkal több jó ember van ezen a bolygón és sokkal több jó vállalat, és titokban sokkal több fehér kalapos a politika területén, mint ahány negatív ember. És a tudósokat, akik ezekben a projektekben dolgoznak kényszerítették arra, hogy létrehozzák ezeket a szörnyű dolgokat.

Noory: És ők nem akarják ezt csinálni.

Emery: Nem akarják ezt csinálni, de ők egyben facilitátorok is, akik biztosítják, hogy ezek a dolgok ne jussanak ki onnan.

Noory: Szerinted meg tudjuk nyerni ezt a csatát?

Emery: Én tudom, hogy meg fogjuk nyerni. Csak idő kérdése. Az igazság mindig győzedelmeskedik. Nem akarok félelmet plántálni a közvéleménybe, mert túl sok jó dologról tudok, amik ezekben a projektekben zajlanak. Sokkal több jó dolog zajlik - úgymint a védelmünk, illetve ezeknek a dolgoknak a megszüntetése, mivel ezek túl veszélyesek.

Noory: Megszüntetése de ki által? Ki az, aki valóban megvéd minket?

Emery: Először is, lényegében azok az emberek, akik ezekben a projektekben dolgoznak. Nekik is vannak családjaik és nem boldogok attól, ahogy bánnak velük.

Norry: Van egy belharc itt a jó és a rossz között, Emery?

Emery: Ez nem belharc. Hanem az ott lévő hősök, akikről soha nem hallottunk, nagyon türelmesek. Várják a megfelelő időt és feláldozzák a saját életüket, ami sok esetben előfordult még a denver-i bázison is. Azokat a robbanásokat a bázis dolgozói idézték elő, akik megpróbálták átvenni az irányítást az ott lévő földalatti létesítményekben pár évvel ezelőtt. Szóval sok fehér kalapos van még a politikai kormányzatban is és még a nagy gyógyszeripari vállalatoknál is és azoknál a nagyvállalatoknál, akik működtetik a dolgokat itt a bolygón. Ezek az emberek figyelnek mindent és várnak a megfelelő időre, hogy meg tudják tenni ezt... Légy védelmező és oltalmazó. Mert itt 7.5 milliárd ember élete van veszélyben.

Noory: Laboratóriumokban dolgoztál. Kérték-e tőled valaha, hogy olyasmit tegyél, amit nem akartál?

Emery: Nem. Ennek ellenére az utolsó néhány hónapomban a részekre tagolt projektek laboratóriumaiban... Az egyik oka annak, hogy otthagytam őket, az volt, hogy az egyik test, ami éppen beérkezett hozzám, még nagyon melegnek tűnt, még a ruhán keresztül is.

Noory: Emberi test?

Emery: Nos, földönkívüli emberi test. Vannak hőmérőink a test minden pontján, tudjuk, hogy mennyi a hőmérséklete és nekem úgy tűnt – és a szívemben így éreztem – hogy ez a földönkívüli talán szükségtelenül halt meg. És ez sokkal inkább egy érzés volt, hogy ő egy valódi, tudatos lény, aki mindössze néhány órája hunyt el.

Noory: Vagy megölték.

Emery: Nos, ezt akarom mondani.

Noory: Hogyan nézett ki ez a földönkívüli ember?

Emery: Nagyon magas volt, egy kicsit magasabb nálam. Én 193 cm magas vagyok, szóval valószínűleg olyan 213 cm körül lehetett és nagyon sápadt bőre volt, nagyon nagy kék szemei.


Noory: Ősz volt a haja?

Emery: Nem volt haja. Nagyon kis ajkai voltak és nagyon nagy orra. A szemek nagyon távol ültek egymástól, mandula alakúak voltak, de sokkal inkább a fej oldalán helyezkedtek el, egy kicsit távolabb, mint a mi szemeink, de legnagyobbrészt rendelkezett mindennel, amivel mi. Az ötágú csillag formázat – 1 fej, 2 kar, 2 láb. Csak nagyon ektomorf testtípusa volt. Az ektomorf azt jelenti, hogy hosszú, hajlékony csontjai voltak. Három fő emberi testalkattípus van, amiket mi úgy nevezünk, hogy ektomorf, mezomorf és endomorf. És ezek nagyjából leírják, hogy a test tulajdonképpen hogyan néz ki.

Noory: Véleményed szerint hogyan halt meg ez az entitás?

Emery: Úgy gondolom, hogy nem természetes halállal. Ez azután történt, hogy elkezdtem egyre tudatosabbá válni és tudtam, hogy vagy örökre itt maradok a projektekben, vagy elmegyek, de akkor most van itt az idő kilépni.

Noory: És te eljöttél.

Emery: Otthagytam őket.

Noory: Szerinted ez volt a bölcs döntés a részedről?

Emery: Abszolút.

Noory: Soha nem néztél vissza?

Emery: Nem. Soha.

Noory: Tettél-e bármi olyat a kormányzatnak, amire nem vagy büszke?

Emery: Nem. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy kéz a kézben dolgozhattam a világ és az univerzum néhány legbámulatosabb sebészével, orvosával és tudósával. Egy nagy áldás volt számomra és egy bizonyos módon hiányzik is nekem. Felelősnek lenni több millió dolláros berendezésekért és a hadsereg egy fontos láncszemének lenni ezekben a projektekben, és semmit sem tudsz arról, hogy mennyit is érnek ezek valójában. És aztán kikerülni onnan és létrehozni szabadalmakat és olyan dolgokat, amik segítenek a társadalomnak és segítenek a világnak.

Noory: Története során az emberiség megpróbált kihasználni más emberi lényeket. Egyfolytában ezt tette. A földönkívüliek is megtehetik ugyanezt?

Emery: Nos, ők valaha mi voltunk. Csak mondjuk úgy, azóta egy kicsit felnőttek. Szóval az ő agendájuk nem az, hogy elfoglaljanak itt mindent és elpusztítsanak téged. Sokkal inkább az, hogy megvédjenek és segítsenek egy társadalmat, amelynek segítségre van szüksége. Úgy értem, segítségre van szükségük. NÉZZ RÁNK! Nézd meg, mit teszünk ma! Pusztítjuk a Földet és pusztítjuk egymást. Milyen sikeres társadalom tesz ilyet?

Noory: Mit gondolsz, ezeket a vírusokat, amelyek jelenleg megtalálhatók, egyszerűen csak ránk dobhatták vagy...

Emery: Azt hiszem a bolygó fejlődik. Minden nap új fajokat fedezünk fel az óceánokban, az Amazonas-nál. Úgy értem minden egyes nap. A baktériumok és vírusok pedig szintén fajok. Így aztán ezek a dolgok mutálódnak, mindenféle különböző okból kifolyólag formálódnak. Ami azt hiszem szinergikus módon együtt dolgozik a csillagokkal, a csillagporral. Azt hiszem talán ez történik sok hibridizációs program esetében is, amikor néhány dolog kiszabadul. Néha-néha ezek a baktériumok és néhány lény kiszabadul és ez megváltoztatja az egész bolygó ökoszisztémáját.

Noory: Az odakint lévő földönkívüli fajok, Emery... mi az ő küldetésük, és mi a céljuk? Megpróbálnak megtermékenyíteni bennünket, vagy összeolvasztani a DNS-üket a miénkkel?

Emery: Azt hiszem, régen talán ez lehetett a helyzet. Úgy gondolom, hogy megtermékenyítettek minket. Azt gondolom, kísérleteztek velünk. Azt gondolom, hogy mi egyfajta kísérlet vagyunk, ami végül kivirágzott. Még akkor is, ha fajként sok rossz dolog zajlik. Úgy értem, nézz ránk. Nagyon rugalmasak vagyunk. Olyanok vagyunk, mint egy vírus:) Mindenhová elmegyünk, mindenhez hozzáérünk és nagyszerű túlélőkapacitással rendelkezünk. Szóval azt hiszem, ők elismerik ezt és azt hiszem tudják, hogy mi voltunk ez az első mag, annak ellenére, hogy ők hoztak létre minket, azt hiszem mi ők lettünk, ők pedig mi.

Noory: Fogják a legjobb DNS-üket és összekombinálják a mi legjobb DNS-ünkkel?

Emery: Ó, abszolút. Ez zajlik. Először is tökéletesítik a DNS-ünket. Mi megpróbáljuk tökéletesíteni az ő DNS-üket. Megpróbálunk DNS teszteket végezni, szóval tudni fogjuk, hogy milyen rákbetegségre lehetünk hajlamosak és ehhez hasonlókat, ami segíteni fog nekünk megtanulni, hogyan végezzünk génterápiát és ezek segítenek meggyógyulni nekünk. Szóval ezek a dolgok mind mérnökileg visszafejtett technológiák, hírszerzési információk és ötletek, amelyek földönkívüliektől származnak.

Noory: Alapjában véve tehát azt mondod, hogy van egy univerzumszintű kereszteződési program, igaz? Földönkívüliektől származunk, a földönkívüliek pedig belőlünk származnak?

Emery: Igen.

Noory: Hogyan lehetséges ez?

Emery: Nos, egyszerűen csak ahogy kereszteződünk a különböző országokban és kontinenseken élő fajokkal itt a Földön, ne legyenek kétségeid, hogy ugyanezt tennénk akkor is, ha kint lennénk az űrben. A génmanipuláció nem tömeggyártás szintjén zajlik. Oké? Egyedi teszteket végeznek egy-egy emberen és földönkívülin a történet mindkét oldalán, hogy rájöjjenek, hogyan fejlesszék az életet és...

Noory: Kormányok és földönkívüliek együtt?

Emery: Igen, így van. A kormányok alatt nem azokat a kormányzatokat értem... merthogy a kormányok irányítják a hadsereget, ami pedig védi a vállalatok laboratóriumait. Fogalmazzunk így.

Noory: Habár az az oldal egy más agendát követ.

Emery: Így van, igen. Bár azt gondolom, hogy sok tesztet végeznek, aminek a fő célja, hogy szuperembereket hozzanak létre, és fejlesszék őket. Szóval van telepatikus kommunikációnk. Így könnyebb. Továbbá úgy fejlesztik őket, hogy levitálni tudjanak és ehhez hasonlókra legyenek képesek. Bámulatos dolgokra vagyunk képesek, csak egyszerűen még nem kapcsoltuk fel azokat a DNS genetikai kódokat. Ebbe beleértem azt is, hogy aktiváljuk az agy különböző részeit, hogy képes legyen bizonyos dolgokra.

Noory: Talán megpróbálnak szuperkatonákat létrehozni.

Emery: Pontosan, igen. Ilyesmikkel próbálkoznak, hogy ne csak egyszerűen szuperkatonákat hozzanak létre, hanem állatok és katonák DNS-ét mixelik össze, hogy megalkossák a legvégső harci fegyvert.

Noory: Emery, bent voltál a laboratóriumokban, megérintettél vírusokat, mindenfelé jártál. Ki voltál-e téve valaha földönkívüliek vagy akár emberek által megalkotott vírusoknak?

Emery: Csak rekombináns fehérjéknek és DNS-nek. Semmi valóban földönkívüli származású dolognak. Bámulatos öltözékünk van, ami nagyon jól véd. Vákuumot képez és negatív nyomásrendszerek vannak, szóval elég valószínűtlen, hogy megfertőződj. Megtörténhet. Voltak incidensek a létesítményekben, amikor kiszakadt a ruha vagy elszabadult valami a műtőszobában, és le kellett zárják az egész körzetet.

Noory: Mi volt a legrosszabb dolog, amit valaha láttál? Mi történt azokkal, akik megfertőződtek ezekkel a vírusokkal?

Emery: Az egyetlen dolog, amiről valaha hallottam – soha nem láttam – hogy valakinek a ruháját valahogyan veszélyeztette a vírus frekvenciája, vagy bármi is volt az, szóval rezgésileg a tested körül lévő sejtek nem tudtak megbirkózni ezzel és valahogyan belülről kívülre haladva szétbomlasztotta őket.

Noory: Azt hiszem az ősleves univerzumszerte mindenhol ugyanaz, szóval a komplexitásunk és összekeveredésünk okán mindannyian kapcsolódunk egymáshoz. Univerzálisan. Igaz ez?

Emery: Nos, a koncepció itt az, hogy megpróbáljunk rájönni, először is hogyan emeljük meg a tudatosságunkat. Másodszor pedig, ne felejtsd el, mindannyian egyek vagyunk. Ha tényleg így gondolsz erre... és a tudomány azt mondja, hogy tényleg ez a helyzet. Mindannyian ugyanazzal a genetikával rendelkezünk, egymás részei vagyunk, még a földönkívüliek is. Szóval ez határozottan ahhoz vezetett engem, hogy higgyek abban, hogy megvan közöttünk ez az Egység, ez a kapcsolódás. Ugyanaz a vibráció, ugyanaz a frekvencia. Ha egyszerűen csak elkezdünk megtanulni hallgatni egymásra és a megfelelő módon kommunikálni és nem zavarjuk össze ezt a kommunikációt, akkor azt hiszem mindannyian egy kicsit jobban kijövünk majd egymással.

Noory: Van egy folyamatosan zajló földönkívüli manipuláció a génjeinkkel? Most is csinálják ezt?

Emery: Nem gondolom, hogy csak ránk néznek és megpróbálnak leküldeni ránk bármilyen speciális energiasugarat vagy hogy megpróbálnának megfertőzni bennünket valamivel. Azt gondolom, hogy ezen a módon fejlődünk, mert az univerzum fejlődik. És hiszek ebben a morfogenetikus energiamezőben, hogy sok jó dolog zajlik és ha emberi lényként részt vállalunk ebben, akkor az hatással lesz ránk. Mondjuk például ha van egy kis meditációs csoport a bolygó túloldalán, az hatással van az egész univerzumra, beleértve azt is, hogy mi tudatosabbá és intelligensebbé válunk.

Noory: Szuperemberekké válunk a földönkívüli manipuláció által?

Emery: Szeretnék így tekinteni erre, mert az egyik telepatikus kommunikáció egy pontján kiderült, hogy ők úgy hiszik, hogy mi vagyunk a szuperemberek. Hiszik, hogy mi vagyunk az univerzum szuperhősei, mert annyira rugalmasak vagyunk, olyan sok mindenen átestünk és még mindig itt vagyunk, és nem is megyünk sehová.

Noory: Emery, köszönöm, hogy itt voltál a Kozmikus Közzététel-ben.

Emery: Köszönöm, hogy itt lehettem, George.

Noory: Ez a Kozmikus Közzététel Emery Smith-szel. Köszönöm, hogy megnéztétek.


7 megjegyzés:

  1. köszönöm a fordítást

    VálaszTörlés
  2. Kicsit olyan Emery ebben a cikkbe, mintha ossze-vissza beszelne. Egymasnak ellentmondo dolgokat allit, vagy csak nekem tunik ugy?

    VálaszTörlés
  3. egy kicsit mindig ködösít

    VálaszTörlés
  4. Ezek a figurák eléggé morbidok és karikatúrára emlékeztetőek. Lehetne jobb művészi alkotás is, mindig olyan csúf figurákat tesznek ki, pl. múltkoriban azok a földönkívüli nők is, szörnyű, szerintem az ábrázolással van fő gond. Nem azt adják vissza, mint ami a valóság.
    Ez a cikk meg úgy tűnt, hogy minden mondatot szinte a konferanszié adott a szájába és ő helyeselt.
    Szuperkatonákat meg miért akarna egy jóval fejlettebb faj belőlünk létrehozni, hiszen nincs szükségük erre, tudnak klónozni maguknak vagy egyéb módszerük van amit felfogni sem tudunk. Másrészt ennyire fejlettek lennének ők is, hogy még a harcon jár az agyuk, merthogy szuperkatona ugye harcokra kell, nem?

    VálaszTörlés
  5. Végtelen szeretet és határtalan egészség minden csodálatos létezőben! !!!!!! ! !!! !!! !!!!!!!!!!!! !!!!!!!
    Benned is!

    VálaszTörlés
  6. Szerintem nem akar többet elárulni, mint amennyit már amúgy is tud vagy sejt a műsorvezető.
    A még életben lévő lények nem engedik fényképezni magukat, a hóttakat meg a létesítmény nem engedi fényképezni.
    Gondolom, az van, hogy a szemtanú nem tud jó rajzulni, így elmeséli a lény kinézetét egy olyannak, aki tud rajzulni, de nem látta a lényt...ez az eredmény...
    A háború és a szuperkatonák is a játék része...a földi embernek sincs szüksége, hogy videojátékban szanaszéjjel lője a figurák agyát...mégis ezzel szórakoznak sokan...ugyanez megy a mivelünk játszadozó lényekkel is...szórakoztatjuk őket....

    VálaszTörlés
  7. Értem, tehát az Annunakik nem ártó szándékkal szoktak időközönként idejönni.Pedig elég sok helyen csak negatív dolgokat lehet olvasni róluk. Tehát akkor mégis kinek lehet hinni???? Az a sok zűrzavar ami itt van az átláthatatlan!!! Mindenképp és utolsósorban , kizárólag csakis a saját tanácsomra hallgatok, majd a saját ÉNEM megmondja ki jó, ki rossz mivel nem hinni kell hanem TUDNI, és ezzel nem mindenki rendelkezik!!!!

    VálaszTörlés